13669.htm

CÍMSZÓ: Ofner

SZEMÉLYNÉV: Ofner József

SZÓCIKK: Ofner József, Máv. központi üzletvezető szül. Kápolnásnyéken (Fejér vm.) 1848 nov. 29., megh. Budapesten 1923 dec. 9. A budapesti Műegyetem és a müncheni Technische Hochschule elvégzése után gépészmérnöki oklevelet nyert és mint díjnok a Máv. szolgálatába lépett. Baross Gábor miniszter felismerte kiváló képességeit és a jobb-parti üzletvezetőséghez osztotta be. Felügyelő, majd főfelügyelő lett, végül üzletvezetővé nevezték ki. A Máv. egyik legnagyobb szaktudású vezetőegyénisége volt. Több vasútvonalat épített s eredményes munkásságával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Máv. nemzetközi értelemben véve is elsőrangú vasúttá fejlődött. Számos közlekedésügyi szakmunkát írt. Sok kitüntetést kapott s a király udvari tanácsossá nevezte ki.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3669. címszó a lexikon => 659. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13669.htm

CÍMSZÓ: Ofner

SZEMÉLYNÉV: Ofner József

SZÓCIKK: Ofner József, Máv. központi üzletvezető szül. Kápolnásnyéken Fejér vm. 1848 nov. 29., megh. Budapesten 1923 dec. 9. A budapesti Műegyetem és a müncheni Technische Hochschule elvégzése után gépészmérnöki oklevelet nyert és mint díjnok a Máv. szolgálatába lépett. Baross Gábor miniszter felismerte kiváló képességeit és a jobb-parti üzletvezetőséghez osztotta be. Felügyelő, majd főfelügyelő lett, végül üzletvezetővé nevezték ki. A Máv. egyik legnagyobb szaktudású vezetőegyénisége volt. Több vasútvonalat épített s eredményes munkásságával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Máv. nemzetközi értelemben véve is elsőrangú vasúttá fejlődött. Számos közlekedésügyi szakmunkát írt. Sok kitüntetést kapott s a király udvari tanácsossá nevezte ki.

13669.ht

CÍMSZÓ Ofne

SZEMÉLYNÉV Ofne Józse

SZÓCIKK Ofne József Máv központ üzletvezet szül Kápolnásnyéke Fejé vm 184 nov 29. megh Budapeste 192 dec 9 budapest Műegyete é münchen Technisch Hochschul elvégzés utá gépészmérnök oklevele nyer é min díjno Máv szolgálatáb lépett Baros Gábo miniszte felismert kivál képességei é jobb-part üzletvezetőséghe osztott be Felügyelő maj főfelügyel lett végü üzletvezetőv nevezté ki Máv egyi legnagyob szaktudás vezetőegyéniség volt Töb vasútvonala építet eredménye munkásságáva nagyba hozzájárul ahhoz hog Máv nemzetköz értelembe vév i elsőrang vasútt fejlődött Számo közlekedésügy szakmunká írt So kitüntetés kapot királ udvar tanácsoss nevezt ki

13669.h

CÍMSZ Ofn

SZEMÉLYNÉ Ofn Józs

SZÓCIK Ofn Józse Má közpon üzletveze szü Kápolnásnyék Fej v 18 no 29 meg Budapest 19 de budapes Műegyet münche Technisc Hochschu elvégzé ut gépészmérnö oklevel nye mi díjn Má szolgálatá lépet Baro Gáb miniszt felismer kivá képessége jobb-par üzletvezetőségh osztot b Felügyel ma főfelügye let vég üzletvezető nevezt k Má egy legnagyo szaktudá vezetőegyénisé vol Tö vasútvonal építe eredmény munkásságáv nagyb hozzájáru ahho ho Má nemzetkö értelemb vé elsőran vasút fejlődöt Szám közlekedésüg szakmunk ír S kitünteté kapo kirá udva tanácsos nevez k

13669.

CÍMS Of

SZEMÉLYN Of Józ

SZÓCI Of Józs M közpo üzletvez sz Kápolnásnyé Fe 1 n 2 me Budapes 1 d budape Műegye münch Technis Hochsch elvégz u gépészmérn okleve ny m díj M szolgálat lépe Bar Gá minisz felisme kiv képesség jobb-pa üzletvezetőség oszto Felügye m főfelügy le vé üzletvezet nevez M eg legnagy szaktud vezetőegyénis vo T vasútvona épít eredmén munkásságá nagy hozzájár ahh h M nemzetk értelem v elsőra vasú fejlődö Szá közlekedésü szakmun í kitüntet kap kir udv tanácso neve

13669

CÍM O

SZEMÉLY O Jó

SZÓC O Józ közp üzletve s Kápolnásny F m Budape budap Műegy münc Techni Hochsc elvég gépészmér oklev n dí szolgála lép Ba G minis felism ki képessé jobb-p üzletvezetősé oszt Felügy főfelüg l v üzletveze neve e legnag szaktu vezetőegyéni v vasútvon épí eredmé munkásság nag hozzájá ah nemzet értele elsőr vas fejlőd Sz közlekedés szakmu kitünte ka ki ud tanács nev

1366



SZEMÉL J

SZÓ Jó köz üzletv Kápolnásn Budap buda Műeg mün Techn Hochs elvé gépészmé okle d szolgál lé B mini felis k képess jobb- üzletvezetős osz Felüg főfelü üzletvez nev legna szakt vezetőegyén vasútvo ép eredm munkássá na hozzáj a nemze értel első va fejlő S közlekedé szakm kitünt k k u tanác ne