13648.htm

CÍMSZÓ: Numerus clausus

SZÓCIKK: felvételével fogadta el. A törvény négy szakaszból áll, ezek közül a negyedik a végrehajtási rendelkezést tartalmazza. A törvény első paragrafusa a következőképen szól: «A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920-21. tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, akik nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak olyan számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.» E paragrafus első része felesleges, miután a megbízhatatlan elemek kizárását már előzőleg is törvény szabályozta, a korlátozó rendelkezés szövege pedig félreértésre adhat okot, hiszen a mai Magyarországnak ugyanannyi főiskolája van, mint a réginek, ennél fogva aránylag az addiginál jóval több főiskolai hallgató alapos kiképzése volna biztosítható. A törvény indokolása azonban, ellentétben az első paragrafus máskénti értelmezhetőségével, szükségesnek tartja a túltengő szellemi proletariátus korlátozását, a harmadik szakasz pedig egyenesen kimondja, hogy «Az engedély megadásánál arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenc tizedrészét». Ez a szakasz homlokegyenest ellenkezik a magyar közjoggal, mert nincs olyan törvényünk, mely megállapítaná a fajiság ismérveit, vagy felsorolná, hogy milyen nemzetiségek élnek Magyarországon. A nemzetiség sohasem jelentett egyebet, mint valamely anyanyelv bevallását és az 1868 : XLIV. t.-c. bevezető rendelkezései értelmében «az egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve eshetik külön szabályok alá». A N. megdöntötte ezt az elvet, mert szerinte nem csupán a hivatalos nyelv használatának joga, de a tanszabadság joga is nemzetiségek szerint igazodik. A zsidóságról a N.-ban sem mint felekezetről, sem egyébként nem tétetik említés, a törvény mégis a zsidó ifjúság tanulási szabadsága ellen irányai. A N.-t ugyanis még életbelépése előtt alkalmazták Haller Istvánnak egy 1920 aug. 6. kelt rendelete alapján, mely az 1920-21. tanévre felvehető hallgatók számát szabályozván «az izraelitákat külön nemzetiségnek» vette. Ez a megjelölés jog- és törvényellenes, mert figyelmen kívül hagyja a magyarországi zsidóság egyenjogúságát kimondó 1867: XVII. t.-cikket (l. Emancipáció) és a zsidó vallást bevett vallásfelekezetnek minősítő 1895: XLII. t.-cikket (l. Recepció). A magyar közjog nem ismer faji osztályozást, a nemzetiség közjogi fogalmának kritériumai pedig éppen a törvények értelmében nem vonatkozhatnak a zsidóságra. A N.-t megállapító törvény végrehajtásánál mégis külön nemzetiségként kezelték a zsidóságot, jóllehet a m. kir. Kúria már a N. életbeléptetése után is több ízben kimondotta, hogy «az «izraelita» és a «zsidó» kifejezés Magyarországon a magyar alkotmány értelmében egyedül vallásfelekezeti megjelölésre alkalmasa, továbbá «a héber nyelv nem minősíthető a zsidóság olyan anyanyelvének, mely őket külön nemzetiséggé


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3648. címszó a lexikon => 655. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13648.htm

CÍMSZÓ: Numerus clausus

SZÓCIKK: felvételével fogadta el. A törvény négy szakaszból áll, ezek közül a negyedik a végrehajtási rendelkezést tartalmazza. A törvény első paragrafusa a következőképen szól: A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920-21. tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, akik nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak olyan számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható. E paragrafus első része felesleges, miután a megbízhatatlan elemek kizárását már előzőleg is törvény szabályozta, a korlátozó rendelkezés szövege pedig félreértésre adhat okot, hiszen a mai Magyarországnak ugyanannyi főiskolája van, mint a réginek, ennél fogva aránylag az addiginál jóval több főiskolai hallgató alapos kiképzése volna biztosítható. A törvény indokolása azonban, ellentétben az első paragrafus máskénti értelmezhetőségével, szükségesnek tartja a túltengő szellemi proletariátus korlátozását, a harmadik szakasz pedig egyenesen kimondja, hogy Az engedély megadásánál arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenc tizedrészét . Ez a szakasz homlokegyenest ellenkezik a magyar közjoggal, mert nincs olyan törvényünk, mely megállapítaná a fajiság ismérveit, vagy felsorolná, hogy milyen nemzetiségek élnek Magyarországon. A nemzetiség sohasem jelentett egyebet, mint valamely anyanyelv bevallását és az 1868 : XLIV. t.-c. bevezető rendelkezései értelmében az egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve eshetik külön szabályok alá . A N. megdöntötte ezt az elvet, mert szerinte nem csupán a hivatalos nyelv használatának joga, de a tanszabadság joga is nemzetiségek szerint igazodik. A zsidóságról a N.-ban sem mint felekezetről, sem egyébként nem tétetik említés, a törvény mégis a zsidó ifjúság tanulási szabadsága ellen irányai. A N.-t ugyanis még életbelépése előtt alkalmazták Haller Istvánnak egy 1920 aug. 6. kelt rendelete alapján, mely az 1920-21. tanévre felvehető hallgatók számát szabályozván az izraelitákat külön nemzetiségnek vette. Ez a megjelölés jog- és törvényellenes, mert figyelmen kívül hagyja a magyarországi zsidóság egyenjogúságát kimondó 1867: XVII. t.-cikket l. Emancipáció és a zsidó vallást bevett vallásfelekezetnek minősítő 1895: XLII. t.-cikket l. Recepció . A magyar közjog nem ismer faji osztályozást, a nemzetiség közjogi fogalmának kritériumai pedig éppen a törvények értelmében nem vonatkozhatnak a zsidóságra. A N.-t megállapító törvény végrehajtásánál mégis külön nemzetiségként kezelték a zsidóságot, jóllehet a m. kir. Kúria már a N. életbeléptetése után is több ízben kimondotta, hogy az izraelita és a zsidó kifejezés Magyarországon a magyar alkotmány értelmében egyedül vallásfelekezeti megjelölésre alkalmasa, továbbá a héber nyelv nem minősíthető a zsidóság olyan anyanyelvének, mely őket külön nemzetiséggé

13648.ht

CÍMSZÓ Numeru clausu

SZÓCIKK felvételéve fogadt el törvén nég szakaszbó áll eze közü negyedi végrehajtás rendelkezés tartalmazza törvén els paragrafus következőképe szól tudományegyetemekre műegyetemre budapest közgazdaságtudomány karr é jogakadémiákr a 1920-21 tané kezdetétő csa ol egyéne iratkozhatna be aki nemzethűség é erkölcs tekintetbe feltétlenü megbízható é csa olya számban amennyine alapo kiképzés biztosítható paragrafu els rész felesleges miutá megbízhatatla eleme kizárásá má előzőle i törvén szabályozta korlátoz rendelkezé szöveg pedi félreértésr adha okot hisze ma Magyarországna ugyananny főiskoláj van min réginek enné fogv arányla a addiginá jóva töb főiskola hallgat alapo kiképzés voln biztosítható törvén indokolás azonban ellentétbe a els paragrafu másként értelmezhetőségével szükségesne tartj túlteng szellem proletariátu korlátozását harmadi szakas pedi egyenese kimondja hog A engedél megadásáná arr i figyelemme kel lenni hog a orszá területé lak egye népfajokho é nemzetiségekhe tartoz ifja arányszám hallgató közöt lehetőle elérj a illet népfa vag nemzetisé országo arányszámát d legaláb kitegy anna kilen tizedrészé E szakas homlokegyenes ellenkezi magya közjoggal mer ninc olya törvényünk mel megállapítan fajisá ismérveit vag felsorolná hog milye nemzetisége élne Magyarországon nemzetisé sohase jelentet egyebet min valamel anyanyel bevallásá é a 186 XLIV t.-c bevezet rendelkezése értelmébe a egyenjogúsá egyedü a országba divatoz többfél nyelve hivatalo használatár nézv esheti külö szabályo al N megdöntött ez a elvet mer szerint ne csupá hivatalo nyel használatána joga d tanszabadsá jog i nemzetisége szerin igazodik zsidóságró N.-ba se min felekezetről se egyébkén ne téteti említés törvén mégi zsid ifjúsá tanulás szabadság elle irányai N.- ugyani mé életbelépés előt alkalmaztá Halle Istvánna eg 192 aug 6 kel rendelet alapján mel a 1920-21 tanévr felvehet hallgató számá szabályozvá a izraelitáka külö nemzetiségne vette E megjelölé jog é törvényellenes mer figyelme kívü hagyj magyarország zsidósá egyenjogúságá kimond 1867 XVII t.-cikke l Emancipáci é zsid vallás bevet vallásfelekezetne minősít 1895 XLII t.-cikke l Recepci magya közjo ne isme faj osztályozást nemzetisé közjog fogalmána kritériuma pedi éppe törvénye értelmébe ne vonatkozhatna zsidóságra N.- megállapít törvén végrehajtásáná mégi külö nemzetiségkén kezelté zsidóságot jóllehe m kir Kúri má N életbeléptetés utá i töb ízbe kimondotta hog a izraelit é zsid kifejezé Magyarországo magya alkotmán értelmébe egyedü vallásfelekezet megjelölésr alkalmasa tovább hébe nyel ne minősíthet zsidósá olya anyanyelvének mel őke külö nemzetiségg

13648.h

CÍMSZ Numer claus

SZÓCIK felvételév fogad e törvé né szakaszb ál ez köz negyed végrehajtá rendelkezé tartalmazz törvé el paragrafu következőkép szó tudományegyetemekr műegyetemr budapes közgazdaságtudomán kar jogakadémiák 1920-2 tan kezdetét cs o egyén iratkozhatn b ak nemzethűsé erkölc tekintetb feltétlen megbízhat cs oly számba amennyin alap kiképzé biztosíthat paragraf el rés feleslege miut megbízhatatl elem kizárás m előzől törvé szabályozt korláto rendelkez szöve ped félreértés adh oko hisz m Magyarországn ugyanann főiskolá va mi régine enn fog arányl addigin jóv tö főiskol hallga alap kiképzé vol biztosíthat törvé indokolá azonba ellentétb el paragraf máskén értelmezhetőségéve szükségesn tart túlten szelle proletariát korlátozásá harmad szaka ped egyenes kimondj ho engedé megadásán ar figyelemm ke lenn ho orsz terület la egy népfajokh nemzetiségekh tarto ifj arányszá hallgat közö lehetől elér ille népf va nemzetis ország arányszámá legalá kiteg ann kile tizedrész szaka homlokegyene ellenkez magy közjogga me nin oly törvényün me megállapíta fajis ismérvei va felsoroln ho mily nemzetiség éln Magyarországo nemzetis sohas jelente egyebe mi valame anyanye bevallás 18 XLI t.- beveze rendelkezés értelméb egyenjogús egyed országb divato többfé nyelv hivatal használatá néz eshet kül szabály a megdöntöt e elve me szerin n csup hivatal nye használatán jog tanszabads jo nemzetiség szeri igazodi zsidóságr N.-b s mi felekezetrő s egyébké n tétet említé törvé még zsi ifjús tanulá szabadsá ell iránya N. ugyan m életbelépé elő alkalmazt Hall Istvánn e 19 au ke rendele alapjá me 1920-2 tanév felvehe hallgat szám szabályozv izraeliták kül nemzetiségn vett megjelöl jo törvényellene me figyelm kív hagy magyarorszá zsidós egyenjogúság kimon 186 XVI t.-cikk Emancipác zsi vallá beve vallásfelekezetn minősí 189 XLI t.-cikk Recepc magy közj n ism fa osztályozás nemzetis közjo fogalmán kritérium ped épp törvény értelméb n vonatkozhatn zsidóságr N. megállapí törvé végrehajtásán még kül nemzetiségké kezelt zsidóságo jólleh ki Kúr m életbelépteté ut tö ízb kimondott ho izraeli zsi kifejez Magyarország magy alkotmá értelméb egyed vallásfelekeze megjelölés alkalmas továb héb nye n minősíthe zsidós oly anyanyelvéne me ők kül nemzetiség

13648.

CÍMS Nume clau

SZÓCI felvételé foga törv n szakasz á e kö negye végrehajt rendelkez tartalmaz törv e paragraf következőké sz tudományegyetemek műegyetem budape közgazdaságtudomá ka jogakadémiá 1920- ta kezdeté c egyé iratkozhat a nemzethűs erköl tekintet feltétle megbízha c ol számb amennyi ala kiképz biztosítha paragra e ré felesleg miu megbízhatat ele kizárá előző törv szabályoz korlát rendelke szöv pe félreérté ad ok his Magyarország ugyanan főiskol v m régin en fo arány addigi jó t főisko hallg ala kiképz vo biztosítha törv indokol azonb ellentét e paragra máské értelmezhetőségév szükséges tar túlte szell proletariá korlátozás harma szak pe egyene kimond h enged megadásá a figyelem k len h ors terüle l eg népfajok nemzetiségek tart if aránysz hallga köz lehető elé ill nép v nemzeti orszá arányszám legal kite an kil tizedrés szak homlokegyen ellenke mag közjogg m ni ol törvényü m megállapít faji ismérve v felsorol h mil nemzetisé él Magyarország nemzeti soha jelent egyeb m valam anyany bevallá 1 XL t. bevez rendelkezé értelmé egyenjogú egye ország divat többf nyel hivata használat né eshe kü szabál megdöntö elv m szeri csu hivata ny használatá jo tanszabad j nemzetisé szer igazod zsidóság N.- m felekezetr egyébk téte említ törv mé zs ifjú tanul szabads el irány N ugya életbelép el alkalmaz Hal István 1 a k rendel alapj m 1920- tané felveh hallga szá szabályoz izraelitá kü nemzetiség vet megjelö j törvényellen m figyel kí hag magyarorsz zsidó egyenjogúsá kimo 18 XV t.-cik Emancipá zs vall bev vallásfelekezet minős 18 XL t.-cik Recep mag köz is f osztályozá nemzeti közj fogalmá kritériu pe ép törvén értelmé vonatkozhat zsidóság N megállap törv végrehajtásá mé kü nemzetiségk kezel zsidóság jólle k Kú életbeléptet u t íz kimondot h izrael zs kifeje Magyarorszá mag alkotm értelmé egye vallásfelekez megjelölé alkalma tová hé ny minősíth zsidó ol anyanyelvén m ő kü nemzetisé

13648

CÍM Num cla

SZÓC felvétel fog tör szakas k negy végrehaj rendelke tartalma tör paragra következők s tudományegyeteme műegyete budap közgazdaságtudom k jogakadémi 1920 t kezdet egy iratkozha nemzethű erkö tekinte feltétl megbízh o szám amenny al kikép biztosíth paragr r felesle mi megbízhata el kizár előz tör szabályo korlá rendelk szö p félreért a o hi Magyarorszá ugyana főisko régi e f arán addig j főisk hall al kikép v biztosíth tör indoko azon ellenté paragr másk értelmezhetőségé szüksége ta túlt szel proletari korlátozá harm sza p egyen kimon enge megadás figyele le or terül e népfajo nemzetisége tar i aránys hallg kö lehet el il né nemzet orsz arányszá lega kit a ki tizedré sza homlokegye ellenk ma közjog n o törvény megállapí faj ismérv felsoro mi nemzetis é Magyarorszá nemzet soh jelen egye vala anyan bevall X t beve rendelkez értelm egyenjog egy orszá diva több nye hivat használa n esh k szabá megdönt el szer cs hivat n használat j tanszaba nemzetis sze igazo zsidósá N. felekezet egyéb tét emlí tör m z ifj tanu szabad e irán ugy életbelé e alkalma Ha Istvá rende alap 1920 tan felve hallg sz szabályo izraelit k nemzetisé ve megjel törvényelle figye k ha magyarors zsid egyenjogús kim 1 X t.-ci Emancip z val be vallásfelekeze minő 1 X t.-ci Rece ma kö i osztályoz nemzet köz fogalm kritéri p é törvé értelm vonatkozha zsidósá megálla tör végrehajtás m k nemzetiség keze zsidósá jóll K életbelépte í kimondo izrae z kifej Magyarorsz ma alkot értelm egy vallásfeleke megjelöl alkalm tov h n minősít zsid o anyanyelvé k nemzetis

1364

CÍ Nu cl

SZÓ felvéte fo tö szaka neg végreha rendelk tartalm tö paragr következő tudományegyetem műegyet buda közgazdaságtudo jogakadém 192 kezde eg iratkozh nemzeth erk tekint feltét megbíz szá amenn a kiké biztosít parag felesl m megbízhat e kizá elő tö szabály korl rendel sz félreér h Magyarorsz ugyan főisk rég ará addi főis hal a kiké biztosít tö indok azo ellent parag más értelmezhetőség szükség t túl sze proletar korlátoz har sz egye kimo eng megadá figyel l o terü népfaj nemzetiség ta arány hall k lehe e i n nemze ors aránysz leg ki k tizedr sz homlokegy ellen m közjo törvén megállap fa ismér felsor m nemzeti Magyarorsz nemze so jele egy val anya beval bev rendelke értel egyenjo eg orsz div töb ny hiva használ es szab megdön e sze c hiva használa tanszab nemzeti sz igaz zsidós N felekeze egyé té eml tö if tan szaba irá ug életbel alkalm H Istv rend ala 192 ta felv hall s szabály izraeli nemzetis v megje törvényell figy h magyaror zsi egyenjogú ki t.-c Emanci va b vallásfelekez min t.-c Rec m k osztályo nemze kö fogal kritér törv értel vonatkozh zsidós megáll tö végrehajtá nemzetisé kez zsidós jól életbelépt kimond izra kife Magyarors m alko értel eg vallásfelek megjelö alkal to minősí zsi anyanyelv nemzeti