13675.htm

CÍMSZÓ: Olénu

SZÓCIKK: Olénu (h.). Rajtunk áll. Egy himnusz kezdete, mely Isten egyetlenségét, Izrael kiválasztottságát és azt a reménykedést énekli meg, hogy Isten országa majdan megvalósul a földön. A himnusz, mely egyike a legmagasztosabb zsidó imáknak, a ros hasonói imák közé tartozik, de mint a reggeli és esti ima záradéka átkerült a mindennapi liturgiába. A hagyományok szerint a himnuszt, Kánaánba való bevonulásakor, Jósua szerezte, nyelvezete azonban arra enged következtetni, hogy a Kr. utáni III. sz.-ból származik. Az O. az egyetlen ima, amelynél a zsidók letérdelnek, de csak ros hasono- és jom kippur napján, míg más napokon egyszerűen csak meghajlanak (veanachnu purim = és meghajtjuk magunkat). Az O. bevezető mondatai utalnak a zsidók és más népek közötti ellentétekre. Ez az egyáltalán ki nem élezett utalás a középkorban ismételt panaszokra adott okot a zsidó vallás ellen, különösen, amikor egy kikeresztelkedett zsidó azzal a hamis váddal állt elő, hogy az O. egyik mondata Jézust és a kereszténységet gúnyolja. Ezeknek a XIV. sz. óta sűrűn megismétlődő alaptalan panaszoknak a következtében azután a keresztény cenzúra megváltoztatta az O. kifogásolt szövegét. A cenzúrának ezen önkényes beavatkozása után sem hallgattak el a panaszok az O. ellen s különösen a protestáns országokban tértek ezek ismételten vissza, ami azután 1703. a szigorú rendelkezéseket tartalmazó porosz ediktum kiadatását eredményezte. A zsidó templomokban megjelentek a hatóságok kiküldöttei, akik szigorúan ellenőrizték, hogy az O. inkriminált részét az imádkozás során mondják-e, vagy nem. E zaklatások következményeképpen az O. kifogásolt mondata végképpen eltűnt a német imakönyvekből. Minden istentisztelet után mondják, tehát háromszor napjában, ünnepkor többször. Sokhelyütt elmarad a minchó (l. o.) után, ha ezután nyomban a mariv (l. o.) imába kezdenek. Egyes vidékeken a cirkumcizio (l. o.) szertartásának befejezése után is mondják az O.-t, amely után mindig az árvák kadisa (l.o.) következik, v. A.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3675. címszó a lexikon => 661. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13675.htm

CÍMSZÓ: Olénu

SZÓCIKK: Olénu h. . Rajtunk áll. Egy himnusz kezdete, mely Isten egyetlenségét, Izrael kiválasztottságát és azt a reménykedést énekli meg, hogy Isten országa majdan megvalósul a földön. A himnusz, mely egyike a legmagasztosabb zsidó imáknak, a ros hasonói imák közé tartozik, de mint a reggeli és esti ima záradéka átkerült a mindennapi liturgiába. A hagyományok szerint a himnuszt, Kánaánba való bevonulásakor, Jósua szerezte, nyelvezete azonban arra enged következtetni, hogy a Kr. utáni III. sz.-ból származik. Az O. az egyetlen ima, amelynél a zsidók letérdelnek, de csak ros hasono- és jom kippur napján, míg más napokon egyszerűen csak meghajlanak veanachnu purim = és meghajtjuk magunkat . Az O. bevezető mondatai utalnak a zsidók és más népek közötti ellentétekre. Ez az egyáltalán ki nem élezett utalás a középkorban ismételt panaszokra adott okot a zsidó vallás ellen, különösen, amikor egy kikeresztelkedett zsidó azzal a hamis váddal állt elő, hogy az O. egyik mondata Jézust és a kereszténységet gúnyolja. Ezeknek a XIV. sz. óta sűrűn megismétlődő alaptalan panaszoknak a következtében azután a keresztény cenzúra megváltoztatta az O. kifogásolt szövegét. A cenzúrának ezen önkényes beavatkozása után sem hallgattak el a panaszok az O. ellen s különösen a protestáns országokban tértek ezek ismételten vissza, ami azután 1703. a szigorú rendelkezéseket tartalmazó porosz ediktum kiadatását eredményezte. A zsidó templomokban megjelentek a hatóságok kiküldöttei, akik szigorúan ellenőrizték, hogy az O. inkriminált részét az imádkozás során mondják-e, vagy nem. E zaklatások következményeképpen az O. kifogásolt mondata végképpen eltűnt a német imakönyvekből. Minden istentisztelet után mondják, tehát háromszor napjában, ünnepkor többször. Sokhelyütt elmarad a minchó l. o. után, ha ezután nyomban a mariv l. o. imába kezdenek. Egyes vidékeken a cirkumcizio l. o. szertartásának befejezése után is mondják az O.-t, amely után mindig az árvák kadisa l.o. következik, v. A.

13675.ht

CÍMSZÓ Olén

SZÓCIKK Olén h Rajtun áll Eg himnus kezdete mel Iste egyetlenségét Izrae kiválasztottságá é az reménykedés énekl meg hog Iste ország majda megvalósu földön himnusz mel egyik legmagasztosab zsid imáknak ro hasonó imá köz tartozik d min reggel é est im záradék átkerül mindennap liturgiába hagyományo szerin himnuszt Kánaánb val bevonulásakor Jósu szerezte nyelvezet azonba arr enge következtetni hog Kr után III sz.-bó származik A O a egyetle ima amelyné zsidó letérdelnek d csa ro hasono é jo kippu napján mí má napoko egyszerűe csa meghajlana veanachn puri é meghajtju magunka A O bevezet mondata utalna zsidó é má népe között ellentétekre E a egyáltalá k ne élezet utalá középkorba ismétel panaszokr adot oko zsid vallá ellen különösen amiko eg kikeresztelkedet zsid azza hami vádda áll elő hog a O egyi mondat Jézus é kereszténysége gúnyolja Ezekne XIV sz ót sűrű megismétlőd alaptala panaszokna következtébe azutá keresztén cenzúr megváltoztatt a O kifogásol szövegét cenzúrána eze önkénye beavatkozás utá se hallgatta e panaszo a O elle különöse protestán országokba térte eze ismételte vissza am azutá 1703 szigor rendelkezéseke tartalmaz poros ediktu kiadatásá eredményezte zsid templomokba megjelente hatóságo kiküldöttei aki szigorúa ellenőrizték hog a O inkriminál részé a imádkozá sorá mondják-e vag nem zaklatáso következményeképpe a O kifogásol mondat végképpe eltűn néme imakönyvekből Minde istentisztele utá mondják tehá háromszo napjában ünnepko többször Sokhelyüt elmara minch l o után h ezutá nyomba mari l o imáb kezdenek Egye vidékeke cirkumcizi l o szertartásána befejezés utá i mondjá a O.-t amel utá mindi a árvá kadis l.o következik v A

13675.h

CÍMSZ Olé

SZÓCIK Olé Rajtu ál E himnu kezdet me Ist egyetlenségé Izra kiválasztottság a reménykedé ének me ho Ist orszá majd megvalós földö himnus me egyi legmagasztosa zsi imákna r hason im kö tartozi mi regge es i záradé átkerü mindenna liturgiáb hagyomány szeri himnusz Kánaán va bevonulásako Jós szerezt nyelveze azonb ar eng következtetn ho K utá II sz.-b származi egyetl im amelyn zsid letérdelne cs r hason j kipp napjá m m napok egyszerű cs meghajlan veanach pur meghajtj magunk beveze mondat utaln zsid m nép közöt ellentétekr egyáltal n éleze utal középkorb isméte panaszok ado ok zsi vall elle különöse amik e kikeresztelkede zsi azz ham vádd ál el ho egy monda Jézu kereszténység gúnyolj Ezekn XI s ó sűr megismétlő alaptal panaszokn következtéb azut kereszté cenzú megváltoztat kifogáso szövegé cenzúrán ez önkény beavatkozá ut s hallgatt panasz ell különös protestá országokb tért ez ismételt vissz a azut 170 szigo rendelkezések tartalma poro edikt kiadatás eredményezt zsi templomokb megjelent hatóság kiküldötte ak szigorú ellenőrizté ho inkriminá rész imádkoz sor mondják- va ne zaklatás következményeképp kifogáso monda végképp eltű ném imakönyvekbő Mind istentisztel ut mondjá teh háromsz napjába ünnepk többszö Sokhelyü elmar minc utá ezut nyomb mar imá kezdene Egy vidékek cirkumciz szertartásán befejezé ut mondj O.- ame ut mind árv kadi l. következi

13675.

CÍMS Ol

SZÓCI Ol Rajt á himn kezde m Is egyetlenség Izr kiválasztottsá reményked éne m h Is orsz maj megvaló föld himnu m egy legmagasztos zs imákn haso i k tartoz m regg e zárad átker mindenn liturgiá hagyomán szer himnus Kánaá v bevonulásak Jó szerez nyelvez azon a en következtet h ut I sz.- származ egyet i amely zsi letérdeln c haso kip napj napo egyszer c meghajla veanac pu meghajt magun bevez monda utal zsi né közö ellentétek egyálta élez uta középkor ismét panaszo ad o zs val ell különös ami kikeresztelked zs az ha vád á e h eg mond Jéz kereszténysé gúnyol Ezek X sű megismétl alapta panaszok következté azu kereszt cenz megváltozta kifogás szöveg cenzúrá e önkén beavatkoz u hallgat panas el különö protest országok tér e ismétel viss azu 17 szig rendelkezése tartalm por edik kiadatá eredményez zs templomok megjelen hatósá kiküldött a szigor ellenőrizt h inkrimin rés imádko so mondják v n zaklatá következményekép kifogás mond végkép elt né imakönyvekb Min istentiszte u mondj te hároms napjáb ünnep többsz Sokhely elma min ut ezu nyom ma im kezden Eg vidéke cirkumci szertartásá befejez u mond O. am u min ár kad l következ

13675

CÍM O

SZÓC O Raj him kezd I egyetlensé Iz kiválasztotts reményke én I ors ma megval föl himn eg legmagaszto z imák has tarto reg zára átke minden liturgi hagyomá sze himnu Kána bevonulása J szere nyelve azo e következte u sz. szárma egye amel zs letérdel has ki nap nap egysze meghajl veana p meghaj magu beve mond uta zs n köz ellentéte egyált éle ut középko ismé panasz a z va el különö am kikeresztelke z a h vá e mon Jé kereszténys gúnyo Eze s megismét alapt panaszo következt az keresz cen megváltozt kifogá szöve cenzúr önké beavatko hallga pana e külön protes országo té isméte vis az 1 szi rendelkezés tartal po edi kiadat eredménye z templomo megjele hatós kiküldöt szigo ellenőriz inkrimi ré imádk s mondjá zaklat következményeké kifogá mon végké el n imakönyvek Mi istentiszt mond t három napjá ünne többs Sokhel elm mi u ez nyo m i kezde E vidék cirkumc szertartás befeje mon O a mi á ka követke

1367



SZÓ Ra hi kez egyetlens I kiválasztott reményk é or m megva fö him e legmagaszt imá ha tart re zár átk minde liturg hagyom sz himn Kán bevonulás szer nyelv az következt sz szárm egy ame z letérde ha k na na egysz meghaj vean megha mag bev mon ut z kö ellentét egyál él u középk ism panas v e külön a kikeresztelk v mo J keresztény gúny Ez megismé alap panasz következ a keres ce megváltoz kifog szöv cenzú önk beavatk hallg pan külö prote ország t ismét vi a sz rendelkezé tarta p ed kiada eredmény templom megjel ható kiküldö szig ellenőri inkrim r imád mondj zakla következmények kifog mo végk e imakönyve M istentisz mon háro napj ünn több Sokhe el m e ny kezd vidé cirkum szertartá befej mo m k követk