13484.htm

CÍMSZÓ: Nádudvar

SZÓCIKK: Nádudvar, nagyk. Hajdú vm. 9645 lak. A zsidó hitközséget 1886. alapították. Alapítói ismeretlenek. Első rabbija Glauber Hers volt. A konzervatív iránytól, amelyet ő megszabott, máig sem tért el a hitközség. Orthodoxiája nemcsak fejlődésében, de szellemében is érvényesül. Fennállásának első évtizedeiben még nem volt önálló. Sokáig a nagykállói megyei főrabbi hatósága alá tartozott. A templomát is 1802., tehát még a hitközség megszervezése előtt Taub Elzik nagykállói megyei főrabbi támogatásával építette. Az erre vonatkozó és a megyei főrabbi aláírásával ellátott dokumentum a hitközség levéltárában van. Fejlődésének derekán sok gondot fordított a talmudikus tudományok terjesztésére és jesivát is alapított, amely azonban anyagi okok miatt működését beszüntette. Ezt a feladatot most részben a Talmud Tóra végzi. Hasonló sors érte a régebben alapított elemi iskoláját is, amely 1925 óta nem működik. Céltudatos munkát végez a hitközséggel egyidős Chevra Kadisa és az 1876. alapított Nőegylet. A hitközség 80 családban 400 lelket számlál 65 adófizetővel. Évi költségvetése 8000 P., ebből 1000 P. jótékony célokra esik. Vezetői: Jungreisz Izrael főrabbi, Rosenbaum Bernát elnök, Schenk Ignác alelnök, Berkovits Mór pénztáros, Klein Béla, Rose Salamon, Neumann Ferenc gondnokok és a 12 tagból álló képviselőtestület.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3484. címszó a lexikon => 624. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13484.htm

CÍMSZÓ: Nádudvar

SZÓCIKK: Nádudvar, nagyk. Hajdú vm. 9645 lak. A zsidó hitközséget 1886. alapították. Alapítói ismeretlenek. Első rabbija Glauber Hers volt. A konzervatív iránytól, amelyet ő megszabott, máig sem tért el a hitközség. Orthodoxiája nemcsak fejlődésében, de szellemében is érvényesül. Fennállásának első évtizedeiben még nem volt önálló. Sokáig a nagykállói megyei főrabbi hatósága alá tartozott. A templomát is 1802., tehát még a hitközség megszervezése előtt Taub Elzik nagykállói megyei főrabbi támogatásával építette. Az erre vonatkozó és a megyei főrabbi aláírásával ellátott dokumentum a hitközség levéltárában van. Fejlődésének derekán sok gondot fordított a talmudikus tudományok terjesztésére és jesivát is alapított, amely azonban anyagi okok miatt működését beszüntette. Ezt a feladatot most részben a Talmud Tóra végzi. Hasonló sors érte a régebben alapított elemi iskoláját is, amely 1925 óta nem működik. Céltudatos munkát végez a hitközséggel egyidős Chevra Kadisa és az 1876. alapított Nőegylet. A hitközség 80 családban 400 lelket számlál 65 adófizetővel. Évi költségvetése 8000 P., ebből 1000 P. jótékony célokra esik. Vezetői: Jungreisz Izrael főrabbi, Rosenbaum Bernát elnök, Schenk Ignác alelnök, Berkovits Mór pénztáros, Klein Béla, Rose Salamon, Neumann Ferenc gondnokok és a 12 tagból álló képviselőtestület.

13484.ht

CÍMSZÓ Nádudva

SZÓCIKK Nádudvar nagyk Hajd vm 964 lak zsid hitközsége 1886 alapították Alapító ismeretlenek Els rabbij Glaube Her volt konzervatí iránytól amelye megszabott mái se tér e hitközség Orthodoxiáj nemcsa fejlődésében d szellemébe i érvényesül Fennállásána els évtizedeibe mé ne vol önálló Sokái nagykálló megye főrabb hatóság al tartozott templomá i 1802. tehá mé hitközsé megszervezés előt Tau Elzi nagykálló megye főrabb támogatásáva építette A err vonatkoz é megye főrabb aláírásáva ellátot dokumentu hitközsé levéltárába van Fejlődéséne dereká so gondo fordítot talmudiku tudományo terjesztésér é jesivá i alapított amel azonba anyag oko miat működésé beszüntette Ez feladato mos részbe Talmu Tór végzi Hasonl sor ért régebbe alapítot elem iskolájá is amel 192 ót ne működik Céltudato munká vége hitközségge egyidő Chevr Kadis é a 1876 alapítot Nőegylet hitközsé 8 családba 40 lelke számlá 6 adófizetővel Év költségvetés 800 P. ebbő 100 P jótékon célokr esik Vezetői Jungreis Izrae főrabbi Rosenbau Berná elnök Schen Igná alelnök Berkovit Mó pénztáros Klei Béla Ros Salamon Neuman Feren gondnoko é 1 tagbó áll képviselőtestület

13484.h

CÍMSZ Nádudv

SZÓCIK Nádudva nagy Haj v 96 la zsi hitközség 188 alapítottá Alapít ismeretlene El rabbi Glaub He vol konzervat iránytó amely megszabot má s té hitközsé Orthodoxiá nemcs fejlődésébe szelleméb érvényesü Fennállásán el évtizedeib m n vo önáll Soká nagykáll megy főrab hatósá a tartozot templom 1802 teh m hitközs megszervezé elő Ta Elz nagykáll megy főrab támogatásáv épített er vonatko megy főrab aláírásáv elláto dokument hitközs levéltáráb va Fejlődésén derek s gond fordíto talmudik tudomány terjesztésé jesiv alapítot ame azonb anya ok mia működés beszüntett E feladat mo részb Talm Tó végz Hason so ér régebb alapíto ele iskoláj i ame 19 ó n működi Céltudat munk vég hitközségg egyid Chev Kadi 187 alapíto Nőegyle hitközs családb 4 lelk száml adófizetőve É költségveté 80 P ebb 10 jótéko célok esi Vezető Jungrei Izra főrabb Rosenba Bern elnö Sche Ign alelnö Berkovi M pénztáro Kle Bél Ro Salamo Neuma Fere gondnok tagb ál képviselőtestüle

13484.

CÍMS Nádud

SZÓCI Nádudv nag Ha 9 l zs hitközsé 18 alapított Alapí ismeretlen E rabb Glau H vo konzerva irányt amel megszabo m t hitközs Orthodoxi nemc fejlődéséb szellemé érvényes Fennállásá e évtizedei v önál Sok nagykál meg főra hatós tartozo templo 180 te hitköz megszervez el T El nagykál meg főra támogatásá építet e vonatk meg főra aláírásá ellát dokumen hitköz levéltárá v Fejlődésé dere gon fordít talmudi tudomán terjesztés jesi alapíto am azon any o mi működé beszüntet felada m rész Tal T vég Haso s é régeb alapít el iskolá am 1 működ Céltuda mun vé hitközség egyi Che Kad 18 alapít Nőegyl hitköz család lel szám adófizetőv költségvet 8 eb 1 jóték célo es Vezet Jungre Izr főrab Rosenb Ber eln Sch Ig aleln Berkov pénztár Kl Bé R Salam Neum Fer gondno tag á képviselőtestül

13484

CÍM Nádu

SZÓC Nádud na H z hitközs 1 alapítot Alap ismeretle rab Gla v konzerv irány ame megszab hitköz Orthodox nem fejlődésé szellem érvénye Fennállás évtizede öná So nagyká me főr ható tartoz templ 18 t hitkö megszerve e E nagyká me főr támogatás építe vonat me főr aláírás ellá dokume hitkö levéltár Fejlődés der go fordí talmud tudomá terjeszté jes alapít a azo an m működ beszünte felad rés Ta vé Has rége alapí e iskol a műkö Céltud mu v hitközsé egy Ch Ka 1 alapí Nőegy hitkö csalá le szá adófizető költségve e jóté cél e Veze Jungr Iz főra Rosen Be el Sc I alel Berko pénztá K B Sala Neu Fe gondn ta képviselőtestü

1348

CÍ Nád

SZÓ Nádu n hitköz alapíto Ala ismeretl ra Gl konzer irán am megsza hitkö Orthodo ne fejlődés szelle érvény Fennállá évtized ön S nagyk m fő hat tarto temp 1 hitk megszerv nagyk m fő támogatá épít vona m fő aláírá ell dokum hitk levéltá Fejlődé de g ford talmu tudom terjeszt je alapí az a műkö beszünt fela ré T v Ha rég alap isko műk Céltu m hitközs eg C K alap Nőeg hitk csal l sz adófizet költségv jót cé Vez Jung I főr Rose B e S ale Berk pénzt Sal Ne F gond t képviselőtest