13443.htm

CÍMSZÓ: Mozi

SZÓCIKK: Mozi. A M. meghonosítása Magyarországon majdnem kizárólag zsidó vállalkozók érdeme. A legelső moziengedélyt Budapesten 1897. Sziklai Zsigmond budapesti lakos kapta egy Andrássy út 41. sz. helyiségben nyitandó mozira. A következő moziengedélyt Lévy Adofnak adták, a Luiniere-cég budapesti megbízottjának. Ez a M. is csakhamar tönkrement, ekkor Herbst Samu cinkográfus vette át a vállalkozást 1898 máj. 14. kapta első M.-engedélyét Décsi Gyula. Ungerleider Mór és Neumann József építették fel az Apolló-mozit, a Corvin-áruház jelenlegi helyén, amely már mai nívójú mozi volt. Ugyanők építették meg a Royal-Apollót is, amely hosszú ideig Budapest nevezetessége volt. A mozi tulajdonosok 90%-a zsidó egészen 1921-ig, az ú. n. mozirevízióig, amikor az engedélyeket a zsidó mozisoktól elvették az akkori idők mentalitásának meg felelőleg. Ungerleider és Neumann vállalatának, a Projectograph r.-t.-nak hét mozijából egy engedélyt hagytak meg és általában az egész országban alig maradt 3%-a az engedélyeknek zsidókézen. A mozirevízió útján a mozikba beültetett új engedélyesek szakértelem és forgótőke híján nem tudták a mozikat vezetni, mire a belügyminiszter beleegyezett, hogy társuljanak és így a mozik tekintélyes része ma már ismét szakértő vezetés alatt áll. L. még: Filmgyártás. K. I.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3443. címszó a lexikon => 617. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13443.htm

CÍMSZÓ: Mozi

SZÓCIKK: Mozi. A M. meghonosítása Magyarországon majdnem kizárólag zsidó vállalkozók érdeme. A legelső moziengedélyt Budapesten 1897. Sziklai Zsigmond budapesti lakos kapta egy Andrássy út 41. sz. helyiségben nyitandó mozira. A következő moziengedélyt Lévy Adofnak adták, a Luiniere-cég budapesti megbízottjának. Ez a M. is csakhamar tönkrement, ekkor Herbst Samu cinkográfus vette át a vállalkozást 1898 máj. 14. kapta első M.-engedélyét Décsi Gyula. Ungerleider Mór és Neumann József építették fel az Apolló-mozit, a Corvin-áruház jelenlegi helyén, amely már mai nívójú mozi volt. Ugyanők építették meg a Royal-Apollót is, amely hosszú ideig Budapest nevezetessége volt. A mozi tulajdonosok 90%-a zsidó egészen 1921-ig, az ú. n. mozirevízióig, amikor az engedélyeket a zsidó mozisoktól elvették az akkori idők mentalitásának meg felelőleg. Ungerleider és Neumann vállalatának, a Projectograph r.-t.-nak hét mozijából egy engedélyt hagytak meg és általában az egész országban alig maradt 3%-a az engedélyeknek zsidókézen. A mozirevízió útján a mozikba beültetett új engedélyesek szakértelem és forgótőke híján nem tudták a mozikat vezetni, mire a belügyminiszter beleegyezett, hogy társuljanak és így a mozik tekintélyes része ma már ismét szakértő vezetés alatt áll. L. még: Filmgyártás. K. I.

13443.ht

CÍMSZÓ Moz

SZÓCIKK Mozi M meghonosítás Magyarországo majdne kizáróla zsid vállalkozó érdeme legels moziengedély Budapeste 1897 Szikla Zsigmon budapest lako kapt eg Andráss ú 41 sz helyiségbe nyitand mozira következ moziengedély Lév Adofna adták Luiniere-cé budapest megbízottjának E M i csakhama tönkrement ekko Herbs Sam cinkográfu vett á vállalkozás 189 máj 14 kapt els M.-engedélyé Décs Gyula Ungerleide Mó é Neuman Józse építetté fe a Apolló-mozit Corvin-áruhá jelenleg helyén amel má ma nívój moz volt Ugyanő építetté me Royal-Apolló is amel hossz idei Budapes nevezetesség volt moz tulajdonoso 90%- zsid egésze 1921-ig a ú n mozirevízióig amiko a engedélyeke zsid mozisoktó elvetté a akkor idő mentalitásána me felelőleg Ungerleide é Neuman vállalatának Projectograp r.-t.-na hé mozijábó eg engedély hagyta me é általába a egés országba ali marad 3%- a engedélyekne zsidókézen mozirevízi útjá mozikb beültetet ú engedélyese szakértele é forgótők híjá ne tudtá mozika vezetni mir belügyminiszte beleegyezett hog társuljana é íg mozi tekintélye rész m má ismé szakért vezeté alat áll L még Filmgyártás K I

13443.h

CÍMSZ Mo

SZÓCIK Moz meghonosítá Magyarország majdn kizáról zsi vállalkoz érdem legel moziengedél Budapest 189 Szikl Zsigmo budapes lak kap e András 4 s helyiségb nyitan mozir követke moziengedél Lé Adofn adtá Luiniere-c budapes megbízottjána csakham tönkremen ekk Herb Sa cinkográf vet vállalkozá 18 má 1 kap el M.-engedély Déc Gyul Ungerleid M Neuma Józs épített f Apolló-mozi Corvin-áruh jelenle helyé ame m m nívó mo vol Ugyan épített m Royal-Apoll i ame hoss ide Budape nevezetessé vol mo tulajdonos 90% zsi egész 1921-i mozirevíziói amik engedélyek zsi mozisokt elvett akko id mentalitásán m felelőle Ungerleid Neuma vállalatána Projectogra r.-t.-n h mozijáb e engedél hagyt m általáb egé országb al mara 3% engedélyekn zsidókéze mozirevíz útj mozik beültete engedélyes szakértel forgótő híj n tudt mozik vezetn mi belügyminiszt beleegyezet ho társuljan í moz tekintély rés m ism szakér vezet ala ál mé Filmgyártá

13443.

CÍMS M

SZÓCI Mo meghonosít Magyarorszá majd kizáró zs vállalko érde lege moziengedé Budapes 18 Szik Zsigm budape la ka Andrá helyiség nyita mozi követk moziengedé L Adof adt Luiniere- budape megbízottján csakha tönkreme ek Her S cinkográ ve vállalkoz 1 m ka e M.-engedél Dé Gyu Ungerlei Neum Józ építet Apolló-moz Corvin-áru jelenl hely am nív m vo Ugya építet Royal-Apol am hos id Budap nevezetess vo m tulajdono 90 zs egés 1921- mozirevízió ami engedélye zs mozisok elvet akk i mentalitásá felelől Ungerlei Neum vállalatán Projectogr r.-t.- mozijá engedé hagy általá eg ország a mar 3 engedélyek zsidókéz mozireví út mozi beültet engedélye szakérte forgót hí tud mozi vezet m belügyminisz beleegyeze h társulja mo tekintél ré is szaké veze al á m Filmgyárt

13443

CÍM

SZÓC M meghonosí Magyarorsz maj kizár z vállalk érd leg mozienged Budape 1 Szi Zsig budap l k Andr helyisé nyit moz követ mozienged Ado ad Luiniere budap megbízottjá csakh tönkrem e He cinkogr v vállalko k M.-engedé D Gy Ungerle Neu Jó építe Apolló-mo Corvin-ár jelen hel a ní v Ugy építe Royal-Apo a ho i Buda nevezetes v tulajdon 9 z egé 1921 mozirevízi am engedély z moziso elve ak mentalitás felelő Ungerle Neu vállalatá Projectog r.-t. mozij enged hag által e orszá ma engedélye zsidóké mozirev ú moz beülte engedély szakért forgó h tu moz veze belügyminis beleegyez társulj m tekinté r i szak vez a Filmgyár

1344



SZÓ meghonos Magyarors ma kizá vállal ér le mozienge Budap Sz Zsi buda And helyis nyi mo köve mozienge Ad a Luinier buda megbízottj csak tönkre H cinkog vállalk M.-enged G Ungerl Ne J épít Apolló-m Corvin-á jele he n Ug épít Royal-Ap h Bud nevezete tulajdo eg 192 mozirevíz a engedél mozis elv a mentalitá felel Ungerl Ne vállalat Projecto r.-t mozi enge ha álta orsz m engedély zsidók mozire mo beült engedél szakér forg t mo vez belügymini beleegye társul tekint sza ve Filmgyá