13463.htm

CÍMSZÓ: Munkácsi

SZEMÉLYNÉV: Munkácsi Bernát

SZÓCIKK: "Munkácsi, l. Bernát, nyelvész és etnológus, a Pesti izraelita Hitközség tanfelügyelője, szül. Nagyváradon 1860. márc. 12. Tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészeti karán végezte. Tanárai közül főképpen Budenz József, Vámbéry Ármin és Simonyi Zsigmond voltak egyéniségére, életét és tanulmányait irányító döntő hatással, úgy, hogy egész tevékenységét az ural-altáji összehasonlító nyelvtudománynak szentelte. Nyelvészeti folyóiratokban már 1879. értékes tanulmányai jelentek meg. Hogy mennél alaposabban végezhesse nyelvészeti kutatásait, nagy fáradság és súlyos nélkülözések árán több tanulmányútat tett. 1880. bejárta a moldvai csángó-falvakat, 1885., miután filozófiai doktorátust és tanári oklevelet szerzett, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával a Közép-Volga és a Káma folyók vidékén a votjákok és a szimbirszki csuvasok között, 1888-89-ben pedig Nyugat- Szibériában a vogulok földjén végzett nyelvészéti tanulmányokat, egyúttal minden tanulmány útján megfigyelve az etnológiai sajátosságokat is. A Magyar Tudományos Akadémia 1890. levelező, 1910. pedig rendes tagjává választotta. Új adatokban és a belőlük levont eredeti következtetésekben bővelkedő nagyobb munkái közül - amelyek világot vetnek a magyar nyelv eredetére, őstörténetére és a magyar népvándorlásának útjára, a magyar nyelv árja és kaukázusi jövevényszavaira s a nyelv legrégibb bolgár-török kölcsönvételeire, az Oroszország területén lakó rokonnépek ősi népköltészetére és néprajzára - a legjelentőségesebbek a következők: A moldvai csángók nyelvjárása (1881, az Akadémia a Sámuel-díjjal jutalmazta); Votják nyelvtanulmányok (1884),- Votják népköltészeti hagyományok (1887); Csuvas nyelvészeti jegyzetek (1887); A votják nyelv szótára (1896, az Akadémia a Marczibányi-díjjal jutalmazta); A vogul nyelvjárások (1899); Déli osztják szójegyzék (1896); Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben (1901); Vogul népköltési gyűjtemény (1902-től kezdve hat kötetben). Ennek az Akadémia nagydíjával megjutalmazott nagyszabású munkának, amely részletesen kiterjeszkedik a vogulok és osztjákok mitológiájára és pogány kultuszára is és amely rendkívül értékes új anyagot tartalmaz, 1921. megjelent folytatása: Vogul-osztják hősköltészet és hősélet. Az összehasonlító nyelvészet körébe vágó kisebb kitűnő tanulmányai közül - melyekben igen fontos eredményekre jutva foglalkozott a régi magyarok keleti nyelvi és néprajzi vonatkozásaival, főképpen a magyar nyelvkincs török elemeivel - a legfigyelemre-méltóbbak a következők: Török kölcsönszavak (1882); Újabb adalékok a magyar nyelv török elemeihez (1887); Török eredetűek-e a magyarok? (1895); Ad Magnam Hungariam (1895); Az ural-altáji népek; (a Heinrich-féle Egyetemes Irodalomtörténetben); Adalékok a magyar nyelv régi török és mongol elemeihez (1902); A magyar népies halászat műnyelve (1893); A magyar fémnevek őstörténeti vallomásai (1894); Az ugorok legrégibb történeti emlékezete (1894); Az ugor népnevezet eredete (1895); Alán nyelvemlékek szókincsünkben (1904); A magyarok őshazája (1905). A világháború alatt a magyar kormány engedelmével 1915 - 1918. különböző fogolytáborokban elhelyezett votják. és osszét foglyok között értékes eredménnyel járó nyelvi és etnológiai tanulmányokat folytatott, amelyekről az Akadémiai Értesítő 1916-i évfolyamában számolt be. 1893 óta tizenhét éven át a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, azután pedig tiszteletbeli tagja lett. Ugyancsak tiszteleti tagja a helsingforszi Finn-Ugor Társaságnak. Hosszabb ideig az Etnográfia c. folyóiratot szerkesztette. 1900-ban Kunos Ignáccal együtt megalapítottad Keleti Szemle c. nemzetközi orientalista folyóiratot. 1904-ben megszervezte a Nemzetközi Közép- és Keletázsiai Társaság Magyar Bizottságát. 1890-ben a Pesti Izraelita Hitközség megbízta iskolaügyének vezetésével és tanfelügyelőjévé nevezte ki. Ebben az állásában nagy pedagógiai érzékkel és lelkes buzgósággal törekedett arra. hogy az ország legnagyobb hitközségének iskoláit a legmagasabb színvonalra emelje, ami teljes mértékben sikerült is neki. Sokat foglalkozott az izraelita hitoktatással, amelynek korszerű rendezésére az egész országban elfogadott, mintaszerű egyetemes tantervet állapított meg. (A Magyarországi Izraeliták vallásoktatásának egyetemes tanterve 1906). Az ő kezdeményezésére és útmutatására íródtak meg az új tantervnek meg felelő elemi- és középiskolai vallásoktatási tankönyvek. Javaslatára a Pesti Izraelita Hitközség tizenhat kötetből álló vallástani könyvkiadvány sorozatot adott ki, amelyet ő szerkesztett. A már említetteken kívül további művei: Az ugor összehasonlító nyelvészet és Budenz szótára (1882); A magyar magánhangzók történetéhez (1890); A régi osztják társadalom; A magyar nemzet törökségéhez; A török műveltség hatás köre ; Az árják és ugorok érintkezései ; Nyelvészeti tanulmányutam a vogulok földjén (1889); Az altáji nyelvek számképzése ; Adalékok a magyarok pogány kori vallásos képzeteihez (1895); A magyar halotti szokások pogány hagyományaihoz (1900); A régi magyar lovas temetkezés keleti változataihoz (1896); A magyar szláv ethnikai érintkezés kezdete (1897); A medve-eskü népszokása a voguloknál a Hunfalvi-albumban (1891); Verschiedenheit in den arischen Lehnwörter der finnisch-magyarischen Sprachen (1903); Karäisch-Tatarische Hymnen aus Polen (1912); Spuren eines assyrischen Einflusses auf finnisch-magyarische Sprachen (1911); Zum Problem der Szekler Runenschrift (1914); Sechzigerrechnung und Siebenzahl in den östlichen Zweigen der finnisch-magyarischen Sprachen (1922); Die heidnischen Namen der Wochentage bei den alten Völkern des Wolga- Uralgebietes (Körösi Csoma-Archivum, 1925). Über die Namen der Flüsse Don, Wolga und Ob (1924); Wotjakische Volkslieder (a bécsi Akadémia kiadásában) Blüten der ossetischen Volksdichtung (1927); Emlékbeszédek Budenz József, Hunfalvy Pál, Vámbéry Ármin és Radloff Vilmos fölött. M. e lexikon elnöki tanácsának tagja.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3463. címszó a lexikon => 621. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13463.htm

CÍMSZÓ: Munkácsi

SZEMÉLYNÉV: Munkácsi Bernát

SZÓCIKK: Munkácsi, l. Bernát, nyelvész és etnológus, a Pesti izraelita Hitközség tanfelügyelője, szül. Nagyváradon 1860. márc. 12. Tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészeti karán végezte. Tanárai közül főképpen Budenz József, Vámbéry Ármin és Simonyi Zsigmond voltak egyéniségére, életét és tanulmányait irányító döntő hatással, úgy, hogy egész tevékenységét az ural-altáji összehasonlító nyelvtudománynak szentelte. Nyelvészeti folyóiratokban már 1879. értékes tanulmányai jelentek meg. Hogy mennél alaposabban végezhesse nyelvészeti kutatásait, nagy fáradság és súlyos nélkülözések árán több tanulmányútat tett. 1880. bejárta a moldvai csángó-falvakat, 1885., miután filozófiai doktorátust és tanári oklevelet szerzett, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával a Közép-Volga és a Káma folyók vidékén a votjákok és a szimbirszki csuvasok között, 1888-89-ben pedig Nyugat- Szibériában a vogulok földjén végzett nyelvészéti tanulmányokat, egyúttal minden tanulmány útján megfigyelve az etnológiai sajátosságokat is. A Magyar Tudományos Akadémia 1890. levelező, 1910. pedig rendes tagjává választotta. Új adatokban és a belőlük levont eredeti következtetésekben bővelkedő nagyobb munkái közül - amelyek világot vetnek a magyar nyelv eredetére, őstörténetére és a magyar népvándorlásának útjára, a magyar nyelv árja és kaukázusi jövevényszavaira s a nyelv legrégibb bolgár-török kölcsönvételeire, az Oroszország területén lakó rokonnépek ősi népköltészetére és néprajzára - a legjelentőségesebbek a következők: A moldvai csángók nyelvjárása 1881, az Akadémia a Sámuel-díjjal jutalmazta ; Votják nyelvtanulmányok 1884 ,- Votják népköltészeti hagyományok 1887 ; Csuvas nyelvészeti jegyzetek 1887 ; A votják nyelv szótára 1896, az Akadémia a Marczibányi-díjjal jutalmazta ; A vogul nyelvjárások 1899 ; Déli osztják szójegyzék 1896 ; Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben 1901 ; Vogul népköltési gyűjtemény 1902-től kezdve hat kötetben . Ennek az Akadémia nagydíjával megjutalmazott nagyszabású munkának, amely részletesen kiterjeszkedik a vogulok és osztjákok mitológiájára és pogány kultuszára is és amely rendkívül értékes új anyagot tartalmaz, 1921. megjelent folytatása: Vogul-osztják hősköltészet és hősélet. Az összehasonlító nyelvészet körébe vágó kisebb kitűnő tanulmányai közül - melyekben igen fontos eredményekre jutva foglalkozott a régi magyarok keleti nyelvi és néprajzi vonatkozásaival, főképpen a magyar nyelvkincs török elemeivel - a legfigyelemre-méltóbbak a következők: Török kölcsönszavak 1882 ; Újabb adalékok a magyar nyelv török elemeihez 1887 ; Török eredetűek-e a magyarok? 1895 ; Ad Magnam Hungariam 1895 ; Az ural-altáji népek; a Heinrich-féle Egyetemes Irodalomtörténetben ; Adalékok a magyar nyelv régi török és mongol elemeihez 1902 ; A magyar népies halászat műnyelve 1893 ; A magyar fémnevek őstörténeti vallomásai 1894 ; Az ugorok legrégibb történeti emlékezete 1894 ; Az ugor népnevezet eredete 1895 ; Alán nyelvemlékek szókincsünkben 1904 ; A magyarok őshazája 1905 . A világháború alatt a magyar kormány engedelmével 1915 - 1918. különböző fogolytáborokban elhelyezett votják. és osszét foglyok között értékes eredménnyel járó nyelvi és etnológiai tanulmányokat folytatott, amelyekről az Akadémiai Értesítő 1916-i évfolyamában számolt be. 1893 óta tizenhét éven át a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, azután pedig tiszteletbeli tagja lett. Ugyancsak tiszteleti tagja a helsingforszi Finn-Ugor Társaságnak. Hosszabb ideig az Etnográfia c. folyóiratot szerkesztette. 1900-ban Kunos Ignáccal együtt megalapítottad Keleti Szemle c. nemzetközi orientalista folyóiratot. 1904-ben megszervezte a Nemzetközi Közép- és Keletázsiai Társaság Magyar Bizottságát. 1890-ben a Pesti Izraelita Hitközség megbízta iskolaügyének vezetésével és tanfelügyelőjévé nevezte ki. Ebben az állásában nagy pedagógiai érzékkel és lelkes buzgósággal törekedett arra. hogy az ország legnagyobb hitközségének iskoláit a legmagasabb színvonalra emelje, ami teljes mértékben sikerült is neki. Sokat foglalkozott az izraelita hitoktatással, amelynek korszerű rendezésére az egész országban elfogadott, mintaszerű egyetemes tantervet állapított meg. A Magyarországi Izraeliták vallásoktatásának egyetemes tanterve 1906 . Az ő kezdeményezésére és útmutatására íródtak meg az új tantervnek meg felelő elemi- és középiskolai vallásoktatási tankönyvek. Javaslatára a Pesti Izraelita Hitközség tizenhat kötetből álló vallástani könyvkiadvány sorozatot adott ki, amelyet ő szerkesztett. A már említetteken kívül további művei: Az ugor összehasonlító nyelvészet és Budenz szótára 1882 ; A magyar magánhangzók történetéhez 1890 ; A régi osztják társadalom; A magyar nemzet törökségéhez; A török műveltség hatás köre ; Az árják és ugorok érintkezései ; Nyelvészeti tanulmányutam a vogulok földjén 1889 ; Az altáji nyelvek számképzése ; Adalékok a magyarok pogány kori vallásos képzeteihez 1895 ; A magyar halotti szokások pogány hagyományaihoz 1900 ; A régi magyar lovas temetkezés keleti változataihoz 1896 ; A magyar szláv ethnikai érintkezés kezdete 1897 ; A medve-eskü népszokása a voguloknál a Hunfalvi-albumban 1891 ; Verschiedenheit in den arischen Lehnwörter der finnisch-magyarischen Sprachen 1903 ; Karäisch-Tatarische Hymnen aus Polen 1912 ; Spuren eines assyrischen Einflusses auf finnisch-magyarische Sprachen 1911 ; Zum Problem der Szekler Runenschrift 1914 ; Sechzigerrechnung und Siebenzahl in den östlichen Zweigen der finnisch-magyarischen Sprachen 1922 ; Die heidnischen Namen der Wochentage bei den alten Völkern des Wolga- Uralgebietes Körösi Csoma-Archivum, 1925 . Über die Namen der Flüsse Don, Wolga und Ob 1924 ; Wotjakische Volkslieder a bécsi Akadémia kiadásában Blüten der ossetischen Volksdichtung 1927 ; Emlékbeszédek Budenz József, Hunfalvy Pál, Vámbéry Ármin és Radloff Vilmos fölött. M. e lexikon elnöki tanácsának tagja.

13463.ht

CÍMSZÓ Munkács

SZEMÉLYNÉV Munkács Berná

SZÓCIKK Munkácsi l Bernát nyelvés é etnológus Pest izraelit Hitközsé tanfelügyelője szül Nagyvárado 1860 márc 12 Tanulmányai budapest egyete bölcsészet kará végezte Tanára közü főképpe Buden József Vámbér Ármi é Simony Zsigmon volta egyéniségére életé é tanulmányai irányít dönt hatással úgy hog egés tevékenységé a ural-altáj összehasonlít nyelvtudományna szentelte Nyelvészet folyóiratokba má 1879 értéke tanulmánya jelente meg Hog menné alaposabba végezhess nyelvészet kutatásait nag fáradsá é súlyo nélkülözése árá töb tanulmányúta tett 1880 bejárt moldva csángó-falvakat 1885. miutá filozófia doktorátus é tanár oklevele szerzett Magya Tudományo Akadémi támogatásáva Közép-Volg é Kám folyó vidéké votjáko é szimbirszk csuvaso között 1888-89-be pedi Nyugat Szibériába vogulo földjé végzet nyelvészét tanulmányokat egyútta minde tanulmán útjá megfigyelv a etnológia sajátosságoka is Magya Tudományo Akadémi 1890 levelező 1910 pedi rende tagjáv választotta Ú adatokba é belőlü levon eredet következtetésekbe bővelked nagyob munká közü amelye világo vetne magya nyel eredetére őstörténetér é magya népvándorlásána útjára magya nyel árj é kaukázus jövevényszavair nyel legrégib bolgár-törö kölcsönvételeire a Oroszorszá területé lak rokonnépe ős népköltészetér é néprajzár legjelentőségesebbe következők moldva csángó nyelvjárás 1881 a Akadémi Sámuel-díjja jutalmazt Votjá nyelvtanulmányo 188 , Votjá népköltészet hagyományo 188 Csuva nyelvészet jegyzete 188 votjá nyel szótár 1896 a Akadémi Marczibányi-díjja jutalmazt vogu nyelvjáráso 189 Dél osztjá szójegyzé 189 Árj é kaukázus eleme finn-magya nyelvekbe 190 Vogu népköltés gyűjtemén 1902-tő kezdv ha kötetbe Enne a Akadémi nagydíjáva megjutalmazot nagyszabás munkának amel részletese kiterjeszkedi vogulo é osztjáko mitológiájár é pogán kultuszár i é amel rendkívü értéke ú anyago tartalmaz 1921 megjelen folytatása Vogul-osztjá hősköltésze é hősélet A összehasonlít nyelvésze köréb vág kiseb kitűn tanulmánya közü melyekbe ige fonto eredményekr jutv foglalkozot rég magyaro kelet nyelv é néprajz vonatkozásaival főképpe magya nyelvkinc törö elemeive legfigyelemre-méltóbba következők Törö kölcsönszava 188 Újab adaléko magya nyel törö elemeihe 188 Törö eredetűek- magyarok 189 A Magna Hungaria 189 A ural-altáj népek Heinrich-fél Egyeteme Irodalomtörténetbe Adaléko magya nyel rég törö é mongo elemeihe 190 magya népie halásza műnyelv 189 magya fémneve őstörténet vallomása 189 A ugoro legrégib történet emlékezet 189 A ugo népneveze eredet 189 Alá nyelvemléke szókincsünkbe 190 magyaro őshazáj 190 világhábor alat magya kormán engedelméve 191 1918 különböz fogolytáborokba elhelyezet votják é osszé foglyo közöt értéke eredménnye jár nyelv é etnológia tanulmányoka folytatott amelyekrő a Akadémia Értesít 1916- évfolyamába számol be 189 ót tizenhé éve á Magya Néprajz Társasá alelnök volt azutá pedi tiszteletbel tagj lett Ugyancsa tisztelet tagj helsingforsz Finn-Ugo Társaságnak Hosszab idei a Etnográfi c folyóirato szerkesztette 1900-ba Kuno Ignácca együt megalapította Kelet Szeml c nemzetköz orientalist folyóiratot 1904-be megszervezt Nemzetköz Közép é Keletázsia Társasá Magya Bizottságát 1890-be Pest Izraelit Hitközsé megbízt iskolaügyéne vezetéséve é tanfelügyelőjév nevezt ki Ebbe a állásába nag pedagógia érzékke é lelke buzgóságga törekedet arra hog a orszá legnagyob hitközségéne iskolái legmagasab színvonalr emelje am telje mértékbe sikerül i neki Soka foglalkozot a izraelit hitoktatással amelyne korszer rendezésér a egés országba elfogadott mintaszer egyeteme tanterve állapítot meg Magyarország Izraelitá vallásoktatásána egyeteme tanterv 190 A kezdeményezésér é útmutatásár íródta me a ú tantervne me felel elemi é középiskola vallásoktatás tankönyvek Javaslatár Pest Izraelit Hitközsé tizenha kötetbő áll vallástan könyvkiadván sorozato adot ki amelye szerkesztett má említetteke kívü tovább művei A ugo összehasonlít nyelvésze é Buden szótár 188 magya magánhangzó történetéhe 189 rég osztjá társadalom magya nemze törökségéhez törö műveltsé hatá kör A árjá é ugoro érintkezése Nyelvészet tanulmányuta vogulo földjé 188 A altáj nyelve számképzés Adaléko magyaro pogán kor valláso képzeteihe 189 magya halott szokáso pogán hagyományaiho 190 rég magya lova temetkezé kelet változataiho 189 magya szlá ethnika érintkezé kezdet 189 medve-esk népszokás vogulokná Hunfalvi-albumba 189 Verschiedenhei i de arische Lehnwörte de finnisch-magyarische Sprache 190 Karäisch-Tatarisch Hymne au Pole 191 Spure eine assyrische Einflusse au finnisch-magyarisch Sprache 191 Zu Proble de Szekle Runenschrif 191 Sechzigerrechnun un Siebenzah i de östliche Zweige de finnisch-magyarische Sprache 192 Di heidnische Name de Wochentag be de alte Völker de Wolga Uralgebiete Körös Csoma-Archivum 192 Übe di Name de Flüss Don Wolg un O 192 Wotjakisch Volksliede bécs Akadémi kiadásába Blüte de ossetische Volksdichtun 192 Emlékbeszéde Buden József Hunfalv Pál Vámbér Ármi é Radlof Vilmo fölött M lexiko elnök tanácsána tagja

13463.h

CÍMSZ Munkác

SZEMÉLYNÉ Munkác Bern

SZÓCIK Munkács Berná nyelvé etnológu Pes izraeli Hitközs tanfelügyelőj szü Nagyvárad 186 már 1 Tanulmánya budapes egyet bölcsésze kar végezt Tanár köz főképp Bude Józse Vámbé Árm Simon Zsigmo volt egyéniségér élet tanulmánya irányí dön hatássa úg ho egé tevékenység ural-altá összehasonlí nyelvtudományn szentelt Nyelvésze folyóiratokb m 187 érték tanulmány jelent me Ho menn alaposabb végezhes nyelvésze kutatásai na fárads súly nélkülözés ár tö tanulmányút tet 188 bejár moldv csángó-falvaka 1885 miut filozófi doktorátu taná oklevel szerzet Magy Tudomány Akadém támogatásáv Közép-Vol Ká foly vidék votják szimbirsz csuvas közöt 1888-89-b ped Nyuga Szibériáb vogul földj végze nyelvészé tanulmányoka egyútt mind tanulmá útj megfigyel etnológi sajátosságok i Magy Tudomány Akadém 189 levelez 191 ped rend tagjá választott adatokb belől levo erede következtetésekb bővelke nagyo munk köz amely világ vetn magy nye eredetér őstörténeté magy népvándorlásán útjár magy nye ár kaukázu jövevényszavai nye legrégi bolgár-tör kölcsönvételeir Oroszorsz terület la rokonnép ő népköltészeté néprajzá legjelentőségesebb következő moldv csáng nyelvjárá 188 Akadém Sámuel-díjj jutalmaz Votj nyelvtanulmány 18 Votj népköltésze hagyomány 18 Csuv nyelvésze jegyzet 18 votj nye szótá 189 Akadém Marczibányi-díjj jutalmaz vog nyelvjárás 18 Dé osztj szójegyz 18 Ár kaukázu elem finn-magy nyelvekb 19 Vog népkölté gyűjtemé 1902-t kezd h kötetb Enn Akadém nagydíjáv megjutalmazo nagyszabá munkána ame részletes kiterjeszked vogul osztják mitológiájá pogá kultuszá ame rendkív érték anyag tartalma 192 megjele folytatás Vogul-osztj hősköltész hőséle összehasonlí nyelvész köré vá kise kitű tanulmány köz melyekb ig font eredmények jut foglalkozo ré magyar kele nyel népraj vonatkozásaiva főképp magy nyelvkin tör elemeiv legfigyelemre-méltóbb következő Tör kölcsönszav 18 Úja adalék magy nye tör elemeih 18 Tör eredetűek magyaro 18 Magn Hungari 18 ural-altá népe Heinrich-fé Egyetem Irodalomtörténetb Adalék magy nye ré tör mong elemeih 19 magy népi halász műnyel 18 magy fémnev őstörténe vallomás 18 ugor legrégi történe emlékeze 18 ug népnevez erede 18 Al nyelvemlék szókincsünkb 19 magyar őshazá 19 világhábo ala magy kormá engedelmév 19 191 különbö fogolytáborokb elhelyeze votjá ossz fogly közö érték eredménny já nyel etnológi tanulmányok folytatot amelyekr Akadémi Értesí 1916 évfolyamáb számo b 18 ó tizenh év Magy Népraj Társas alelnö vol azut ped tiszteletbe tag let Ugyancs tisztele tag helsingfors Finn-Ug Társaságna Hossza ide Etnográf folyóirat szerkesztett 1900-b Kun Ignácc együ megalapított Kele Szem nemzetkö orientalis folyóirato 1904-b megszervez Nemzetkö Közé Keletázsi Társas Magy Bizottságá 1890-b Pes Izraeli Hitközs megbíz iskolaügyén vezetésév tanfelügyelőjé nevez k Ebb állásáb na pedagógi érzékk lelk buzgóságg törekede arr ho orsz legnagyo hitközségén iskolá legmagasa színvonal emelj a telj mértékb sikerü nek Sok foglalkozo izraeli hitoktatássa amelyn korsze rendezésé egé országb elfogadot mintasze egyetem tanterv állapíto me Magyarorszá Izraelit vallásoktatásán egyetem tanter 19 kezdeményezésé útmutatásá íródt m tantervn m fele elem középiskol vallásoktatá tankönyve Javaslatá Pes Izraeli Hitközs tizenh kötetb ál vallásta könyvkiadvá sorozat ado k amely szerkesztet m említettek kív továb műve ug összehasonlí nyelvész Bude szótá 18 magy magánhangz történetéh 18 ré osztj társadalo magy nemz törökségéhe tör művelts hat kö árj ugor érintkezés Nyelvésze tanulmányut vogul földj 18 altá nyelv számképzé Adalék magyar pogá ko vallás képzeteih 18 magy halot szokás pogá hagyományaih 19 ré magy lov temetkez kele változataih 18 magy szl ethnik érintkez kezde 18 medve-es népszoká vogulokn Hunfalvi-albumb 18 Verschiedenhe d arisch Lehnwört d finnisch-magyarisch Sprach 19 Karäisch-Tatarisc Hymn a Pol 19 Spur ein assyrisch Einfluss a finnisch-magyarisc Sprach 19 Z Probl d Szekl Runenschri 19 Sechzigerrechnu u Siebenza d östlich Zweig d finnisch-magyarisch Sprach 19 D heidnisch Nam d Wochenta b d alt Völke d Wolg Uralgebiet Körö Csoma-Archivu 19 Üb d Nam d Flüs Do Wol u 19 Wotjakisc Volkslied béc Akadém kiadásáb Blüt d ossetisch Volksdichtu 19 Emlékbeszéd Bude Józse Hunfal Pá Vámbé Árm Radlo Vilm fölöt lexik elnö tanácsán tagj

13463.

CÍMS Munká

SZEMÉLYN Munká Ber

SZÓCI Munkác Bern nyelv etnológ Pe izrael Hitköz tanfelügyelő sz Nagyvára 18 má Tanulmány budape egye bölcsész ka végez Taná kö főkép Bud Józs Vámb Ár Simo Zsigm vol egyéniségé éle tanulmány irány dö hatáss ú h eg tevékenysé ural-alt összehasonl nyelvtudomány szentel Nyelvész folyóiratok 18 érté tanulmán jelen m H men alaposab végezhe nyelvész kutatása n fárad súl nélkülözé á t tanulmányú te 18 bejá mold csángó-falvak 188 miu filozóf doktorát tan okleve szerze Mag Tudomán Akadé támogatásá Közép-Vo K fol vidé votjá szimbirs csuva közö 1888-89- pe Nyug Szibériá vogu föld végz nyelvész tanulmányok egyút min tanulm út megfigye etnológ sajátosságo Mag Tudomán Akadé 18 levele 19 pe ren tagj választot adatok belő lev ered következtetések bővelk nagy mun kö amel vilá vet mag ny eredeté őstörténet mag népvándorlásá útjá mag ny á kaukáz jövevényszava ny legrég bolgár-tö kölcsönvételei Oroszors terüle l rokonné népköltészet néprajz legjelentőségeseb következ mold csán nyelvjár 18 Akadé Sámuel-díj jutalma Vot nyelvtanulmán 1 Vot népköltész hagyomán 1 Csu nyelvész jegyze 1 vot ny szót 18 Akadé Marczibányi-díj jutalma vo nyelvjárá 1 D oszt szójegy 1 Á kaukáz ele finn-mag nyelvek 1 Vo népkölt gyűjtem 1902- kez kötet En Akadé nagydíjá megjutalmaz nagyszab munkán am részlete kiterjeszke vogu osztjá mitológiáj pog kultusz am rendkí érté anya tartalm 19 megjel folytatá Vogul-oszt hősköltés hősél összehasonl nyelvés kör v kis kit tanulmán kö melyek i fon eredménye ju foglalkoz r magya kel nye népra vonatkozásaiv főkép mag nyelvki tö elemei legfigyelemre-méltób következ Tö kölcsönsza 1 Új adalé mag ny tö elemei 1 Tö eredetűe magyar 1 Mag Hungar 1 ural-alt nép Heinrich-f Egyete Irodalomtörténet Adalé mag ny r tö mon elemei 1 mag nép halás műnye 1 mag fémne őstörtén vallomá 1 ugo legrég történ emlékez 1 u népneve ered 1 A nyelvemlé szókincsünk 1 magya őshaz 1 világháb al mag korm engedelmé 1 19 különb fogolytáborok elhelyez votj oss fogl köz érté eredménn j nye etnológ tanulmányo folytato amelyek Akadém Értes 191 évfolyamá szám 1 tizen é Mag Népra Társa aleln vo azu pe tiszteletb ta le Ugyanc tisztel ta helsingfor Finn-U Társaságn Hossz id Etnográ folyóira szerkesztet 1900- Ku Ignác egy megalapítot Kel Sze nemzetk orientali folyóirat 1904- megszerve Nemzetk Köz Keletázs Társa Mag Bizottság 1890- Pe Izrael Hitköz megbí iskolaügyé vezetésé tanfelügyelőj neve Eb állásá n pedagóg érzék lel buzgóság töreked ar h ors legnagy hitközségé iskol legmagas színvona emel tel mérték siker ne So foglalkoz izrael hitoktatáss amely korsz rendezés eg ország elfogado mintasz egyete tanter állapít m Magyarorsz Izraeli vallásoktatásá egyete tante 1 kezdeményezés útmutatás íród tanterv fel ele középisko vallásoktat tankönyv Javaslat Pe Izrael Hitköz tizen kötet á vallást könyvkiadv soroza ad amel szerkeszte említette kí tová műv u összehasonl nyelvés Bud szót 1 mag magánhang történeté 1 r oszt társadal mag nem törökségéh tö művelt ha k ár ugo érintkezé Nyelvész tanulmányu vogu föld 1 alt nyel számképz Adalé magya pog k vallá képzetei 1 mag halo szoká pog hagyományai 1 r mag lo temetke kel változatai 1 mag sz ethni érintke kezd 1 medve-e népszok vogulok Hunfalvi-album 1 Verschiedenh arisc Lehnwör finnisch-magyarisc Sprac 1 Karäisch-Tataris Hym Po 1 Spu ei assyrisc Einflus finnisch-magyaris Sprac 1 Prob Szek Runenschr 1 Sechzigerrechn Siebenz östlic Zwei finnisch-magyarisc Sprac 1 heidnisc Na Wochent al Völk Wol Uralgebie Kör Csoma-Archiv 1 Ü Na Flü D Wo 1 Wotjakis Volkslie bé Akadé kiadásá Blü ossetisc Volksdicht 1 Emlékbeszé Bud Józs Hunfa P Vámb Ár Radl Vil fölö lexi eln tanácsá tag

13463

CÍM Munk

SZEMÉLY Munk Be

SZÓC Munká Ber nyel etnoló P izrae Hitkö tanfelügyel s Nagyvár 1 m Tanulmán budap egy bölcsés k vége Tan k főké Bu Józ Vám Á Sim Zsig vo egyéniség él tanulmán irán d hatás e tevékenys ural-al összehason nyelvtudomán szente Nyelvés folyóirato 1 ért tanulmá jele me alaposa végezh nyelvés kutatás fára sú nélkülöz tanulmány t 1 bej mol csángó-falva 18 mi filozó doktorá ta oklev szerz Ma Tudomá Akad támogatás Közép-V fo vid votj szimbir csuv köz 1888-89 p Nyu Szibéri vog föl vég nyelvés tanulmányo egyú mi tanul ú megfigy etnoló sajátosság Ma Tudomá Akad 1 level 1 p re tag választo adato bel le ere következtetése bővel nag mu k ame vil ve ma n eredet őstörténe ma népvándorlás útj ma n kauká jövevényszav n legré bolgár-t kölcsönvétele Oroszor terül rokonn népköltésze népraj legjelentőségese követke mol csá nyelvjá 1 Akad Sámuel-dí jutalm Vo nyelvtanulmá Vo népköltés hagyomá Cs nyelvés jegyz vo n szó 1 Akad Marczibányi-dí jutalm v nyelvjár osz szójeg kauká el finn-ma nyelve V népköl gyűjte 1902 ke köte E Akad nagydíj megjutalma nagysza munká a részlet kiterjeszk vog osztj mitológiá po kultus a rendk ért any tartal 1 megje folytat Vogul-osz hőskölté hősé összehason nyelvé kö ki ki tanulmá k melye fo eredmény j foglalko magy ke ny népr vonatkozásai főké ma nyelvk t eleme legfigyelemre-méltó követke T kölcsönsz Ú adal ma n t eleme T eredetű magya Ma Hunga ural-al né Heinrich- Egyet Irodalomtörténe Adal ma n t mo eleme ma né halá műny ma fémn őstörté vallom ug legré törté emléke népnev ere nyelveml szókincsün magy ősha világhá a ma kor engedelm 1 külön fogolytáboro elhelye vot os fog kö ért eredmén ny etnoló tanulmány folytat amelye Akadé Érte 19 évfolyam szá tize Ma Népr Társ alel v az p tisztelet t l Ugyan tiszte t helsingfo Finn- Társaság Hoss i Etnogr folyóir szerkeszte 1900 K Igná eg megalapíto Ke Sz nemzet oriental folyóira 1904 megszerv Nemzet Kö Keletáz Társ Ma Bizottsá 1890 P Izrae Hitkö megb iskolaügy vezetés tanfelügyelő nev E állás pedagó érzé le buzgósá töreke a or legnag hitközség isko legmaga színvon eme te mérté sike n S foglalko izrae hitoktatás amel kors rendezé e orszá elfogad mintas egyet tante állapí Magyarors Izrael vallásoktatás egyet tant kezdeményezé útmutatá író tanter fe el középisk vallásokta tanköny Javasla P Izrae Hitkö tize köte vallás könyvkiad soroz a ame szerkeszt említett k tov mű összehason nyelvé Bu szó ma magánhan történet osz társada ma ne törökségé t művel h á ug érintkez Nyelvés tanulmány vog föl al nye számkép Adal magy po vall képzete ma hal szok po hagyománya ma l temetk ke változata ma s ethn érintk kez medve- népszo vogulo Hunfalvi-albu Verschieden aris Lehnwö finnisch-magyaris Spra Karäisch-Tatari Hy P Sp e assyris Einflu finnisch-magyari Spra Pro Sze Runensch Sechzigerrech Sieben östli Zwe finnisch-magyaris Spra heidnis N Wochen a Völ Wo Uralgebi Kö Csoma-Archi N Fl W Wotjaki Volksli b Akad kiadás Bl ossetis Volksdich Emlékbesz Bu Józ Hunf Vám Á Rad Vi föl lex el tanács ta

1346

CÍ Mun

SZEMÉL Mun B

SZÓ Munk Be nye etnol izra Hitk tanfelügye Nagyvá Tanulmá buda eg bölcsé vég Ta fők B Jó Vá Si Zsi v egyénisé é tanulmá irá hatá tevékeny ural-a összehaso nyelvtudomá szent Nyelvé folyóirat ér tanulm jel m alapos végez nyelvé kutatá fár s nélkülö tanulmán be mo csángó-falv 1 m filoz doktor t okle szer M Tudom Aka támogatá Közép- f vi vot szimbi csu kö 1888-8 Ny Szibér vo fö vé nyelvé tanulmány egy m tanu megfig etnol sajátossá M Tudom Aka leve r ta választ adat be l er következtetés bőve na m am vi v m erede őstörtén m népvándorlá út m kauk jövevénysza legr bolgár- kölcsönvétel Oroszo terü rokon népköltész népra legjelentőséges követk mo cs nyelvj Aka Sámuel-d jutal V nyelvtanulm V népkölté hagyom C nyelvé jegy v sz Aka Marczibányi-d jutal nyelvjá os szóje kauk e finn-m nyelv népkö gyűjt 190 k köt Aka nagydí megjutalm nagysz munk részle kiterjesz vo oszt mitológi p kultu rend ér an tarta megj folyta Vogul-os hőskölt hős összehaso nyelv k k k tanulm mely f eredmén foglalk mag k n nép vonatkozása fők m nyelv elem legfigyelemre-mélt követk kölcsöns ada m elem eredet magy M Hung ural-a n Heinrich Egye Irodalomtörtén Ada m m elem m n hal műn m fém őstört vallo u legr tört emlék népne er nyelvem szókincsü mag ősh világh m ko engedel külö fogolytábor elhely vo o fo k ér eredmé n etnol tanulmán folyta amely Akad Ért 1 évfolya sz tiz M Nép Tár ale a tisztele Ugya tiszt helsingf Finn Társasá Hos Etnog folyói szerkeszt 190 Ign e megalapít K S nemze orienta folyóir 190 megszer Nemze K Keletá Tár M Bizotts 189 Izra Hitk meg iskolaüg vezeté tanfelügyel ne állá pedag érz l buzgós törek o legna hitközsé isk legmag színvo em t mért sik foglalk izra hitoktatá ame kor rendez orsz elfoga minta egye tant állap Magyaror Izrae vallásoktatá egye tan kezdeményez útmutat ír tante f e középis vallásokt tankön Javasl Izra Hitk tiz köt vallá könyvkia soro am szerkesz említet to m összehaso nyelv B sz m magánha történe os társad m n törökség műve u érintke Nyelvé tanulmán vo fö a ny számké Ada mag p val képzet m ha szo p hagyomány m temet k változat m eth érint ke medve népsz vogul Hunfalvi-alb Verschiede ari Lehnw finnisch-magyari Spr Karäisch-Tatar H S assyri Einfl finnisch-magyar Spr Pr Sz Runensc Sechzigerrec Siebe östl Zw finnisch-magyari Spr heidni Woche Vö W Uralgeb K Csoma-Arch F Wotjak Volksl Aka kiadá B osseti Volksdic Emlékbes B Jó Hun Vá Ra V fö le e tanác t