13369.htm

CÍMSZÓ: Miskolc

SZÓCIKK: Tórája, melyek közül az elsőt még a XIX. sz. elején Schlesinger Farkas alapította, s melynek később évtizedekig nagy tudású vezetője Grosz Izrael volt. A hitközség 1928. nyitotta meg tanítónőképző intézetét, amely első ilyen intézménye a magyar zsidóságnak. A hitközség támogatásával létesült a Harmónia dalárda, mely Weisz J. Lipót elnök hozzáértő vezetése mellett jelentős tényezője a város zenei életének. A hitközségből számosan kerültek ki olyan férfiak, akik kulturális téren hírnévre tettek szert. Ezek: Heilprim Mihály (l. o.), Stiller Bertalan (l. o.), Stiller Mór (l. o.), Ormódy Bertalan és Vilmos (l. o.), Klein Július Leopold és fivére Kilényi János (l. o.), Ferenczi Sándor (l. o.) stb. A hitközség ama tagjai, akik a város társadalmi és gazdasági életében előkelő szerepet töltenek be: Neumann Adolf (l. o.), Silbiger Bertalan (l. o ), Szabó Ármin (l. o.), Győri Ödön (l. o.), Kovács József (l. o.), Halmos Géza (l. o.), néhai Gencsi Samu (l. o.), továbbá Ferenczi Károly (l. o.), Baruch Gyula a Kereskedő és Gazdák Körének igazgatója, Fodor Dezső a Kereskedelmi Testület társelnöke, Kürcz Jakab az Ügyvédi Kamara alelnöke, Bárdos Rezső a Kereskedelmi Testület alelnöke, Gottlieb Hermann ezredes-orvos, Bársony Andor közvágóhídi igazgató, Hegedűs Béla tb. tanácsnok, árvaszéki ülnök, Venetianer Jakab a Kerületi Munkásbiztos író Pénztár nyug. igazgató-főorvosa, Székely Aladár kormánytanácsos, a Magyar-Olasz Bank M.-i fiókjának igazgatója, Majzler László földbirtokos, malomtulajdonos, az Attila futballklub elnöke, Münk Samu földbirtokos, a Borsodmegyei Takarékpénztár elnöke stb. Nagyobb ipari vállalkozásokat létesítettek: Guttmann Jenő (l. o.) textilgyárat, Here Jenő gépgyárat, Fried Aladár és Ernő gépgyárat, Kun Lajos vasgyárat, Nagy Andor és Kardos Jenő kenyérgyárat, Mandula Mór a Hernádvölgyi Erdőipari részvénytársaságot, Rotter Ödön kötő-szövő gyárat, Neményi Endre selyemszövő gyárat, Schweitzer Albert faárugyárat, a Klein és Ftirth cég nyerstermény értékesítő vállalatot stb., amely vállalatok sok száz munkást foglalkoztatnak. A hitközség tagjai közül Münk Samu, Münk Pálné, Klein Mór, Klein József, Grosz Miksa, Jungreisz Andor, Kohn Menyhért, Ungár Samu. Schwarz Gyula, Silberger Ármin, Bródy Gyuláné és Flohr Manó gazdálkodnak nagyobb földbirtokon. A hitközségnek gazdag levéltára, iskoláinak többszáz kötetes könyvtára van. A hitközség múltjával Szendrey János M. város története c ötkötetes munkájában foglalkozik behatóan. A hitközség történetét Spira Salamon rabbi dolgozta fel. A hitközség évi költségvetése 350,620 pengő, melyből kulturális célokra 169,908 pengőt, hitéleti célokra 107,132 pengőt, szociális és filantropikus célokra 41,680 pengőt fordít. A hitközség ezenkívül még számos alapítványt kezel, amelyek nagy része azonban elértéktelenedett. A hitközség lélekszáma: 15,000, a családok száma 3000, adót 2704-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 145 nagykereskedő, 71 gazdálkodó, 306 szabadpályán levő, 52 tanúr és tanító, 574 kereskedő, 66 ügyvéd, 161 köztisztviselő, 40 munkás, 20 nagyiparos, 57 orvos, 474 magántisztviselő, 12 vállalkozó, 412 iparos, 12 mérnök,


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3369. címszó a lexikon => 608. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13369.htm

CÍMSZÓ: Miskolc

SZÓCIKK: Tórája, melyek közül az elsőt még a XIX. sz. elején Schlesinger Farkas alapította, s melynek később évtizedekig nagy tudású vezetője Grosz Izrael volt. A hitközség 1928. nyitotta meg tanítónőképző intézetét, amely első ilyen intézménye a magyar zsidóságnak. A hitközség támogatásával létesült a Harmónia dalárda, mely Weisz J. Lipót elnök hozzáértő vezetése mellett jelentős tényezője a város zenei életének. A hitközségből számosan kerültek ki olyan férfiak, akik kulturális téren hírnévre tettek szert. Ezek: Heilprim Mihály l. o. , Stiller Bertalan l. o. , Stiller Mór l. o. , Ormódy Bertalan és Vilmos l. o. , Klein Július Leopold és fivére Kilényi János l. o. , Ferenczi Sándor l. o. stb. A hitközség ama tagjai, akik a város társadalmi és gazdasági életében előkelő szerepet töltenek be: Neumann Adolf l. o. , Silbiger Bertalan l. o , Szabó Ármin l. o. , Győri Ödön l. o. , Kovács József l. o. , Halmos Géza l. o. , néhai Gencsi Samu l. o. , továbbá Ferenczi Károly l. o. , Baruch Gyula a Kereskedő és Gazdák Körének igazgatója, Fodor Dezső a Kereskedelmi Testület társelnöke, Kürcz Jakab az Ügyvédi Kamara alelnöke, Bárdos Rezső a Kereskedelmi Testület alelnöke, Gottlieb Hermann ezredes-orvos, Bársony Andor közvágóhídi igazgató, Hegedűs Béla tb. tanácsnok, árvaszéki ülnök, Venetianer Jakab a Kerületi Munkásbiztos író Pénztár nyug. igazgató-főorvosa, Székely Aladár kormánytanácsos, a Magyar-Olasz Bank M.-i fiókjának igazgatója, Majzler László földbirtokos, malomtulajdonos, az Attila futballklub elnöke, Münk Samu földbirtokos, a Borsodmegyei Takarékpénztár elnöke stb. Nagyobb ipari vállalkozásokat létesítettek: Guttmann Jenő l. o. textilgyárat, Here Jenő gépgyárat, Fried Aladár és Ernő gépgyárat, Kun Lajos vasgyárat, Nagy Andor és Kardos Jenő kenyérgyárat, Mandula Mór a Hernádvölgyi Erdőipari részvénytársaságot, Rotter Ödön kötő-szövő gyárat, Neményi Endre selyemszövő gyárat, Schweitzer Albert faárugyárat, a Klein és Ftirth cég nyerstermény értékesítő vállalatot stb., amely vállalatok sok száz munkást foglalkoztatnak. A hitközség tagjai közül Münk Samu, Münk Pálné, Klein Mór, Klein József, Grosz Miksa, Jungreisz Andor, Kohn Menyhért, Ungár Samu. Schwarz Gyula, Silberger Ármin, Bródy Gyuláné és Flohr Manó gazdálkodnak nagyobb földbirtokon. A hitközségnek gazdag levéltára, iskoláinak többszáz kötetes könyvtára van. A hitközség múltjával Szendrey János M. város története c ötkötetes munkájában foglalkozik behatóan. A hitközség történetét Spira Salamon rabbi dolgozta fel. A hitközség évi költségvetése 350,620 pengő, melyből kulturális célokra 169,908 pengőt, hitéleti célokra 107,132 pengőt, szociális és filantropikus célokra 41,680 pengőt fordít. A hitközség ezenkívül még számos alapítványt kezel, amelyek nagy része azonban elértéktelenedett. A hitközség lélekszáma: 15,000, a családok száma 3000, adót 2704-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 145 nagykereskedő, 71 gazdálkodó, 306 szabadpályán levő, 52 tanúr és tanító, 574 kereskedő, 66 ügyvéd, 161 köztisztviselő, 40 munkás, 20 nagyiparos, 57 orvos, 474 magántisztviselő, 12 vállalkozó, 412 iparos, 12 mérnök,

13369.ht

CÍMSZÓ Miskol

SZÓCIKK Tórája melye közü a első mé XIX sz elejé Schlesinge Farka alapította melyne későb évtizedeki nag tudás vezetőj Gros Izrae volt hitközsé 1928 nyitott me tanítónőképz intézetét amel els ilye intézmény magya zsidóságnak hitközsé támogatásáva létesül Harmóni dalárda mel Weis J Lipó elnö hozzáért vezetés mellet jelentő tényezőj váro zene életének hitközségbő számosa kerülte k olya férfiak aki kulturáli tére hírnévr tette szert Ezek Heilpri Mihál l o Stille Bertala l o Stille Mó l o Ormód Bertala é Vilmo l o Klei Júliu Leopol é fivér Kilény Jáno l o Ferencz Sándo l o stb hitközsé am tagjai aki váro társadalm é gazdaság életébe előkel szerepe töltene be Neuman Adol l o Silbige Bertala l Szab Ármi l o Győr Ödö l o Kovác Józse l o Halmo Géz l o néha Gencs Sam l o tovább Ferencz Károl l o Baruc Gyul Keresked é Gazdá Köréne igazgatója Fodo Dezs Kereskedelm Testüle társelnöke Kürc Jaka a Ügyvéd Kamar alelnöke Bárdo Rezs Kereskedelm Testüle alelnöke Gottlie Herman ezredes-orvos Bárson Ando közvágóhíd igazgató Hegedű Bél tb tanácsnok árvaszék ülnök Venetiane Jaka Kerület Munkásbizto ír Pénztá nyug igazgató-főorvosa Székel Aladá kormánytanácsos Magyar-Olas Ban M.- fiókjána igazgatója Majzle Lászl földbirtokos malomtulajdonos a Attil futballklu elnöke Mün Sam földbirtokos Borsodmegye Takarékpénztá elnök stb Nagyob ipar vállalkozásoka létesítettek Guttman Jen l o textilgyárat Her Jen gépgyárat Frie Aladá é Ern gépgyárat Ku Lajo vasgyárat Nag Ando é Kardo Jen kenyérgyárat Mandul Mó Hernádvölgy Erdőipar részvénytársaságot Rotte Ödö kötő-szöv gyárat Nemény Endr selyemszöv gyárat Schweitze Alber faárugyárat Klei é Ftirt cé nyerstermén értékesít vállalato stb. amel vállalato so szá munkás foglalkoztatnak hitközsé tagja közü Mün Samu Mün Pálné Klei Mór Klei József Gros Miksa Jungreis Andor Koh Menyhért Ungá Samu Schwar Gyula Silberge Ármin Bród Gyulán é Floh Man gazdálkodna nagyob földbirtokon hitközségne gazda levéltára iskoláina többszá kötete könyvtár van hitközsé múltjáva Szendre Jáno M váro történet ötkötete munkájába foglalkozi behatóan hitközsé történeté Spir Salamo rabb dolgozt fel hitközsé év költségvetés 350,62 pengő melybő kulturáli célokr 169,90 pengőt hitélet célokr 107,13 pengőt szociáli é filantropiku célokr 41,68 pengő fordít hitközsé ezenkívü mé számo alapítvány kezel amelye nag rész azonba elértéktelenedett hitközsé lélekszáma 15,000 családo szám 3000 adó 2704-e fizetnek Foglalkozá szerint 14 nagykereskedő 7 gazdálkodó 30 szabadpályá levő 5 tanú é tanító 57 kereskedő 6 ügyvéd 16 köztisztviselő 4 munkás 2 nagyiparos 5 orvos 47 magántisztviselő 1 vállalkozó 41 iparos 1 mérnök

13369.h

CÍMSZ Misko

SZÓCIK Tóráj mely köz els m XI s elej Schlesing Fark alapított melyn késő évtizedek na tudá vezető Gro Izra vol hitközs 192 nyitot m tanítónőkép intézeté ame el ily intézmén magy zsidóságna hitközs támogatásáv létesü Harmón dalárd me Wei Lip eln hozzáér vezeté melle jelent tényező vár zen életéne hitközségb számos került oly férfia ak kulturál tér hírnév tett szer Eze Heilpr Mihá Still Bertal Still M Ormó Bertal Vilm Kle Júli Leopo fivé Kilén Ján Ferenc Sánd st hitközs a tagja ak vár társadal gazdasá életéb előke szerep tölten b Neuma Ado Silbig Bertal Sza Árm Győ Öd Ková Józs Halm Gé néh Genc Sa továb Ferenc Káro Baru Gyu Kereske Gazd Körén igazgatój Fod Dez Kereskedel Testül társelnök Kür Jak Ügyvé Kama alelnök Bárd Rez Kereskedel Testül alelnök Gottli Herma ezredes-orvo Bárso And közvágóhí igazgat Heged Bé t tanácsno árvaszé ülnö Venetian Jak Kerüle Munkásbizt í Pénzt nyu igazgató-főorvos Széke Alad kormánytanácso Magyar-Ola Ba M. fiókján igazgatój Majzl Lász földbirtoko malomtulajdono Atti futballkl elnök Mü Sa földbirtoko Borsodmegy Takarékpénzt elnö st Nagyo ipa vállalkozások létesítette Guttma Je textilgyára He Je gépgyára Fri Alad Er gépgyára K Laj vasgyára Na And Kard Je kenyérgyára Mandu M Hernádvölg Erdőipa részvénytársaságo Rott Öd kötő-szö gyára Nemén End selyemszö gyára Schweitz Albe faárugyára Kle Ftir c nyerstermé értékesí vállalat stb ame vállalat s sz munká foglalkoztatna hitközs tagj köz Mü Sam Mü Páln Kle Mó Kle Józse Gro Miks Jungrei Ando Ko Menyhér Ung Sam Schwa Gyul Silberg Ármi Bró Gyulá Flo Ma gazdálkodn nagyo földbirtoko hitközségn gazd levéltár iskoláin többsz kötet könyvtá va hitközs múltjáv Szendr Ján vár történe ötkötet munkájáb foglalkoz behatóa hitközs történet Spi Salam rab dolgoz fe hitközs é költségveté 350,6 peng melyb kulturál célok 169,9 pengő hitéle célok 107,1 pengő szociál filantropik célok 41,6 peng fordí hitközs ezenkív m szám alapítván keze amely na rés azonb elértéktelenedet hitközs lélekszám 15,00 család szá 300 ad 2704- fizetne Foglalkoz szerin 1 nagykeresked gazdálkod 3 szabadpály lev tan tanít 5 keresked ügyvé 1 köztisztvisel munká nagyiparo orvo 4 magántisztvisel vállalkoz 4 iparo mérnö

13369.

CÍMS Misk

SZÓCI Tórá mel kö el X ele Schlesin Far alapítot mely kés évtizede n tud vezet Gr Izr vo hitköz 19 nyito tanítónőké intézet am e il intézmé mag zsidóságn hitköz támogatásá létes Harmó dalár m We Li el hozzáé vezet mell jelen tényez vá ze életén hitközség számo kerül ol férfi a kulturá té hírné tet sze Ez Heilp Mih Stil Berta Stil Orm Berta Vil Kl Júl Leop fiv Kilé Já Feren Sán s hitköz tagj a vá társada gazdas életé elők szere tölte Neum Ad Silbi Berta Sz Ár Gy Ö Kov Józ Hal G né Gen S tová Feren Kár Bar Gy Keresk Gaz Köré igazgató Fo De Kereskede Testü társelnö Kü Ja Ügyv Kam alelnö Bár Re Kereskede Testü alelnö Gottl Herm ezredes-orv Bárs An közvágóh igazga Hege B tanácsn árvasz üln Venetia Ja Kerül Munkásbiz Pénz ny igazgató-főorvo Szék Ala kormánytanács Magyar-Ol B M fiókjá igazgató Majz Lás földbirtok malomtulajdon Att futballk elnö M S földbirtok Borsodmeg Takarékpénz eln s Nagy ip vállalkozáso létesített Guttm J textilgyár H J gépgyár Fr Ala E gépgyár La vasgyár N An Kar J kenyérgyár Mand Hernádvöl Erdőip részvénytársaság Rot Ö kötő-sz gyár Nemé En selyemsz gyár Schweit Alb faárugyár Kl Fti nyersterm értékes vállala st am vállala s munk foglalkoztatn hitköz tag kö M Sa M Pál Kl M Kl Józs Gr Mik Jungre And K Menyhé Un Sa Schw Gyu Silber Árm Br Gyul Fl M gazdálkod nagy földbirtok hitközség gaz levéltá iskolái többs köte könyvt v hitköz múltjá Szend Já vá történ ötköte munkájá foglalko beható hitköz történe Sp Sala ra dolgo f hitköz költségvet 350, pen mely kulturá célo 169, peng hitél célo 107, peng szociá filantropi célo 41, pen ford hitköz ezenkí szá alapítvá kez amel n ré azon elértéktelenede hitköz lélekszá 15,0 csalá sz 30 a 2704 fizetn Foglalko szeri nagykereske gazdálko szabadpál le ta taní kereske ügyv köztisztvise munk nagyipar orv magántisztvise vállalko ipar mérn

13369

CÍM Mis

SZÓC Tór me k e el Schlesi Fa alapíto mel ké évtized tu veze G Iz v hitkö 1 nyit tanítónők intéze a i intézm ma zsidóság hitkö támogatás léte Harm dalá W L e hozzá veze mel jele ténye v z életé hitközsé szám kerü o férf kultur t hírn te sz E Heil Mi Sti Bert Sti Or Bert Vi K Jú Leo fi Kil J Fere Sá hitkö tag v társad gazda élet elő szer tölt Neu A Silb Bert S Á G Ko Jó Ha n Ge tov Fere Ká Ba G Keres Ga Kör igazgat F D Keresked Test társeln K J Ügy Ka aleln Bá R Keresked Test aleln Gott Her ezredes-or Bár A közvágó igazg Heg tanács árvas ül Veneti J Kerü Munkásbi Pén n igazgató-főorv Szé Al kormánytanác Magyar-O fiókj igazgat Maj Lá földbirto malomtulajdo At futball eln földbirto Borsodme Takarékpén el Nag i vállalkozás létesítet Gutt textilgyá gépgyá F Al gépgyá L vasgyá A Ka kenyérgyá Man Hernádvö Erdői részvénytársasá Ro kötő-s gyá Nem E selyems gyá Schwei Al faárugyá K Ft nyerster értéke vállal s a vállal mun foglalkoztat hitkö ta k S Pá K K Józ G Mi Jungr An Menyh U S Sch Gy Silbe Ár B Gyu F gazdálko nag földbirto hitközsé ga levélt iskolá több köt könyv hitkö múltj Szen J v törté ötköt munkáj foglalk behat hitkö történ S Sal r dolg hitkö költségve 350 pe mel kultur cél 169 pen hité cél 107 pen szoci filantrop cél 41 pe for hitkö ezenk sz alapítv ke ame r azo elértéktelened hitkö léleksz 15, csal s 3 270 fizet Foglalk szer nagykeresk gazdálk szabadpá l t tan keresk ügy köztisztvis mun nagyipa or magántisztvis vállalk ipa mér

1336

CÍ Mi

SZÓ Tó m e Schles F alapít me k évtize t vez I hitk nyi tanítónő intéz intéz m zsidósá hitk támogatá lét Har dal hozz vez me jel tény élet hitközs szá ker fér kultu hír t s Hei M St Ber St O Ber V J Le f Ki Fer S hitk ta társa gazd éle el sze töl Ne Sil Ber K J H G to Fer K B Kere G Kö igazga Kereske Tes társel Üg K alel B Kereske Tes alel Got He ezredes-o Bá közvág igaz He tanác árva ü Venet Ker Munkásb Pé igazgató-főor Sz A kormánytaná Magyar- fiók igazga Ma L földbirt malomtulajd A futbal el földbirt Borsodm Takarékpé e Na vállalkozá létesíte Gut textilgy gépgy A gépgy vasgy K kenyérgy Ma Hernádv Erdő részvénytársas R kötő- gy Ne selyem gy Schwe A faárugy F nyerste érték válla válla mu foglalkozta hitk t P Jó M Jung A Meny Sc G Silb Á Gy gazdálk na földbirt hitközs g levél iskol töb kö köny hitk múlt Sze tört ötkö munká foglal beha hitk törté Sa dol hitk költségv 35 p me kultu cé 16 pe hit cé 10 pe szoc filantro cé 4 p fo hitk ezen s alapít k am az elértéktelene hitk léleks 15 csa 27 fize Foglal sze nagykeres gazdál szabadp ta keres üg köztisztvi mu nagyip o magántisztvi vállal ip mé