13365.htm

CÍMSZÓ: Miskolc

SZÓCIKK: Miskolc, törv. hat. joggal felruházott város Borsod-Gömör egyesített vm., 56,982 lak. Az (orthodox) hitközség történetének kezdete a XVIII sz. első felébe nyúlik vissza. Eleinte Borsodmegye községeiben szétszórtan laktak a zsidók, akiknek csak annyi közük volt M.-hoz, hogy felkeresték az itteni, azidőtájt már híres vásárokat. Letelepedésüket azonban a városi tanács ellenezte, mely eljárásában nemcsak vallási elfogultság vezette, de ily módon akarta megvédelmezni a város borkereskedelemmel és pálinka-árusítással foglalkozó polgárainak érdekeit. Az első zsidók a városban lakó nemesek portáin húzódnak meg, így tudunk zsidókról, akik 1717. Szepessy Pál házában «pályinka korcsmát» nyitottak, amit azonban a városi tanács betiltott. Ebben az időben nagyon nehéz volt a zsidók helyzete, amire bizonyság 1725. a minorita rendfőnök tiltakozása az ellen, hogy a «templom előtti tér vásári helyképen a hitetlen zsidók által profanáltassák». De minden akadály ellenére is lassan gyarapodnak. Mint a diósgyőri uradalmi kamara korcsma-és boltbérlői telepszenek meg M.-on s 1735. a számuk - itt és a megyében - 35-re rúg. 1759-ben már temetőjük van, 1765. imaházat létesítenek, rabbit választanak, s megyei hitközséggé tömörülnek. A hitközség vezetősége az elnök, alelnök és 7 választott tagból állt. Az elnököt és alelnököt a választógyűlésen elnöklő prefektus nevezte ki. Az uradalmi hatóság megszűnte után a prefektus helyébe a főszolgabíró lépett, aki vezette a választásokat, beleavatkozott a hitközség ügyeibe s például 1852., mikor megparancsolta a hitközség elnökségének, hogy a kántort bocsássa el, «ezen jóságáért» 4 aranyat kapott. Jóllehet a hitközség vezetősége a hatóságok gyámsága alatt állott, mégis meglehetősen széles hatáskörrel rendelkezett. Nemcsak a vallásos életet szabályozta és adót vetett ki, de bíráskodott is, pénzbírságot, börtönbüntetést, testi fenyítéket rótt ki, egyeseket kiutasíthatott a városból és az újonnan jövő zsidók csak az ő hozzájárulása alapján kaphattak a városi hatóságoktól letelepedési engedélyt. Ezzel a hozzájárulással úgy látszik nem nagyon fukarkodott a hitközség vezetősége, mert 1780. már 70-re emelkedett a hitközségi tagok létszáma. A M.-i zsidók kezdettől fogva leginkább kereskedelemmel foglalkoztak. Ők léptek a görögök helyébe, akik a XVII. sz.-ban Macedóniából vándoroltak be ide és a kereskedelmet felvirágoztatták. A zsidók letelepedésével párhuzamosan a görögök száma leapadt, egy részük visszatért hazájába, más részük meggazdagodva felhagyott a kereskedői foglalkozással. Ekkor a zsidók valósággal monopolizálták a kereskedelmet, s ahogy gyarapodtak, úgy nőtt a város jelentősége, mely lassan egy egész országrésznek kereskedelmi gócpontjává fejlődött. Hogy mennyire átérezte a zsidóság a kereskedelem jelentőségét, arra bizonyság, hogy 1848. egy Strausz Móric nevű zsidó tanító alapította meg a város első kereskedelmi iskoláját, mely két évfolyamból állott. A zsidóság száma rohamosan nő. 1814-ben a városi tanács összeíratja őket. 183ő-ben már 215 zsidó fizet 700 forint türelmi adót. 1847-ben már 861-en vannak s 1900 forint adót fizetnek. 1848-ban a városi tanács - gátat akarván vetni további szaporodásuk elé - utasítja a zsidó elöljáróságot, hogy «idegen helyről jövő zsidók itteni hitsorsosaiknál rejtegettetvén, e visszaélés megszüntettessék s letelepedésük és egybekelésük minden módon gátoltassék meg». A kereskedelem mellett egyre intenzívebben foglalkoznak iparral a zsidók. Minthogy a más vallású iparosok céhenként szervezkedve dolgoztak, amely céhekbe nem szívesen vettek fel zsidót, 1833-ban a zsidó iparosok egyesületet alakítottak, majd 1836. külön céhbe tömörültek, amelyben - mint a céh jegyzőkönyveiből kitűnik - képviselve voltak a szabó, gombkötő, festő, cipész, bádogos, tímár, aranyműves stb. szakmák. A céh alapszabályai 1848. nyertek felsőbb megerősítést. A szabadságharcban a zsidó céh tagjai részint nemzetőrök lettek, másrészt hazafias lelkesedésből a honvédség számára felszerelést és ruházatot készítettek. 1864-ben megszűnt a céh, illetve izraelita ipartársulattá alakult át, mely 1886. ünnepelte 50 éves jubileumát, 1911. pedig 75 éves jubileuma alkalmából felavatta saját menházát, mely évről évre több elaggott, munkaképtelen iparosról gondoskodik. Kétségtelen, hogy a zsidóságnak nagy része van abban, hogy M. fontos kereskedelmi és ipari gócponttá fejlődött. A városi tanács is - mely pedig a XVIII. sz. elején mint hitetleneket nem akarta megtűrni a zsidókat - elismerte érdemeiket, amiről az 1861 ápr. havában az izraelita elöljárósághoz intézett meleg hangú átirata tanúskodik. «M. város és ennek bizottmánya - mondja az átirat - egyik legszebb kötelességének ismeri, midőn eltávolítva magától az önzés és szellemi kiskorúságot mutató felekezetiesség árnyékát, felebaráti szeretettel közelít azokhoz, kiket a fennálló törvény egyoldalúsága még ez ideig nem részeltetett azon kedvezményben, melynek reájuk is kiterjesztése s élvezhetése közóhajtásunk. Örömmel ragadja meg M. város képviseleti bizottmánya most is az alkalmat kimutathatni rokonszenvét azon felekezet iránt, mely hazánk, városunk örömeiben és balsorsában, a közös nyomatás ideje alatt velünk együtt érzett és együtt szenvedett és ezen határozatunkról a tisztelt izr. elöljáróság jegyzőkönyvileg értesíttetni rendeltetik». Amíg kifelé a legnagyobb egyetértés uralkodott s a zsidóság békességben és barátságban élt a többi lakossággal, addig a hitközséget belülről pártviszályok dúlták. Két pártra szakadt a hitközség: a haladó és a minden újítástól irtózó konzervatív pártra, amelyek minden kérdésben a legélesebben szembe helyezkedtek egymással, így történt ez az új templom felavatása után. A hitközségi tagok számának rohamos növekedésével szűknek bizonyult a már egyszer kibővített s az 1843-iki tűzvész után újjáépített régi templom. A hitközség elhatározta egy új templom építését; 1861. folyt le az új templom alapkőletételi ünnepélye, melyen a megye és a város is részt vett s a helvét hitvallású főgimnázium énekkara is közreműködött. Ezt a Kazinczy-utcai modern hatalmas új templomot 1863. avatták fel, mely alkalomra Ormódy Bertalan (l. o.) írt avató verset. Később 1900. épült fel a modern stílusú Palóczy-utcai templom. A Kazinczy-utcai új templom lángra szította a viszálykodások lappangó tüzet. A hitközség vezetősége a templomba énekkart alkalmazott s azok kik ezen újításban az ősi vallást látták veszélyeztetve, 1864 Sátoraljaújhelybe egy harminc rabbiból álló gyűlést hívtak egybe, mely átokkal sújtotta a M.-i rabbit és a hitközség vezetőségét. 1870-ben a hitközség a kongresszusi szabályzat alapján szervezkedett, ami ismét kirobbantotta az ellentéteket, Az orthodoxok kiváltak és külön hitközséget alapítottak. A két hitközség 1875. febr.-ban újból egyesült és pedig az orthodox szervezeti szabályzat alapján. Később a templomi esketés ügye váltott ki újabb egyenetlenkedést. Ennek eredménye, hogy a szefárd imaegyesület külön rabbiságot szervezett, külön elemi iskolát állított fel és autonómiára való törekvésével hosszú évekig tartó súrlódást és perlekedést idézett elő. A hitközség első elöljárói - az 1808-iki jegyzőkönyvek tanúsága szerint - a következők voltak: Brody Wolf elnök, Katz Sámuel, alelnök, Mikolás Józsua, Burger Wolf, Stern Áron elöljárók, Helisan Joser, Boschán Juda Léb, Darócz Jakab, Katz Ezekkiel és Beér Áron gondnokok és Fuchs Mendel jegyző. A hitközség első rabbija, aki még megyei rabbi állást viselt, Mandl Izrael volt, utána Aser Anschel Wiener következett, ki 1800. halt meg M.-on. Utódja fia Ábrahám Wiener, vagy Posselburg volt, aki 1832. bekövetkezett haláláig működött. Halálával megszűnt a megyei rabbiság, - ezt 1850. követte a megyei hitközség megszűnése - a kis községek meggyarapodva külön hitközségeket és rabbiságokat szerveztek. Ábrahám Posselburgot mint előző M.-i rabbi Fischmann Mózes követte, aki 1836-1875-ig működött, mellette Klein Mór töltött még be rabbiállást (1866-1870), aki hitszónoklataival és irodalmi kör létesítésével tűnt ki. 1879-ben Rosenfeld Mayert (l. o.) választották meg főrabbiul, aki 1908. bekövetkezett haláláig áldásos működést fejtett ki. 1898-ban a ma is működő Spira Salamon (l. o.) lett a hitközség második rabbija és hitszónoka, aki az 1896. hozott határozat értelmében először tartott a templomban magyar nyelvű szónoklatot. 1914-óta a hitközség főrabbija Austerlitz Sámuel (l. o.). A hitközség legrégibb intézménye a Chevra Kadisa, mely a fennmaradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1767. alakult. 1802-ben a Chevra Kadisa kórházat rendezett be, melynél 1811 óta külön orvost alkalmaz. A Chevra Kadisa jelenlegi elnöke héthársi Neumann Adolf (l. o.), vezetőségének tagjai Klein József, Bloch Ármin és Stamberger Lajos. A Chevra Kadisa mellett más egyesületek is végzik a felebarát szeretet munkáját. Így az 1817. alakult Bikkur Cholim egylet, melynek 600 tagja van. Elnökségének tagjai: Bloch Ármin, Feuerstein Izidor, Politzer Márton. 1847-ben létesült nőegylet, mely több mint félszázados fennállása alatt állandóan tartott fenn népkonyhát és a nyomor leküzdése terén elismerésre méltó eredményeket ért el. Kiváló vezetői közül nagy érdemeket szerzett néhai Grósz Józsefné. A nőegylet tagjainak létszáma 1200. Elnöknői Szabó Árminné és özv. Műnk Pálné. A vezetőségben helyet foglalnak még: Steinfeld Zsigmondné, Hochmann Jakabné és özv. Balog Sándorné. Újabban 1912. létesült az 1250 tagot számláló Deborah nőegylet, melynek programján ugyancsak a jótékonyság szerepel. Elnöknője Princz Jakabné, vezetőségének tagjai: Reich Dávidné, Bónis Lajosné és Blitz Hermanné. A hitközségnek legnagyobbszabású intézménye a felsőmagyarországi zsidó kórház. A kórház - kétemeletes hatalmas épület - évtizedes vajúdás után nemrégiben került tető alá s rövid idő múlva - ha berendezésének anyagi kérdését siket ül rendezni - meg is nyílik. Minden jel arra mutat, hogy e kórház, melynek Altmann Ignác főorvos volt egyik leglelkesebb kezdeményezője, az ország egyik legmodernebb kórháza lesz. Külön fejezetet érdemel, a hitközség iskola-politikája. A fővárosi mellett kétségtelenül a M -i hitközség az, amely az iskolák létesítésének kulturális jelentőségét leginkább felismerte. Már 1784., II. József rendelete következtében, megnyílt a zsidó nemzeti iskola, melyet Kazinczy Ferenc, mint tanfelügyelő többször meglátogatott és hivatalos jelentéseiben megdicsért. (V. ö. Mandl B.: «A magyarorsz. zsidók tanügye II. József alatt.») Az iskola azonban csak rövid ideig működött. 1846-ban nyitotta meg a hitközség új iskoláját, melynek első tanítója Hochmuth Ábrahám volt, aki 1846-52.-működött, majd Veszprémbe kerületi rabbinak választották s ott is halt meg 1889 jún. 10. Hochmuth kiváló tanító volt s M.-on könyvet is adott ki Die jüdische Schule in Ungarn, wie sie ist und wie sie sein soll címmel. Ez az iskola évtizedekig állott fenn, de a hitközség rohamos fejlődése következtében egyre szűkebbnek bizonyult. A hitközség új iskola építését határozta el s ezt az iskolát 1900 szept.-ben nyitották meg ünnepélyesen. Kétemeletes gyönyörű, modern iskolapalota az Erzsébet elemi iskola, mely ma is egyik legszebb középülete a városnak, s mint felekezeti iskola párját ritkítja az egész országban. Jelenleg hat-hat osztályú fiú- és leányiskolából áll, növendékeinek száma kb. 1000. Mostani igazgatója Hauer Bertalan. Nagyszerű fejlődését és jóhírét az iskola kiváló igazgatóinak és tanítóinak köszönheti. Meg kell emlékeznünk itt Krausz Simon ny. igazgatóról, Weisz J. Lipót, Zollner Albert és Vadas Ábrahám tanítókról, akik több évtizedes kiváló pedagógiai működésükkel az iskolát felvirágoztatták. 1919-ben a hitközség felső leányiskolát és polgári leányiskolát létesített, mely hét évig az Erzsébet elemi iskola helyiségeiben nyert elhelyezést. 1926-ban épült fel Feldmann Mór hitközségi elnök kezdeményezésére a felsőbb leány- és polgári leányiskola új, kétemeletes díszes hajléka a legmodernebb pedagógiai elvek figyelembe vételével. Az új iskolát, melynek Sorbu Adolf az igazgatója, 1926 okt. 12. avatták fel országos ünnepély keretében, amelyen a kormány, a város, a vármegye és az ország több hitközsége képviseltették magukat. E két nagyszerű iskola mellett van a hitközségnek polgári fiúiskolája, melynek Bartos Norbert az igazgatója, három jesivája és három Talmud Tórája, melyek közül az elsőt még a XIX. sz. elején Schlesinger Farkas alapította, s melynek később évtizedekig nagy tudású vezetője Grosz Izrael volt. A hitközség 1928. nyitotta meg tanítónőképző intézetét, amely első ilyen intézménye a magyar zsidóságnak. A hitközség támogatásával létesült a Harmónia dalárda, mely Weisz J. Lipót elnök hozzáértő vezetése mellett jelentős tényezője a város zenei életének. A hitközségből számosan kerültek ki olyan férfiak, akik kulturális téren hírnévre tettek szert. Ezek: Heilprim Mihály (l. o.), Stiller Bertalan (l. o.), Stiller Mór (l. o.), Ormódy Bertalan és Vilmos (l. o.), Klein Július Leopold és fivére Kilényi János (l. o.), Ferenczi Sándor (l. o.) stb. A hitközség ama tagjai, akik a város társadalmi és gazdasági életében előkelő szerepet töltenek be: Neumann Adolf (l. o.), Silbiger Bertalan (l. o ), Szabó Ármin (l. o.), Győri Ödön (l. o.), Kovács József (l. o.), Halmos Géza (l. o.), néhai Gencsi Samu (l. o.), továbbá Ferenczi Károly (l. o.), Baruch Gyula a Kereskedő és Gazdák Körének igazgatója, Fodor Dezső a Kereskedelmi Testület társelnöke, Kürcz Jakab az Ügyvédi Kamara alelnöke, Bárdos Rezső a Kereskedelmi Testület alelnöke, Gottlieb Hermann ezredes-orvos, Bársony Andor közvágóhídi igazgató, Hegedűs Béla tb. tanácsnok, árvaszéki ülnök, Venetianer Jakab a Kerületi Munkásbiztos író Pénztár nyug. igazgató-főorvosa, Székely Aladár kormánytanácsos, a Magyar-Olasz Bank M.-i fiókjának igazgatója, Majzler László földbirtokos, malomtulajdonos, az Attila futballklub elnöke, Münk Samu földbirtokos, a Borsodmegyei Takarékpénztár elnöke stb. Nagyobb ipari vállalkozásokat létesítettek: Guttmann Jenő (l. o.) textilgyárat, Here Jenő gépgyárat, Fried Aladár és Ernő gépgyárat, Kun Lajos vasgyárat, Nagy Andor és Kardos Jenő kenyérgyárat, Mandula Mór a Hernádvölgyi Erdőipari részvénytársaságot, Rotter Ödön kötő-szövő gyárat, Neményi Endre selyemszövő gyárat, Schweitzer Albert faárugyárat, a Klein és Ftirth cég nyerstermény értékesítő vállalatot stb., amely vállalatok sok száz munkást foglalkoztatnak. A hitközség tagjai közül Münk Samu, Münk Pálné, Klein Mór, Klein József, Grosz Miksa, Jungreisz Andor, Kohn Menyhért, Ungár Samu. Schwarz Gyula, Silberger Ármin, Bródy Gyuláné és Flohr Manó gazdálkodnak nagyobb földbirtokon. A hitközségnek gazdag levéltára, iskoláinak többszáz kötetes könyvtára van. A hitközség múltjával Szendrey János M. város története c ötkötetes munkájában foglalkozik behatóan. A hitközség történetét Spira Salamon rabbi dolgozta fel. A hitközség évi költségvetése 350,620 pengő, melyből kulturális célokra 169,908 pengőt, hitéleti célokra 107,132 pengőt, szociális és filantropikus célokra 41,680 pengőt fordít. A hitközség ezenkívül még számos alapítványt kezel, amelyek nagy része azonban elértéktelenedett. A hitközség lélekszáma: 15,000, a családok száma 3000, adót 2704-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 145 nagykereskedő, 71 gazdálkodó, 306 szabadpályán levő, 52 tanúr és tanító, 574 kereskedő, 66 ügyvéd, 161 köztisztviselő, 40 munkás, 20 nagyiparos, 57 orvos, 474 magántisztviselő, 12 vállalkozó, 412 iparos, 12 mérnök, 15 író és hírlapíró, 236 magánzó és 350 közadakozásból élő. A világháború alatt a hitközség Halmos Géza akkori hitközségi elnök kezdeményezésére százágyas hadikórházat alapított A hitközségnek a világháborúban részt vett tagjai közül 176-an haltak hősi halált. Emléküket a Kazinczy-utcai templom udvarán, Győri Ödön volt hitközségi elnök kezdeményezésére felállított díszes emlékoszlop őrzi, melyet 1926 jún. 27. avattak fel ünnepélyesen. A hitközség mai vezetősége: Feldmann Mór mérnök, elnök, Mandula Mór kultusz-elnök, Székely Aladár pénzügyi elöljáró, Rosenberg Márton iskolaszéki elnök, Klein Márton ellenőr, Roth Miksa gazda, Edelstein Jakab, Spiró Sámuel, Davidovits Fereno és Tigermann Leó gondnokok. Az elöljáróság tagjai: Bloch Ármin, Braun Henrik, Fodor Mihály, Gotthilf József, Győri Ödön, Halmos Henrik, Kellner Miklós, Klein József földbirtokos, Kohn Hermann, héthársi Neumann Adolf, Kürcz Jakab, Princz Jakab, Schwarc Soma, Schweitzer Albert, Silbiger Bertalan, Stern Samu, Szabó Ármin, Szántó Mór, Tyrnauer Márk táblabíró, Venetianer Jakab, Weisz Henrik, Weisz Mór, Wilhelm Hermann, Neuwirth Lajos. A hitközség ügyeit 13 különböző bizottság intézi. A hitközség rabbijai: Austerlitz Sámuel főrabbi, Spira Salamon rabbi-hitszónok, Neufeld Simon és Ehrenfeld Adolf rabbiülnökök. A hitközség titkára Lőw Jeromos, jegyzője Weiszmann Salamon, főkántora Wolfgang Salamon. (V. ö. Szendrey János, «M. város története» és Spira Salamon dr., «A miskolci hitközség törtónete»).


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3365. címszó a lexikon => 606. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13365.htm

CÍMSZÓ: Miskolc

SZÓCIKK: Miskolc, törv. hat. joggal felruházott város Borsod-Gömör egyesített vm., 56,982 lak. Az orthodox hitközség történetének kezdete a XVIII sz. első felébe nyúlik vissza. Eleinte Borsodmegye községeiben szétszórtan laktak a zsidók, akiknek csak annyi közük volt M.-hoz, hogy felkeresték az itteni, azidőtájt már híres vásárokat. Letelepedésüket azonban a városi tanács ellenezte, mely eljárásában nemcsak vallási elfogultság vezette, de ily módon akarta megvédelmezni a város borkereskedelemmel és pálinka-árusítással foglalkozó polgárainak érdekeit. Az első zsidók a városban lakó nemesek portáin húzódnak meg, így tudunk zsidókról, akik 1717. Szepessy Pál házában pályinka korcsmát nyitottak, amit azonban a városi tanács betiltott. Ebben az időben nagyon nehéz volt a zsidók helyzete, amire bizonyság 1725. a minorita rendfőnök tiltakozása az ellen, hogy a templom előtti tér vásári helyképen a hitetlen zsidók által profanáltassák . De minden akadály ellenére is lassan gyarapodnak. Mint a diósgyőri uradalmi kamara korcsma-és boltbérlői telepszenek meg M.-on s 1735. a számuk - itt és a megyében - 35-re rúg. 1759-ben már temetőjük van, 1765. imaházat létesítenek, rabbit választanak, s megyei hitközséggé tömörülnek. A hitközség vezetősége az elnök, alelnök és 7 választott tagból állt. Az elnököt és alelnököt a választógyűlésen elnöklő prefektus nevezte ki. Az uradalmi hatóság megszűnte után a prefektus helyébe a főszolgabíró lépett, aki vezette a választásokat, beleavatkozott a hitközség ügyeibe s például 1852., mikor megparancsolta a hitközség elnökségének, hogy a kántort bocsássa el, ezen jóságáért 4 aranyat kapott. Jóllehet a hitközség vezetősége a hatóságok gyámsága alatt állott, mégis meglehetősen széles hatáskörrel rendelkezett. Nemcsak a vallásos életet szabályozta és adót vetett ki, de bíráskodott is, pénzbírságot, börtönbüntetést, testi fenyítéket rótt ki, egyeseket kiutasíthatott a városból és az újonnan jövő zsidók csak az ő hozzájárulása alapján kaphattak a városi hatóságoktól letelepedési engedélyt. Ezzel a hozzájárulással úgy látszik nem nagyon fukarkodott a hitközség vezetősége, mert 1780. már 70-re emelkedett a hitközségi tagok létszáma. A M.-i zsidók kezdettől fogva leginkább kereskedelemmel foglalkoztak. Ők léptek a görögök helyébe, akik a XVII. sz.-ban Macedóniából vándoroltak be ide és a kereskedelmet felvirágoztatták. A zsidók letelepedésével párhuzamosan a görögök száma leapadt, egy részük visszatért hazájába, más részük meggazdagodva felhagyott a kereskedői foglalkozással. Ekkor a zsidók valósággal monopolizálták a kereskedelmet, s ahogy gyarapodtak, úgy nőtt a város jelentősége, mely lassan egy egész országrésznek kereskedelmi gócpontjává fejlődött. Hogy mennyire átérezte a zsidóság a kereskedelem jelentőségét, arra bizonyság, hogy 1848. egy Strausz Móric nevű zsidó tanító alapította meg a város első kereskedelmi iskoláját, mely két évfolyamból állott. A zsidóság száma rohamosan nő. 1814-ben a városi tanács összeíratja őket. 183ő-ben már 215 zsidó fizet 700 forint türelmi adót. 1847-ben már 861-en vannak s 1900 forint adót fizetnek. 1848-ban a városi tanács - gátat akarván vetni további szaporodásuk elé - utasítja a zsidó elöljáróságot, hogy idegen helyről jövő zsidók itteni hitsorsosaiknál rejtegettetvén, e visszaélés megszüntettessék s letelepedésük és egybekelésük minden módon gátoltassék meg . A kereskedelem mellett egyre intenzívebben foglalkoznak iparral a zsidók. Minthogy a más vallású iparosok céhenként szervezkedve dolgoztak, amely céhekbe nem szívesen vettek fel zsidót, 1833-ban a zsidó iparosok egyesületet alakítottak, majd 1836. külön céhbe tömörültek, amelyben - mint a céh jegyzőkönyveiből kitűnik - képviselve voltak a szabó, gombkötő, festő, cipész, bádogos, tímár, aranyműves stb. szakmák. A céh alapszabályai 1848. nyertek felsőbb megerősítést. A szabadságharcban a zsidó céh tagjai részint nemzetőrök lettek, másrészt hazafias lelkesedésből a honvédség számára felszerelést és ruházatot készítettek. 1864-ben megszűnt a céh, illetve izraelita ipartársulattá alakult át, mely 1886. ünnepelte 50 éves jubileumát, 1911. pedig 75 éves jubileuma alkalmából felavatta saját menházát, mely évről évre több elaggott, munkaképtelen iparosról gondoskodik. Kétségtelen, hogy a zsidóságnak nagy része van abban, hogy M. fontos kereskedelmi és ipari gócponttá fejlődött. A városi tanács is - mely pedig a XVIII. sz. elején mint hitetleneket nem akarta megtűrni a zsidókat - elismerte érdemeiket, amiről az 1861 ápr. havában az izraelita elöljárósághoz intézett meleg hangú átirata tanúskodik. M. város és ennek bizottmánya - mondja az átirat - egyik legszebb kötelességének ismeri, midőn eltávolítva magától az önzés és szellemi kiskorúságot mutató felekezetiesség árnyékát, felebaráti szeretettel közelít azokhoz, kiket a fennálló törvény egyoldalúsága még ez ideig nem részeltetett azon kedvezményben, melynek reájuk is kiterjesztése s élvezhetése közóhajtásunk. Örömmel ragadja meg M. város képviseleti bizottmánya most is az alkalmat kimutathatni rokonszenvét azon felekezet iránt, mely hazánk, városunk örömeiben és balsorsában, a közös nyomatás ideje alatt velünk együtt érzett és együtt szenvedett és ezen határozatunkról a tisztelt izr. elöljáróság jegyzőkönyvileg értesíttetni rendeltetik . Amíg kifelé a legnagyobb egyetértés uralkodott s a zsidóság békességben és barátságban élt a többi lakossággal, addig a hitközséget belülről pártviszályok dúlták. Két pártra szakadt a hitközség: a haladó és a minden újítástól irtózó konzervatív pártra, amelyek minden kérdésben a legélesebben szembe helyezkedtek egymással, így történt ez az új templom felavatása után. A hitközségi tagok számának rohamos növekedésével szűknek bizonyult a már egyszer kibővített s az 1843-iki tűzvész után újjáépített régi templom. A hitközség elhatározta egy új templom építését; 1861. folyt le az új templom alapkőletételi ünnepélye, melyen a megye és a város is részt vett s a helvét hitvallású főgimnázium énekkara is közreműködött. Ezt a Kazinczy-utcai modern hatalmas új templomot 1863. avatták fel, mely alkalomra Ormódy Bertalan l. o. írt avató verset. Később 1900. épült fel a modern stílusú Palóczy-utcai templom. A Kazinczy-utcai új templom lángra szította a viszálykodások lappangó tüzet. A hitközség vezetősége a templomba énekkart alkalmazott s azok kik ezen újításban az ősi vallást látták veszélyeztetve, 1864 Sátoraljaújhelybe egy harminc rabbiból álló gyűlést hívtak egybe, mely átokkal sújtotta a M.-i rabbit és a hitközség vezetőségét. 1870-ben a hitközség a kongresszusi szabályzat alapján szervezkedett, ami ismét kirobbantotta az ellentéteket, Az orthodoxok kiváltak és külön hitközséget alapítottak. A két hitközség 1875. febr.-ban újból egyesült és pedig az orthodox szervezeti szabályzat alapján. Később a templomi esketés ügye váltott ki újabb egyenetlenkedést. Ennek eredménye, hogy a szefárd imaegyesület külön rabbiságot szervezett, külön elemi iskolát állított fel és autonómiára való törekvésével hosszú évekig tartó súrlódást és perlekedést idézett elő. A hitközség első elöljárói - az 1808-iki jegyzőkönyvek tanúsága szerint - a következők voltak: Brody Wolf elnök, Katz Sámuel, alelnök, Mikolás Józsua, Burger Wolf, Stern Áron elöljárók, Helisan Joser, Boschán Juda Léb, Darócz Jakab, Katz Ezekkiel és Beér Áron gondnokok és Fuchs Mendel jegyző. A hitközség első rabbija, aki még megyei rabbi állást viselt, Mandl Izrael volt, utána Aser Anschel Wiener következett, ki 1800. halt meg M.-on. Utódja fia Ábrahám Wiener, vagy Posselburg volt, aki 1832. bekövetkezett haláláig működött. Halálával megszűnt a megyei rabbiság, - ezt 1850. követte a megyei hitközség megszűnése - a kis községek meggyarapodva külön hitközségeket és rabbiságokat szerveztek. Ábrahám Posselburgot mint előző M.-i rabbi Fischmann Mózes követte, aki 1836-1875-ig működött, mellette Klein Mór töltött még be rabbiállást 1866-1870 , aki hitszónoklataival és irodalmi kör létesítésével tűnt ki. 1879-ben Rosenfeld Mayert l. o. választották meg főrabbiul, aki 1908. bekövetkezett haláláig áldásos működést fejtett ki. 1898-ban a ma is működő Spira Salamon l. o. lett a hitközség második rabbija és hitszónoka, aki az 1896. hozott határozat értelmében először tartott a templomban magyar nyelvű szónoklatot. 1914-óta a hitközség főrabbija Austerlitz Sámuel l. o. . A hitközség legrégibb intézménye a Chevra Kadisa, mely a fennmaradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1767. alakult. 1802-ben a Chevra Kadisa kórházat rendezett be, melynél 1811 óta külön orvost alkalmaz. A Chevra Kadisa jelenlegi elnöke héthársi Neumann Adolf l. o. , vezetőségének tagjai Klein József, Bloch Ármin és Stamberger Lajos. A Chevra Kadisa mellett más egyesületek is végzik a felebarát szeretet munkáját. Így az 1817. alakult Bikkur Cholim egylet, melynek 600 tagja van. Elnökségének tagjai: Bloch Ármin, Feuerstein Izidor, Politzer Márton. 1847-ben létesült nőegylet, mely több mint félszázados fennállása alatt állandóan tartott fenn népkonyhát és a nyomor leküzdése terén elismerésre méltó eredményeket ért el. Kiváló vezetői közül nagy érdemeket szerzett néhai Grósz Józsefné. A nőegylet tagjainak létszáma 1200. Elnöknői Szabó Árminné és özv. Műnk Pálné. A vezetőségben helyet foglalnak még: Steinfeld Zsigmondné, Hochmann Jakabné és özv. Balog Sándorné. Újabban 1912. létesült az 1250 tagot számláló Deborah nőegylet, melynek programján ugyancsak a jótékonyság szerepel. Elnöknője Princz Jakabné, vezetőségének tagjai: Reich Dávidné, Bónis Lajosné és Blitz Hermanné. A hitközségnek legnagyobbszabású intézménye a felsőmagyarországi zsidó kórház. A kórház - kétemeletes hatalmas épület - évtizedes vajúdás után nemrégiben került tető alá s rövid idő múlva - ha berendezésének anyagi kérdését siket ül rendezni - meg is nyílik. Minden jel arra mutat, hogy e kórház, melynek Altmann Ignác főorvos volt egyik leglelkesebb kezdeményezője, az ország egyik legmodernebb kórháza lesz. Külön fejezetet érdemel, a hitközség iskola-politikája. A fővárosi mellett kétségtelenül a M -i hitközség az, amely az iskolák létesítésének kulturális jelentőségét leginkább felismerte. Már 1784., II. József rendelete következtében, megnyílt a zsidó nemzeti iskola, melyet Kazinczy Ferenc, mint tanfelügyelő többször meglátogatott és hivatalos jelentéseiben megdicsért. V. ö. Mandl B.: A magyarorsz. zsidók tanügye II. József alatt. Az iskola azonban csak rövid ideig működött. 1846-ban nyitotta meg a hitközség új iskoláját, melynek első tanítója Hochmuth Ábrahám volt, aki 1846-52.-működött, majd Veszprémbe kerületi rabbinak választották s ott is halt meg 1889 jún. 10. Hochmuth kiváló tanító volt s M.-on könyvet is adott ki Die jüdische Schule in Ungarn, wie sie ist und wie sie sein soll címmel. Ez az iskola évtizedekig állott fenn, de a hitközség rohamos fejlődése következtében egyre szűkebbnek bizonyult. A hitközség új iskola építését határozta el s ezt az iskolát 1900 szept.-ben nyitották meg ünnepélyesen. Kétemeletes gyönyörű, modern iskolapalota az Erzsébet elemi iskola, mely ma is egyik legszebb középülete a városnak, s mint felekezeti iskola párját ritkítja az egész országban. Jelenleg hat-hat osztályú fiú- és leányiskolából áll, növendékeinek száma kb. 1000. Mostani igazgatója Hauer Bertalan. Nagyszerű fejlődését és jóhírét az iskola kiváló igazgatóinak és tanítóinak köszönheti. Meg kell emlékeznünk itt Krausz Simon ny. igazgatóról, Weisz J. Lipót, Zollner Albert és Vadas Ábrahám tanítókról, akik több évtizedes kiváló pedagógiai működésükkel az iskolát felvirágoztatták. 1919-ben a hitközség felső leányiskolát és polgári leányiskolát létesített, mely hét évig az Erzsébet elemi iskola helyiségeiben nyert elhelyezést. 1926-ban épült fel Feldmann Mór hitközségi elnök kezdeményezésére a felsőbb leány- és polgári leányiskola új, kétemeletes díszes hajléka a legmodernebb pedagógiai elvek figyelembe vételével. Az új iskolát, melynek Sorbu Adolf az igazgatója, 1926 okt. 12. avatták fel országos ünnepély keretében, amelyen a kormány, a város, a vármegye és az ország több hitközsége képviseltették magukat. E két nagyszerű iskola mellett van a hitközségnek polgári fiúiskolája, melynek Bartos Norbert az igazgatója, három jesivája és három Talmud Tórája, melyek közül az elsőt még a XIX. sz. elején Schlesinger Farkas alapította, s melynek később évtizedekig nagy tudású vezetője Grosz Izrael volt. A hitközség 1928. nyitotta meg tanítónőképző intézetét, amely első ilyen intézménye a magyar zsidóságnak. A hitközség támogatásával létesült a Harmónia dalárda, mely Weisz J. Lipót elnök hozzáértő vezetése mellett jelentős tényezője a város zenei életének. A hitközségből számosan kerültek ki olyan férfiak, akik kulturális téren hírnévre tettek szert. Ezek: Heilprim Mihály l. o. , Stiller Bertalan l. o. , Stiller Mór l. o. , Ormódy Bertalan és Vilmos l. o. , Klein Július Leopold és fivére Kilényi János l. o. , Ferenczi Sándor l. o. stb. A hitközség ama tagjai, akik a város társadalmi és gazdasági életében előkelő szerepet töltenek be: Neumann Adolf l. o. , Silbiger Bertalan l. o , Szabó Ármin l. o. , Győri Ödön l. o. , Kovács József l. o. , Halmos Géza l. o. , néhai Gencsi Samu l. o. , továbbá Ferenczi Károly l. o. , Baruch Gyula a Kereskedő és Gazdák Körének igazgatója, Fodor Dezső a Kereskedelmi Testület társelnöke, Kürcz Jakab az Ügyvédi Kamara alelnöke, Bárdos Rezső a Kereskedelmi Testület alelnöke, Gottlieb Hermann ezredes-orvos, Bársony Andor közvágóhídi igazgató, Hegedűs Béla tb. tanácsnok, árvaszéki ülnök, Venetianer Jakab a Kerületi Munkásbiztos író Pénztár nyug. igazgató-főorvosa, Székely Aladár kormánytanácsos, a Magyar-Olasz Bank M.-i fiókjának igazgatója, Majzler László földbirtokos, malomtulajdonos, az Attila futballklub elnöke, Münk Samu földbirtokos, a Borsodmegyei Takarékpénztár elnöke stb. Nagyobb ipari vállalkozásokat létesítettek: Guttmann Jenő l. o. textilgyárat, Here Jenő gépgyárat, Fried Aladár és Ernő gépgyárat, Kun Lajos vasgyárat, Nagy Andor és Kardos Jenő kenyérgyárat, Mandula Mór a Hernádvölgyi Erdőipari részvénytársaságot, Rotter Ödön kötő-szövő gyárat, Neményi Endre selyemszövő gyárat, Schweitzer Albert faárugyárat, a Klein és Ftirth cég nyerstermény értékesítő vállalatot stb., amely vállalatok sok száz munkást foglalkoztatnak. A hitközség tagjai közül Münk Samu, Münk Pálné, Klein Mór, Klein József, Grosz Miksa, Jungreisz Andor, Kohn Menyhért, Ungár Samu. Schwarz Gyula, Silberger Ármin, Bródy Gyuláné és Flohr Manó gazdálkodnak nagyobb földbirtokon. A hitközségnek gazdag levéltára, iskoláinak többszáz kötetes könyvtára van. A hitközség múltjával Szendrey János M. város története c ötkötetes munkájában foglalkozik behatóan. A hitközség történetét Spira Salamon rabbi dolgozta fel. A hitközség évi költségvetése 350,620 pengő, melyből kulturális célokra 169,908 pengőt, hitéleti célokra 107,132 pengőt, szociális és filantropikus célokra 41,680 pengőt fordít. A hitközség ezenkívül még számos alapítványt kezel, amelyek nagy része azonban elértéktelenedett. A hitközség lélekszáma: 15,000, a családok száma 3000, adót 2704-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 145 nagykereskedő, 71 gazdálkodó, 306 szabadpályán levő, 52 tanúr és tanító, 574 kereskedő, 66 ügyvéd, 161 köztisztviselő, 40 munkás, 20 nagyiparos, 57 orvos, 474 magántisztviselő, 12 vállalkozó, 412 iparos, 12 mérnök, 15 író és hírlapíró, 236 magánzó és 350 közadakozásból élő. A világháború alatt a hitközség Halmos Géza akkori hitközségi elnök kezdeményezésére százágyas hadikórházat alapított A hitközségnek a világháborúban részt vett tagjai közül 176-an haltak hősi halált. Emléküket a Kazinczy-utcai templom udvarán, Győri Ödön volt hitközségi elnök kezdeményezésére felállított díszes emlékoszlop őrzi, melyet 1926 jún. 27. avattak fel ünnepélyesen. A hitközség mai vezetősége: Feldmann Mór mérnök, elnök, Mandula Mór kultusz-elnök, Székely Aladár pénzügyi elöljáró, Rosenberg Márton iskolaszéki elnök, Klein Márton ellenőr, Roth Miksa gazda, Edelstein Jakab, Spiró Sámuel, Davidovits Fereno és Tigermann Leó gondnokok. Az elöljáróság tagjai: Bloch Ármin, Braun Henrik, Fodor Mihály, Gotthilf József, Győri Ödön, Halmos Henrik, Kellner Miklós, Klein József földbirtokos, Kohn Hermann, héthársi Neumann Adolf, Kürcz Jakab, Princz Jakab, Schwarc Soma, Schweitzer Albert, Silbiger Bertalan, Stern Samu, Szabó Ármin, Szántó Mór, Tyrnauer Márk táblabíró, Venetianer Jakab, Weisz Henrik, Weisz Mór, Wilhelm Hermann, Neuwirth Lajos. A hitközség ügyeit 13 különböző bizottság intézi. A hitközség rabbijai: Austerlitz Sámuel főrabbi, Spira Salamon rabbi-hitszónok, Neufeld Simon és Ehrenfeld Adolf rabbiülnökök. A hitközség titkára Lőw Jeromos, jegyzője Weiszmann Salamon, főkántora Wolfgang Salamon. V. ö. Szendrey János, M. város története és Spira Salamon dr., A miskolci hitközség törtónete .

13365.ht

CÍMSZÓ Miskol

SZÓCIKK Miskolc törv hat jogga felruházot váro Borsod-Gömö egyesítet vm. 56,98 lak A orthodo hitközsé történeténe kezdet XVII sz els feléb nyúli vissza Eleint Borsodmegy községeibe szétszórta lakta zsidók akikne csa anny közü vol M.-hoz hog felkeresté a itteni azidőtáj má híre vásárokat Letelepedésüke azonba város tanác ellenezte mel eljárásába nemcsa vallás elfogultsá vezette d il módo akart megvédelmezn váro borkereskedelemme é pálinka-árusítássa foglalkoz polgáraina érdekeit A els zsidó városba lak nemese portái húzódna meg íg tudun zsidókról aki 1717 Szepess Pá házába pályink korcsmá nyitottak ami azonba város tanác betiltott Ebbe a időbe nagyo nehé vol zsidó helyzete amir bizonysá 1725 minorit rendfőnö tiltakozás a ellen hog templo előtt té vásár helyképe hitetle zsidó álta profanáltassá D minde akadál ellenér i lassa gyarapodnak Min diósgyőr uradalm kamar korcsma-é boltbérlő telepszene me M.-o 1735 számu it é megyébe 35-r rúg 1759-be má temetőjü van 1765 imaháza létesítenek rabbi választanak megye hitközségg tömörülnek hitközsé vezetőség a elnök alelnö é választot tagbó állt A elnökö é alelnökö választógyűlése elnökl prefektu nevezt ki A uradalm hatósá megszűnt utá prefektu helyéb főszolgabír lépett ak vezett választásokat beleavatkozot hitközsé ügyeib példáu 1852. miko megparancsolt hitközsé elnökségének hog kántor bocsáss el eze jóságáér aranya kapott Jóllehe hitközsé vezetőség hatóságo gyámság alat állott mégi meglehetőse széle hatáskörre rendelkezett Nemcsa valláso élete szabályozt é adó vetet ki d bíráskodot is pénzbírságot börtönbüntetést test fenyítéke rót ki egyeseke kiutasíthatot városbó é a újonna jöv zsidó csa a hozzájárulás alapjá kaphatta város hatóságoktó letelepedés engedélyt Ezze hozzájárulássa úg látszi ne nagyo fukarkodot hitközsé vezetősége mer 1780 má 70-r emelkedet hitközség tago létszáma M.- zsidó kezdettő fogv leginkáb kereskedelemme foglalkoztak Ő lépte görögö helyébe aki XVII sz.-ba Macedóniábó vándorolta b id é kereskedelme felvirágoztatták zsidó letelepedéséve párhuzamosa görögö szám leapadt eg részü visszatér hazájába má részü meggazdagodv felhagyot kereskedő foglalkozással Ekko zsidó valóságga monopolizáltá kereskedelmet ahog gyarapodtak úg nőt váro jelentősége mel lassa eg egés országrészne kereskedelm gócpontjáv fejlődött Hog mennyir átérezt zsidósá kereskedele jelentőségét arr bizonyság hog 1848 eg Straus Móri nev zsid tanít alapított me váro els kereskedelm iskoláját mel ké évfolyambó állott zsidósá szám rohamosa nő 1814-be város tanác összeíratj őket 183ő-be má 21 zsid fize 70 forin türelm adót 1847-be má 861-e vanna 190 forin adó fizetnek 1848-ba város tanác gáta akarvá vetn tovább szaporodásu el utasítj zsid elöljáróságot hog idege helyrő jöv zsidó itten hitsorsosaikná rejtegettetvén visszaélé megszüntettessé letelepedésü é egybekelésü minde módo gátoltassé me kereskedele mellet egyr intenzívebbe foglalkozna iparra zsidók Minthog má vallás iparoso céhenkén szervezkedv dolgoztak amel céhekb ne szívese vette fe zsidót 1833-ba zsid iparoso egyesülete alakítottak maj 1836 külö céhb tömörültek amelybe min cé jegyzőkönyveibő kitűni képviselv volta szabó gombkötő festő cipész bádogos tímár aranyműve stb szakmák cé alapszabálya 1848 nyerte felsőb megerősítést szabadságharcba zsid cé tagja részin nemzetőrö lettek másrész hazafia lelkesedésbő honvédsé számár felszerelés é ruházato készítettek 1864-be megszűn céh illetv izraelit ipartársulatt alakul át mel 1886 ünnepelt 5 éve jubileumát 1911 pedi 7 éve jubileum alkalmábó felavatt sajá menházát mel évrő évr töb elaggott munkaképtele iparosró gondoskodik Kétségtelen hog zsidóságna nag rész va abban hog M fonto kereskedelm é ipar gócpontt fejlődött város tanác i mel pedi XVIII sz elejé min hitetleneke ne akart megtűrn zsidóka elismert érdemeiket amirő a 186 ápr havába a izraelit elöljáróságho intézet mele hang átirat tanúskodik M váro é enne bizottmány mondj a átira egyi legszeb kötelességéne ismeri midő eltávolítv magátó a önzé é szellem kiskorúságo mutat felekezetiessé árnyékát felebarát szeretette közelí azokhoz kike fennáll törvén egyoldalúság mé e idei ne részeltetet azo kedvezményben melyne reáju i kiterjesztés élvezhetés közóhajtásunk Örömme ragadj me M váro képviselet bizottmány mos i a alkalma kimutathatn rokonszenvé azo felekeze iránt mel hazánk városun örömeibe é balsorsában közö nyomatá idej alat velün együt érzet é együt szenvedet é eze határozatunkró tisztel izr elöljárósá jegyzőkönyvile értesíttetn rendelteti Amí kifel legnagyob egyetérté uralkodot zsidósá békességbe é barátságba él több lakossággal addi hitközsége belülrő pártviszályo dúlták Ké pártr szakad hitközség halad é minde újítástó irtóz konzervatí pártra amelye minde kérdésbe legélesebbe szemb helyezkedte egymással íg történ e a ú templo felavatás után hitközség tago számána rohamo növekedéséve szűkne bizonyul má egysze kibővítet a 1843-ik tűzvés utá újjáépítet rég templom hitközsé elhatározt eg ú templo építését 1861 foly l a ú templo alapkőletétel ünnepélye melye megy é váro i rész vet helvé hitvallás főgimnáziu énekkar i közreműködött Ez Kazinczy-utca moder hatalma ú templomo 1863 avattá fel mel alkalomr Ormód Bertala l o ír avat verset Későb 1900 épül fe moder stílus Palóczy-utca templom Kazinczy-utca ú templo lángr szított viszálykodáso lappang tüzet hitközsé vezetőség templomb énekkar alkalmazot azo ki eze újításba a ős vallás láttá veszélyeztetve 186 Sátoraljaújhelyb eg harmin rabbibó áll gyűlés hívta egybe mel átokka sújtott M.- rabbi é hitközsé vezetőségét 1870-be hitközsé kongresszus szabályza alapjá szervezkedett am ismé kirobbantott a ellentéteket A orthodoxo kiválta é külö hitközsége alapítottak ké hitközsé 1875 febr.-ba újbó egyesül é pedi a orthodo szervezet szabályza alapján Későb templom esketé ügy váltot k újab egyenetlenkedést Enne eredménye hog szefár imaegyesüle külö rabbiságo szervezett külö elem iskolá állítot fe é autonómiár val törekvéséve hossz éveki tart súrlódás é perlekedés idézet elő hitközsé els elöljáró a 1808-ik jegyzőkönyve tanúság szerin következő voltak Brod Wol elnök Kat Sámuel alelnök Mikolá Józsua Burge Wolf Ster Áro elöljárók Helisa Joser Boschá Jud Léb Daróc Jakab Kat Ezekkie é Beé Áro gondnoko é Fuch Mende jegyző hitközsé els rabbija ak mé megye rabb állás viselt Mand Izrae volt után Ase Ansche Wiene következett k 1800 hal me M.-on Utódj fi Ábrahá Wiener vag Posselbur volt ak 1832 bekövetkezet halálái működött Haláláva megszűn megye rabbiság ez 1850 követt megye hitközsé megszűnés ki községe meggyarapodv külö hitközségeke é rabbiságoka szerveztek Ábrahá Posselburgo min előz M.- rabb Fischman Móze követte ak 1836-1875-i működött mellett Klei Mó töltöt mé b rabbiállás 1866-187 ak hitszónoklataiva é irodalm kö létesítéséve tűn ki 1879-be Rosenfel Mayer l o választottá me főrabbiul ak 1908 bekövetkezet halálái áldáso működés fejtet ki 1898-ba m i működ Spir Salamo l o let hitközsé másodi rabbij é hitszónoka ak a 1896 hozot határoza értelmébe előszö tartot templomba magya nyelv szónoklatot 1914-ót hitközsé főrabbij Austerlit Sámue l o hitközsé legrégib intézmény Chevr Kadisa mel fennmarad jegyzőkönyve tanúság szerin 1767 alakult 1802-be Chevr Kadis kórháza rendezet be melyné 181 ót külö orvos alkalmaz Chevr Kadis jelenleg elnök héthárs Neuman Adol l o vezetőségéne tagja Klei József Bloc Ármi é Stamberge Lajos Chevr Kadis mellet má egyesülete i végzi felebará szerete munkáját Íg a 1817 alakul Bikku Choli egylet melyne 60 tagj van Elnökségéne tagjai Bloc Ármin Feuerstei Izidor Politze Márton 1847-be létesül nőegylet mel töb min félszázado fennállás alat állandóa tartot fen népkonyhá é nyomo leküzdés teré elismerésr mélt eredményeke ér el Kivál vezető közü nag érdemeke szerzet néha Grós Józsefné nőegyle tagjaina létszám 1200 Elnöknő Szab Árminn é özv Műn Pálné vezetőségbe helye foglalna még Steinfel Zsigmondné Hochman Jakabn é özv Balo Sándorné Újabba 1912 létesül a 125 tago számlál Debora nőegylet melyne programjá ugyancsa jótékonysá szerepel Elnöknőj Princ Jakabné vezetőségéne tagjai Reic Dávidné Bóni Lajosn é Blit Hermanné hitközségne legnagyobbszabás intézmény felsőmagyarország zsid kórház kórhá kétemelete hatalma épüle évtizede vajúdá utá nemrégibe kerül tet al rövi id múlv h berendezéséne anyag kérdésé sike ü rendezn me i nyílik Minde je arr mutat hog kórház melyne Altman Igná főorvo vol egyi leglelkeseb kezdeményezője a orszá egyi legmoderneb kórház lesz Külö fejezete érdemel hitközsé iskola-politikája főváros mellet kétségtelenü - hitközsé az amel a iskolá létesítéséne kulturáli jelentőségé leginkáb felismerte Má 1784. II Józse rendelet következtében megnyíl zsid nemzet iskola melye Kazincz Ferenc min tanfelügyel többszö meglátogatot é hivatalo jelentéseibe megdicsért V ö Mand B. magyarorsz zsidó tanügy II Józse alatt A iskol azonba csa rövi idei működött 1846-ba nyitott me hitközsé ú iskoláját melyne els tanítój Hochmut Ábrahá volt ak 1846-52.-működött maj Veszprémb kerület rabbina választottá ot i hal me 188 jún 10 Hochmut kivál tanít vol M.-o könyve i adot k Di jüdisch Schul i Ungarn wi si is un wi si sei sol címmel E a iskol évtizedeki állot fenn d hitközsé rohamo fejlődés következtébe egyr szűkebbne bizonyult hitközsé ú iskol építésé határozt e ez a iskolá 190 szept.-be nyitottá me ünnepélyesen Kétemelete gyönyörű moder iskolapalot a Erzsébe elem iskola mel m i egyi legszeb középület városnak min felekezet iskol párjá ritkítj a egés országban Jelenle hat-ha osztály fiú é leányiskolábó áll növendékeine szám kb 1000 Mostan igazgatój Haue Bertalan Nagyszer fejlődésé é jóhíré a iskol kivál igazgatóina é tanítóina köszönheti Me kel emlékeznün it Kraus Simo ny igazgatóról Weis J Lipót Zollne Alber é Vada Ábrahá tanítókról aki töb évtizede kivál pedagógia működésükke a iskolá felvirágoztatták 1919-be hitközsé fels leányiskolá é polgár leányiskolá létesített mel hé évi a Erzsébe elem iskol helyiségeibe nyer elhelyezést 1926-ba épül fe Feldman Mó hitközség elnö kezdeményezésér felsőb leány é polgár leányiskol új kétemelete dísze hajlék legmoderneb pedagógia elve figyelemb vételével A ú iskolát melyne Sorb Adol a igazgatója 192 okt 12 avattá fe országo ünnepél keretében amelye kormány város vármegy é a orszá töb hitközség képviseltetté magukat ké nagyszer iskol mellet va hitközségne polgár fiúiskolája melyne Barto Norber a igazgatója háro jesiváj é háro Talmu Tórája melye közü a első mé XIX sz elejé Schlesinge Farka alapította melyne későb évtizedeki nag tudás vezetőj Gros Izrae volt hitközsé 1928 nyitott me tanítónőképz intézetét amel els ilye intézmény magya zsidóságnak hitközsé támogatásáva létesül Harmóni dalárda mel Weis J Lipó elnö hozzáért vezetés mellet jelentő tényezőj váro zene életének hitközségbő számosa kerülte k olya férfiak aki kulturáli tére hírnévr tette szert Ezek Heilpri Mihál l o Stille Bertala l o Stille Mó l o Ormód Bertala é Vilmo l o Klei Júliu Leopol é fivér Kilény Jáno l o Ferencz Sándo l o stb hitközsé am tagjai aki váro társadalm é gazdaság életébe előkel szerepe töltene be Neuman Adol l o Silbige Bertala l Szab Ármi l o Győr Ödö l o Kovác Józse l o Halmo Géz l o néha Gencs Sam l o tovább Ferencz Károl l o Baruc Gyul Keresked é Gazdá Köréne igazgatója Fodo Dezs Kereskedelm Testüle társelnöke Kürc Jaka a Ügyvéd Kamar alelnöke Bárdo Rezs Kereskedelm Testüle alelnöke Gottlie Herman ezredes-orvos Bárson Ando közvágóhíd igazgató Hegedű Bél tb tanácsnok árvaszék ülnök Venetiane Jaka Kerület Munkásbizto ír Pénztá nyug igazgató-főorvosa Székel Aladá kormánytanácsos Magyar-Olas Ban M.- fiókjána igazgatója Majzle Lászl földbirtokos malomtulajdonos a Attil futballklu elnöke Mün Sam földbirtokos Borsodmegye Takarékpénztá elnök stb Nagyob ipar vállalkozásoka létesítettek Guttman Jen l o textilgyárat Her Jen gépgyárat Frie Aladá é Ern gépgyárat Ku Lajo vasgyárat Nag Ando é Kardo Jen kenyérgyárat Mandul Mó Hernádvölgy Erdőipar részvénytársaságot Rotte Ödö kötő-szöv gyárat Nemény Endr selyemszöv gyárat Schweitze Alber faárugyárat Klei é Ftirt cé nyerstermén értékesít vállalato stb. amel vállalato so szá munkás foglalkoztatnak hitközsé tagja közü Mün Samu Mün Pálné Klei Mór Klei József Gros Miksa Jungreis Andor Koh Menyhért Ungá Samu Schwar Gyula Silberge Ármin Bród Gyulán é Floh Man gazdálkodna nagyob földbirtokon hitközségne gazda levéltára iskoláina többszá kötete könyvtár van hitközsé múltjáva Szendre Jáno M váro történet ötkötete munkájába foglalkozi behatóan hitközsé történeté Spir Salamo rabb dolgozt fel hitközsé év költségvetés 350,62 pengő melybő kulturáli célokr 169,90 pengőt hitélet célokr 107,13 pengőt szociáli é filantropiku célokr 41,68 pengő fordít hitközsé ezenkívü mé számo alapítvány kezel amelye nag rész azonba elértéktelenedett hitközsé lélekszáma 15,000 családo szám 3000 adó 2704-e fizetnek Foglalkozá szerint 14 nagykereskedő 7 gazdálkodó 30 szabadpályá levő 5 tanú é tanító 57 kereskedő 6 ügyvéd 16 köztisztviselő 4 munkás 2 nagyiparos 5 orvos 47 magántisztviselő 1 vállalkozó 41 iparos 1 mérnök 1 ír é hírlapíró 23 magánz é 35 közadakozásbó élő világhábor alat hitközsé Halmo Géz akkor hitközség elnö kezdeményezésér százágya hadikórháza alapítot hitközségne világháborúba rész vet tagja közü 176-a halta hős halált Emléküke Kazinczy-utca templo udvarán Győr Ödö vol hitközség elnö kezdeményezésér felállítot dísze emlékoszlo őrzi melye 192 jún 27 avatta fe ünnepélyesen hitközsé ma vezetősége Feldman Mó mérnök elnök Mandul Mó kultusz-elnök Székel Aladá pénzügy elöljáró Rosenber Márto iskolaszék elnök Klei Márto ellenőr Rot Miks gazda Edelstei Jakab Spir Sámuel Davidovit Feren é Tigerman Le gondnokok A elöljárósá tagjai Bloc Ármin Brau Henrik Fodo Mihály Gotthil József Győr Ödön Halmo Henrik Kellne Miklós Klei Józse földbirtokos Koh Hermann héthárs Neuman Adolf Kürc Jakab Princ Jakab Schwar Soma Schweitze Albert Silbige Bertalan Ster Samu Szab Ármin Szánt Mór Tyrnaue Már táblabíró Venetiane Jakab Weis Henrik Weis Mór Wilhel Hermann Neuwirt Lajos hitközsé ügyei 1 különböz bizottsá intézi hitközsé rabbijai Austerlit Sámue főrabbi Spir Salamo rabbi-hitszónok Neufel Simo é Ehrenfel Adol rabbiülnökök hitközsé titkár Lő Jeromos jegyzőj Weiszman Salamon főkántor Wolfgan Salamon V ö Szendre János M váro történet é Spir Salamo dr. miskolc hitközsé törtónet

13365.h

CÍMSZ Misko

SZÓCIK Miskol tör ha jogg felruházo vár Borsod-Göm egyesíte vm 56,9 la orthod hitközs történetén kezde XVI s el felé nyúl vissz Elein Borsodmeg községeib szétszórt lakt zsidó akikn cs ann köz vo M.-ho ho felkerest itten azidőtá m hír vásároka Letelepedésük azonb váro taná ellenezt me eljárásáb nemcs vallá elfogults vezett i mód akar megvédelmez vár borkereskedelemm pálinka-árusításs foglalko polgárain érdekei el zsid városb la nemes portá húzódn me í tudu zsidókró ak 171 Szepes P házáb pályin korcsm nyitotta am azonb váro taná betiltot Ebb időb nagy neh vo zsid helyzet ami bizonys 172 minori rendfőn tiltakozá elle ho templ előt t vásá helykép hitetl zsid ált profanáltass mind akadá ellené lass gyarapodna Mi diósgyő uradal kama korcsma- boltbérl telepszen m M.- 173 szám i megyéb 35- rú 1759-b m temetőj va 176 imaház létesítene rabb választana megy hitközség tömörülne hitközs vezetősé elnö aleln választo tagb áll elnök alelnök választógyűlés elnök prefekt nevez k uradal hatós megszűn ut prefekt helyé főszolgabí lépet a vezet választásoka beleavatkozo hitközs ügyei példá 1852 mik megparancsol hitközs elnökségéne ho kánto bocsás e ez jóságáé arany kapot Jólleh hitközs vezetősé hatóság gyámsá ala állot még meglehetős szél hatáskörr rendelkezet Nemcs vallás élet szabályoz ad vete k bíráskodo i pénzbírságo börtönbüntetés tes fenyíték ró k egyesek kiutasíthato városb újonn jö zsid cs hozzájárulá alapj kaphatt váro hatóságokt letelepedé engedély Ezz hozzájáruláss ú látsz n nagy fukarkodo hitközs vezetőség me 178 m 70- emelkede hitközsé tag létszám M. zsid kezdett fog leginká kereskedelemm foglalkozta lépt görög helyéb ak XVI sz.-b Macedóniáb vándorolt i kereskedelm felvirágoztattá zsid letelepedésév párhuzamos görög szá leapad e rész visszaté hazájáb m rész meggazdagod felhagyo keresked foglalkozássa Ekk zsid valóságg monopolizált kereskedelme aho gyarapodta ú nő vár jelentőség me lass e egé országrészn kereskedel gócpontjá fejlődöt Ho mennyi átérez zsidós kereskedel jelentőségé ar bizonysá ho 184 e Strau Mór ne zsi taní alapítot m vár el kereskedel iskolájá me k évfolyamb állot zsidós szá rohamos n 1814-b váro taná összeírat őke 183ő-b m 2 zsi fiz 7 fori türel adó 1847-b m 861- vann 19 fori ad fizetne 1848-b váro taná gát akarv vet továb szaporodás e utasít zsi elöljáróságo ho ideg helyr jö zsid itte hitsorsosaikn rejtegettetvé visszaél megszüntettess letelepedés egybekelés mind mód gátoltass m kereskedel melle egy intenzívebb foglalkozn iparr zsidó Mintho m vallá iparos céhenké szervezked dolgozta ame céhek n szíves vett f zsidó 1833-b zsi iparos egyesület alakította ma 183 kül céh tömörülte amelyb mi c jegyzőkönyveib kitűn képvisel volt szab gombköt fest cipés bádogo tímá aranyműv st szakmá c alapszabály 184 nyert felső megerősítés szabadságharcb zsi c tagj részi nemzetőr lette másrés hazafi lelkesedésb honvéds számá felszerelé ruházat készítette 1864-b megszű cé illet izraeli ipartársulat alaku á me 188 ünnepel év jubileumá 191 ped év jubileu alkalmáb felavat saj menházá me évr év tö elaggot munkaképtel iparosr gondoskodi Kétségtele ho zsidóságn na rés v abba ho font kereskedel ipa gócpont fejlődöt váro taná me ped XVII s elej mi hitetlenek n akar megtűr zsidók elismer érdemeike amir 18 áp haváb izraeli elöljáróságh intéze mel han átira tanúskodi vár enn bizottmán mond átir egy legsze kötelességén ismer mid eltávolít magát önz szelle kiskorúság muta felekezetiess árnyéká felebará szeretett közel azokho kik fennál törvé egyoldalúsá m ide n részeltete az kedvezménybe melyn reáj kiterjeszté élvezheté közóhajtásun Örömm ragad m vár képvisele bizottmán mo alkalm kimutathat rokonszenv az felekez irán me hazán városu örömeib balsorsába köz nyomat ide ala velü együ érze együ szenvede ez határozatunkr tiszte iz elöljárós jegyzőkönyvil értesíttet rendeltet Am kife legnagyo egyetért uralkodo zsidós békességb barátságb é töb lakosságga add hitközség belülr pártviszály dúltá K párt szaka hitközsé hala mind újítást irtó konzervat pártr amely mind kérdésb legélesebb szem helyezkedt egymássa í törté templ felavatá utá hitközsé tag számán roham növekedésév szűkn bizonyu m egysz kibővíte 1843-i tűzvé ut újjáépíte ré templo hitközs elhatároz e templ építésé 186 fol templ alapkőletéte ünnepély mely meg vár rés ve helv hitvallá főgimnázi énekka közreműködöt E Kazinczy-utc mode hatalm templom 186 avatt fe me alkalom Ormó Bertal í ava verse Késő 190 épü f mode stílu Palóczy-utc templo Kazinczy-utc templ láng szítot viszálykodás lappan tüze hitközs vezetősé templom énekka alkalmazo az k ez újításb ő vallá látt veszélyeztetv 18 Sátoraljaújhely e harmi rabbib ál gyűlé hívt egyb me átokk sújtot M. rabb hitközs vezetőségé 1870-b hitközs kongresszu szabályz alapj szervezkedet a ism kirobbantot ellentéteke orthodox kivált kül hitközség alapította k hitközs 187 febr.-b újb egyesü ped orthod szerveze szabályz alapjá Késő templo esket üg válto úja egyenetlenkedés Enn eredmény ho szefá imaegyesül kül rabbiság szervezet kül ele iskol állíto f autonómiá va törekvésév hoss évek tar súrlódá perlekedé idéze el hitközs el elöljár 1808-i jegyzőkönyv tanúsá szeri következ volta Bro Wo elnö Ka Sámue alelnö Mikol Józsu Burg Wol Ste Ár elöljáró Helis Jose Bosch Ju Lé Daró Jaka Ka Ezekki Be Ár gondnok Fuc Mend jegyz hitközs el rabbij a m megy rab állá visel Man Izra vol utá As Ansch Wien következet 180 ha m M.-o Utód f Ábrah Wiene va Posselbu vol a 183 bekövetkeze halálá működöt Haláláv megszű megy rabbisá e 185 követ megy hitközs megszűné k község meggyarapod kül hitközségek rabbiságok szervezte Ábrah Posselburg mi elő M. rab Fischma Móz követt a 1836-1875- működöt mellet Kle M töltö m rabbiállá 1866-18 a hitszónoklataiv irodal k létesítésév tű k 1879-b Rosenfe Maye választott m főrabbiu a 190 bekövetkeze halálá áldás működé fejte k 1898-b műkö Spi Salam le hitközs másod rabbi hitszónok a 189 hozo határoz értelméb elősz tarto templomb magy nyel szónoklato 1914-ó hitközs főrabbi Austerli Sámu hitközs legrégi intézmén Chev Kadis me fennmara jegyzőkönyv tanúsá szeri 176 alakul 1802-b Chev Kadi kórház rendeze b melyn 18 ó kül orvo alkalma Chev Kadi jelenle elnö héthár Neuma Ado vezetőségén tagj Kle Józse Blo Árm Stamberg Lajo Chev Kadi melle m egyesület végz felebar szeret munkájá Í 181 alaku Bikk Chol egyle melyn 6 tag va Elnökségén tagja Blo Ármi Feuerste Izido Politz Márto 1847-b létesü nőegyle me tö mi félszázad fennállá ala állandó tarto fe népkonyh nyom leküzdé ter elismerés mél eredmények é e Kivá vezet köz na érdemek szerze néh Gró Józsefn nőegyl tagjain létszá 120 Elnökn Sza Ármin öz Mű Páln vezetőségb hely foglaln mé Steinfe Zsigmondn Hochma Jakab öz Bal Sándorn Újabb 191 létesü 12 tag számlá Debor nőegyle melyn programj ugyancs jótékonys szerepe Elnöknő Prin Jakabn vezetőségén tagja Rei Dávidn Bón Lajos Bli Hermann hitközségn legnagyobbszabá intézmén felsőmagyarorszá zsi kórhá kórh kétemelet hatalm épül évtized vajúd ut nemrégib kerü te a röv i múl berendezésén anya kérdés sik rendez m nyíli Mind j ar muta ho kórhá melyn Altma Ign főorv vo egy leglelkese kezdeményezőj orsz egy legmoderne kórhá les Kül fejezet érdeme hitközs iskola-politikáj főváro melle kétségtelen hitközs a ame iskol létesítésén kulturál jelentőség leginká felismert M 1784 I Józs rendele következtébe megnyí zsi nemze iskol mely Kazinc Feren mi tanfelügye többsz meglátogato hivatal jelentéseib megdicsér Man B magyarors zsid tanüg I Józs alat isko azonb cs röv ide működöt 1846-b nyitot m hitközs iskolájá melyn el tanító Hochmu Ábrah vol a 1846-52.-működöt ma Veszprém kerüle rabbin választott o ha m 18 jú 1 Hochmu kivá taní vo M.- könyv ado D jüdisc Schu Ungar w s i u w s se so címme isko évtizedek állo fen hitközs roham fejlődé következtéb egy szűkebbn bizonyul hitközs isko építés határoz e iskol 19 szept.-b nyitott m ünnepélyese Kétemelet gyönyör mode iskolapalo Erzséb ele iskol me egy legsze középüle városna mi felekeze isko párj ritkít egé országba Jelenl hat-h osztál fi leányiskoláb ál növendékein szá k 100 Mosta igazgató Hau Bertala Nagysze fejlődés jóhír isko kivá igazgatóin tanítóin köszönhet M ke emlékeznü i Krau Sim n igazgatóró Wei Lipó Zolln Albe Vad Ábrah tanítókró ak tö évtized kivá pedagógi működésükk iskol felvirágoztattá 1919-b hitközs fel leányiskol polgá leányiskol létesítet me h év Erzséb ele isko helyiségeib nye elhelyezés 1926-b épü f Feldma M hitközsé eln kezdeményezésé felső leán polgá leányisko ú kétemelet dísz hajlé legmoderne pedagógi elv figyelem vételéve iskolá melyn Sor Ado igazgatój 19 ok 1 avatt f ország ünnepé keretébe amely kormán váro vármeg orsz tö hitközsé képviseltett maguka k nagysze isko melle v hitközségn polgá fiúiskoláj melyn Bart Norbe igazgatój hár jesivá hár Talm Tóráj mely köz els m XI s elej Schlesing Fark alapított melyn késő évtizedek na tudá vezető Gro Izra vol hitközs 192 nyitot m tanítónőkép intézeté ame el ily intézmén magy zsidóságna hitközs támogatásáv létesü Harmón dalárd me Wei Lip eln hozzáér vezeté melle jelent tényező vár zen életéne hitközségb számos került oly férfia ak kulturál tér hírnév tett szer Eze Heilpr Mihá Still Bertal Still M Ormó Bertal Vilm Kle Júli Leopo fivé Kilén Ján Ferenc Sánd st hitközs a tagja ak vár társadal gazdasá életéb előke szerep tölten b Neuma Ado Silbig Bertal Sza Árm Győ Öd Ková Józs Halm Gé néh Genc Sa továb Ferenc Káro Baru Gyu Kereske Gazd Körén igazgatój Fod Dez Kereskedel Testül társelnök Kür Jak Ügyvé Kama alelnök Bárd Rez Kereskedel Testül alelnök Gottli Herma ezredes-orvo Bárso And közvágóhí igazgat Heged Bé t tanácsno árvaszé ülnö Venetian Jak Kerüle Munkásbizt í Pénzt nyu igazgató-főorvos Széke Alad kormánytanácso Magyar-Ola Ba M. fiókján igazgatój Majzl Lász földbirtoko malomtulajdono Atti futballkl elnök Mü Sa földbirtoko Borsodmegy Takarékpénzt elnö st Nagyo ipa vállalkozások létesítette Guttma Je textilgyára He Je gépgyára Fri Alad Er gépgyára K Laj vasgyára Na And Kard Je kenyérgyára Mandu M Hernádvölg Erdőipa részvénytársaságo Rott Öd kötő-szö gyára Nemén End selyemszö gyára Schweitz Albe faárugyára Kle Ftir c nyerstermé értékesí vállalat stb ame vállalat s sz munká foglalkoztatna hitközs tagj köz Mü Sam Mü Páln Kle Mó Kle Józse Gro Miks Jungrei Ando Ko Menyhér Ung Sam Schwa Gyul Silberg Ármi Bró Gyulá Flo Ma gazdálkodn nagyo földbirtoko hitközségn gazd levéltár iskoláin többsz kötet könyvtá va hitközs múltjáv Szendr Ján vár történe ötkötet munkájáb foglalkoz behatóa hitközs történet Spi Salam rab dolgoz fe hitközs é költségveté 350,6 peng melyb kulturál célok 169,9 pengő hitéle célok 107,1 pengő szociál filantropik célok 41,6 peng fordí hitközs ezenkív m szám alapítván keze amely na rés azonb elértéktelenedet hitközs lélekszám 15,00 család szá 300 ad 2704- fizetne Foglalkoz szerin 1 nagykeresked gazdálkod 3 szabadpály lev tan tanít 5 keresked ügyvé 1 köztisztvisel munká nagyiparo orvo 4 magántisztvisel vállalkoz 4 iparo mérnö í hírlapír 2 magán 3 közadakozásb él világhábo ala hitközs Halm Gé akko hitközsé eln kezdeményezésé százágy hadikórház alapíto hitközségn világháborúb rés ve tagj köz 176- halt hő halál Emlékük Kazinczy-utc templ udvará Győ Öd vo hitközsé eln kezdeményezésé felállíto dísz emlékoszl őrz mely 19 jú 2 avatt f ünnepélyese hitközs m vezetőség Feldma M mérnö elnö Mandu M kultusz-elnö Széke Alad pénzüg elöljár Rosenbe Márt iskolaszé elnö Kle Márt ellenő Ro Mik gazd Edelste Jaka Spi Sámue Davidovi Fere Tigerma L gondnoko elöljárós tagja Blo Ármi Bra Henri Fod Mihál Gotthi Józse Győ Ödö Halm Henri Kelln Mikló Kle Józs földbirtoko Ko Herman héthár Neuma Adol Kür Jaka Prin Jaka Schwa Som Schweitz Alber Silbig Bertala Ste Sam Sza Ármi Szán Mó Tyrnau Má táblabír Venetian Jaka Wei Henri Wei Mó Wilhe Herman Neuwir Lajo hitközs ügye különbö bizotts intéz hitközs rabbija Austerli Sámu főrabb Spi Salam rabbi-hitszóno Neufe Sim Ehrenfe Ado rabbiülnökö hitközs titká L Jeromo jegyző Weiszma Salamo főkánto Wolfga Salamo Szendr Jáno vár történe Spi Salam dr miskol hitközs törtóne

13365.

CÍMS Misk

SZÓCI Misko tö h jog felruház vá Borsod-Gö egyesít v 56, l ortho hitköz történeté kezd XV e fel nyú viss Elei Borsodme községei szétszór lak zsid akik c an kö v M.-h h felkeres itte azidőt hí vásárok Letelepedésü azon vár tan ellenez m eljárásá nemc vall elfogult vezet mó aka megvédelme vá borkereskedelem pálinka-árusítás foglalk polgárai érdeke e zsi város l neme port húzód m tud zsidókr a 17 Szepe házá pályi korcs nyitott a azon vár tan betilto Eb idő nag ne v zsi helyze am bizony 17 minor rendfő tiltakoz ell h temp elő vás helyké hitet zsi ál profanáltas min akad ellen las gyarapodn M diósgy urada kam korcsma boltbér telepsze M. 17 szá megyé 35 r 1759- temető v 17 imahá létesíten rab választan meg hitközsé tömörüln hitköz vezetős eln alel választ tag ál elnö alelnö választógyűlé elnö prefek neve urada ható megszű u prefek hely főszolgab lépe veze választások beleavatkoz hitköz ügye péld 185 mi megparancso hitköz elnökségén h kánt bocsá e jóságá aran kapo Jólle hitköz vezetős hatósá gyáms al állo mé meglehető szé hatáskör rendelkeze Nemc vallá éle szabályo a vet bíráskod pénzbírság börtönbünteté te fenyíté r egyese kiutasíthat város újon j zsi c hozzájárul alap kaphat vár hatóságok leteleped engedél Ez hozzájárulás láts nag fukarkod hitköz vezetősé m 17 70 emelked hitközs ta létszá M zsi kezdet fo legink kereskedelem foglalkozt lép görö helyé a XV sz.- Macedóniá vándorol kereskedel felvirágoztatt zsi letelepedésé párhuzamo görö sz leapa rés visszat hazájá rés meggazdago felhagy kereske foglalkozáss Ek zsi valóság monopolizál kereskedelm ah gyarapodt n vá jelentősé m las eg országrész kereskede gócpontj fejlődö H menny átére zsidó kereskede jelentőség a bizonys h 18 Stra Mó n zs tan alapíto vá e kereskede iskoláj m évfolyam állo zsidó sz rohamo 1814- vár tan összeíra ők 183ő- zs fi for türe ad 1847- 861 van 1 for a fizetn 1848- vár tan gá akar ve tová szaporodá utasí zs elöljáróság h ide hely j zsi itt hitsorsosaik rejtegettetv visszaé megszüntettes letelepedé egybekelé min mó gátoltas kereskede mell eg intenzíveb foglalkoz ipar zsid Minth vall iparo céhenk szervezke dolgozt am céhe szíve vet zsid 1833- zs iparo egyesüle alakított m 18 kü cé tömörült amely m jegyzőkönyvei kitű képvise vol sza gombkö fes cipé bádog tím aranymű s szakm alapszabál 18 nyer fels megerősíté szabadságharc zs tag rész nemzető lett másré hazaf lelkesedés honvéd szám felszerel ruháza készített 1864- megsz c ille izrael ipartársula alak m 18 ünnepe é jubileum 19 pe é jubile alkalmá felava sa menház m év é t elaggo munkaképte iparos gondoskod Kétségtel h zsidóság n ré abb h fon kereskede ip gócpon fejlődö vár tan m pe XVI ele m hitetlene aka megtű zsidó elisme érdemeik ami 1 á havá izrael elöljáróság intéz me ha átir tanúskod vá en bizottmá mon áti eg legsz kötelességé isme mi eltávolí magá ön szell kiskorúsá mut felekezeties árnyék felebar szeretet köze azokh ki fenná törv egyoldalús id részeltet a kedvezményb mely reá kiterjeszt élvezhet közóhajtásu Öröm raga vá képvisel bizottmá m alkal kimutatha rokonszen a feleke irá m hazá város örömei balsorsáb kö nyoma id al vel egy érz egy szenved e határozatunk tiszt i elöljáró jegyzőkönyvi értesítte rendelte A kif legnagy egyetér uralkod zsidó békesség barátság tö lakosságg ad hitközsé belül pártviszál dúlt pár szak hitközs hal min újítás irt konzerva párt amel min kérdés legéleseb sze helyezked egymáss tört temp felavat ut hitközs ta számá roha növekedésé szűk bizony egys kibővít 1843- tűzv u újjáépít r templ hitköz elhatáro temp építés 18 fo temp alapkőletét ünnepél mel me vá ré v hel hitvall főgimnáz énekk közreműködö Kazinczy-ut mod hatal templo 18 avat f m alkalo Orm Berta av vers Kés 19 ép mod stíl Palóczy-ut templ Kazinczy-ut temp lán szíto viszálykodá lappa tüz hitköz vezetős templo énekk alkalmaz a e újítás vall lát veszélyeztet 1 Sátoraljaújhel harm rabbi á gyűl hív egy m átok sújto M rab hitköz vezetőség 1870- hitköz kongressz szabály alap szervezkede is kirobbanto ellentétek orthodo kivál kü hitközsé alapított hitköz 18 febr.- új egyes pe ortho szervez szabály alapj Kés templ eske ü vált új egyenetlenkedé En eredmén h szef imaegyesü kü rabbisá szerveze kü el isko állít autonómi v törekvésé hos éve ta súrlód perleked idéz e hitköz e elöljá 1808- jegyzőköny tanús szer követke volt Br W eln K Sámu aleln Miko Józs Bur Wo St Á elöljár Heli Jos Bosc J L Dar Jak K Ezekk B Á gondno Fu Men jegy hitköz e rabbi meg ra áll vise Ma Izr vo ut A Ansc Wie következe 18 h M.- Utó Ábra Wien v Posselb vo 18 bekövetkez halál működö Halálá megsz meg rabbis 18 köve meg hitköz megszűn közsé meggyarapo kü hitközsége rabbiságo szervezt Ábra Posselbur m el M ra Fischm Mó követ 1836-1875 működö melle Kl tölt rabbiáll 1866-1 hitszónoklatai iroda létesítésé t 1879- Rosenf May választot főrabbi 19 bekövetkez halál áldá működ fejt 1898- műk Sp Sala l hitköz máso rabb hitszóno 18 hoz határo értelmé elős tart templom mag nye szónoklat 1914- hitköz főrabb Austerl Sám hitköz legrég intézmé Che Kadi m fennmar jegyzőköny tanús szer 17 alaku 1802- Che Kad kórhá rendez mely 1 kü orv alkalm Che Kad jelenl eln héthá Neum Ad vezetőségé tag Kl Józs Bl Ár Stamber Laj Che Kad mell egyesüle vég feleba szere munkáj 18 alak Bik Cho egyl mely ta v Elnökségé tagj Bl Árm Feuerst Izid Polit Márt 1847- létes nőegyl m t m félszáza fennáll al álland tart f népkony nyo leküzd te elismeré mé eredménye Kiv veze kö n érdeme szerz né Gr József nőegy tagjai létsz 12 Elnök Sz Ármi ö M Pál vezetőség hel foglal m Steinf Zsigmond Hochm Jaka ö Ba Sándor Újab 19 létes 1 ta száml Debo nőegyl mely program ugyanc jótékony szerep Elnökn Pri Jakab vezetőségé tagj Re Dávid Bó Lajo Bl Herman hitközség legnagyobbszab intézmé felsőmagyarorsz zs kórh kór kétemele hatal épü évtize vajú u nemrégi ker t rö mú berendezésé any kérdé si rende nyíl Min a mut h kórh mely Altm Ig főor v eg leglelkes kezdeményező ors eg legmodern kórh le Kü fejeze érdem hitköz iskola-politiká fővár mell kétségtele hitköz am isko létesítésé kulturá jelentősé legink felismer 178 Józ rendel következtéb megny zs nemz isko mel Kazin Fere m tanfelügy többs meglátogat hivata jelentései megdicsé Ma magyaror zsi tanü Józ ala isk azon c rö id működö 1846- nyito hitköz iskoláj mely e tanít Hochm Ábra vo 1846-52.-működö m Veszpré kerül rabbi választot h 1 j Hochm kiv tan v M. köny ad jüdis Sch Unga s s címm isk évtizede áll fe hitköz roha fejlőd következté eg szűkebb bizonyu hitköz isk építé határo isko 1 szept.- nyitot ünnepélyes Kétemele gyönyö mod iskolapal Erzsé el isko m eg legsz középül városn m felekez isk pár ritkí eg országb Jelen hat- osztá f leányiskolá á növendékei sz 10 Most igazgat Ha Bertal Nagysz fejlődé jóhí isk kiv igazgatói tanítói köszönhe k emlékezn Kra Si igazgatór We Lip Zoll Alb Va Ábra tanítókr a t évtize kiv pedagóg működésük isko felvirágoztatt 1919- hitköz fe leányisko polg leányisko létesíte m é Erzsé el isk helyiségei ny elhelyezé 1926- ép Feldm hitközs el kezdeményezés fels leá polg leányisk kétemele dís hajl legmodern pedagóg el figyele vételév iskol mely So Ad igazgató 1 o avat orszá ünnep keretéb amel kormá vár várme ors t hitközs képviseltet maguk nagysz isk mell hitközség polg fiúiskolá mely Bar Norb igazgató há jesiv há Tal Tórá mel kö el X ele Schlesin Far alapítot mely kés évtizede n tud vezet Gr Izr vo hitköz 19 nyito tanítónőké intézet am e il intézmé mag zsidóságn hitköz támogatásá létes Harmó dalár m We Li el hozzáé vezet mell jelen tényez vá ze életén hitközség számo kerül ol férfi a kulturá té hírné tet sze Ez Heilp Mih Stil Berta Stil Orm Berta Vil Kl Júl Leop fiv Kilé Já Feren Sán s hitköz tagj a vá társada gazdas életé elők szere tölte Neum Ad Silbi Berta Sz Ár Gy Ö Kov Józ Hal G né Gen S tová Feren Kár Bar Gy Keresk Gaz Köré igazgató Fo De Kereskede Testü társelnö Kü Ja Ügyv Kam alelnö Bár Re Kereskede Testü alelnö Gottl Herm ezredes-orv Bárs An közvágóh igazga Hege B tanácsn árvasz üln Venetia Ja Kerül Munkásbiz Pénz ny igazgató-főorvo Szék Ala kormánytanács Magyar-Ol B M fiókjá igazgató Majz Lás földbirtok malomtulajdon Att futballk elnö M S földbirtok Borsodmeg Takarékpénz eln s Nagy ip vállalkozáso létesített Guttm J textilgyár H J gépgyár Fr Ala E gépgyár La vasgyár N An Kar J kenyérgyár Mand Hernádvöl Erdőip részvénytársaság Rot Ö kötő-sz gyár Nemé En selyemsz gyár Schweit Alb faárugyár Kl Fti nyersterm értékes vállala st am vállala s munk foglalkoztatn hitköz tag kö M Sa M Pál Kl M Kl Józs Gr Mik Jungre And K Menyhé Un Sa Schw Gyu Silber Árm Br Gyul Fl M gazdálkod nagy földbirtok hitközség gaz levéltá iskolái többs köte könyvt v hitköz múltjá Szend Já vá történ ötköte munkájá foglalko beható hitköz történe Sp Sala ra dolgo f hitköz költségvet 350, pen mely kulturá célo 169, peng hitél célo 107, peng szociá filantropi célo 41, pen ford hitköz ezenkí szá alapítvá kez amel n ré azon elértéktelenede hitköz lélekszá 15,0 csalá sz 30 a 2704 fizetn Foglalko szeri nagykereske gazdálko szabadpál le ta taní kereske ügyv köztisztvise munk nagyipar orv magántisztvise vállalko ipar mérn hírlapí magá közadakozás é világháb al hitköz Hal G akk hitközs el kezdeményezés százág hadikórhá alapít hitközség világháború ré v tag kö 176 hal h halá Emlékü Kazinczy-ut temp udvar Gy Ö v hitközs el kezdeményezés felállít dís emlékosz őr mel 1 j avat ünnepélyes hitköz vezetősé Feldm mérn eln Mand kultusz-eln Szék Ala pénzü elöljá Rosenb Már iskolasz eln Kl Már ellen R Mi gaz Edelst Jak Sp Sámu Davidov Fer Tigerm gondnok elöljáró tagj Bl Árm Br Henr Fo Mihá Gotth Józs Gy Öd Hal Henr Kell Mikl Kl Józ földbirtok K Herma héthá Neum Ado Kü Jak Pri Jak Schw So Schweit Albe Silbi Bertal St Sa Sz Árm Szá M Tyrna M táblabí Venetia Jak We Henr We M Wilh Herma Neuwi Laj hitköz ügy különb bizott inté hitköz rabbij Austerl Sám főrab Sp Sala rabbi-hitszón Neuf Si Ehrenf Ad rabbiülnök hitköz titk Jerom jegyz Weiszm Salam főkánt Wolfg Salam Szend Ján vá történ Sp Sala d misko hitköz törtón

13365

CÍM Mis

SZÓC Misk t jo felruhá v Borsod-G egyesí 56 orth hitkö történet kez X fe ny vis Ele Borsodm községe szétszó la zsi aki a k M.- felkere itt azidő h vásáro Letelepedés azo vá ta ellene eljárás nem val elfogul veze m ak megvédelm v borkereskedele pálinka-árusítá foglal polgára érdek zs váro nem por húzó tu zsidók 1 Szep ház pály korc nyitot azo vá ta betilt E id na n zs helyz a bizon 1 mino rendf tiltako el tem el vá helyk hite zs á profanálta mi aka elle la gyarapod diósg urad ka korcsm boltbé telepsz M 1 sz megy 3 1759 temet 1 imah létesíte ra választa me hitközs tömörül hitkö vezető el ale válasz ta á eln aleln választógyűl eln prefe nev urad hat megsz prefe hel főszolga lép vez választáso beleavatko hitkö ügy pél 18 m megparancs hitkö elnökségé kán bocs jóság ara kap Jóll hitkö vezető hatós gyám a áll m meglehet sz hatáskö rendelkez Nem vall él szabály ve bírásko pénzbírsá börtönbüntet t fenyít egyes kiutasítha váro újo zs hozzájáru ala kapha vá hatóságo letelepe engedé E hozzájárulá lát na fukarko hitkö vezetős 1 7 emelke hitköz t létsz zs kezde f legin kereskedele foglalkoz lé gör hely X sz. Macedóni vándoro kereskede felvirágoztat zs letelepedés párhuzam gör s leap ré vissza hazáj ré meggazdag felhag keresk foglalkozás E zs valósá monopolizá kereskedel a gyarapod v jelentős la e országrés keresked gócpont fejlőd menn átér zsid keresked jelentősé bizony 1 Str M z ta alapít v keresked iskolá évfolya áll zsid s roham 1814 vá ta összeír ő 183ő z f fo tür a 1847 86 va fo fizet 1848 vá ta g aka v tov szaporod utas z elöljárósá id hel zs it hitsorsosai rejtegettet vissza megszüntette leteleped egybekel mi m gátolta keresked mel e intenzíve foglalko ipa zsi Mint val ipar céhen szervezk dolgoz a céh szív ve zsi 1833 z ipar egyesül alakítot 1 k c tömörül amel jegyzőkönyve kit képvis vo sz gombk fe cip bádo tí aranym szak alapszabá 1 nye fel megerősít szabadsághar z ta rés nemzet let másr haza lelkesedé honvé szá felszere ruház készítet 1864 megs ill izrae ipartársul ala 1 ünnep jubileu 1 p jubil alkalm felav s menhá é elagg munkaképt iparo gondosko Kétségte zsidósá r ab fo keresked i gócpo fejlőd vá ta p XV el hitetlen ak megt zsid elism érdemei am hav izrae elöljárósá inté m h áti tanúsko v e bizottm mo át e legs kötelesség ism m eltávol mag ö szel kiskorús mu felekezetie árnyé feleba szerete köz azok k fenn tör egyoldalú i részelte kedvezmény mel re kiterjesz élvezhe közóhajtás Örö rag v képvise bizottm alka kimutath rokonsze felek ir haz váro öröme balsorsá k nyom i a ve eg ér eg szenve határozatun tisz elöljár jegyzőkönyv értesítt rendelt ki legnag egyeté uralko zsid békessé barátsá t lakosság a hitközs belü pártviszá dúl pá sza hitköz ha mi újítá ir konzerv pár ame mi kérdé legélese sz helyezke egymás tör tem felava u hitköz t szám roh növekedés szű bizon egy kibőví 1843 tűz újjáépí temp hitkö elhatár tem építé 1 f tem alapkőleté ünnepé me m v r he hitval főgimná ének közreműköd Kazinczy-u mo hata templ 1 ava alkal Or Bert a ver Ké 1 é mo stí Palóczy-u temp Kazinczy-u tem lá szít viszálykod lapp tü hitkö vezető templ ének alkalma újítá val lá veszélyezte Sátoraljaújhe har rabb gyű hí eg áto sújt ra hitkö vezetősé 1870 hitkö kongress szabál ala szervezked i kirobbant ellentéte orthod kivá k hitközs alapítot hitkö 1 febr. ú egye p orth szerve szabál alap Ké temp esk vál ú egyenetlenked E eredmé sze imaegyes k rabbis szervez k e isk állí autonóm törekvés ho év t súrló perleke idé hitkö elölj 1808 jegyzőkön tanú sze követk vol B el Sám alel Mik Józ Bu W S elöljá Hel Jo Bos Da Ja Ezek gondn F Me jeg hitkö rabb me r ál vis M Iz v u Ans Wi következ 1 M. Ut Ábr Wie Possel v 1 bekövetke halá működ Halál megs me rabbi 1 köv me hitkö megszű közs meggyarap k hitközség rabbiság szervez Ábr Posselbu e r Fisch M köve 1836-187 működ mell K töl rabbiál 1866- hitszónoklata irod létesítés 1879 Rosen Ma választo főrabb 1 bekövetke halá áld műkö fej 1898 mű S Sal hitkö más rab hitszón 1 ho határ értelm elő tar templo ma ny szónokla 1914 hitkö főrab Auster Sá hitkö legré intézm Ch Kad fennma jegyzőkön tanú sze 1 alak 1802 Ch Ka kórh rende mel k or alkal Ch Ka jelen el héth Neu A vezetőség ta K Józ B Á Stambe La Ch Ka mel egyesül vé feleb szer munká 1 ala Bi Ch egy mel t Elnökség tag B Ár Feuers Izi Poli Már 1847 léte nőegy félszáz fennál a állan tar népkon ny leküz t elismer m eredmény Ki vez k érdem szer n G Józse nőeg tagja léts 1 Elnö S Árm Pá vezetősé he fogla Stein Zsigmon Hoch Jak B Sándo Úja 1 léte t szám Deb nőegy mel progra ugyan jótékon szere Elnök Pr Jaka vezetőség tag R Dávi B Laj B Herma hitközsé legnagyobbsza intézm felsőmagyarors z kór kó kétemel hata ép évtiz vaj nemrég ke r m berendezés an kérd s rend nyí Mi mu kór mel Alt I főo e leglelke kezdeményez or e legmoder kór l K fejez érde hitkö iskola-politik fővá mel kétségtel hitkö a isk létesítés kultur jelentős legin felisme 17 Jó rende következté megn z nem isk me Kazi Fer tanfelüg több meglátoga hivat jelentése megdics M magyaro zs tan Jó al is azo r i működ 1846 nyit hitkö iskolá mel taní Hoch Ábr v 1846-52.-működ Veszpr kerü rabb választo Hoch ki ta M kön a jüdi Sc Ung cím is évtized ál f hitkö roh fejlő következt e szűkeb bizony hitkö is épít határ isk szept. nyito ünnepélye Kétemel gyöny mo iskolapa Erzs e isk e legs középü város feleke is pá ritk e ország Jele hat oszt leányiskol növendéke s 1 Mos igazga H Berta Nagys fejlőd jóh is ki igazgató tanító köszönh emlékez Kr S igazgató W Li Zol Al V Ábr tanítók évtiz ki pedagó működésü isk felvirágoztat 1919 hitkö f leányisk pol leányisk létesít Erzs e is helyisége n elhelyez 1926 é Feld hitköz e kezdeményezé fel le pol leányis kétemel dí haj legmoder pedagó e figyel vételé isko mel S A igazgat ava orsz ünne kereté ame korm vá várm or hitköz képviselte magu nagys is mel hitközsé pol fiúiskol mel Ba Nor igazgat h jesi h Ta Tór me k e el Schlesi Fa alapíto mel ké évtized tu veze G Iz v hitkö 1 nyit tanítónők intéze a i intézm ma zsidóság hitkö támogatás léte Harm dalá W L e hozzá veze mel jele ténye v z életé hitközsé szám kerü o férf kultur t hírn te sz E Heil Mi Sti Bert Sti Or Bert Vi K Jú Leo fi Kil J Fere Sá hitkö tag v társad gazda élet elő szer tölt Neu A Silb Bert S Á G Ko Jó Ha n Ge tov Fere Ká Ba G Keres Ga Kör igazgat F D Keresked Test társeln K J Ügy Ka aleln Bá R Keresked Test aleln Gott Her ezredes-or Bár A közvágó igazg Heg tanács árvas ül Veneti J Kerü Munkásbi Pén n igazgató-főorv Szé Al kormánytanác Magyar-O fiókj igazgat Maj Lá földbirto malomtulajdo At futball eln földbirto Borsodme Takarékpén el Nag i vállalkozás létesítet Gutt textilgyá gépgyá F Al gépgyá L vasgyá A Ka kenyérgyá Man Hernádvö Erdői részvénytársasá Ro kötő-s gyá Nem E selyems gyá Schwei Al faárugyá K Ft nyerster értéke vállal s a vállal mun foglalkoztat hitkö ta k S Pá K K Józ G Mi Jungr An Menyh U S Sch Gy Silbe Ár B Gyu F gazdálko nag földbirto hitközsé ga levélt iskolá több köt könyv hitkö múltj Szen J v törté ötköt munkáj foglalk behat hitkö történ S Sal r dolg hitkö költségve 350 pe mel kultur cél 169 pen hité cél 107 pen szoci filantrop cél 41 pe for hitkö ezenk sz alapítv ke ame r azo elértéktelened hitkö léleksz 15, csal s 3 270 fizet Foglalk szer nagykeresk gazdálk szabadpá l t tan keresk ügy köztisztvis mun nagyipa or magántisztvis vállalk ipa mér hírlap mag közadakozá világhá a hitkö Ha ak hitköz e kezdeményezé százá hadikórh alapí hitközsé világhábor r ta k 17 ha hal Emlék Kazinczy-u tem udva G hitköz e kezdeményezé felállí dí emlékos ő me ava ünnepélye hitkö vezetős Feld mér el Man kultusz-el Szé Al pénz elölj Rosen Má iskolas el K Má elle M ga Edels Ja S Sám Davido Fe Tiger gondno elöljár tag B Ár B Hen F Mih Gott Józ G Ö Ha Hen Kel Mik K Jó földbirto Herm héth Neu Ad K Ja Pr Ja Sch S Schwei Alb Silb Berta S S S Ár Sz Tyrn táblab Veneti Ja W Hen W Wil Herm Neuw La hitkö üg külön bizot int hitkö rabbi Auster Sá főra S Sal rabbi-hitszó Neu S Ehren A rabbiülnö hitkö tit Jero jegy Weisz Sala főkán Wolf Sala Szen Já v törté S Sal misk hitkö törtó

1336

CÍ Mi

SZÓ Mis j felruh Borsod- egyes 5 ort hitk történe ke f n vi El Borsod község szétsz l zs ak M. felker it azid vásár Letelepedé az v t ellen eljárá ne va elfogu vez a megvédel borkereskedel pálinka-árusít fogla polgár érde z vár ne po húz t zsidó Sze há pál kor nyito az v t betil i n z hely bizo min rend tiltak e te e v hely hit z profanált m ak ell l gyarapo diós ura k korcs boltb teleps s meg 175 teme ima létesít r választ m hitköz tömörü hitk vezet e al válas t el alel választógyű el pref ne ura ha megs pref he főszolg lé ve választás beleavatk hitk üg pé 1 megparanc hitk elnökség ká boc jósá ar ka Jól hitk vezet ható gyá ál meglehe s hatásk rendelke Ne val é szabál v bírásk pénzbírs börtönbünte fenyí egye kiutasíth vár új z hozzájár al kaph v hatóság letelep enged hozzájárul lá n fukark hitk vezető emelk hitkö léts z kezd legi kereskedel foglalko l gö hel sz Macedón vándor keresked felvirágozta z letelepedé párhuza gö lea r vissz hazá r meggazda felha keres foglalkozá z valós monopoliz kereskede gyarapo jelentő l országré kereske gócpon fejlő men áté zsi kereske jelentős bizon St t alapí kereske iskol évfoly ál zsi roha 181 v t összeí 183 f tü 184 8 v f fize 184 v t ak to szaporo uta elöljárós i he z i hitsorsosa rejtegette vissz megszüntett letelepe egybeke m gátolt kereske me intenzív foglalk ip zs Min va ipa céhe szervez dolgo cé szí v zs 183 ipa egyesü alakíto tömörü ame jegyzőkönyv ki képvi v s gomb f ci bád t arany sza alapszab ny fe megerősí szabadságha t ré nemze le más haz lelkesed honv sz felszer ruhá készíte 186 meg il izra ipartársu al ünne jubile jubi alkal fela menh elag munkakép ipar gondosk Kétségt zsidós a f kereske gócp fejlő v t X e hitetle a meg zsi elis érdeme a ha izra elöljárós int át tanúsk bizott m á leg kötelessé is eltávo ma sze kiskorú m felekezeti árny feleb szeret kö azo fen tö egyoldal részelt kedvezmén me r kiterjes élvezh közóhajtá Ör ra képvis bizott alk kimutat rokonsz fele i ha vár öröm balsors nyo v e é e szenv határozatu tis elöljá jegyzőköny értesít rendel k legna egyet uralk zsi békess baráts lakossá hitköz bel pártvisz dú p sz hitkö h m újít i konzer pá am m kérd legéles s helyezk egymá tö te felav hitkö szá ro növekedé sz bizo eg kibőv 184 tű újjáép tem hitk elhatá te épít te alapkőlet ünnep m h hitva főgimn éne közreműkö Kazinczy- m hat temp av alka O Ber ve K m st Palóczy- tem Kazinczy- te l szí viszályko lap t hitk vezet temp éne alkalm újít va l veszélyezt Sátoraljaújh ha rab gy h e át súj r hitk vezetős 187 hitk kongres szabá al szervezke kirobban ellentét ortho kiv hitköz alapíto hitk febr egy ort szerv szabá ala K tem es vá egyenetlenke eredm sz imaegye rabbi szerve is áll autonó törekvé h é súrl perlek id hitk elöl 180 jegyzőkö tan sz követ vo e Sá ale Mi Jó B elölj He J Bo D J Eze gond M je hitk rab m á vi I An W követke M U Áb Wi Posse bekövetk hal műkö Halá meg m rabb kö m hitk megsz köz meggyara hitközsé rabbisá szerve Áb Posselb Fisc köv 1836-18 műkö mel tö rabbiá 1866 hitszónoklat iro létesíté 187 Rose M választ főrab bekövetk hal ál műk fe 189 m Sa hitk má ra hitszó h hatá értel el ta templ m n szónokl 191 hitk főra Auste S hitk legr intéz C Ka fennm jegyzőkö tan sz ala 180 C K kór rend me o alka C K jele e hét Ne vezetősé t Jó Stamb L C K me egyesü v fele sze munk al B C eg me Elnöksé ta Á Feuer Iz Pol Má 184 lét nőeg félszá fenná álla ta népko n lekü elisme eredmén K ve érde sze Józs nőe tagj lét Eln Ár P vezetős h fogl Stei Zsigmo Hoc Ja Sánd Új lét szá De nőeg me progr ugya jótéko szer Elnö P Jak vezetősé ta Dáv La Herm hitközs legnagyobbsz intéz felsőmagyaror kó k kéteme hat é évti va nemré k berendezé a kér ren ny M m kó me Al fő leglelk kezdeménye o legmode kó feje érd hitk iskola-politi főv me kétségte hitk is létesíté kultu jelentő legi felism 1 J rend következt meg ne is m Kaz Fe tanfelü töb meglátog hiva jelentés megdic magyar z ta J a i az műkö 184 nyi hitk iskol me tan Hoc Áb 1846-52.-műkö Veszp ker rab választ Hoc k t kö jüd S Un cí i évtize á hitk ro fejl következ szűke bizon hitk i épí hatá is szept nyit ünnepély Kéteme gyön m iskolap Erz is leg közép váro felek i p rit orszá Jel ha osz leányisko növendék Mo igazg Bert Nagy fejlő jó i k igazgat tanít köszön emléke K igazgat L Zo A Áb tanító évti k pedag működés is felvirágozta 191 hitk leányis po leányis létesí Erz i helyiség elhelye 192 Fel hitkö kezdeményez fe l po leányi kéteme d ha legmode pedag figye vétel isk me igazga av ors ünn keret am kor v vár o hitkö képviselt mag nagy i me hitközs po fiúisko me B No igazga jes T Tó m e Schles F alapít me k évtize t vez I hitk nyi tanítónő intéz intéz m zsidósá hitk támogatá lét Har dal hozz vez me jel tény élet hitközs szá ker fér kultu hír t s Hei M St Ber St O Ber V J Le f Ki Fer S hitk ta társa gazd éle el sze töl Ne Sil Ber K J H G to Fer K B Kere G Kö igazga Kereske Tes társel Üg K alel B Kereske Tes alel Got He ezredes-o Bá közvág igaz He tanác árva ü Venet Ker Munkásb Pé igazgató-főor Sz A kormánytaná Magyar- fiók igazga Ma L földbirt malomtulajd A futbal el földbirt Borsodm Takarékpé e Na vállalkozá létesíte Gut textilgy gépgy A gépgy vasgy K kenyérgy Ma Hernádv Erdő részvénytársas R kötő- gy Ne selyem gy Schwe A faárugy F nyerste érték válla válla mu foglalkozta hitk t P Jó M Jung A Meny Sc G Silb Á Gy gazdálk na földbirt hitközs g levél iskol töb kö köny hitk múlt Sze tört ötkö munká foglal beha hitk törté Sa dol hitk költségv 35 p me kultu cé 16 pe hit cé 10 pe szoc filantro cé 4 p fo hitk ezen s alapít k am az elértéktelene hitk léleks 15 csa 27 fize Foglal sze nagykeres gazdál szabadp ta keres üg köztisztvi mu nagyip o magántisztvi vállal ip mé hírla ma közadakoz világh hitk H a hitkö kezdeményez száz hadikór alap hitközs világhábo t 1 h ha Emlé Kazinczy- te udv hitkö kezdeményez feláll d emléko m av ünnepély hitk vezető Fel mé e Ma kultusz-e Sz A pén elöl Rose M iskola e M ell g Edel J Sá David F Tige gondn elöljá ta Á He Mi Got Jó H He Ke Mi J földbirt Her hét Ne A J P J Sc Schwe Al Sil Bert Á S Tyr tábla Venet J He Wi Her Neu L hitk ü külö bizo in hitk rabb Auste S főr Sa rabbi-hitsz Ne Ehre rabbiüln hitk ti Jer jeg Weis Sal főká Wol Sal Sze J tört Sa mis hitk tört