13511.htm

CÍMSZÓ: Nagykanizsa

SZÓCIKK: érdeklődése is, amely egyre fokozódó áldozatkészséggel teremtette meg a Chevra Szandekoosz, Tomech évi veros, Bikur Chólim, Machzikó ev-joním, Nér Tomid egyesületeket, a Talmud Tórát, Nőegyletet (1843.) és Leányegyletet (1927.). Minthogy a hitközség egyre szélesebb területekre terjesztette ki filantropikus gondoskodását, ez intézmények nagy része az idők során megszűnt, de a Chevra Kadisa, a Nőegylet és a Leányegylet még ma is működik. Ugyancsak virágzik és terjeszti a kultúrát az elemi és a felső kereskedelmi iskola is. Említést érdemel a hitközség levéltára, amely muzeális értékű okmányokat és emlékeket őriz, közöttük a Chevra Kadisának miniatűrökkel, aquarellekkel díszített törzskönyvét, amely a Szent Egylet szertartási kódexét is magában foglalja. Saját múltjának megbecsülésére és vezetőinek történelmi érzékére vall, hogy megíratta tanintézeteinek és (1928.) százéves templomának történetét. Most pedig a hitközség monográfiáját írja meg Villányi Henrik, a felső kereskedelmi iskola igazgatója a hitközség megbízásából. Ez ismertetni fogja történetének legheroikusabb állomását is, a világháborúban hozott véráldozatának kimutatását. 549 tagja vett részt a harcokban és 76 hősi halált halt. A hadbavonultak családjainak támogatására segélyalapot létesített a hitközség, amely a IX. községkerülethez tartozik, és mint anyakönyvi központ magába foglalja Bakónak, Balatonmagyaród, Bánfa, Eszteregnye, Fülöpmajor, Tűzvölgy, Gelse, Homokkomárom, Kiskomárom, Komárváros, Letenye, Molnári, Poha, Rigács, Sárosszeg, Somár, Kecse, Tótszentmárton, Tótszerdahely, Zalamerenye községeket. A hitközség és a kerület élén ez idő szerint a következők állnak: Winkler Ernő főrabbi, Bród Tivadar ügyvéd elnök, Rosenfeld József kereskedő helyettes elnök, Ötvös Emil nyug. államf. főigazgató, a szertartási ügyosztály elnöke, Ollop Mór ügyvéd, az alapítványi ügyosztály elnöke, Hirschler Sándor vezérigazgató, kincstári tanácsos, a jótékonysági ügyosztály elnöke, Fried Ödön ügyvéd, a jogügyi osztály elnöke, továbbá Ádám Róbert nagykereskedő, Breuer Izidor földbirtokos, Deutsch Bódog igazgató, Frank Manó nagykereskedő, Goda Lipót v. tiszti főorvos, Grünfeld Miksa téglagyáros, Halpten Jenő ügyvéd, Kahán Imre ny. ezredes orvos, Kardos József terménykereskedő, Kertész Lipót városi állatorvos, Kleinfeld Ignác takarékpénztári igazgató, Lichtenstein Mór bérlő, Pollák Ernő kékfestő, Pollák József kereskedő, Pruger Ferenc nagyvágó, Rapoch Aladár ügyvéd, Rosenberg Oszkár takarékpénztári igazgató, Rothschild Jakab ügyvéd, Rothschild Zsigmond, csapi Sommer Ignác, Scherz Richárd. Schwartz Ignác magánzók, Strém Tivadar kereskedő, Székely Nándor főmérnök, Weisz Lajos ügyvéd, Abramovits Márk főkántor, Fábián Miksa titkár. A Chevra Kadisa elnöke Weisz Lajos, a Nőegyleté Stromfeld Józsefné és a Leányegyleté Rothschild Béláné.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3511. címszó a lexikon => 630. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13511.htm

CÍMSZÓ: Nagykanizsa

SZÓCIKK: érdeklődése is, amely egyre fokozódó áldozatkészséggel teremtette meg a Chevra Szandekoosz, Tomech évi veros, Bikur Chólim, Machzikó ev-joním, Nér Tomid egyesületeket, a Talmud Tórát, Nőegyletet 1843. és Leányegyletet 1927. . Minthogy a hitközség egyre szélesebb területekre terjesztette ki filantropikus gondoskodását, ez intézmények nagy része az idők során megszűnt, de a Chevra Kadisa, a Nőegylet és a Leányegylet még ma is működik. Ugyancsak virágzik és terjeszti a kultúrát az elemi és a felső kereskedelmi iskola is. Említést érdemel a hitközség levéltára, amely muzeális értékű okmányokat és emlékeket őriz, közöttük a Chevra Kadisának miniatűrökkel, aquarellekkel díszített törzskönyvét, amely a Szent Egylet szertartási kódexét is magában foglalja. Saját múltjának megbecsülésére és vezetőinek történelmi érzékére vall, hogy megíratta tanintézeteinek és 1928. százéves templomának történetét. Most pedig a hitközség monográfiáját írja meg Villányi Henrik, a felső kereskedelmi iskola igazgatója a hitközség megbízásából. Ez ismertetni fogja történetének legheroikusabb állomását is, a világháborúban hozott véráldozatának kimutatását. 549 tagja vett részt a harcokban és 76 hősi halált halt. A hadbavonultak családjainak támogatására segélyalapot létesített a hitközség, amely a IX. községkerülethez tartozik, és mint anyakönyvi központ magába foglalja Bakónak, Balatonmagyaród, Bánfa, Eszteregnye, Fülöpmajor, Tűzvölgy, Gelse, Homokkomárom, Kiskomárom, Komárváros, Letenye, Molnári, Poha, Rigács, Sárosszeg, Somár, Kecse, Tótszentmárton, Tótszerdahely, Zalamerenye községeket. A hitközség és a kerület élén ez idő szerint a következők állnak: Winkler Ernő főrabbi, Bród Tivadar ügyvéd elnök, Rosenfeld József kereskedő helyettes elnök, Ötvös Emil nyug. államf. főigazgató, a szertartási ügyosztály elnöke, Ollop Mór ügyvéd, az alapítványi ügyosztály elnöke, Hirschler Sándor vezérigazgató, kincstári tanácsos, a jótékonysági ügyosztály elnöke, Fried Ödön ügyvéd, a jogügyi osztály elnöke, továbbá Ádám Róbert nagykereskedő, Breuer Izidor földbirtokos, Deutsch Bódog igazgató, Frank Manó nagykereskedő, Goda Lipót v. tiszti főorvos, Grünfeld Miksa téglagyáros, Halpten Jenő ügyvéd, Kahán Imre ny. ezredes orvos, Kardos József terménykereskedő, Kertész Lipót városi állatorvos, Kleinfeld Ignác takarékpénztári igazgató, Lichtenstein Mór bérlő, Pollák Ernő kékfestő, Pollák József kereskedő, Pruger Ferenc nagyvágó, Rapoch Aladár ügyvéd, Rosenberg Oszkár takarékpénztári igazgató, Rothschild Jakab ügyvéd, Rothschild Zsigmond, csapi Sommer Ignác, Scherz Richárd. Schwartz Ignác magánzók, Strém Tivadar kereskedő, Székely Nándor főmérnök, Weisz Lajos ügyvéd, Abramovits Márk főkántor, Fábián Miksa titkár. A Chevra Kadisa elnöke Weisz Lajos, a Nőegyleté Stromfeld Józsefné és a Leányegyleté Rothschild Béláné.

13511.ht

CÍMSZÓ Nagykanizs

SZÓCIKK érdeklődés is amel egyr fokozód áldozatkészségge teremtett me Chevr Szandekoosz Tomec év veros Biku Chólim Machzik ev-joním Né Tomi egyesületeket Talmu Tórát Nőegylete 1843 é Leányegylete 1927 Minthog hitközsé egyr széleseb területekr terjesztett k filantropiku gondoskodását e intézménye nag rész a idő sorá megszűnt d Chevr Kadisa Nőegyle é Leányegyle mé m i működik Ugyancsa virágzi é terjeszt kultúrá a elem é fels kereskedelm iskol is Említés érdeme hitközsé levéltára amel muzeáli érték okmányoka é emlékeke őriz közöttü Chevr Kadisána miniatűrökkel aquarellekke díszítet törzskönyvét amel Szen Egyle szertartás kódexé i magába foglalja Sajá múltjána megbecsülésér é vezetőine történelm érzékér vall hog megíratt tanintézeteine é 1928 százéve templomána történetét Mos pedi hitközsé monográfiájá írj me Villány Henrik fels kereskedelm iskol igazgatój hitközsé megbízásából E ismertetn fogj történeténe legheroikusab állomásá is világháborúba hozot véráldozatána kimutatását 54 tagj vet rész harcokba é 7 hős halál halt hadbavonulta családjaina támogatásár segélyalapo létesítet hitközség amel IX községkerülethe tartozik é min anyakönyv közpon magáb foglalj Bakónak Balatonmagyaród Bánfa Eszteregnye Fülöpmajor Tűzvölgy Gelse Homokkomárom Kiskomárom Komárváros Letenye Molnári Poha Rigács Sárosszeg Somár Kecse Tótszentmárton Tótszerdahely Zalamereny községeket hitközsé é kerüle élé e id szerin következő állnak Winkle Ern főrabbi Bró Tivada ügyvé elnök Rosenfel Józse keresked helyette elnök Ötvö Emi nyug államf főigazgató szertartás ügyosztál elnöke Ollo Mó ügyvéd a alapítvány ügyosztál elnöke Hirschle Sándo vezérigazgató kincstár tanácsos jótékonyság ügyosztál elnöke Frie Ödö ügyvéd jogügy osztál elnöke tovább Ádá Róber nagykereskedő Breue Izido földbirtokos Deutsc Bódo igazgató Fran Man nagykereskedő God Lipó v tiszt főorvos Grünfel Miks téglagyáros Halpte Jen ügyvéd Kahá Imr ny ezrede orvos Kardo Józse terménykereskedő Kertés Lipó város állatorvos Kleinfel Igná takarékpénztár igazgató Lichtenstei Mó bérlő Pollá Ern kékfestő Pollá Józse kereskedő Pruge Feren nagyvágó Rapoc Aladá ügyvéd Rosenber Oszká takarékpénztár igazgató Rothschil Jaka ügyvéd Rothschil Zsigmond csap Somme Ignác Scher Richárd Schwart Igná magánzók Stré Tivada kereskedő Székel Nándo főmérnök Weis Lajo ügyvéd Abramovit Már főkántor Fábiá Miks titkár Chevr Kadis elnök Weis Lajos Nőegylet Stromfel Józsefn é Leányegylet Rothschil Béláné

13511.h

CÍMSZ Nagykaniz

SZÓCIK érdeklődé i ame egy fokozó áldozatkészségg teremtet m Chev Szandekoos Tome é vero Bik Chóli Machzi ev-joní N Tom egyesületeke Talm Tórá Nőegylet 184 Leányegylet 192 Mintho hitközs egy szélese területek terjesztet filantropik gondoskodásá intézmény na rés id sor megszűn Chev Kadis Nőegyl Leányegyl m működi Ugyancs virágz terjesz kultúr ele fel kereskedel isko i Említé érdem hitközs levéltár ame muzeál érté okmányok emlékek őri között Chev Kadisán miniatűrökke aquarellekk díszíte törzskönyvé ame Sze Egyl szertartá kódex magáb foglalj Saj múltján megbecsülésé vezetőin történel érzéké val ho megírat tanintézetein 192 százév templomán történeté Mo ped hitközs monográfiáj ír m Villán Henri fel kereskedel isko igazgató hitközs megbízásábó ismertet fog történetén legheroikusa állomás i világháborúb hozo véráldozatán kimutatásá 5 tag ve rés harcokb hő halá hal hadbavonult családjain támogatásá segélyalap létesíte hitközsé ame I községkerületh tartozi mi anyaköny közpo magá foglal Bakóna Balatonmagyaró Bánf Eszteregny Fülöpmajo Tűzvölg Gels Homokkomáro Kiskomáro Komárváro Leteny Molnár Poh Rigác Sárossze Somá Kecs Tótszentmárto Tótszerdahel Zalameren községeke hitközs kerül él i szeri következ állna Winkl Er főrabb Br Tivad ügyv elnö Rosenfe Józs kereske helyett elnö Ötv Em nyu állam főigazgat szertartá ügyosztá elnök Oll M ügyvé alapítván ügyosztá elnök Hirschl Sánd vezérigazgat kincstá tanácso jótékonysá ügyosztá elnök Fri Öd ügyvé jogüg osztá elnök továb Ád Róbe nagykeresked Breu Izid földbirtoko Deuts Bód igazgat Fra Ma nagykeresked Go Lip tisz főorvo Grünfe Mik téglagyáro Halpt Je ügyvé Kah Im n ezred orvo Kard Józs terménykeresked Kerté Lip váro állatorvo Kleinfe Ign takarékpénztá igazgat Lichtenste M bérl Poll Er kékfest Poll Józs keresked Prug Fere nagyvág Rapo Alad ügyvé Rosenbe Oszk takarékpénztá igazgat Rothschi Jak ügyvé Rothschi Zsigmon csa Somm Igná Sche Richár Schwar Ign magánzó Str Tivad keresked Széke Nánd főmérnö Wei Laj ügyvé Abramovi Má főkánto Fábi Mik titká Chev Kadi elnö Wei Lajo Nőegyle Stromfe József Leányegyle Rothschi Bélán

13511.

CÍMS Nagykani

SZÓCI érdeklőd am eg fokoz áldozatkészség teremte Che Szandekoo Tom ver Bi Chól Machz ev-jon To egyesületek Tal Tór Nőegyle 18 Leányegyle 19 Minth hitköz eg széles területe terjeszte filantropi gondoskodás intézmén n ré i so megszű Che Kadi Nőegy Leányegy működ Ugyanc virág terjes kultú el fe kereskede isk Említ érde hitköz levéltá am muzeá ért okmányo emléke őr közöt Che Kadisá miniatűrökk aquarellek díszít törzskönyv am Sz Egy szertart kóde magá foglal Sa múltjá megbecsülés vezetői történe érzék va h megíra tanintézetei 19 százé templomá történet M pe hitköz monográfiá í Villá Henr fe kereskede isk igazgat hitköz megbízásáb ismerte fo történeté legheroikus állomá világháború hoz véráldozatá kimutatás ta v ré harcok h hal ha hadbavonul családjai támogatás segélyala létesít hitközs am községkerület tartoz m anyakön közp mag fogla Bakón Balatonmagyar Bán Eszteregn Fülöpmaj Tűzvöl Gel Homokkomár Kiskomár Komárvár Leten Molná Po Rigá Sárossz Som Kec Tótszentmárt Tótszerdahe Zalamere községek hitköz kerü é szer követke álln Wink E főrab B Tiva ügy eln Rosenf Józ keresk helyet eln Öt E ny álla főigazga szertart ügyoszt elnö Ol ügyv alapítvá ügyoszt elnö Hirsch Sán vezérigazga kincst tanács jótékonys ügyoszt elnö Fr Ö ügyv jogü oszt elnö tová Á Rób nagykereske Bre Izi földbirtok Deut Bó igazga Fr M nagykereske G Li tis főorv Grünf Mi téglagyár Halp J ügyv Ka I ezre orv Kar Józ terménykereske Kert Li vár állatorv Kleinf Ig takarékpénzt igazga Lichtenst bér Pol E kékfes Pol Józ kereske Pru Fer nagyvá Rap Ala ügyv Rosenb Osz takarékpénzt igazga Rothsch Ja ügyv Rothsch Zsigmo cs Som Ign Sch Richá Schwa Ig magánz St Tiva kereske Szék Nán főmérn We La ügyv Abramov M főkánt Fáb Mi titk Che Kad eln We Laj Nőegyl Stromf Józse Leányegyl Rothsch Bélá

13511

CÍM Nagykan

SZÓC érdeklő a e foko áldozatkészsé teremt Ch Szandeko To ve B Chó Mach ev-jo T egyesülete Ta Tó Nőegyl 1 Leányegyl 1 Mint hitkö e széle terület terjeszt filantrop gondoskodá intézmé r s megsz Ch Kad Nőeg Leányeg műkö Ugyan virá terje kult e f keresked is Emlí érd hitkö levélt a muze ér okmány emlék ő közö Ch Kadis miniatűrök aquarelle díszí törzsköny a S Eg szertar kód mag fogla S múltj megbecsülé vezető történ érzé v megír tanintézete 1 száz templom történe p hitkö monográfi Vill Hen f keresked is igazga hitkö megbízásá ismert f történet legheroiku állom világhábor ho véráldozat kimutatá t r harco ha h hadbavonu családja támogatá segélyal létesí hitköz a községkerüle tarto anyakö köz ma fogl Bakó Balatonmagya Bá Esztereg Fülöpma Tűzvö Ge Homokkomá Kiskomá Komárvá Lete Moln P Rig Sáross So Ke Tótszentmár Tótszerdah Zalamer községe hitkö ker sze követk áll Win főra Tiv üg el Rosen Jó keres helye el Ö n áll főigazg szertar ügyosz eln O ügy alapítv ügyosz eln Hirsc Sá vezérigazg kincs tanác jótékony ügyosz eln F ügy jog osz eln tov Ró nagykeresk Br Iz földbirto Deu B igazg F nagykeresk L ti főor Grün M téglagyá Hal ügy K ezr or Ka Jó terménykeresk Ker L vá állator Klein I takarékpénz igazg Lichtens bé Po kékfe Po Jó keresk Pr Fe nagyv Ra Al ügy Rosen Os takarékpénz igazg Rothsc J ügy Rothsc Zsigm c So Ig Sc Rich Schw I magán S Tiv keresk Szé Ná főmér W L ügy Abramo főkán Fá M tit Ch Ka el W La Nőegy Strom Józs Leányegy Rothsc Bél

1351

CÍ Nagyka

SZÓ érdekl fok áldozatkészs terem C Szandek T v Ch Mac ev-j egyesület T T Nőegy Leányegy Min hitk szél terüle terjesz filantro gondoskod intézm megs C Ka Nőe Leánye műk Ugya vir terj kul kereske i Eml ér hitk levél muz é okmán emlé köz C Kadi miniatűrö aquarell dísz törzskön E szerta kó ma fogl múlt megbecsül vezet törté érz megí tanintézet szá templo történ hitk monográf Vil He kereske i igazg hitk megbízás ismer történe legheroik állo világhábo h véráldoza kimutat harc h hadbavon családj támogat segélya létes hitkö községkerül tart anyak kö m fog Bak Balatonmagy B Esztere Fülöpm Tűzv G Homokkom Kiskom Komárv Let Mol Ri Sáros S K Tótszentmá Tótszerda Zalame község hitk ke sz követ ál Wi főr Ti ü e Rose J kere hely e ál főigaz szerta ügyos el üg alapít ügyos el Hirs S vezérigaz kinc taná jótékon ügyos el üg jo os el to R nagykeres B I földbirt De igaz nagykeres t főo Grü téglagy Ha üg ez o K J terménykeres Ke v állato Klei takarékpén igaz Lichten b P kékf P J keres P F nagy R A üg Rose O takarékpén igaz Roths üg Roths Zsig S I S Ric Sch magá Ti keres Sz N főmé üg Abram főká F ti C K e L Nőeg Stro Józ Leányeg Roths Bé