13672.htm

CÍMSZÓ: Olaszliszka

SZÓCIKK: Olaszliszka, nagyk. Zemplén vm. 2682 lak. A zsidó (orthodox) hitközség 70 családban 312 lelket számlál, 52 adófizetővel. Köztük 1 nagykereskedő, 17 kereskedő, 4 iparos, 2 gazdálkodó, 2 köztisztviselő, 4 magántisztviselő, 2 tanító, 1 vállalkozó, 2 magánzó, 5 szabadpályán, 8 munkás, 20 egyéb. A hitközség, amelyhez Vámosfalu és Sára is tartozik, évenkint 5000 P.-t fordít hitéleti célokra, ezenkívül fenntartja az 1872. alapított elemi iskolát (1 tanerővel és 36 tanulóval), a Talmud Tórát (l tanerővel és 25 tanulóval), amely 1912 óta működik. Gondozza a jesivát is, amelynek tanulóit lakással és élelmezéssel látja el és rendszeresen gyarapítja a jesiva könyvtárát, a Könyvbeszerzési Egylet (Chevra Kinján Szeforim) közreműködésével. Emberbaráti célok szolgálatában áll a Chevra Kadisa (alapították 1830.), a Segélyegylet (1922.), a Szegényház (1921.) és a Nőegylet (1909). A zsidók itt való letelepedésének idejéről nincsenek pontos adatok, de letelepedésük a múlt század elejére eshetett. Az ez időből származó följegyzések Friedmann Hers rabbi, Klein Pinkász, Horovitz Léb borkereskedők, Lefkovics Dávid bortermelő és Eisenstädter (As) Menachem nevét tartották fenn a legrégibb zsidó lakosok közül. Ezek lehettek az alapítók. Eisenstädter kivételével valamennyien környékbeliek voltak és már azelőtt is élénk összeköttetésben álltak azokkal a lengyel és orosz zsidókkal, akik a bor összevásárlására minden évben ide jöttek, megszálltak O.-n, itt bonyolították le vásárlásaikat és innen szállították a nehéz magyar borokat messze hazájukba. Maguk az alapítók is a borkereskedésre és bortermelésre vetették magukat és a középhegy aljai szőlőkultúrát nagymértékben föllendítették. Az élénk forgalom idevonzotta azután a környékben lakó közvetítőket, fuvarosokat, pincemunkásokat, úgy. hogy a hitközség a múlt század 30-as éveiben Weinmann Bernát, Goldberger József, Klein Pinkász és Horovitz Éliás elöljárók alatt már tekintélyes számú tagokból állott. Ekkor építették ki a hitélet kereteit is és rabbit választottak. A választás a nagyhírű Teitelbaum Mózes sátoraljaújhelyi rabbi házában nevelkedett fiatal, de nagy tudós Friedmann Herschre esett. A szentéletű fiatal tudós magával hozta és átplántálta nagy mesterének szokásait és életformáit és olyan ellenállhatatlan erővel terjesztette a chásszidizmust, hogy nemsokára a jelentéktelen és kicsiny O. lett annak a központja. Szerénységének, Önzetlenségének, aszkétikus tisztaságának, főleg pedig nagy jóságának és bölcsességének olyan gyors híre terjedt, hogy Teitelbaum halála után őt ismerték el legméltóbb utódjául és az ország határáig terjedő megyék chásszidjai rebbéjüknek vallották, ami nemcsak a hitközség, de a helység fejlődésére is döntő befolyást gyakorolt. Ezrével jöttek ezután ide a zarándokok és forgalmassá tették a városkát, amely egyre több kereseti lehetőséget nyújtott lakosainak. Centrális jelentőségét négy évtizedig tartotta ez a kis hitközség, egészen Friedmann Hersele haláláig, aki a fokozódó gazdasági jólétben is aszkétaéletet élt és nem engedte meg, hogy a hitközség az egy forintban megállapított heti fizetését fölemelje. Még a zarándokoktól kapott ajándékpénzt is a szegénység fölsegítésére és a hitközség céljaira fordította. Magának csak lakóházat építtetett, hogy kényelmesebben fogadhassa és láthassa el a sok zarándokot. A hitközség zsinagógáját is ő építtette fel, mégpedig feltűnően nagy méretekben, az akkori idegenforgalomnak megfelelően, úgy, hogy 500 hívőt is befogadhatott. Ennek a templomnak még ma sincs elhelyezve a záróköve, ami építtető jenek rendelkezésére történt, hogy örökös befejezetlensége a jeruzsálemi Szentély pusztulására emlékeztesse a híveket. A saját házának falait is fundamentum nélkül rakatta, ezzel szimbolizálta a diaszpóra ideiglenességét. A hitközség tőle örökölte azt a szellemet, amely még ma is az ősi tradíciókra támaszkodik. A konzervatív irány megbecsülése egyébként nemzedékről nemzedékre öröklődött át ebben a hitközségben, amelynek ma is élő több családja kiváló ősöktől származik. A most is itt élő Horovitzok a híres Hurvitz Jesája Halévinek, a Selóhnak leszármazottai, felnek még Lőw Eleazár rabbi (Semen Rokéach) ivadékai is és Friedmann Hersele atyafisága a Lefkovits-családban virágzik. A hitközség hajdan való jóléte azonban elhanyatlott. A régi boldog időknek csak az emléke maradt meg. Nyaranta egyetlenegy napra még megelevenedik a község, mikor av hónap 14. napján a hívek ezrei zarándokolnék ide az 1874. elhunyt Friedmann Hersele sírjának meglátogatására, de orosz és lengyel kereskedőket már nem hoz ide a bortermelés. A régi cégek egymásután megszűntek, a Führer Miksa és fia által alapított gyümölcs-pálinka-törkölyfőző-gyár 1927. fizetésképtelenné vált és tönkrement s a szőlőtermelés régi magas nívóját még csak Klein Dénes és Rosenberg Salamon, a borkereskedést pedig Klein Márton tartja fenn a régi keretek között. De a gazdasági hanyatlást feltartóztatni még ők sem bírják. Régi intézményeit, ha küszködve is, mégis fenntartja a hitközség és híven ápolja régi hagyományait is. A büszke emlékekre 1925. sötét árnyékot vetett a hírhedtté vált O.-i pénzhamisítás, amely gyanúba keverte nagytudós rabbiját, Friedländer Hermant is. De ártatlansága kiderült és a törvényszék fölmentette. Ez az esemény zárja le fejlődésének azt a periódusát, amelynek eleje a világháború kitörésének idejére esik, amikor a 70 zsidó család. 36 katonát adott az országnak és tíz hősi halottat. A hitközség vezetősége: Seidenfeld Izsák elnök, Plohr József pénztáros, Pähmer Lajos ellenőr, Gottlieb Sándor iskolaszéki elnök, Guttmann Mór, Kohn Márton, Lőwy Ignác, Weimann Izrael, Lefkovits Dávid, Klein Mihály, Lefkovits Ernő, Heimlich Lipót képviselőtestületi tagok; Lebovics Izsák jegyző. A Chevra Kadisa vezetői: Lefkovits Ernő, Klein Márton, Lebovics Izsák, a Nőegyleté: Gottlieb Fülöpné, Lefkovics Hermanné. Az elemi iskola tanítója Sándor Margit, a Talmud tóráé Braun Ignác.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3672. címszó a lexikon => 660. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13672.htm

CÍMSZÓ: Olaszliszka

SZÓCIKK: Olaszliszka, nagyk. Zemplén vm. 2682 lak. A zsidó orthodox hitközség 70 családban 312 lelket számlál, 52 adófizetővel. Köztük 1 nagykereskedő, 17 kereskedő, 4 iparos, 2 gazdálkodó, 2 köztisztviselő, 4 magántisztviselő, 2 tanító, 1 vállalkozó, 2 magánzó, 5 szabadpályán, 8 munkás, 20 egyéb. A hitközség, amelyhez Vámosfalu és Sára is tartozik, évenkint 5000 P.-t fordít hitéleti célokra, ezenkívül fenntartja az 1872. alapított elemi iskolát 1 tanerővel és 36 tanulóval , a Talmud Tórát l tanerővel és 25 tanulóval , amely 1912 óta működik. Gondozza a jesivát is, amelynek tanulóit lakással és élelmezéssel látja el és rendszeresen gyarapítja a jesiva könyvtárát, a Könyvbeszerzési Egylet Chevra Kinján Szeforim közreműködésével. Emberbaráti célok szolgálatában áll a Chevra Kadisa alapították 1830. , a Segélyegylet 1922. , a Szegényház 1921. és a Nőegylet 1909 . A zsidók itt való letelepedésének idejéről nincsenek pontos adatok, de letelepedésük a múlt század elejére eshetett. Az ez időből származó följegyzések Friedmann Hers rabbi, Klein Pinkász, Horovitz Léb borkereskedők, Lefkovics Dávid bortermelő és Eisenstädter As Menachem nevét tartották fenn a legrégibb zsidó lakosok közül. Ezek lehettek az alapítók. Eisenstädter kivételével valamennyien környékbeliek voltak és már azelőtt is élénk összeköttetésben álltak azokkal a lengyel és orosz zsidókkal, akik a bor összevásárlására minden évben ide jöttek, megszálltak O.-n, itt bonyolították le vásárlásaikat és innen szállították a nehéz magyar borokat messze hazájukba. Maguk az alapítók is a borkereskedésre és bortermelésre vetették magukat és a középhegy aljai szőlőkultúrát nagymértékben föllendítették. Az élénk forgalom idevonzotta azután a környékben lakó közvetítőket, fuvarosokat, pincemunkásokat, úgy. hogy a hitközség a múlt század 30-as éveiben Weinmann Bernát, Goldberger József, Klein Pinkász és Horovitz Éliás elöljárók alatt már tekintélyes számú tagokból állott. Ekkor építették ki a hitélet kereteit is és rabbit választottak. A választás a nagyhírű Teitelbaum Mózes sátoraljaújhelyi rabbi házában nevelkedett fiatal, de nagy tudós Friedmann Herschre esett. A szentéletű fiatal tudós magával hozta és átplántálta nagy mesterének szokásait és életformáit és olyan ellenállhatatlan erővel terjesztette a chásszidizmust, hogy nemsokára a jelentéktelen és kicsiny O. lett annak a központja. Szerénységének, Önzetlenségének, aszkétikus tisztaságának, főleg pedig nagy jóságának és bölcsességének olyan gyors híre terjedt, hogy Teitelbaum halála után őt ismerték el legméltóbb utódjául és az ország határáig terjedő megyék chásszidjai rebbéjüknek vallották, ami nemcsak a hitközség, de a helység fejlődésére is döntő befolyást gyakorolt. Ezrével jöttek ezután ide a zarándokok és forgalmassá tették a városkát, amely egyre több kereseti lehetőséget nyújtott lakosainak. Centrális jelentőségét négy évtizedig tartotta ez a kis hitközség, egészen Friedmann Hersele haláláig, aki a fokozódó gazdasági jólétben is aszkétaéletet élt és nem engedte meg, hogy a hitközség az egy forintban megállapított heti fizetését fölemelje. Még a zarándokoktól kapott ajándékpénzt is a szegénység fölsegítésére és a hitközség céljaira fordította. Magának csak lakóházat építtetett, hogy kényelmesebben fogadhassa és láthassa el a sok zarándokot. A hitközség zsinagógáját is ő építtette fel, mégpedig feltűnően nagy méretekben, az akkori idegenforgalomnak megfelelően, úgy, hogy 500 hívőt is befogadhatott. Ennek a templomnak még ma sincs elhelyezve a záróköve, ami építtető jenek rendelkezésére történt, hogy örökös befejezetlensége a jeruzsálemi Szentély pusztulására emlékeztesse a híveket. A saját házának falait is fundamentum nélkül rakatta, ezzel szimbolizálta a diaszpóra ideiglenességét. A hitközség tőle örökölte azt a szellemet, amely még ma is az ősi tradíciókra támaszkodik. A konzervatív irány megbecsülése egyébként nemzedékről nemzedékre öröklődött át ebben a hitközségben, amelynek ma is élő több családja kiváló ősöktől származik. A most is itt élő Horovitzok a híres Hurvitz Jesája Halévinek, a Selóhnak leszármazottai, felnek még Lőw Eleazár rabbi Semen Rokéach ivadékai is és Friedmann Hersele atyafisága a Lefkovits-családban virágzik. A hitközség hajdan való jóléte azonban elhanyatlott. A régi boldog időknek csak az emléke maradt meg. Nyaranta egyetlenegy napra még megelevenedik a község, mikor av hónap 14. napján a hívek ezrei zarándokolnék ide az 1874. elhunyt Friedmann Hersele sírjának meglátogatására, de orosz és lengyel kereskedőket már nem hoz ide a bortermelés. A régi cégek egymásután megszűntek, a Führer Miksa és fia által alapított gyümölcs-pálinka-törkölyfőző-gyár 1927. fizetésképtelenné vált és tönkrement s a szőlőtermelés régi magas nívóját még csak Klein Dénes és Rosenberg Salamon, a borkereskedést pedig Klein Márton tartja fenn a régi keretek között. De a gazdasági hanyatlást feltartóztatni még ők sem bírják. Régi intézményeit, ha küszködve is, mégis fenntartja a hitközség és híven ápolja régi hagyományait is. A büszke emlékekre 1925. sötét árnyékot vetett a hírhedtté vált O.-i pénzhamisítás, amely gyanúba keverte nagytudós rabbiját, Friedländer Hermant is. De ártatlansága kiderült és a törvényszék fölmentette. Ez az esemény zárja le fejlődésének azt a periódusát, amelynek eleje a világháború kitörésének idejére esik, amikor a 70 zsidó család. 36 katonát adott az országnak és tíz hősi halottat. A hitközség vezetősége: Seidenfeld Izsák elnök, Plohr József pénztáros, Pähmer Lajos ellenőr, Gottlieb Sándor iskolaszéki elnök, Guttmann Mór, Kohn Márton, Lőwy Ignác, Weimann Izrael, Lefkovits Dávid, Klein Mihály, Lefkovits Ernő, Heimlich Lipót képviselőtestületi tagok; Lebovics Izsák jegyző. A Chevra Kadisa vezetői: Lefkovits Ernő, Klein Márton, Lebovics Izsák, a Nőegyleté: Gottlieb Fülöpné, Lefkovics Hermanné. Az elemi iskola tanítója Sándor Margit, a Talmud tóráé Braun Ignác.

13672.ht

CÍMSZÓ Olaszliszk

SZÓCIKK Olaszliszka nagyk Zemplé vm 268 lak zsid orthodo hitközsé 7 családba 31 lelke számlál 5 adófizetővel Köztü nagykereskedő 1 kereskedő iparos gazdálkodó köztisztviselő magántisztviselő tanító vállalkozó magánzó szabadpályán munkás 2 egyéb hitközség amelyhe Vámosfal é Sár i tartozik évenkin 500 P.- fordí hitélet célokra ezenkívü fenntartj a 1872 alapítot elem iskolá tanerőve é 3 tanulóva Talmu Tórá tanerőve é 2 tanulóva amel 191 ót működik Gondozz jesivá is amelyne tanulói lakássa é élelmezésse látj e é rendszerese gyarapítj jesiv könyvtárát Könyvbeszerzés Egyle Chevr Kinjá Szefori közreműködésével Emberbarát célo szolgálatába ál Chevr Kadis alapítottá 1830 Segélyegyle 1922 Szegényhá 1921 é Nőegyle 190 zsidó it val letelepedéséne idejérő nincsene ponto adatok d letelepedésü múl száza elejér eshetett A e időbő származ följegyzése Friedman Her rabbi Klei Pinkász Horovit Lé borkereskedők Lefkovic Dávi bortermel é Eisenstädte A Menache nevé tartottá fen legrégib zsid lakoso közül Eze lehette a alapítók Eisenstädte kivételéve valamennyie környékbelie volta é má azelőt i élén összeköttetésbe állta azokka lengye é oros zsidókkal aki bo összevásárlásár minde évbe id jöttek megszállta O.-n it bonyolítottá l vásárlásaika é inne szállítottá nehé magya boroka messz hazájukba Magu a alapító i borkereskedésr é bortermelésr vetetté maguka é középheg alja szőlőkultúrá nagymértékbe föllendítették A élén forgalo idevonzott azutá környékbe lak közvetítőket fuvarosokat pincemunkásokat úgy hog hitközsé múl száza 30-a éveibe Weinman Bernát Goldberge József Klei Pinkás é Horovit Éliá elöljáró alat má tekintélye szám tagokbó állott Ekko építetté k hitéle keretei i é rabbi választottak választá nagyhír Teitelbau Móze sátoraljaújhely rabb házába nevelkedet fiatal d nag tudó Friedman Herschr esett szentélet fiata tudó magáva hozt é átplántált nag mesteréne szokásai é életformái é olya ellenállhatatla erőve terjesztett chásszidizmust hog nemsokár jelentéktele é kicsin O let anna központja Szerénységének Önzetlenségének aszkétiku tisztaságának főle pedi nag jóságána é bölcsességéne olya gyor hír terjedt hog Teitelbau halál utá ő ismerté e legméltób utódjáu é a orszá határái terjed megyé chásszidja rebbéjükne vallották am nemcsa hitközség d helysé fejlődésér i dönt befolyás gyakorolt Ezréve jötte ezutá id zarándoko é forgalmass tetté városkát amel egyr töb kereset lehetősége nyújtot lakosainak Centráli jelentőségé nég évtizedi tartott e ki hitközség egésze Friedman Hersel haláláig ak fokozód gazdaság jólétbe i aszkétaélete él é ne engedt meg hog hitközsé a eg forintba megállapítot het fizetésé fölemelje Mé zarándokoktó kapot ajándékpénz i szegénysé fölsegítésér é hitközsé céljair fordította Magána csa lakóháza építtetett hog kényelmesebbe fogadhass é láthass e so zarándokot hitközsé zsinagógájá i építtett fel mégpedi feltűnőe nag méretekben a akkor idegenforgalomna megfelelően úgy hog 50 hívő i befogadhatott Enne templomna mé m sinc elhelyezv záróköve am építtet jene rendelkezésér történt hog örökö befejezetlenség jeruzsálem Szentél pusztulásár emlékeztess híveket sajá házána falai i fundamentu nélkü rakatta ezze szimbolizált diaszpór ideiglenességét hitközsé től örökölt az szellemet amel mé m i a ős tradíciókr támaszkodik konzervatí irán megbecsülés egyébkén nemzedékrő nemzedékr öröklődöt á ebbe hitközségben amelyne m i él töb családj kivál ősöktő származik mos i it él Horovitzo híre Hurvit Jesáj Halévinek Selóhna leszármazottai felne mé Lő Eleazá rabb Seme Rokéac ivadéka i é Friedman Hersel atyafiság Lefkovits-családba virágzik hitközsé hajda val jólét azonba elhanyatlott rég boldo időkne csa a emlék marad meg Nyarant egyetleneg napr mé megelevenedi község miko a hóna 14 napjá híve ezre zarándokolné id a 1874 elhuny Friedman Hersel sírjána meglátogatására d oros é lengye kereskedőke má ne ho id bortermelés rég cége egymásutá megszűntek Führe Miks é fi álta alapítot gyümölcs-pálinka-törkölyfőző-gyá 1927 fizetésképtelenn vál é tönkremen szőlőtermelé rég maga nívójá mé csa Klei Déne é Rosenber Salamon borkereskedés pedi Klei Márto tartj fen rég kerete között D gazdaság hanyatlás feltartóztatn mé ő se bírják Rég intézményeit h küszködv is mégi fenntartj hitközsé é híve ápolj rég hagyományai is büszk emlékekr 1925 söté árnyéko vetet hírhedtt vál O.- pénzhamisítás amel gyanúb kevert nagytudó rabbiját Friedlände Herman is D ártatlanság kiderül é törvényszé fölmentette E a esemén zárj l fejlődéséne az periódusát amelyne elej világhábor kitöréséne idejér esik amiko 7 zsid család 3 katoná adot a országna é tí hős halottat hitközsé vezetősége Seidenfel Izsá elnök Ploh Józse pénztáros Pähme Lajo ellenőr Gottlie Sándo iskolaszék elnök Guttman Mór Koh Márton Lőw Ignác Weiman Izrael Lefkovit Dávid Klei Mihály Lefkovit Ernő Heimlic Lipó képviselőtestület tagok Lebovic Izsá jegyző Chevr Kadis vezetői Lefkovit Ernő Klei Márton Lebovic Izsák Nőegyleté Gottlie Fülöpné Lefkovic Hermanné A elem iskol tanítój Sándo Margit Talmu tórá Brau Ignác

13672.h

CÍMSZ Olaszlisz

SZÓCIK Olaszliszk nagy Zempl v 26 la zsi orthod hitközs családb 3 lelk számlá adófizetőve Közt nagykeresked keresked iparo gazdálkod köztisztvisel magántisztvisel tanít vállalkoz magánz szabadpályá munká egyé hitközsé amelyh Vámosfa Sá tartozi évenki 50 P. ford hitéle célokr ezenkív fenntart 187 alapíto ele iskol tanerőv tanulóv Talm Tór tanerőv tanulóv ame 19 ó működi Gondoz jesiv i amelyn tanuló lakáss élelmezéss lát rendszeres gyarapít jesi könyvtárá Könyvbeszerzé Egyl Chev Kinj Szefor közreműködéséve Emberbará cél szolgálatáb á Chev Kadi alapított 183 Segélyegyl 192 Szegényh 192 Nőegyl 19 zsid i va letelepedésén idejér nincsen pont adato letelepedés mú száz elejé eshetet időb szárma följegyzés Friedma He rabb Kle Pinkás Horovi L borkereskedő Lefkovi Dáv borterme Eisenstädt Menach nev tartott fe legrégi zsi lakos közü Ez lehett alapító Eisenstädt kivételév valamennyi környékbeli volt m azelő élé összeköttetésb állt azokk lengy oro zsidókka ak b összevásárlásá mind évb i jötte megszállt O.- i bonyolított vásárlásaik inn szállított neh magy borok mess hazájukb Mag alapít borkereskedés bortermelés vetett maguk középhe alj szőlőkultúr nagymértékb föllendítetté élé forgal idevonzot azut környékb la közvetítőke fuvarosoka pincemunkásoka úg ho hitközs mú száz 30- éveib Weinma Berná Goldberg Józse Kle Pinká Horovi Éli elöljár ala m tekintély szá tagokb állot Ekk épített hitél kerete rabb választotta választ nagyhí Teitelba Móz sátoraljaújhel rab házáb nevelkede fiata na tud Friedma Hersch eset szentéle fiat tud magáv hoz átplántál na mesterén szokása életformá oly ellenállhatatl erőv terjesztet chásszidizmus ho nemsoká jelentéktel kicsi le ann központj Szerénységéne Önzetlenségéne aszkétik tisztaságána fől ped na jóságán bölcsességén oly gyo hí terjed ho Teitelba halá ut ismert legméltó utódjá orsz határá terje megy chásszidj rebbéjükn vallottá a nemcs hitközsé helys fejlődésé dön befolyá gyakorol Ezrév jött ezut i zarándok forgalmas tett városká ame egy tö kerese lehetőség nyújto lakosaina Centrál jelentőség né évtized tartot k hitközsé egész Friedma Herse halálái a fokozó gazdasá jólétb aszkétaélet é n enged me ho hitközs e forintb megállapíto he fizetés fölemelj M zarándokokt kapo ajándékpén szegénys fölsegítésé hitközs céljai fordított Magán cs lakóház építtetet ho kényelmesebb fogadhas láthas s zarándoko hitközs zsinagógáj építtet fe mégped feltűnő na méretekbe akko idegenforgalomn megfelelőe úg ho 5 hív befogadhatot Enn templomn m sin elhelyez záróköv a építte jen rendelkezésé történ ho örök befejezetlensé jeruzsále Szenté pusztulásá emlékeztes híveke saj házán fala fundament nélk rakatt ezz szimbolizál diaszpó ideiglenességé hitközs tő örököl a szelleme ame m ő tradíciók támaszkodi konzervat irá megbecsülé egyébké nemzedékr nemzedék öröklődö ebb hitközségbe amelyn é tö család kivá ősökt származi mo i é Horovitz hír Hurvi Jesá Halévine Selóhn leszármazotta feln m L Eleaz rab Sem Rokéa ivadék Friedma Herse atyafisá Lefkovits-családb virágzi hitközs hajd va jólé azonb elhanyatlot ré bold időkn cs emlé mara me Nyaran egyetlene nap m megelevened közsé mik hón 1 napj hív ezr zarándokoln i 187 elhun Friedma Herse sírján meglátogatásár oro lengy kereskedők m n h i bortermelé ré cég egymásut megszűnte Führ Mik f ált alapíto gyümölcs-pálinka-törkölyfőző-gy 192 fizetésképtelen vá tönkreme szőlőtermel ré mag nívój m cs Kle Dén Rosenbe Salamo borkereskedé ped Kle Márt tart fe ré keret közöt gazdasá hanyatlá feltartóztat m s bírjá Ré intézményei küszköd i még fenntart hitközs hív ápol ré hagyománya i büsz emlékek 192 söt árnyék vete hírhedt vá O. pénzhamisítá ame gyanú kever nagytud rabbijá Friedländ Herma i ártatlansá kiderü törvénysz fölmentett esemé zár fejlődésén a periódusá amelyn ele világhábo kitörésén idejé esi amik zsi csalá katon ado országn t hő halotta hitközs vezetőség Seidenfe Izs elnö Plo Józs pénztáro Pähm Laj ellenő Gottli Sánd iskolaszé elnö Guttma Mó Ko Márto Lő Igná Weima Izrae Lefkovi Dávi Kle Mihál Lefkovi Ern Heimli Lip képviselőtestüle tago Lebovi Izs jegyz Chev Kadi vezető Lefkovi Ern Kle Márto Lebovi Izsá Nőegylet Gottli Fülöpn Lefkovi Hermann ele isko tanító Sánd Margi Talm tór Bra Igná

13672.

CÍMS Olaszlis

SZÓCI Olaszlisz nag Zemp 2 l zs ortho hitköz család lel száml adófizetőv Köz nagykereske kereske ipar gazdálko köztisztvise magántisztvise taní vállalko magán szabadpály munk egy hitközs amely Vámosf S tartoz évenk 5 P for hitél célok ezenkí fenntar 18 alapít el isko tanerő tanuló Tal Tó tanerő tanuló am 1 működ Gondo jesi amely tanul lakás élelmezés lá rendszere gyarapí jes könyvtár Könyvbeszerz Egy Che Kin Szefo közreműködésév Emberbar cé szolgálatá Che Kad alapítot 18 Segélyegy 19 Szegény 19 Nőegy 1 zsi v letelepedésé idejé nincse pon adat letelepedé m szá elej eshete idő szárm följegyzé Friedm H rab Kl Pinká Horov borkeresked Lefkov Dá borterm Eisenstäd Menac ne tartot f legrég zs lako köz E lehet alapít Eisenstäd kivételé valamenny környékbel vol azel él összeköttetés áll azok leng or zsidókk a összevásárlás min év jött megszáll O. bonyolítot vásárlásai in szállítot ne mag boro mes hazájuk Ma alapí borkereskedé bortermelé vetet magu középh al szőlőkultú nagymérték föllendített él forga idevonzo azu környék l közvetítők fuvarosok pincemunkások ú h hitköz m szá 30 évei Weinm Bern Goldber Józs Kl Pink Horov Él elöljá al tekintél sz tagok állo Ek építet hité keret rab választott válasz nagyh Teitelb Mó sátoraljaújhe ra házá nevelked fiat n tu Friedm Hersc ese szentél fia tu magá ho átplántá n mesteré szokás életform ol ellenállhatat erő terjeszte chásszidizmu h nemsok jelentékte kics l an központ Szerénységén Önzetlenségén aszkéti tisztaságán fő pe n jóságá bölcsességé ol gy h terje h Teitelb hal u ismer legmélt utódj ors határ terj meg chásszid rebbéjük vallott nemc hitközs hely fejlődés dö befoly gyakoro Ezré jöt ezu zarándo forgalma tet városk am eg t keres lehetősé nyújt lakosain Centrá jelentősé n évtize tarto hitközs egés Friedm Hers halálá fokoz gazdas jólét aszkétaéle enge m h hitköz forint megállapít h fizeté fölemel zarándokok kap ajándékpé szegény fölsegítés hitköz célja fordítot Magá c lakóhá építtete h kényelmeseb fogadha látha zarándok hitköz zsinagógá építte f mégpe feltűn n méretekb akk idegenforgalom megfelelő ú h hí befogadhato En templom si elhelye zárókö építt je rendelkezés törté h örö befejezetlens jeruzsál Szent pusztulás emlékezte hívek sa házá fal fundamen nél rakat ez szimbolizá diaszp ideiglenesség hitköz t örökö szellem am tradíció támaszkod konzerva ir megbecsül egyébk nemzedék nemzedé öröklőd eb hitközségb amely t csalá kiv ősök származ m Horovit hí Hurv Jes Halévin Selóh leszármazott fel Elea ra Se Roké ivadé Friedm Hers atyafis Lefkovits-család virágz hitköz haj v jól azon elhanyatlo r bol idők c eml mar m Nyara egyetlen na megelevene közs mi hó nap hí ez zarándokol 18 elhu Friedm Hers sírjá meglátogatásá or leng kereskedő bortermel r cé egymásu megszűnt Füh Mi ál alapít gyümölcs-pálinka-törkölyfőző-g 19 fizetésképtele v tönkrem szőlőterme r ma nívó c Kl Dé Rosenb Salam borkeresked pe Kl Már tar f r kere közö gazdas hanyatl feltartózta bírj R intézménye küszkö mé fenntar hitköz hí ápo r hagyomány büs emléke 19 sö árnyé vet hírhed v O pénzhamisít am gyan keve nagytu rabbij Friedlän Herm ártatlans kider törvénys fölmentet esem zá fejlődésé periódus amely el világháb kitörésé idej es ami zs csal kato ad ország h halott hitköz vezetősé Seidenf Iz eln Pl Józ pénztár Päh La ellen Gottl Sán iskolasz eln Guttm M K Márt L Ign Weim Izra Lefkov Dáv Kl Mihá Lefkov Er Heiml Li képviselőtestül tag Lebov Iz jegy Che Kad vezet Lefkov Er Kl Márt Lebov Izs Nőegyle Gottl Fülöp Lefkov Herman el isk tanít Sán Marg Tal tó Br Ign

13672

CÍM Olaszli

SZÓC Olaszlis na Zem z orth hitkö csalá le szám adófizető Kö nagykeresk keresk ipa gazdálk köztisztvis magántisztvis tan vállalk magá szabadpál mun eg hitköz amel Vámos tarto éven fo hité célo ezenk fennta 1 alapí e isk taner tanul Ta T taner tanul a műkö Gond jes amel tanu laká élelmezé l rendszer gyarap je könyvtá Könyvbeszer Eg Ch Ki Szef közreműködésé Emberba c szolgálat Ch Ka alapíto 1 Segélyeg 1 Szegén 1 Nőeg zs letelepedés idej nincs po ada leteleped sz ele eshet id szár följegyz Fried ra K Pink Horo borkereske Lefko D borter Eisenstä Mena n tarto legré z lak kö lehe alapí Eisenstä kivétel valamenn környékbe vo aze é összekötteté ál azo len o zsidók összevásárlá mi é jöt megszál O bonyolíto vásárlása i szállíto n ma bor me hazáju M alap borkeresked bortermel vete mag közép a szőlőkult nagymérté föllendítet é forg idevonz az környé közvetítő fuvaroso pincemunkáso hitkö sz 3 éve Wein Ber Goldbe Józ K Pin Horo É elölj a tekinté s tago áll E építe hit kere ra választot válas nagy Teitel M sátoraljaújh r ház nevelke fia t Fried Hers es szenté fi t mag h átplánt mester szoká életfor o ellenállhata er terjeszt chásszidizm nemso jelentékt kic a közpon Szerénységé Önzetlenségé aszkét tisztaságá f p jóság bölcsesség o g terj Teitel ha isme legmél utód or hatá ter me chásszi rebbéjü vallot nem hitköz hel fejlődé d befol gyakor Ezr jö ez zaránd forgalm te város a e kere lehetős nyúj lakosai Centr jelentős évtiz tart hitköz egé Fried Her halál foko gazda jólé aszkétaél eng hitkö forin megállapí fizet föleme zarándoko ka ajándékp szegén fölsegíté hitkö célj fordíto Mag lakóh építtet kényelmese fogadh láth zarándo hitkö zsinagóg építt mégp feltű méretek ak idegenforgalo megfelel h befogadhat E templo s elhely zárók épít j rendelkezé tört ör befejezetlen jeruzsá Szen pusztulá emlékezt híve s ház fa fundame né raka e szimboliz diasz ideiglenessé hitkö örök szelle a tradíci támaszko konzerv i megbecsü egyéb nemzedé nemzed öröklő e hitközség amel csal ki ősö szárma Horovi h Hur Je Halévi Seló leszármazot fe Ele r S Rok ivad Fried Her atyafi Lefkovits-csalá virág hitkö ha jó azo elhanyatl bo idő em ma Nyar egyetle n megeleven köz m h na h e zarándoko 1 elh Fried Her sírj meglátogatás o len keresked borterme c egymás megszűn Fü M á alapí gyümölcs-pálinka-törkölyfőző- 1 fizetésképtel tönkre szőlőterm m nív K D Rosen Sala borkereske p K Má ta ker köz gazda hanyat feltartózt bír intézmény küszk m fennta hitkö h áp hagyomán bü emlék 1 s árny ve hírhe pénzhamisí a gya kev nagyt rabbi Friedlä Her ártatlan kide törvény fölmente ese z fejlődés periódu amel e világhá kitörés ide e am z csa kat a orszá halot hitkö vezetős Seiden I el P Jó pénztá Pä L elle Gott Sá iskolas el Gutt Már Ig Wei Izr Lefko Dá K Mih Lefko E Heim L képviselőtestü ta Lebo I jeg Ch Ka veze Lefko E K Már Lebo Iz Nőegyl Gott Fülö Lefko Herma e is taní Sá Mar Ta t B Ig

1367

CÍ Olaszl

SZÓ Olaszli n Ze ort hitk csal l szá adófizet K nagykeres keres ip gazdál köztisztvi magántisztvi ta vállal mag szabadpá mu e hitkö ame Vámo tart éve f hit cél ezen fennt alap is tane tanu T tane tanu műk Gon je ame tan lak élelmez rendsze gyara j könyvt Könyvbesze E C K Sze közreműködés Emberb szolgála C K alapít Segélye Szegé Nőe z letelepedé ide ninc p ad letelepe s el eshe i szá följegy Frie r Pin Hor borkeresk Lefk borte Eisenst Men tart legr la k leh alap Eisenst kivéte valamen környékb v az összeköttet á az le zsidó összevásárl m jö megszá bonyolít vásárlás szállít m bo m hazáj ala borkereske borterme vet ma közé szőlőkul nagymért föllendíte for idevon a körny közvetít fuvaros pincemunkás hitk s év Wei Be Goldb Jó Pi Hor elöl tekint tag ál épít hi ker r választo vála nag Teite sátoraljaúj há nevelk fi Frie Her e szent f ma átplán meste szok életfo ellenállhat e terjesz chásszidiz nems jelenték ki közpo Szerénység Önzetlenség aszké tisztaság jósá bölcsessé ter Teite h ism legmé utó o hat te m chássz rebbéj vallo ne hitkö he fejlőd befo gyako Ez j e zarán forgal t váro ker lehető nyú lakosa Cent jelentő évti tar hitkö eg Frie He halá fok gazd jól aszkétaé en hitk fori megállap fize fölem zarándok k ajándék szegé fölsegít hitk cél fordít Ma lakó építte kényelmes fogad lát zaránd hitk zsinagó épít még felt mérete a idegenforgal megfele befogadha templ elhel záró épí rendelkez tör ö befejezetle jeruzs Sze pusztul emlékez hív há f fundam n rak szimboli dias ideigleness hitk örö szell tradíc támaszk konzer megbecs egyé nemzed nemze örökl hitközsé ame csa k ős szárm Horov Hu J Halév Sel leszármazo f El Ro iva Frie He atyaf Lefkovits-csal virá hitk h j az elhanyat b id e m Nya egyetl megeleve kö n zarándok el Frie He sír meglátogatá le kereske borterm egymá megszű F alap gyümölcs-pálinka-törkölyfőző fizetésképte tönkr szőlőter ní Rose Sal borkeresk M t ke kö gazd hanya feltartóz bí intézmén küsz fennt hitk á hagyomá b emlé árn v hírh pénzhamis gy ke nagy rabb Friedl He ártatla kid törvén fölment es fejlődé periód ame világh kitöré id a cs ka orsz halo hitk vezető Seide e J pénzt P ell Got S iskola e Gut Má I We Iz Lefk D Mi Lefk Hei képviselőtest t Leb je C K vez Lefk Má Leb I Nőegy Got Fül Lefk Herm i tan S Ma T I