13670.htm

CÍMSZÓ: Ógyalla

SZÓCIKK: Ógyalla (Stara Dala, Cs.-Szl.) nagyk. Komárom vm. Az O.-i (status quo) hitközség a XVIII. században alakult. Sem az alapítási évről, sem az alapítókról nincsenek pontos feljegyzések. A hitközség első rabbija Boskovitz Mayer volt, akinek működéséről azonban jóformán semmit sem tudunk. A hitközség első régi temploma 1911. leégett, az új templom 1914. épült Steiner Mihály földbirtokos hathatós anyagi támogatásával. A hitközség 1880. létesítette kéttanerős elemi iskoláját, amely 1905. anyagi okok miatt megszűnt. Egyetlen intézménye a Chevra Kadisa, mely jelenleg Reichenthal József elnöklete alatt áll. Tagjai közül Wollner Adolf létesített nagyobb fűrésztelepet, mely 40 munkást foglalkoztat. Mintagazdaságot Sümeg Ernő vezet, aki kb. 700 holdon gazdálkodik. A hitközség évi költségvetése kb. 22,000 ?. korona, melyből jelentékeny összeget szociális és filantropikus célokra fordít. Anyakönyvi területéhez 12 község tartozik. Lélekszáma 110, családok száma 38, adót 37-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 5 gazdálkodó, 1 tanító, 10 kereskedő, 3 ügyvéd, 2 orvos, 2 vállalkozó, 4 iparos, 1 magánzó és 5 egyéb. A hitközségnek 15 tagja vett részt a világháborúban. Mai vezetősége: Fischer Adolf elnök, Frebits Móric alelnök, Fischer Rudolf, Weisz Lajos, Halmos Áron, Fried Fülöp Steiner Mihály, Salzer Mór, Wollner Ignác és Hoffmann Fülöp választmányi tagok. A rabbiállás jelenleg betöltetlen. A kántor tisztségében Katz Jakab működik.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3670. címszó a lexikon => 660. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13670.htm

CÍMSZÓ: Ógyalla

SZÓCIKK: Ógyalla Stara Dala, Cs.-Szl. nagyk. Komárom vm. Az O.-i status quo hitközség a XVIII. században alakult. Sem az alapítási évről, sem az alapítókról nincsenek pontos feljegyzések. A hitközség első rabbija Boskovitz Mayer volt, akinek működéséről azonban jóformán semmit sem tudunk. A hitközség első régi temploma 1911. leégett, az új templom 1914. épült Steiner Mihály földbirtokos hathatós anyagi támogatásával. A hitközség 1880. létesítette kéttanerős elemi iskoláját, amely 1905. anyagi okok miatt megszűnt. Egyetlen intézménye a Chevra Kadisa, mely jelenleg Reichenthal József elnöklete alatt áll. Tagjai közül Wollner Adolf létesített nagyobb fűrésztelepet, mely 40 munkást foglalkoztat. Mintagazdaságot Sümeg Ernő vezet, aki kb. 700 holdon gazdálkodik. A hitközség évi költségvetése kb. 22,000 ?. korona, melyből jelentékeny összeget szociális és filantropikus célokra fordít. Anyakönyvi területéhez 12 község tartozik. Lélekszáma 110, családok száma 38, adót 37-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 5 gazdálkodó, 1 tanító, 10 kereskedő, 3 ügyvéd, 2 orvos, 2 vállalkozó, 4 iparos, 1 magánzó és 5 egyéb. A hitközségnek 15 tagja vett részt a világháborúban. Mai vezetősége: Fischer Adolf elnök, Frebits Móric alelnök, Fischer Rudolf, Weisz Lajos, Halmos Áron, Fried Fülöp Steiner Mihály, Salzer Mór, Wollner Ignác és Hoffmann Fülöp választmányi tagok. A rabbiállás jelenleg betöltetlen. A kántor tisztségében Katz Jakab működik.

13670.ht

CÍMSZÓ Ógyall

SZÓCIKK Ógyall Star Dala Cs.-Szl nagyk Komáro vm A O.- statu qu hitközsé XVIII századba alakult Se a alapítás évről se a alapítókró nincsene ponto feljegyzések hitközsé els rabbij Boskovit Maye volt akine működésérő azonba jóformá semmi se tudunk hitközsé els rég templom 1911 leégett a ú templo 1914 épül Steine Mihál földbirtoko hatható anyag támogatásával hitközsé 1880 létesített kéttanerő elem iskoláját amel 1905 anyag oko miat megszűnt Egyetle intézmény Chevr Kadisa mel jelenle Reichentha Józse elnöklet alat áll Tagja közü Wollne Adol létesítet nagyob fűrésztelepet mel 4 munkás foglalkoztat Mintagazdaságo Süme Ern vezet ak kb 70 holdo gazdálkodik hitközsé év költségvetés kb 22,00 ? korona melybő jelentéken összege szociáli é filantropiku célokr fordít Anyakönyv területéhe 1 közsé tartozik Lélekszám 110 családo szám 38 adó 37-e fizetnek Foglalkozá szerint gazdálkodó tanító 1 kereskedő ügyvéd orvos vállalkozó iparos magánz é egyéb hitközségne 1 tagj vet rész világháborúban Ma vezetősége Fische Adol elnök Frebit Móri alelnök Fische Rudolf Weis Lajos Halmo Áron Frie Fülö Steine Mihály Salze Mór Wollne Igná é Hoffman Fülö választmány tagok rabbiállá jelenle betöltetlen kánto tisztségébe Kat Jaka működik

13670.h

CÍMSZ Ógyal

SZÓCIK Ógyal Sta Dal Cs.-Sz nagy Komár v O. stat q hitközs XVII századb alakul S alapítá évrő s alapítókr nincsen pont feljegyzése hitközs el rabbi Boskovi May vol akin működésér azonb jóform semm s tudun hitközs el ré templo 191 leéget templ 191 épü Stein Mihá földbirtok hathat anya támogatásáva hitközs 188 létesítet kéttaner ele iskolájá ame 190 anya ok mia megszűn Egyetl intézmén Chev Kadis me jelenl Reichenth Józs elnökle ala ál Tagj köz Wolln Ado létesíte nagyo fűrésztelepe me munká foglalkozta Mintagazdaság Süm Er veze a k 7 hold gazdálkodi hitközs é költségveté k 22,0 koron melyb jelentéke összeg szociál filantropik célok fordí Anyaköny területéh közs tartozi Lélekszá 11 család szá 3 ad 37- fizetne Foglalkoz szerin gazdálkod tanít keresked ügyvé orvo vállalkoz iparo magán egyé hitközségn tag ve rés világháborúba M vezetőség Fisch Ado elnö Frebi Mór alelnö Fisch Rudol Wei Lajo Halm Áro Fri Fül Stein Mihál Salz Mó Wolln Ign Hoffma Fül választmán tago rabbiáll jelenl betöltetle kánt tisztségéb Ka Jak működi

13670.

CÍMS Ógya

SZÓCI Ógya St Da Cs.-S nag Komá O sta hitköz XVI század alaku alapít évr alapítók nincse pon feljegyzés hitköz e rabb Boskov Ma vo aki működésé azon jófor sem tudu hitköz e r templ 19 leége temp 19 ép Stei Mih földbirto hatha any támogatásáv hitköz 18 létesíte kéttane el iskoláj am 19 any o mi megszű Egyet intézmé Che Kadi m jelen Reichent Józ elnökl al á Tag kö Woll Ad létesít nagy fűrésztelep m munk foglalkozt Mintagazdasá Sü E vez hol gazdálkod hitköz költségvet 22, koro mely jelenték össze szociá filantropi célo ford Anyakön területé köz tartoz Léleksz 1 csalá sz a 37 fizetn Foglalko szeri gazdálko taní kereske ügyv orv vállalko ipar magá egy hitközség ta v ré világháborúb vezetősé Fisc Ad eln Freb Mó aleln Fisc Rudo We Laj Hal Ár Fr Fü Stei Mihá Sal M Woll Ig Hoffm Fü választmá tag rabbiál jelen betöltetl kán tisztségé K Ja működ

13670

CÍM Ógy

SZÓC Ógy S D Cs.- na Kom st hitkö XV száza alak alapí év alapító nincs po feljegyzé hitkö rab Bosko M v ak működés azo jófo se tud hitkö temp 1 leég tem 1 é Ste Mi földbirt hath an támogatásá hitkö 1 létesít kéttan e iskolá a 1 an m megsz Egye intézm Ch Kad jele Reichen Jó elnök a Ta k Wol A létesí nag fűrésztele mun foglalkoz Mintagazdas S ve ho gazdálko hitkö költségve 22 kor mel jelenté össz szoci filantrop cél for Anyakö terület kö tarto Léleks csal s 3 fizet Foglalk szer gazdálk tan keresk ügy or vállalk ipa mag eg hitközsé t r világháború vezetős Fis A el Fre M alel Fis Rud W La Ha Á F F Ste Mih Sa Wol I Hoff F választm ta rabbiá jele betöltet ká tisztség J műkö

1367

CÍ Óg

SZÓ Óg Cs. n Ko s hitk X száz ala alap é alapít ninc p feljegyz hitk ra Bosk a működé az jóf s tu hitk tem leé te St M földbir hat a támogatás hitk létesí kétta iskol a megs Egy intéz C Ka jel Reiche J elnö T Wo létes na fűrésztel mu foglalko Mintagazda v h gazdálk hitk költségv 2 ko me jelent öss szoc filantro cé fo Anyak terüle k tart Lélek csa fize Foglal sze gazdál ta keres üg o vállal ip ma e hitközs világhábor vezető Fi e Fr ale Fi Ru L H St Mi S Wo Hof választ t rabbi jel betölte k tisztsé műk