13640.htm

CÍMSZÓ: Nógrádbercel

SZÓCIKK: Nógrádbercel, kisk. Nógrád vm., 2228 lak. A községben már körülbelül 200 éve laknak zsidók. A legrégibb családok a Blumenthalok és a Mühlradok, amelyek leszármazottjai ma is nagy szerepet visznek a községi és a hitközségi életben. Blumenthal Jakab magántudós még a hitközség alapítása előtt, 1870. jesivát vezetett, amelynek 20 hallgatója volt. 1871-ig a berceli zsidók a szomszédos Becske hitközséghez tartoztak. 1871-ben külön hitközségbe tömörültek, de hitközségük a sziráki kongr. anyak. kerülethez lett csatolva, ami ellen a berczeliek vallási okok miatt tiltakoztak. Hosszas harcok után sikerült a hitközségnek autonómiát nyerni, mint önálló orthodox anyák, kerület. Az első elöljárók Blumenthal József, Mühlrad Adolf és Markusz Ábrahám voltak. 1875-ben templomot építettek és megalapították a Chevra Kadisát. 1876-ban rituális fürdőt, 1880. téli imaházat és 1890. Hachnoszasz Orchim helyiséget építettek. 1912-ben megválasztották Jungreisz Jakab fábiánházi rabbit, aki működésének első évében jesivát és Talmud Tórát létesített. A jesivának 18, a Talmud Tórának 16 növendéke van. A Talmud Tóra tanítója Rosenberg Rafael. 1920-ban Misnajosz és Talmud Egylet létesült. 1923-ban néh. Mühlrad Ignácné 100 q búzát adományozott a hitközségnek új templom építése céljából. A hitközség létszáma 200 lélek, 52 család, 42 adófizető tag. Foglalkozásuk: 15 gazdálkodó, 10 kereskedő, 6 nagykereskedő, 5 iparos, 3 köztisztviselő, 2 orvos, 1 nagyiparos, 1 tanító, 5 magánzó és 2 egyéb. A hitközség évi költségvetése 6000 pengő. Anyakönyvi területéhez tartoznak Szolgaguta, Nógrádkövesd és Ordas községek. A háborúban 40-en vettek részt, kettő hősi halált halt. A közgazdaság terén fontos szerepük van: Mühlrad Mór és Beck Miksa birtokosoknak, Schwartz József és Müller Jenő bérlőknek, Jakubovits Bernát gőzmalomtulajdonosnak. A mai vezetőség: Jungreisz Jakab főrabbi, Mühlrad Ignác díszelnök, Blumenthal Simon elnök, Gansel Áron gondnok, Mühlrad Mór, Schweitzer Sámuel, Gansel Izrael, Jakubovits Bernát és Lőwi Miksa elöljárósági tagok.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3640. címszó a lexikon => 654. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13640.htm

CÍMSZÓ: Nógrádbercel

SZÓCIKK: Nógrádbercel, kisk. Nógrád vm., 2228 lak. A községben már körülbelül 200 éve laknak zsidók. A legrégibb családok a Blumenthalok és a Mühlradok, amelyek leszármazottjai ma is nagy szerepet visznek a községi és a hitközségi életben. Blumenthal Jakab magántudós még a hitközség alapítása előtt, 1870. jesivát vezetett, amelynek 20 hallgatója volt. 1871-ig a berceli zsidók a szomszédos Becske hitközséghez tartoztak. 1871-ben külön hitközségbe tömörültek, de hitközségük a sziráki kongr. anyak. kerülethez lett csatolva, ami ellen a berczeliek vallási okok miatt tiltakoztak. Hosszas harcok után sikerült a hitközségnek autonómiát nyerni, mint önálló orthodox anyák, kerület. Az első elöljárók Blumenthal József, Mühlrad Adolf és Markusz Ábrahám voltak. 1875-ben templomot építettek és megalapították a Chevra Kadisát. 1876-ban rituális fürdőt, 1880. téli imaházat és 1890. Hachnoszasz Orchim helyiséget építettek. 1912-ben megválasztották Jungreisz Jakab fábiánházi rabbit, aki működésének első évében jesivát és Talmud Tórát létesített. A jesivának 18, a Talmud Tórának 16 növendéke van. A Talmud Tóra tanítója Rosenberg Rafael. 1920-ban Misnajosz és Talmud Egylet létesült. 1923-ban néh. Mühlrad Ignácné 100 q búzát adományozott a hitközségnek új templom építése céljából. A hitközség létszáma 200 lélek, 52 család, 42 adófizető tag. Foglalkozásuk: 15 gazdálkodó, 10 kereskedő, 6 nagykereskedő, 5 iparos, 3 köztisztviselő, 2 orvos, 1 nagyiparos, 1 tanító, 5 magánzó és 2 egyéb. A hitközség évi költségvetése 6000 pengő. Anyakönyvi területéhez tartoznak Szolgaguta, Nógrádkövesd és Ordas községek. A háborúban 40-en vettek részt, kettő hősi halált halt. A közgazdaság terén fontos szerepük van: Mühlrad Mór és Beck Miksa birtokosoknak, Schwartz József és Müller Jenő bérlőknek, Jakubovits Bernát gőzmalomtulajdonosnak. A mai vezetőség: Jungreisz Jakab főrabbi, Mühlrad Ignác díszelnök, Blumenthal Simon elnök, Gansel Áron gondnok, Mühlrad Mór, Schweitzer Sámuel, Gansel Izrael, Jakubovits Bernát és Lőwi Miksa elöljárósági tagok.

13640.ht

CÍMSZÓ Nógrádberce

SZÓCIKK Nógrádbercel kisk Nógrá vm. 222 lak községbe má körülbelü 20 év lakna zsidók legrégib családo Blumenthalo é Mühlradok amelye leszármazottja m i nag szerepe viszne község é hitközség életben Blumentha Jaka magántudó mé hitközsé alapítás előtt 1870 jesivá vezetett amelyne 2 hallgatój volt 1871-i bercel zsidó szomszédo Becsk hitközséghe tartoztak 1871-be külö hitközségb tömörültek d hitközségü szirák kongr anyak kerülethe let csatolva am elle berczelie vallás oko miat tiltakoztak Hossza harco utá sikerül hitközségne autonómiá nyerni min önáll orthodo anyák kerület A els elöljáró Blumentha József Mühlra Adol é Markus Ábrahá voltak 1875-be templomo építette é megalapítottá Chevr Kadisát 1876-ba rituáli fürdőt 1880 tél imaháza é 1890 Hachnoszas Orchi helyisége építettek 1912-be megválasztottá Jungreis Jaka fábiánház rabbit ak működéséne els évébe jesivá é Talmu Tórá létesített jesivána 18 Talmu Tórána 1 növendék van Talmu Tór tanítój Rosenber Rafael 1920-ba Misnajos é Talmu Egyle létesült 1923-ba néh Mühlra Ignácn 10 búzá adományozot hitközségne ú templo építés céljából hitközsé létszám 20 lélek 5 család 4 adófizet tag Foglalkozásuk 1 gazdálkodó 1 kereskedő nagykereskedő iparos köztisztviselő orvos nagyiparos tanító magánz é egyéb hitközsé év költségvetés 600 pengő Anyakönyv területéhe tartozna Szolgaguta Nógrádköves é Orda községek háborúba 40-e vette részt kett hős halál halt közgazdasá teré fonto szerepü van Mühlra Mó é Bec Miks birtokosoknak Schwart Józse é Mülle Jen bérlőknek Jakubovit Berná gőzmalomtulajdonosnak ma vezetőség Jungreis Jaka főrabbi Mühlra Igná díszelnök Blumentha Simo elnök Ganse Áro gondnok Mühlra Mór Schweitze Sámuel Ganse Izrael Jakubovit Berná é Lőw Miks elöljáróság tagok

13640.h

CÍMSZ Nógrádberc

SZÓCIK Nógrádberce kis Nógr vm 22 la községb m körülbel 2 é lakn zsidó legrégi család Blumenthal Mühlrado amely leszármazottj na szerep viszn közsé hitközsé életbe Blumenth Jak magántud m hitközs alapítá előt 187 jesiv vezetet amelyn hallgató vol 1871- berce zsid szomszéd Becs hitközségh tartozta 1871-b kül hitközség tömörülte hitközség szirá kong anya kerületh le csatolv a ell berczeli vallá ok mia tiltakozta Hossz harc ut sikerü hitközségn autonómi nyern mi önál orthod anyá kerüle el elöljár Blumenth Józse Mühlr Ado Marku Ábrah volta 1875-b templom épített megalapított Chev Kadisá 1876-b rituál fürdő 188 té imaház 189 Hachnosza Orch helyiség építette 1912-b megválasztott Jungrei Jak fábiánhá rabbi a működésén el évéb jesiv Talm Tór létesítet jesiván 1 Talm Tórán növendé va Talm Tó tanító Rosenbe Rafae 1920-b Misnajo Talm Egyl létesül 1923-b né Mühlr Ignác 1 búz adományozo hitközségn templ építé céljábó hitközs létszá 2 léle csalá adófize ta Foglalkozásu gazdálkod keresked nagykeresked iparo köztisztvisel orvo nagyiparo tanít magán egyé hitközs é költségveté 60 peng Anyaköny területéh tartozn Szolgagut Nógrádköve Ord községe háborúb 40- vett rész ket hő halá hal közgazdas ter font szerep va Mühlr M Be Mik birtokosokna Schwar Józs Müll Je bérlőkne Jakubovi Bern gőzmalomtulajdonosna m vezetősé Jungrei Jak főrabb Mühlr Ign díszelnö Blumenth Sim elnö Gans Ár gondno Mühlr Mó Schweitz Sámue Gans Izrae Jakubovi Bern Lő Mik elöljárósá tago

13640.

CÍMS Nógrádber

SZÓCI Nógrádberc ki Nóg v 2 l község körülbe lak zsid legrég csalá Blumentha Mühlrad amel leszármazott n szere visz közs hitközs életb Blument Ja magántu hitköz alapít elő 18 jesi vezete amely hallgat vo 1871 berc zsi szomszé Bec hitközség tartozt 1871- kü hitközsé tömörült hitközsé szir kon any kerület l csatol el berczel vall o mi tiltakozt Hoss har u siker hitközség autonóm nyer m öná ortho any kerül e elöljá Blument Józs Mühl Ad Mark Ábra volt 1875- templo építet megalapítot Che Kadis 1876- rituá fürd 18 t imahá 18 Hachnosz Orc helyisé épített 1912- megválasztot Jungre Ja fábiánh rabb működésé e évé jesi Tal Tó létesíte jesivá Tal Tórá növend v Tal T tanít Rosenb Rafa 1920- Misnaj Tal Egy létesü 1923- n Mühl Igná bú adományoz hitközség temp épít céljáb hitköz létsz lél csal adófiz t Foglalkozás gazdálko kereske nagykereske ipar köztisztvise orv nagyipar taní magá egy hitköz költségvet 6 pen Anyakön területé tartoz Szolgagu Nógrádköv Or község háború 40 vet rés ke h hal ha közgazda te fon szere v Mühl B Mi birtokosokn Schwa Józ Mül J bérlőkn Jakubov Ber gőzmalomtulajdonosn vezetős Jungre Ja főrab Mühl Ig díszeln Blument Si eln Gan Á gondn Mühl M Schweit Sámu Gan Izra Jakubov Ber L Mi elöljárós tag

13640

CÍM Nógrádbe

SZÓC Nógrádber k Nó közsé körülb la zsi legré csal Blumenth Mühlra ame leszármazot szer vis köz hitköz élet Blumen J magánt hitkö alapí el 1 jes vezet amel hallga v 187 ber zs szomsz Be hitközsé tartoz 1871 k hitközs tömörül hitközs szi ko an kerüle csato e bercze val m tiltakoz Hos ha sike hitközsé autonó nye ön orth an kerü elölj Blumen Józ Müh A Mar Ábr vol 1875 templ építe megalapíto Ch Kadi 1876 ritu für 1 imah 1 Hachnos Or helyis építet 1912 megválaszto Jungr J fábián rab működés év jes Ta T létesít jesiv Ta Tór növen Ta taní Rosen Raf 1920 Misna Ta Eg létes 1923 Müh Ign b adományo hitközsé tem épí céljá hitkö léts lé csa adófi Foglalkozá gazdálk keresk nagykeresk ipa köztisztvis or nagyipa tan mag eg hitkö költségve pe Anyakö terület tarto Szolgag Nógrádkö O közsé hábor 4 ve ré k ha h közgazd t fo szer Müh M birtokosok Schw Jó Mü bérlők Jakubo Be gőzmalomtulajdonos vezető Jungr J főra Müh I díszel Blumen S el Ga gond Müh Schwei Sám Ga Izr Jakubo Be M elöljáró ta

1364

CÍ Nógrádb

SZÓ Nógrádbe N közs körül l zs legr csa Blument Mühlr am leszármazo sze vi kö hitkö éle Blume magán hitk alap e je veze ame hallg 18 be z szoms B hitközs tarto 187 hitköz tömörü hitköz sz k a kerül csat bercz va tiltako Ho h sik hitközs auton ny ö ort a ker elöl Blume Jó Mü Ma Áb vo 187 temp épít megalapít C Kad 187 rit fü ima Hachno O helyi építe 191 megválaszt Jung fábiá ra működé é je T létesí jesi T Tó növe T tan Rose Ra 192 Misn T E léte 192 Mü Ig adomány hitközs te ép célj hitk lét l cs adóf Foglalkoz gazdál keres nagykeres ip köztisztvi o nagyip ta ma e hitk költségv p Anyak terüle tart Szolga Nógrádk közs hábo v r h közgaz f sze Mü birtokoso Sch J M bérlő Jakub B gőzmalomtulajdono vezet Jung főr Mü dísze Blume e G gon Mü Schwe Sá G Iz Jakub B elöljár t