13522.htm

CÍMSZÓ: Nagymárton

SZÓCIKK: "Nagymarton (Mattersdorf, A.) Sopron vm. Az 1526. Sopronból kiűzött zsidók nagy része N.-ban telepedett le. Azóta, eltekintve a török és a kuruc portyázások idején szenvedett zaklatásoktól, nyugalomban éltek N.-ban a zsidók. Esterházy Miklós és fia, Pál nádorok ideje alatt számuk tetemesen meggyarapodott. Egy 1749-ból származó okirat szerint a N.-i zsidó hitközségben ekkor már 100 családfő lakott, akik a hercegnek évenkint 400 forint védpénzt fizettek. 100 forintot a helység elöljáróságának, ezenkívül még 10 forintot «Waydtgeld», azaz legelőpénz címen. Sopron városának, hogy ott háborítatlanul kereskedhettek, évenkint 30 forintot kellett fizetniük és minden N.-i zsidónak, ki hasonló célból Bécsújhelybe akart belépni, esetről esetre 5 garast kellett fizetni. Ezeken a szolgáltatásokon kívül fizették még természetesen a türelmi adót is a királynénak. Az akkori viszonyokhoz mérten súlyos adóteher mellett mégis szaporodott a község zsidó lakossága, mert 1770. a megyei konskripció szerint már 179 zsidó családot számláltak össze, melyek közül sokan Béccsel, Bécsújhellyel és Sopronnal kereskedtek. Ábrahám Leeb és Mózes József a bécsi császári pénzverdének arany- és ezüstszállítói voltak. Mózes Gimbritz Bécsben nagykereskedést űzött és Sámuel Leeb Schay «olasz árukkal» kereskedett. 1780 ban, Korabinsky szerint már több volt a zsidó lakosság, mint a más felekezeté. Ebben az időben a hitközségnek már korszerű német iskolája is volt, amelynél a később nagyhírű Beér Péter is (1782-1785) működött. 1848-ban, Fényes Elek szerint, 3000 keresztény lakos mellett 1500 zsidó lakost számláltak össze. Eddig ismert rabbijai: r. Mose 1660 körül; Frankfurter Juda Léb 1730-1737; Chajes Gerson Ábrahám 1770 körül, Morvaország későbbi főrabbija; r. Jeremiás 1780; Bloch Jiszoszchor Beér, megh. 1798; Szófer Mózes 1798-1806; Eger Bunem; Szófer Simon: Ehrenfeld S. B. M. B. "


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3522. címszó a lexikon => 633. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13522.htm

CÍMSZÓ: Nagymárton

SZÓCIKK: Nagymarton Mattersdorf, A. Sopron vm. Az 1526. Sopronból kiűzött zsidók nagy része N.-ban telepedett le. Azóta, eltekintve a török és a kuruc portyázások idején szenvedett zaklatásoktól, nyugalomban éltek N.-ban a zsidók. Esterházy Miklós és fia, Pál nádorok ideje alatt számuk tetemesen meggyarapodott. Egy 1749-ból származó okirat szerint a N.-i zsidó hitközségben ekkor már 100 családfő lakott, akik a hercegnek évenkint 400 forint védpénzt fizettek. 100 forintot a helység elöljáróságának, ezenkívül még 10 forintot Waydtgeld , azaz legelőpénz címen. Sopron városának, hogy ott háborítatlanul kereskedhettek, évenkint 30 forintot kellett fizetniük és minden N.-i zsidónak, ki hasonló célból Bécsújhelybe akart belépni, esetről esetre 5 garast kellett fizetni. Ezeken a szolgáltatásokon kívül fizették még természetesen a türelmi adót is a királynénak. Az akkori viszonyokhoz mérten súlyos adóteher mellett mégis szaporodott a község zsidó lakossága, mert 1770. a megyei konskripció szerint már 179 zsidó családot számláltak össze, melyek közül sokan Béccsel, Bécsújhellyel és Sopronnal kereskedtek. Ábrahám Leeb és Mózes József a bécsi császári pénzverdének arany- és ezüstszállítói voltak. Mózes Gimbritz Bécsben nagykereskedést űzött és Sámuel Leeb Schay olasz árukkal kereskedett. 1780 ban, Korabinsky szerint már több volt a zsidó lakosság, mint a más felekezeté. Ebben az időben a hitközségnek már korszerű német iskolája is volt, amelynél a később nagyhírű Beér Péter is 1782-1785 működött. 1848-ban, Fényes Elek szerint, 3000 keresztény lakos mellett 1500 zsidó lakost számláltak össze. Eddig ismert rabbijai: r. Mose 1660 körül; Frankfurter Juda Léb 1730-1737; Chajes Gerson Ábrahám 1770 körül, Morvaország későbbi főrabbija; r. Jeremiás 1780; Bloch Jiszoszchor Beér, megh. 1798; Szófer Mózes 1798-1806; Eger Bunem; Szófer Simon: Ehrenfeld S. B. M. B.

13522.ht

CÍMSZÓ Nagymárto

SZÓCIKK Nagymarto Mattersdorf A Sopro vm A 1526 Sopronbó kiűzöt zsidó nag rész N.-ba telepedet le Azóta eltekintv törö é kuru portyázáso idejé szenvedet zaklatásoktól nyugalomba élte N.-ba zsidók Esterház Mikló é fia Pá nádoro idej alat számu tetemese meggyarapodott Eg 1749-bó származ okira szerin N.- zsid hitközségbe ekko má 10 családf lakott aki hercegne évenkin 40 forin védpénz fizettek 10 forinto helysé elöljáróságának ezenkívü mé 1 forinto Waydtgel aza legelőpén címen Sopro városának hog ot háborítatlanu kereskedhettek évenkin 3 forinto kellet fizetniü é minde N.- zsidónak k hasonl célbó Bécsújhelyb akar belépni esetrő esetr garas kellet fizetni Ezeke szolgáltatásoko kívü fizetté mé természetese türelm adó i királynénak A akkor viszonyokho mérte súlyo adótehe mellet mégi szaporodot közsé zsid lakossága mer 1770 megye konskripci szerin má 17 zsid családo számlálta össze melye közü soka Béccsel Bécsújhellye é Sopronna kereskedtek Ábrahá Lee é Móze Józse bécs császár pénzverdéne arany é ezüstszállító voltak Móze Gimbrit Bécsbe nagykereskedés űzöt é Sámue Lee Scha olas árukka kereskedett 178 ban Korabinsk szerin má töb vol zsid lakosság min má felekezeté Ebbe a időbe hitközségne má korszer néme iskoláj i volt amelyné későb nagyhír Beé Péte i 1782-178 működött 1848-ban Fénye Ele szerint 300 keresztén lako mellet 150 zsid lakos számlálta össze Eddi ismer rabbijai r Mos 166 körül Frankfurte Jud Lé 1730-1737 Chaje Gerso Ábrahá 177 körül Morvaorszá később főrabbija r Jeremiá 1780 Bloc Jiszoszcho Beér megh 1798 Szófe Móze 1798-1806 Ege Bunem Szófe Simon Ehrenfel S B M B

13522.h

CÍMSZ Nagymárt

SZÓCIK Nagymart Mattersdor Sopr v 152 Sopronb kiűzö zsid na rés N.-b telepede l Azót eltekint tör kur portyázás idej szenvede zaklatásoktó nyugalomb élt N.-b zsidó Esterhá Mikl fi P nádor ide ala szám tetemes meggyarapodot E 1749-b szárma okir szeri N. zsi hitközségb ekk m 1 család lakot ak hercegn évenki 4 fori védpén fizette 1 forint helys elöljáróságána ezenkív m forint Waydtge az legelőpé címe Sopr városána ho o háborítatlan kereskedhette évenki forint kelle fizetni mind N. zsidóna hason célb Bécsújhely aka belépn esetr eset gara kelle fizetn Ezek szolgáltatások kív fizett m természetes türel ad királynéna akko viszonyokh mért súly adóteh melle még szaporodo közs zsi lakosság me 177 megy konskripc szeri m 1 zsi család számlált össz mely köz sok Béccse Bécsújhelly Sopronn kereskedte Ábrah Le Móz Józs béc császá pénzverdén aran ezüstszállít volta Móz Gimbri Bécsb nagykereskedé űzö Sámu Le Sch ola árukk kereskedet 17 ba Korabins szeri m tö vo zsi lakossá mi m felekezet Ebb időb hitközségn m korsze ném iskolá vol amelyn késő nagyhí Be Pét 1782-17 működöt 1848-ba Fény El szerin 30 kereszté lak melle 15 zsi lako számlált össz Edd isme rabbija Mo 16 körü Frankfurt Ju L 1730-173 Chaj Gers Ábrah 17 körü Morvaorsz későb főrabbij Jeremi 178 Blo Jiszoszch Beé meg 179 Szóf Móz 1798-180 Eg Bune Szóf Simo Ehrenfe

13522.

CÍMS Nagymár

SZÓCI Nagymar Mattersdo Sop 15 Sopron kiűz zsi n ré N.- teleped Azó eltekin tö ku portyázá ide szenved zaklatásokt nyugalom él N.- zsid Esterh Mik f nádo id al szá teteme meggyarapodo 1749- szárm oki szer N zs hitközség ek csalá lako a herceg évenk for védpé fizett forin hely elöljáróságán ezenkí forin Waydtg a legelőp cím Sop városán h háborítatla kereskedhett évenk forin kell fizetn min N zsidón haso cél Bécsújhel ak belép eset ese gar kell fizet Eze szolgáltatáso kí fizet természete türe a királynén akk viszonyok mér súl adóte mell mé szaporod köz zs lakossá m 17 meg konskrip szer zs csalá számlál öss mel kö so Béccs Bécsújhell Sopron kereskedt Ábra L Mó Józ bé csász pénzverdé ara ezüstszállí volt Mó Gimbr Bécs nagykeresked űz Sám L Sc ol áruk kereskede 1 b Korabin szer t v zs lakoss m felekeze Eb idő hitközség korsz né iskol vo amely kés nagyh B Pé 1782-1 működö 1848-b Fén E szeri 3 kereszt la mell 1 zs lak számlál öss Ed ism rabbij M 1 kör Frankfur J 1730-17 Cha Ger Ábra 1 kör Morvaors késő főrabbi Jerem 17 Bl Jiszoszc Be me 17 Szó Mó 1798-18 E Bun Szó Sim Ehrenf

13522

CÍM Nagymá

SZÓC Nagyma Mattersd So 1 Sopro kiű zs r N. telepe Az elteki t k portyáz id szenve zaklatások nyugalo é N. zsi Ester Mi nád i a sz tetem meggyarapod 1749 szár ok sze z hitközsé e csal lak herce éven fo védp fizet fori hel elöljáróságá ezenk fori Waydt legelő cí So városá háborítatl kereskedhet éven fori kel fizet mi zsidó has cé Bécsújhe a belé ese es ga kel fize Ez szolgáltatás k fize természet tür királyné ak viszonyo mé sú adót mel m szaporo kö z lakoss 1 me konskri sze z csal számlá ös me k s Bécc Bécsújhel Sopro keresked Ábr M Jó b csás pénzverd ar ezüstszáll vol M Gimb Béc nagykereske ű Sá S o áru keresked Korabi sze z lakos felekez E id hitközsé kors n isko v amel ké nagy P 1782- működ 1848- Fé szer keresz l mel z la számlá ös E is rabbi kö Frankfu 1730-1 Ch Ge Ábr kö Morvaor kés főrabb Jere 1 B Jiszosz B m 1 Sz M 1798-1 Bu Sz Si Ehren

1352

CÍ Nagym

SZÓ Nagym Matters S Sopr ki z N telep A eltek portyá i szenv zaklatáso nyugal N zs Este M ná s tete meggyarapo 174 szá o sz hitközs csa la herc éve f véd fize for he elöljáróság ezen for Wayd legel c S város háborítat kereskedhe éve for ke fize m zsid ha c Bécsújh bel es e g ke fiz E szolgáltatá fiz természe tü királyn a viszony m s adó me szapor k lakos m konskr sz csa száml ö m Béc Bécsújhe Sopr kereske Áb J csá pénzver a ezüstszál vo Gim Bé nagykeresk S ár kereske Korab sz lako feleke i hitközs kor isk ame k nag 1782 műkö 1848 F sze keres me l száml ö i rabb k Frankf 1730- C G Áb k Morvao ké főrab Jer Jiszos S 1798- B S S Ehre