13539.htm

CÍMSZÓ: Nagyvárad

SZÓCIKK: "elnöke: Vajda Sándor), melyben hat aggastyánt ápolnak. A hitközséggel egyidejűleg létesült a Chevra Kadisa, mely Erdélynek legrendezettebb és legápoltabb sírkertjeit tartja fenn. Külön Talmud Tórája nincs a hitközségnek, de a líceum 7. és 8-ik osztályú növendékei számára Kecskeméti Lipót főrabbi (l. o.) tart előadásokat a rabbinikus irodalomból. A háború után rohamosan fejlődött a hitközség, a tagok létszáma 800-ról szinte ugrásszerűen emelkedett 1600-ra. A hitközség élén mindig kiváló nagyműveltségű rabbik állottak. Első főrabbija az 1909. elhalálozott Rosenberg Sándor volt, aki N. után Kaposvárott, majd Aradon lett főrabbi és irodalmi munkásságát az IMIT-ben (l. o.) fejtette ki. Utána a később New-Yorkba meghívott Kohut Sándor, majd Kecskeméti Lipót következett. Kecskeméti agilitása teremtette meg az elemi iskolát és a líceumot. A hitközségnek templomán kívül több értékes háza is van, melyeket azonban mintegy 2 milliós leies bankkölcsön terhel. A templomot az 1927.évi diákzavargások alkalmával szétdúlták. A templomdúlás emlékére a hitközség gyásznapot tart. A N.-i hitközség tagjai közül többen töltenek be előkelő pozíciót s úgy a kulturális, mint a gazdasági és társadalmi életben sokan visznek jelentős szerepet. Ezek: Fornét Miklós főtörzsorvos, Gerő Ármin N. főkapitánya, Grosz Menyhért a László páholy főmestere, Moskovits József a Keresk. és Iparkamara elnöke, Sarkadi Lajos kamarai titkár, Flegmann Ármin a Kereskedelmi Csarnok ügyv. elnöke, Farkas István a Keresk. Csarnok elnöke, Róth János a városi telefon létesítője, Elek Mór Bihar vm., Váradi Lajos pedig a város közélelmezésének vezetője volt a háború alatt, Konrád Béla a Biharmegyei Orvos, Gyógyszerész és Természettudományi Egyesület elnöke, Grósz Frigyes szemorvos, aki ingyenes szemkórházat létesített és Grosz Albert városi főorvos. Nagy ipari vállalatok: az Erdős Zsigmond által alapított Phöbus vasöntöde R. T., mely 250 munkást foglalkoztat; a 30 éve fennálló, jelenleg ifj. Moskovits Mór által vezetett Moskovits-ipartelepek (szesz-esszencia és élesztőgyár) 50 munkással, a 40 éve fennálló Léderer Kálmán R. T. (malom, szeszgyár, marhahizlaló), a Derby cipőgyár (alapító: Moskovits Farkas) és a Carmen cipőgyár (vezetője: Steiner N.) - mindkettő 200-200 munkással dolgozik -, végül a Sonnenfeld Adolf R. T. (könyvnyomda és dobozgyár), mely 150 embernek ad kenyeret. N.-ről származott el Munkácsy Bernát a Pesti Izr. Hitközség tanfelügyelője, a M. Tud. Akadémia rendes tagja, továbbá Schreiner Márton a berlini Lehranstalt tanára, Neumann Ármin udvari tanácsos, Szatmári Mór szerkesztő és Dési Géza országgy. képviselő. A hitközség évi költségvetése 6.000,000 lei, hitéleti célra 1.516,000, filantropikus célra 710,000, kulturális célra 2.520,000 és adminisztrációra 1 295,000 leit költ a hitközség. Négy nagy, főleg kulturális célú alapítványt kezel a hitközség. A hitközség iskoláinak egy 1600 kötetes könyvtár van. A hitközség lélekszáma 9000, a családok száma 1600, az adófizetőké 1600. Foglalkozás szerint: 45 nagykereskedő, 15 gazdálkodó, 17 gyógyszerész, 20 tanító, 864"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3539. címszó a lexikon => 638. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13539.htm

CÍMSZÓ: Nagyvárad

SZÓCIKK: elnöke: Vajda Sándor , melyben hat aggastyánt ápolnak. A hitközséggel egyidejűleg létesült a Chevra Kadisa, mely Erdélynek legrendezettebb és legápoltabb sírkertjeit tartja fenn. Külön Talmud Tórája nincs a hitközségnek, de a líceum 7. és 8-ik osztályú növendékei számára Kecskeméti Lipót főrabbi l. o. tart előadásokat a rabbinikus irodalomból. A háború után rohamosan fejlődött a hitközség, a tagok létszáma 800-ról szinte ugrásszerűen emelkedett 1600-ra. A hitközség élén mindig kiváló nagyműveltségű rabbik állottak. Első főrabbija az 1909. elhalálozott Rosenberg Sándor volt, aki N. után Kaposvárott, majd Aradon lett főrabbi és irodalmi munkásságát az IMIT-ben l. o. fejtette ki. Utána a később New-Yorkba meghívott Kohut Sándor, majd Kecskeméti Lipót következett. Kecskeméti agilitása teremtette meg az elemi iskolát és a líceumot. A hitközségnek templomán kívül több értékes háza is van, melyeket azonban mintegy 2 milliós leies bankkölcsön terhel. A templomot az 1927.évi diákzavargások alkalmával szétdúlták. A templomdúlás emlékére a hitközség gyásznapot tart. A N.-i hitközség tagjai közül többen töltenek be előkelő pozíciót s úgy a kulturális, mint a gazdasági és társadalmi életben sokan visznek jelentős szerepet. Ezek: Fornét Miklós főtörzsorvos, Gerő Ármin N. főkapitánya, Grosz Menyhért a László páholy főmestere, Moskovits József a Keresk. és Iparkamara elnöke, Sarkadi Lajos kamarai titkár, Flegmann Ármin a Kereskedelmi Csarnok ügyv. elnöke, Farkas István a Keresk. Csarnok elnöke, Róth János a városi telefon létesítője, Elek Mór Bihar vm., Váradi Lajos pedig a város közélelmezésének vezetője volt a háború alatt, Konrád Béla a Biharmegyei Orvos, Gyógyszerész és Természettudományi Egyesület elnöke, Grósz Frigyes szemorvos, aki ingyenes szemkórházat létesített és Grosz Albert városi főorvos. Nagy ipari vállalatok: az Erdős Zsigmond által alapított Phöbus vasöntöde R. T., mely 250 munkást foglalkoztat; a 30 éve fennálló, jelenleg ifj. Moskovits Mór által vezetett Moskovits-ipartelepek szesz-esszencia és élesztőgyár 50 munkással, a 40 éve fennálló Léderer Kálmán R. T. malom, szeszgyár, marhahizlaló , a Derby cipőgyár alapító: Moskovits Farkas és a Carmen cipőgyár vezetője: Steiner N. - mindkettő 200-200 munkással dolgozik -, végül a Sonnenfeld Adolf R. T. könyvnyomda és dobozgyár , mely 150 embernek ad kenyeret. N.-ről származott el Munkácsy Bernát a Pesti Izr. Hitközség tanfelügyelője, a M. Tud. Akadémia rendes tagja, továbbá Schreiner Márton a berlini Lehranstalt tanára, Neumann Ármin udvari tanácsos, Szatmári Mór szerkesztő és Dési Géza országgy. képviselő. A hitközség évi költségvetése 6.000,000 lei, hitéleti célra 1.516,000, filantropikus célra 710,000, kulturális célra 2.520,000 és adminisztrációra 1 295,000 leit költ a hitközség. Négy nagy, főleg kulturális célú alapítványt kezel a hitközség. A hitközség iskoláinak egy 1600 kötetes könyvtár van. A hitközség lélekszáma 9000, a családok száma 1600, az adófizetőké 1600. Foglalkozás szerint: 45 nagykereskedő, 15 gazdálkodó, 17 gyógyszerész, 20 tanító, 864

13539.ht

CÍMSZÓ Nagyvára

SZÓCIKK elnöke Vajd Sándo melybe ha aggastyán ápolnak hitközségge egyidejűle létesül Chevr Kadisa mel Erdélyne legrendezetteb é legápoltab sírkertjei tartj fenn Külö Talmu Tóráj ninc hitközségnek d líceu 7 é 8-i osztály növendéke számár Kecskemét Lipó főrabb l o tar előadásoka rabbiniku irodalomból hábor utá rohamosa fejlődöt hitközség tago létszám 800-ró szint ugrásszerűe emelkedet 1600-ra hitközsé élé mindi kivál nagyműveltség rabbi állottak Els főrabbij a 1909 elhalálozot Rosenber Sándo volt ak N utá Kaposvárott maj Arado let főrabb é irodalm munkásságá a IMIT-be l o fejtett ki Után későb New-Yorkb meghívot Kohu Sándor maj Kecskemét Lipó következett Kecskemét agilitás teremtett me a elem iskolá é líceumot hitközségne templomá kívü töb értéke ház i van melyeke azonba minteg millió leie bankkölcsö terhel templomo a 1927.év diákzavargáso alkalmáva szétdúlták templomdúlá emlékér hitközsé gyásznapo tart N.- hitközsé tagja közü többe töltene b előkel pozíció úg kulturális min gazdaság é társadalm életbe soka viszne jelentő szerepet Ezek Forné Mikló főtörzsorvos Ger Ármi N főkapitánya Gros Menyhér Lászl páhol főmestere Moskovit Józse Keresk é Iparkamar elnöke Sarkad Lajo kamara titkár Flegman Ármi Kereskedelm Csarno ügyv elnöke Farka Istvá Keresk Csarno elnöke Rót Jáno város telefo létesítője Ele Mó Biha vm. Várad Lajo pedi váro közélelmezéséne vezetőj vol hábor alatt Konrá Bél Biharmegye Orvos Gyógyszerés é Természettudomány Egyesüle elnöke Grós Frigye szemorvos ak ingyene szemkórháza létesítet é Gros Alber város főorvos Nag ipar vállalatok a Erdő Zsigmon álta alapítot Phöbu vasöntöd R T. mel 25 munkás foglalkoztat 3 év fennálló jelenle ifj Moskovit Mó álta vezetet Moskovits-ipartelepe szesz-esszenci é élesztőgyá 5 munkással 4 év fennáll Lédere Kálmá R T malom szeszgyár marhahizlal Derb cipőgyá alapító Moskovit Farka é Carme cipőgyá vezetője Steine N mindkett 200-20 munkássa dolgozi - végü Sonnenfel Adol R T könyvnyomd é dobozgyá mel 15 emberne a kenyeret N.-rő származot e Munkács Berná Pest Izr Hitközsé tanfelügyelője M Tud Akadémi rende tagja tovább Schreine Márto berlin Lehranstal tanára Neuman Ármi udvar tanácsos Szatmár Mó szerkeszt é Dés Géz országgy képviselő hitközsé év költségvetés 6.000,00 lei hitélet célr 1.516,000 filantropiku célr 710,000 kulturáli célr 2.520,00 é adminisztrációr 295,00 lei köl hitközség Nég nagy főle kulturáli cél alapítvány keze hitközség hitközsé iskoláina eg 160 kötete könyvtá van hitközsé lélekszám 9000 családo szám 1600 a adófizetők 1600 Foglalkozá szerint 4 nagykereskedő 1 gazdálkodó 1 gyógyszerész 2 tanító 86

13539.h

CÍMSZ Nagyvár

SZÓCIK elnök Vaj Sánd melyb h aggastyá ápolna hitközségg egyidejűl létesü Chev Kadis me Erdélyn legrendezette legápolta sírkertje tart fen Kül Talm Tórá nin hitközségne líce 8- osztál növendék számá Kecskemé Lip főrab ta előadások rabbinik irodalombó hábo ut rohamos fejlődö hitközsé tag létszá 800-r szin ugrásszerű emelkede 1600-r hitközs él mind kivá nagyműveltsé rabb állotta El főrabbi 190 elhalálozo Rosenbe Sánd vol a ut Kaposvárot ma Arad le főrab irodal munkásság IMIT-b fejtet k Utá késő New-York meghívo Koh Sándo ma Kecskemé Lip következet Kecskemé agilitá teremtet m ele iskol líceumo hitközségn templom kív tö érték há va melyek azonb minte milli lei bankkölcs terhe templom 1927.é diákzavargás alkalmáv szétdúltá templomdúl emléké hitközs gyásznap tar N. hitközs tagj köz több tölten előke pozíci ú kulturáli mi gazdasá társadal életb sok viszn jelent szerepe Eze Forn Mikl főtörzsorvo Ge Árm főkapitány Gro Menyhé Lász páho főmester Moskovi Józs Keres Iparkama elnök Sarka Laj kamar titká Flegma Árm Kereskedel Csarn ügy elnök Fark Istv Keres Csarn elnök Ró Ján váro telef létesítőj El M Bih vm Vára Laj ped vár közélelmezésén vezető vo hábo alat Konr Bé Biharmegy Orvo Gyógyszeré Természettudomán Egyesül elnök Gró Frigy szemorvo a ingyen szemkórház létesíte Gro Albe váro főorvo Na ipa vállalato Erd Zsigmo ált alapíto Phöb vasöntö T me 2 munká foglalkozta é fennáll jelenl if Moskovi M ált vezete Moskovits-ipartelep szesz-esszenc élesztőgy munkássa é fennál Léder Kálm malo szeszgyá marhahizla Der cipőgy alapít Moskovi Fark Carm cipőgy vezetőj Stein mindket 200-2 munkáss dolgoz vég Sonnenfe Ado könyvnyom dobozgy me 1 embern kenyere N.-r származo Munkác Bern Pes Iz Hitközs tanfelügyelőj Tu Akadém rend tagj továb Schrein Márt berli Lehransta tanár Neuma Árm udva tanácso Szatmá M szerkesz Dé Gé országg képvisel hitközs é költségveté 6.000,0 le hitéle cél 1.516,00 filantropik cél 710,00 kulturál cél 2.520,0 adminisztráció 295,0 le kö hitközsé Né nag fől kulturál cé alapítván kez hitközsé hitközs iskoláin e 16 kötet könyvt va hitközs lélekszá 900 család szá 160 adófizető 160 Foglalkoz szerin nagykeresked gazdálkod gyógyszerés tanít 8

13539.

CÍMS Nagyvá

SZÓCI elnö Va Sán mely aggasty ápoln hitközség egyidejű létes Che Kadi m Erdély legrendezett legápolt sírkertj tar fe Kü Tal Tór ni hitközségn líc 8 osztá növendé szám Kecskem Li főra t előadáso rabbini irodalomb háb u rohamo fejlőd hitközs ta létsz 800- szi ugrásszer emelked 1600- hitköz é min kiv nagyművelts rab állott E főrabb 19 elhaláloz Rosenb Sán vo u Kaposváro m Ara l főra iroda munkássá IMIT- fejte Ut kés New-Yor meghív Ko Sánd m Kecskem Li következe Kecskem agilit teremte el isko líceum hitközség templo kí t érté h v melye azon mint mill le bankkölc terh templo 1927. diákzavargá alkalmá szétdúlt templomdú emlék hitköz gyászna ta N hitköz tag kö töb tölte elők pozíc kulturál m gazdas társada élet so visz jelen szerep Ez For Mik főtörzsorv G Ár főkapitán Gr Menyh Lás páh főmeste Moskov Józ Kere Iparkam elnö Sark La kama titk Flegm Ár Kereskede Csar üg elnö Far Ist Kere Csar elnö R Já vár tele létesítő E Bi v Vár La pe vá közélelmezésé vezet v háb ala Kon B Biharmeg Orv Gyógyszer Természettudomá Egyesü elnö Gr Frig szemorv ingye szemkórhá létesít Gr Alb vár főorv N ip vállalat Er Zsigm ál alapít Phö vasönt m munk foglalkozt fennál jelen i Moskov ál vezet Moskovits-ipartele szesz-esszen élesztőg munkáss fenná Léde Kál mal szeszgy marhahizl De cipőg alapí Moskov Far Car cipőg vezető Stei mindke 200- munkás dolgo vé Sonnenf Ad könyvnyo dobozg m ember kenyer N.- származ Munká Ber Pe I Hitköz tanfelügyelő T Akadé ren tag tová Schrei Már berl Lehranst taná Neum Ár udv tanács Szatm szerkes D G ország képvise hitköz költségvet 6.000, l hitél cé 1.516,0 filantropi cé 710,0 kulturá cé 2.520, adminisztráci 295, l k hitközs N na fő kulturá c alapítvá ke hitközs hitköz iskolái 1 köte könyv v hitköz léleksz 90 csalá sz 16 adófizet 16 Foglalko szeri nagykereske gazdálko gyógyszeré taní

13539

CÍM Nagyv

SZÓC eln V Sá mel aggast ápol hitközsé egyidej léte Ch Kad Erdél legrendezet legápol sírkert ta f K Ta Tó n hitközség lí oszt növend szá Kecske L főr előadás rabbin irodalom há roham fejlő hitköz t léts 800 sz ugrássze emelke 1600 hitkö mi ki nagyművelt ra állot főrab 1 elhalálo Rosen Sá v Kaposvár Ar főr irod munkáss IMIT fejt U ké New-Yo meghí K Sán Kecske L következ Kecske agili teremt e isk líceu hitközsé templ k ért mely azo min mil l bankköl ter templ 1927 diákzavarg alkalm szétdúl templomd emlé hitkö gyászn t hitkö ta k tö tölt elő pozí kulturá gazda társad éle s vis jele szere E Fo Mi főtörzsor Á főkapitá G Meny Lá pá főmest Mosko Jó Ker Iparka eln Sar L kam tit Fleg Á Keresked Csa ü eln Fa Is Ker Csa eln J vá tel létesít B Vá L p v közélelmezés veze há al Ko Biharme Or Gyógysze Természettudom Egyes eln G Fri szemor ingy szemkórh létesí G Al vá főor i vállala E Zsig á alapí Ph vasön mun foglalkoz fenná jele Mosko á veze Moskovits-ipartel szesz-essze élesztő munkás fenn Léd Ká ma szeszg marhahiz D cipő alap Mosko Fa Ca cipő vezet Ste mindk 200 munká dolg v Sonnen A könyvny doboz embe kenye N. szárma Munk Be P Hitkö tanfelügyel Akad re ta tov Schre Má ber Lehrans tan Neu Á ud tanác Szat szerke orszá képvis hitkö költségve 6.000 hité c 1.516, filantrop c 710, kultur c 2.520 adminisztrác 295 hitköz n f kultur alapítv k hitköz hitkö iskolá köt köny hitkö léleks 9 csal s 1 adófize 1 Foglalk szer nagykeresk gazdálk gyógyszer tan

1353

CÍ Nagy

SZÓ el S me aggas ápo hitközs egyide lét C Ka Erdé legrendeze legápo sírker t T T hitközsé l osz növen sz Kecsk fő előadá rabbi irodalo h roha fejl hitkö lét 80 s ugrássz emelk 160 hitk m k nagyművel r állo főra elhalál Rose S Kaposvá A fő iro munkás IMI fej k New-Y megh Sá Kecsk követke Kecsk agil terem is líce hitközs temp ér mel az mi mi bankkö te temp 192 diákzavar alkal szétdú templom eml hitk gyász hitk t t töl el poz kultur gazd társa él vi jel szer F M főtörzso főkapit Men L p főmes Mosk J Ke Ipark el Sa ka ti Fle Kereske Cs el F I Ke Cs el v te létesí V közélelmezé vez h a K Biharm O Gyógysz Természettudo Egye el Fr szemo ing szemkór létes A v főo vállal Zsi alap P vasö mu foglalko fenn jel Mosk vez Moskovits-iparte szesz-essz éleszt munká fen Lé K m szesz marhahi cip ala Mosk F C cip veze St mind 20 munk dol Sonne könyvn dobo emb keny N szárm Mun B Hitk tanfelügye Aka r t to Schr M be Lehran ta Ne u taná Sza szerk orsz képvi hitk költségv 6.00 hit 1.516 filantro 710 kultu 2.52 adminisztrá 29 hitkö kultu alapít hitkö hitk iskol kö kön hitk lélek csa adófiz Foglal sze nagykeres gazdál gyógysze ta