13552.htm

CÍMSZÓ: Náznánfalvi zsinagóga

SZÓCIKK: Náznánfalvai zsinagóga. Náznánfalva maros-torda megyei község 468 lak. (1920), ebből 5 zsidó (1910. még 14). Nevezetessége a község szélén fekvő, fából épült zsinagóga, az erdélyi zsidóság egyetlen régibb építészeti emléke, amelyhez hasonlókat csak Lengyelországban lehet még látni A tágas templom népes hitközségre vall és valóban, a XVIII. sz.-ban Gyulafehérvár után itt volt a lélekszámra második erdélyi zsidó község. A zsidókat ide Marosvásárhely közelsége vonzotta, ahol nem volt szabad lakniuk. A letelepedést pedig lehetővé tette a földesúr Barcsay-család, amelynek taksás házaiban laktak a zsidók. A N. a benne levő felirat szerint 1747. épült és 1785. megtoldotta Mózes, aki minden valószínűség szerint azonos Mózes Izsák Frankllal, a hitközségnek még 1802. is működő elnökével, akinek haza-bólazon évben betörők ellopták a templomnak ott őrzött értékeit. A tárgyak leírása mutatja, hogy népes község templomához tartoztak. És valóban, az 1753-iki összeírás szerint itt és az odatartozó Marosszentkirály és Folyfalva községekben összesen 24 adóköteles zsidó lakott, ami az akkori viszonyok között 150-200 lélekszámot jelent. A nőtleneket nem számlálták meg, mert nem adóztak. Ugyancsak fel volt mentve az adófizetés alól Léb b. Mózes rabbi és Léb b. Ábrahám daszkál, azaz tanító. Később, úgy látszik, a gyulafehérvári rabbit ismerték el magukénak a náznánfalviak, mert Benjámin Zeób Wolf (1764-77) Károlyfehérvár, Názna és a tartomány rabbijának nevezi magát (l. Erdély.) A N. kívülről nézve pajtaszerű épület, de belsejében érdekes fafaragások vannak és falain primitív festés nyomai látszanak. A falakon a leggyakoribb közimák láthatók, mert az imakönyv akkoriban ritka jószág volt. Két nagyobb bekeretezett táblalap egy-egy nyomtatott latin nyelvű imát tartalmaz, egy etil. József császárért, egyet Keresztúri Borbála, Barcsay László özvegye, földesasszonyért. A N. közelében terül el a régi zsidó temető, amelynek sírkövei már mind a földbe süppedtek.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3552. címszó a lexikon => 640. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13552.htm

CÍMSZÓ: Náznánfalvi zsinagóga

SZÓCIKK: Náznánfalvai zsinagóga. Náznánfalva maros-torda megyei község 468 lak. 1920 , ebből 5 zsidó 1910. még 14 . Nevezetessége a község szélén fekvő, fából épült zsinagóga, az erdélyi zsidóság egyetlen régibb építészeti emléke, amelyhez hasonlókat csak Lengyelországban lehet még látni A tágas templom népes hitközségre vall és valóban, a XVIII. sz.-ban Gyulafehérvár után itt volt a lélekszámra második erdélyi zsidó község. A zsidókat ide Marosvásárhely közelsége vonzotta, ahol nem volt szabad lakniuk. A letelepedést pedig lehetővé tette a földesúr Barcsay-család, amelynek taksás házaiban laktak a zsidók. A N. a benne levő felirat szerint 1747. épült és 1785. megtoldotta Mózes, aki minden valószínűség szerint azonos Mózes Izsák Frankllal, a hitközségnek még 1802. is működő elnökével, akinek haza-bólazon évben betörők ellopták a templomnak ott őrzött értékeit. A tárgyak leírása mutatja, hogy népes község templomához tartoztak. És valóban, az 1753-iki összeírás szerint itt és az odatartozó Marosszentkirály és Folyfalva községekben összesen 24 adóköteles zsidó lakott, ami az akkori viszonyok között 150-200 lélekszámot jelent. A nőtleneket nem számlálták meg, mert nem adóztak. Ugyancsak fel volt mentve az adófizetés alól Léb b. Mózes rabbi és Léb b. Ábrahám daszkál, azaz tanító. Később, úgy látszik, a gyulafehérvári rabbit ismerték el magukénak a náznánfalviak, mert Benjámin Zeób Wolf 1764-77 Károlyfehérvár, Názna és a tartomány rabbijának nevezi magát l. Erdély. A N. kívülről nézve pajtaszerű épület, de belsejében érdekes fafaragások vannak és falain primitív festés nyomai látszanak. A falakon a leggyakoribb közimák láthatók, mert az imakönyv akkoriban ritka jószág volt. Két nagyobb bekeretezett táblalap egy-egy nyomtatott latin nyelvű imát tartalmaz, egy etil. József császárért, egyet Keresztúri Borbála, Barcsay László özvegye, földesasszonyért. A N. közelében terül el a régi zsidó temető, amelynek sírkövei már mind a földbe süppedtek.

13552.ht

CÍMSZÓ Náznánfalv zsinagóg

SZÓCIKK Náznánfalva zsinagóga Náznánfalv maros-tord megye közsé 46 lak 192 ebbő zsid 1910 mé 1 Nevezetesség közsé szélé fekvő fábó épül zsinagóga a erdély zsidósá egyetle régib építészet emléke amelyhe hasonlóka csa Lengyelországba lehe mé látn tága templo népe hitközségr val é valóban XVIII sz.-ba Gyulafehérvá utá it vol lélekszámr másodi erdély zsid község zsidóka id Marosvásárhel közelség vonzotta aho ne vol szaba lakniuk letelepedés pedi lehetőv tett földesú Barcsay-család amelyne taksá házaiba lakta zsidók N benn lev felira szerin 1747 épül é 1785 megtoldott Mózes ak minde valószínűsé szerin azono Móze Izsá Frankllal hitközségne mé 1802 i működ elnökével akine haza-bólazo évbe betörő elloptá templomna ot őrzöt értékeit tárgya leírás mutatja hog népe közsé templomáho tartoztak É valóban a 1753-ik összeírá szerin it é a odatartoz Marosszentkirál é Folyfalv községekbe összese 2 adókötele zsid lakott am a akkor viszonyo közöt 150-20 lélekszámo jelent nőtleneke ne számláltá meg mer ne adóztak Ugyancsa fe vol mentv a adófizeté aló Lé b Móze rabb é Lé b Ábrahá daszkál aza tanító Később úg látszik gyulafehérvár rabbi ismerté e magukéna náznánfalviak mer Benjámi Zeó Wol 1764-7 Károlyfehérvár Názn é tartomán rabbijána nevez magá l Erdély N kívülrő nézv pajtaszer épület d belsejébe érdeke fafaragáso vanna é falai primití festé nyoma látszanak falako leggyakorib közimá láthatók mer a imaköny akkoriba ritk jószá volt Ké nagyob bekeretezet táblala egy-eg nyomtatot lati nyelv imá tartalmaz eg etil Józse császárért egye Keresztúr Borbála Barcsa Lászl özvegye földesasszonyért N közelébe terü e rég zsid temető amelyne sírköve má min földb süppedtek

13552.h

CÍMSZ Náznánfal zsinagó

SZÓCIK Náznánfalv zsinagóg Náznánfal maros-tor megy közs 4 la 19 ebb zsi 191 m Nevezetessé közs szél fekv fáb épü zsinagóg erdél zsidós egyetl régi építésze emlék amelyh hasonlók cs Lengyelországb leh m lát tág templ nép hitközség va valóba XVII sz.-b Gyulafehérv ut i vo lélekszám másod erdél zsi közsé zsidók i Marosvásárhe közelsé vonzott ah n vo szab lakniu letelepedé ped lehető tet földes Barcsay-csalá amelyn taks házaib lakt zsidó ben le felir szeri 174 épü 178 megtoldot Móze a mind valószínűs szeri azon Móz Izs Franklla hitközségn m 180 műkö elnökéve akin haza-bólaz évb betör ellopt templomn o őrzö értékei tárgy leírá mutatj ho nép közs templomáh tartozta valóba 1753-i összeír szeri i odatarto Marosszentkirá Folyfal községekb összes adókötel zsi lakot a akko viszony közö 150-2 lélekszám jelen nőtlenek n számlált me me n adózta Ugyancs f vo ment adófizet al L Móz rab L Ábrah daszká az tanít Későb ú látszi gyulafehérvá rabb ismert magukén náznánfalvia me Benjám Ze Wo 1764- Károlyfehérvá Náz tartomá rabbiján neve mag Erdél kívülr néz pajtasze épüle belsejéb érdek fafaragás vann fala primit fest nyom látszana falak leggyakori közim látható me imakön akkorib rit jósz vol K nagyo bekereteze táblal egy-e nyomtato lat nyel im tartalma e eti Józs császárér egy Keresztú Borbál Barcs Lász özvegy földesasszonyér közeléb ter ré zsi temet amelyn sírköv m mi föld süppedte

13552.

CÍMS Náznánfa zsinag

SZÓCI Náznánfal zsinagó Náznánfa maros-to meg köz l 1 eb zs 19 Nevezetess köz szé fek fá ép zsinagó erdé zsidó egyet rég építész emlé amely hasonló c Lengyelország le lá tá temp né hitközsé v valób XVI sz.- Gyulafehér u v lélekszá máso erdé zs közs zsidó Marosvásárh közels vonzot a v sza lakni leteleped pe lehet te földe Barcsay-csal amely tak házai lak zsid be l feli szer 17 ép 17 megtoldo Móz min valószínű szer azo Mó Iz Frankll hitközség 18 műk elnökév aki haza-bóla év betö ellop templom őrz értéke tárg leír mutat h né köz templomá tartozt valób 1753- összeí szer odatart Marosszentkir Folyfa községek össze adóköte zs lako akk viszon köz 150- lélekszá jele nőtlene számlál m m adózt Ugyanc v men adófize a Mó ra Ábra daszk a taní Késő látsz gyulafehérv rab ismer maguké náznánfalvi m Benjá Z W 1764 Károlyfehérv Ná tartom rabbijá nev ma Erdé kívül né pajtasz épül belsejé érde fafaragá van fal primi fes nyo látszan fala leggyakor közi láthat m imakö akkori ri jós vo nagy bekeretez tábla egy- nyomtat la nye i tartalm et Józ császáré eg Kereszt Borbá Barc Lás özveg földesasszonyé közelé te r zs teme amely sírkö m föl süppedt

13552

CÍM Náznánf zsina

SZÓC Náznánfa zsinag Náznánf maros-t me kö e z 1 Nevezetes kö sz fe f é zsinag erd zsid egye ré építés eml amel hasonl Lengyelorszá l l t tem n hitközs való XV sz. Gyulafehé léleksz más erd z köz zsid Marosvásár közel vonzo sz lakn letelepe p lehe t föld Barcsay-csa amel ta háza la zsi b fel sze 1 é 1 megtold Mó mi valószín sze az M I Frankl hitközsé 1 mű elnöké ak haza-ból é bet ello templo őr érték tár leí muta n kö templom tartoz való 1753 össze sze odatar Marosszentki Folyf községe össz adóköt z lak ak viszo kö 150 léleksz jel nőtlen számlá adóz Ugyan me adófiz M r Ábr dasz tan Kés láts gyulafehér ra isme maguk náznánfalv Benj 176 Károlyfehér N tarto rabbij ne m Erd kívü n pajtas épü belsej érd fafarag va fa prim fe ny látsza fal leggyako köz látha imak akkor r jó v nag bekerete tábl egy nyomta l ny tartal e Jó császár e Keresz Borb Bar Lá özve földesasszony közel t z tem amel sírk fö süpped

1355

CÍ Náznán zsin

SZÓ Náznánf zsina Náznán maros- m k Nevezete k s f zsina er zsi egy r építé em ame hason Lengyelorsz te hitköz val X sz Gyulafeh léleks má er kö zsi Marosvásá köze vonz s lak letelep leh föl Barcsay-cs ame t ház l zs fe sz megtol M m valószí sz a Frank hitközs m elnök a haza-bó be ell templ ő érté tá le mut k templo tarto val 175 össz sz odata Marosszentk Foly község öss adókö la a visz k 15 léleks je nőtle száml adó Ugya m adófi Áb das ta Ké lát gyulafehé r ism magu náznánfal Ben 17 Károlyfehé tart rabbi n Er kív pajta ép belse ér fafara v f pri f n látsz fa leggyak kö láth ima akko j na bekeret táb eg nyomt n tarta J császá Keres Bor Ba L özv földesasszon köze te ame sír f süppe