13385.htm

CÍMSZÓ: Mizrachisták I. világkongresszusa

SZÓCIKK: Mizrachisták I. világkongresszusa. Pozsonyban, 1904 aug. 21-23. tartották meg. A kongresszus emlékezetes küzdelmet váltott ki a magyar orthodox zsidóság körében. A magyar orthodox vezérek nagy része semleges álláspontra helyezkedett, de a hunfalvi, huszti és váci főrabbik óvást emeltek a kongresszus ellen és felkértek minden rabbit, hogy csatlakozzék óvásukhoz. Az orthodox központi iroda, a pozsonyi, úgyszintén a nagyváradi főrabbi ellenezték az óvást, amelyet végül 129 rabbi írt alá. A kongresszust mégis megtartották vagy 200, a világ orthodoxiájának minden országát képviselő delegátus jelenlétében. Elhatározták a Mizrachi világszervezet megalapítását és elfogadták az előterjesztett, a Pressburger Beschlüsse néven ismert alapszabály-tervezetet. A szervezet célját és jelenlegi állapotát l. Mizrachi alatt. b. s.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3385. címszó a lexikon => 609. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13385.htm

CÍMSZÓ: Mizrachisták I. világkongresszusa

SZÓCIKK: Mizrachisták I. világkongresszusa. Pozsonyban, 1904 aug. 21-23. tartották meg. A kongresszus emlékezetes küzdelmet váltott ki a magyar orthodox zsidóság körében. A magyar orthodox vezérek nagy része semleges álláspontra helyezkedett, de a hunfalvi, huszti és váci főrabbik óvást emeltek a kongresszus ellen és felkértek minden rabbit, hogy csatlakozzék óvásukhoz. Az orthodox központi iroda, a pozsonyi, úgyszintén a nagyváradi főrabbi ellenezték az óvást, amelyet végül 129 rabbi írt alá. A kongresszust mégis megtartották vagy 200, a világ orthodoxiájának minden országát képviselő delegátus jelenlétében. Elhatározták a Mizrachi világszervezet megalapítását és elfogadták az előterjesztett, a Pressburger Beschlüsse néven ismert alapszabály-tervezetet. A szervezet célját és jelenlegi állapotát l. Mizrachi alatt. b. s.

13385.ht

CÍMSZÓ Mizrachistá I világkongresszus

SZÓCIKK Mizrachistá I világkongresszusa Pozsonyban 190 aug 21-23 tartottá meg kongresszu emlékezete küzdelme váltot k magya orthodo zsidósá körében magya orthodo vezére nag rész semlege álláspontr helyezkedett d hunfalvi huszt é vác főrabbi óvás emelte kongresszu elle é felkérte minde rabbit hog csatlakozzé óvásukhoz A orthodo központ iroda pozsonyi úgyszinté nagyvárad főrabb ellenezté a óvást amelye végü 12 rabb ír alá kongresszus mégi megtartottá vag 200 vilá orthodoxiájána minde országá képvisel delegátu jelenlétében Elhatároztá Mizrach világszerveze megalapításá é elfogadtá a előterjesztett Pressburge Beschlüss néve ismer alapszabály-tervezetet szerveze céljá é jelenleg állapotá l Mizrach alatt b s

13385.h

CÍMSZ Mizrachist világkongresszu

SZÓCIK Mizrachist világkongresszus Pozsonyba 19 au 21-2 tartott me kongressz emlékezet küzdelm válto magy orthod zsidós körébe magy orthod vezér na rés semleg álláspont helyezkedet hunfalv husz vá főrabb óvá emelt kongressz ell felkért mind rabbi ho csatlakozz óvásukho orthod közpon irod pozsony úgyszint nagyvára főrab ellenezt óvás amely vég 1 rab í al kongresszu még megtartott va 20 vil orthodoxiáján mind ország képvise delegát jelenlétébe Elhatározt Mizrac világszervez megalapítás elfogadt előterjesztet Pressburg Beschlüs név isme alapszabály-tervezete szervez célj jelenle állapot Mizrac alat

13385.

CÍMS Mizrachis világkongressz

SZÓCI Mizrachis világkongresszu Pozsonyb 1 a 21- tartot m kongress emlékeze küzdel vált mag ortho zsidó köréb mag ortho vezé n ré semle álláspon helyezkede hunfal hus v főrab óv emel kongress el felkér min rabb h csatlakoz óvásukh ortho közpo iro pozson úgyszin nagyvár főra ellenez óvá amel vé ra a kongressz mé megtartot v 2 vi orthodoxiájá min orszá képvis delegá jelenlétéb Elhatároz Mizra világszerve megalapítá elfogad előterjeszte Pressbur Beschlü né ism alapszabály-tervezet szerve cél jelenl állapo Mizra ala

13385

CÍM Mizrachi világkongress

SZÓC Mizrachi világkongressz Pozsony 21 tarto kongres emlékez küzde vál ma orth zsid köré ma orth vez r seml álláspo helyezked hunfa hu főra ó eme kongres e felké mi rab csatlako óvásuk orth közp ir pozso úgyszi nagyvá főr ellene óv ame v r kongress m megtarto v orthodoxiáj mi orsz képvi deleg jelenlété Elhatáro Mizr világszerv megalapít elfoga előterjeszt Pressbu Beschl n is alapszabály-terveze szerv cé jelen állap Mizr al

1338

CÍ Mizrach világkongres

SZÓ Mizrach világkongress Pozson 2 tart kongre emléke küzd vá m ort zsi kör m ort ve sem állásp helyezke hunf h főr em kongre felk m ra csatlak óvásu ort köz i pozs úgysz nagyv fő ellen ó am kongres megtart orthodoxiá m ors képv dele jelenlét Elhatár Miz világszer megalapí elfog előterjesz Pressb Besch i alapszabály-tervez szer c jele álla Miz a