13628.htm

CÍMSZÓ: Ney

SZEMÉLYNÉV: Ney Dávid

SZÓCIKK: Ney Dávid, énekművész, szül. Várpalotán 1843., megh. 1905 aug. 31. Budapesten. Atyja, egyszerű timármester volt és a fiát Veszprémbe adta szabóinasnak. Szép hangja magára vonta az ottani kántor figyelmét, ki 1861. énekkarába vette s megtanította a zene elemeire. Húszéves korában elvitték katonának, a tüzérekhez került, hol a tisztek megkedvelték s hangversenyeiken felléptették. Hat évig szolgált s az 1866- i porosz-osztrák háború több ütközetében vett részt. Katonáskodása után a tapolcai templomban énekelt, majd Bécsben színházi kardalos lett, míg végre Brandl és Suppé karmesterek felfedezték nagy művészi értékét és elősegítették zenei kiképeztetését. A színpadról ismét a templomi kórusba ment Győrbe, de műértők biztatására 1874. Pestre jött s a Nemzeti Színházhoz szerződött csekély fizetéssel. A Hugenottákban lépett fel először s nyomban megnyerte a közönséget és kritikusokat egyaránt. Ez időtől fogva N. folyton emelkedett hírben, dicsőségben s a Nemzeti Színház, valamint az 1884. megnyílt Operaház műkedvelő közönségének kedvence lett. Közel 100 szerepben lépett fel s egy sem volt, melyben ne találkozott volna a közönség és sajtó feltétlen elismerésével. Híresebb szerepei: Sarastro, Brogni, Falstaff, Hagen, Wotan, Hans Sachs, Petur Bán stb. Több művészi körutat tett s neve a külföldön is mindenütt tiszteletben állott. Nem csak terjedelmes szép hanggal, de kitűnő előadó képességgel is rendelkezett. A szakkritika feltétlenül elismerte, hogy korának legelső énekművészei közé tartozott. A világhírű művész, ki mindig hálásan ismerte el, hogy első sorban zsidó kántoroknak köszönhette zenei iskolázottságát, a főünnepeken a pesti zsidó templomnak is szolgálatába állította művészetét.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3628. címszó a lexikon => 652. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13628.htm

CÍMSZÓ: Ney

SZEMÉLYNÉV: Ney Dávid

SZÓCIKK: Ney Dávid, énekművész, szül. Várpalotán 1843., megh. 1905 aug. 31. Budapesten. Atyja, egyszerű timármester volt és a fiát Veszprémbe adta szabóinasnak. Szép hangja magára vonta az ottani kántor figyelmét, ki 1861. énekkarába vette s megtanította a zene elemeire. Húszéves korában elvitték katonának, a tüzérekhez került, hol a tisztek megkedvelték s hangversenyeiken felléptették. Hat évig szolgált s az 1866- i porosz-osztrák háború több ütközetében vett részt. Katonáskodása után a tapolcai templomban énekelt, majd Bécsben színházi kardalos lett, míg végre Brandl és Suppé karmesterek felfedezték nagy művészi értékét és elősegítették zenei kiképeztetését. A színpadról ismét a templomi kórusba ment Győrbe, de műértők biztatására 1874. Pestre jött s a Nemzeti Színházhoz szerződött csekély fizetéssel. A Hugenottákban lépett fel először s nyomban megnyerte a közönséget és kritikusokat egyaránt. Ez időtől fogva N. folyton emelkedett hírben, dicsőségben s a Nemzeti Színház, valamint az 1884. megnyílt Operaház műkedvelő közönségének kedvence lett. Közel 100 szerepben lépett fel s egy sem volt, melyben ne találkozott volna a közönség és sajtó feltétlen elismerésével. Híresebb szerepei: Sarastro, Brogni, Falstaff, Hagen, Wotan, Hans Sachs, Petur Bán stb. Több művészi körutat tett s neve a külföldön is mindenütt tiszteletben állott. Nem csak terjedelmes szép hanggal, de kitűnő előadó képességgel is rendelkezett. A szakkritika feltétlenül elismerte, hogy korának legelső énekművészei közé tartozott. A világhírű művész, ki mindig hálásan ismerte el, hogy első sorban zsidó kántoroknak köszönhette zenei iskolázottságát, a főünnepeken a pesti zsidó templomnak is szolgálatába állította művészetét.

13628.ht

CÍMSZÓ Ne

SZEMÉLYNÉV Ne Dávi

SZÓCIKK Ne Dávid énekművész szül Várpalotá 1843. megh 190 aug 31 Budapesten Atyja egyszer timármeste vol é fiá Veszprémb adt szabóinasnak Szé hangj magár vont a ottan kánto figyelmét k 1861 énekkaráb vett megtanított zen elemeire Húszéve korába elvitté katonának tüzérekhe került ho tiszte megkedvelté hangversenyeike felléptették Ha évi szolgál a 1866 porosz-osztrá hábor töb ütközetébe vet részt Katonáskodás utá tapolca templomba énekelt maj Bécsbe színház kardalo lett mí végr Brand é Supp karmestere felfedezté nag művész értéké é elősegítetté zene kiképeztetését színpadró ismé templom kórusb men Győrbe d műértő biztatásár 1874 Pestr jöt Nemzet Színházho szerződöt csekél fizetéssel Hugenottákba lépet fe előszö nyomba megnyert közönsége é kritikusoka egyaránt E időtő fogv N folyto emelkedet hírben dicsőségbe Nemzet Színház valamin a 1884 megnyíl Operahá műkedvel közönségéne kedvenc lett Köze 10 szerepbe lépet fe eg se volt melybe n találkozot voln közönsé é sajt feltétle elismerésével Híreseb szerepei Sarastro Brogni Falstaff Hagen Wotan Han Sachs Petu Bá stb Töb művész köruta tet nev külföldö i mindenüt tiszteletbe állott Ne csa terjedelme szé hanggal d kitűn előad képességge i rendelkezett szakkritik feltétlenü elismerte hog korána legels énekművésze köz tartozott világhír művész k mindi hálása ismert el hog els sorba zsid kántorokna köszönhett zene iskolázottságát főünnepeke pest zsid templomna i szolgálatáb állított művészetét

13628.h

CÍMSZ N

SZEMÉLYNÉ N Dáv

SZÓCIK N Dávi énekművés szü Várpalot 1843 meg 19 au 3 Budapeste Atyj egysze timármest vo fi Veszprém ad szabóinasna Sz hang magá von otta kánt figyelmé 186 énekkará vet megtanítot ze elemeir Húszév koráb elvitt katonána tüzérekh kerül h tiszt megkedvelt hangversenyeik felléptetté H év szolgá 186 porosz-osztr hábo tö ütközetéb ve rész Katonáskodá ut tapolc templomb énekel ma Bécsb színhá kardal let m vég Bran Sup karmester felfedezt na művés érték elősegített zen kiképeztetésé színpadr ism templo kórus me Győrb műért biztatásá 187 Pest jö Nemze Színházh szerződö cseké fizetésse Hugenottákb lépe f elősz nyomb megnyer közönség kritikusok egyarán időt fog folyt emelkede hírbe dicsőségb Nemze Színhá valami 188 megnyí Operah műkedve közönségén kedven let Köz 1 szerepb lépe f e s vol melyb találkozo vol közöns saj feltétl elismeréséve Hírese szerepe Sarastr Brogn Falstaf Hage Wota Ha Sach Pet B st Tö művés körut te ne külföld mindenü tiszteletb állot N cs terjedelm sz hangga kitű előa képességg rendelkezet szakkriti feltétlen elismert ho korán legel énekművész kö tartozot világhí művés mind hálás ismer e ho el sorb zsi kántorokn köszönhet zen iskolázottságá főünnepek pes zsi templomn szolgálatá állítot művészeté

13628.

CÍMS

SZEMÉLYN Dá

SZÓCI Dáv énekművé sz Várpalo 184 me 1 a Budapest Aty egysz timármes v f Veszpré a szabóinasn S han mag vo ott kán figyelm 18 énekkar ve megtaníto z elemei Húszé korá elvit katonán tüzérek kerü tisz megkedvel hangversenyei felléptett é szolg 18 porosz-oszt háb t ütközeté v rés Katonáskod u tapol templom éneke m Bécs szính karda le vé Bra Su karmeste felfedez n művé érté elősegítet ze kiképeztetés színpad is templ kóru m Győr műér biztatás 18 Pes j Nemz Színház szerződ csek fizetéss Hugenották lép elős nyom megnye közönsé kritikuso egyará idő fo foly emelked hírb dicsőség Nemz Szính valam 18 megny Opera műkedv közönségé kedve le Kö szerep lép vo mely találkoz vo közön sa feltét elismerésév Híres szerep Sarast Brog Falsta Hag Wot H Sac Pe s T művé köru t n külföl minden tisztelet állo c terjedel s hangg kit elő képesség rendelkeze szakkrit feltétle elismer h korá lege énekművés k tartozo világh művé min hálá isme h e sor zs kántorok köszönhe ze iskolázottság főünnepe pe zs templom szolgálat állíto művészet

13628

CÍM

SZEMÉLY D

SZÓC Dá énekműv s Várpal 18 m Budapes At egys timárme Veszpr szabóinas ha ma v ot ká figyel 1 énekka v megtanít eleme Húsz kor elvi katoná tüzére ker tis megkedve hangversenye felléptet szol 1 porosz-osz há ütközet ré Katonásko tapo templo ének Béc szín kard l v Br S karmest felfede műv ért elősegíte z kiképezteté színpa i temp kór Győ műé biztatá 1 Pe Nem Színhá szerző cse fizetés Hugenottá lé elő nyo megny közöns kritikus egyar id f fol emelke hír dicsősé Nem Szín vala 1 megn Oper műked közönség kedv l K szere lé v mel találko v közö s felté elismerésé Híre szere Saras Bro Falst Ha Wo Sa P műv kör külfö minde tisztele áll terjede hang ki el képessé rendelkez szakkri feltétl elisme kor leg énekművé tartoz világ műv mi hál ism so z kántoro köszönh z iskolázottsá főünnep p z templo szolgála állít művésze

1362



SZEMÉL

SZÓ D énekmű Várpa 1 Budape A egy timárm Veszp szabóina h m o k figye énekk megtaní elem Hús ko elv katon tüzér ke ti megkedv hangverseny fellépte szo porosz-os h ütköze r Katonásk tap templ éne Bé szí kar B karmes felfed mű ér elősegít kiképeztet színp tem kó Gy mű biztat P Ne Szính szerz cs fizeté Hugenott l el ny megn közön kritiku egya i fo emelk hí dicsős Ne Szí val meg Ope műke közönsé ked szer l me találk köz felt elismerés Hír szer Sara Br Fals H W S mű kö külf mind tisztel ál terjed han k e képess rendelke szakkr feltét elism ko le énekműv tarto vilá mű m há is s kántor köszön iskolázotts főünne templ szolgál állí művész