13726.htm

CÍMSZÓ: Orthodox szervezet

SZÓCIKK: "Az O.-ben éppen úgy, mint a kongresszusi szervezetben, a hitközségek önálló testületeket alkotnak. A szervező szabályzat kimondja, hogy «a Sulchan Áruch-ba iktatott hittörvények és szabványok megcsonkíthatatlan zsinórmértékül szolgálnak a hitfelekezet és a hitközségek minden vallási, hitgyakorlati és szertartási ügyeire nézve» ; az O.-hez tartozó hitközségek alapszabályai ennélfogva nem ellenkezhetnek a Sulchan Áruch szabályaival. Az olyan hitközségi elöljáró, vagy bármely más tisztviselő, ki nyilvánosan a hitközség intézményeinek vagy szokásainak Sulchan Áruchhal össze nem egyeztethető megváltoztatását indítványozza, rögtön elveszti hivatalát. Az O. szabályzata a hitközségek kebelében, vagy hitközségek között felmerülő vitás ügyek elintézését választott bíróságra bízza (l. Hitfelekezeti választott bíróság). Az O. élén a száztagú országos képviselőség, a központi bizottság és a központi iroda áll. Az országos képviselőség 60 világi és 40 rabbi tagból áll, akiket 6 évre választanak. A választás oly módon történik, hogy az országban levő, szabályszerűen megalakult minden orthodox hitközség egy hitközségi tagot küld ki, aki a hitközség rabbijával együtt képviseli a hitközséget az országos képviselőségi választáson. Az országos képviselőség hatáskörébe tartozik a «Magyarországi Autonóm Orthodox Izr. Hitfelekezet Központi irodá»-ja elnökének megválasztása és a központi bizottság 10 tagjának megválasztása. Az országos képviselőség a felekezet egyetemét érdeklő fontos, országos jellegű kérdésekben tanácskozik és hoz határozatot. Az országos képviselőség 40 rabbi tagja 6 évi időtartamra 5 rendes és 2 póttagból álló rabbibizottságot választ, amely bizottság kiegészítő része a központi bizottságnak. E rabbibizottság véleményezése minden elvi jelentőségű és vallástörvényi vonatkozású kérdésben a központi bizottság által kikérendő és a bizottság véleménye döntő. A központi bizottság 10 világi és 5 rabbi tagból, továbbá a központi iroda elnökéből és titkárából áll. Ez a központi bizottság legalább évnegyedenként egyszer gyűl egybe tanácskozás végett. Hatáskörébe tartozik a központi iroda titkárának és hivatalnokainak megválasztása és a központi iroda költségvetési ellenőrzése. A központi bizottság készíti elő az országos képviselőség tanácskozásait. Az O. élén a központi iroda áll. Ez képviseli az O.-et a kormánnyal és a hatóságokkal szemben és képviseli minden olyan ügyben, amely a felekezet egyetemet érdekli. Felügyel a felekezet önkormányzati jogára s a kormánynak és a hatóságoknak kellő felvilágosításokkal szolgál. Jóllehet, hogy az O. a magyarországi zsidóság többi szervezeteitől teljesen független s dacára annak, hogy reá vonatkozó rendeletek használják a Magyarországi Autonóm Orthodox Izr. Hitfelekezet kifejezést, az O. mégsem tekinthető különálló hitfelekezetnek. Kifejezésre juttatta ezt az 1888. évi 1191. sz. vk. m. rendelet a következőkben: «Kétséget nem szenved, hogy úgy a kongresszusi, mint az orthodox és status-quo ante alapon álló izr. hitközségek összevéve úgy állampolitikai szempontból, valamint a zsidóság álláspontjából is, egy és ugyanazon vallásfelekezethez tartozóknak tekintendők». Ugyanezen szellemben nyilatkozott meg az orthodox országos képviselőség szervező szabályzatát jóváhagyó, 102,284/1905. sz. vk. m. rendelet is, amely a következőket tartalmazza: «Megjegyzem végül, hogy törvényeink, noha a szervezetnek többféleségét nem gátolják, csak egy izraelita hitfelekezetet ismernek, minélfogva ezzel ellentétes értelmezésre a jelen szabályzat sem szolgáltathat alapot». Az orthodox közvetítő bizottság első elnöke Reich Ignác volt, utódja Lipschtitz Lipót. A közvetítő, bizottság helyébe lépett Országos iroda, melynek jelenlegi elnöke Frankl Adolf (l. o.), alelnöke Hartstein Lajos (l. o.) és ügyésze Reiner Imre dr. (l. o.) (V. ö. Venetianer Lajos, «A Magyar Zsidóság Története» (Budapest, 1922)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3726. címszó a lexikon => 669. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13726.htm

CÍMSZÓ: Orthodox szervezet

SZÓCIKK: Az O.-ben éppen úgy, mint a kongresszusi szervezetben, a hitközségek önálló testületeket alkotnak. A szervező szabályzat kimondja, hogy a Sulchan Áruch-ba iktatott hittörvények és szabványok megcsonkíthatatlan zsinórmértékül szolgálnak a hitfelekezet és a hitközségek minden vallási, hitgyakorlati és szertartási ügyeire nézve ; az O.-hez tartozó hitközségek alapszabályai ennélfogva nem ellenkezhetnek a Sulchan Áruch szabályaival. Az olyan hitközségi elöljáró, vagy bármely más tisztviselő, ki nyilvánosan a hitközség intézményeinek vagy szokásainak Sulchan Áruchhal össze nem egyeztethető megváltoztatását indítványozza, rögtön elveszti hivatalát. Az O. szabályzata a hitközségek kebelében, vagy hitközségek között felmerülő vitás ügyek elintézését választott bíróságra bízza l. Hitfelekezeti választott bíróság . Az O. élén a száztagú országos képviselőség, a központi bizottság és a központi iroda áll. Az országos képviselőség 60 világi és 40 rabbi tagból áll, akiket 6 évre választanak. A választás oly módon történik, hogy az országban levő, szabályszerűen megalakult minden orthodox hitközség egy hitközségi tagot küld ki, aki a hitközség rabbijával együtt képviseli a hitközséget az országos képviselőségi választáson. Az országos képviselőség hatáskörébe tartozik a Magyarországi Autonóm Orthodox Izr. Hitfelekezet Központi irodá -ja elnökének megválasztása és a központi bizottság 10 tagjának megválasztása. Az országos képviselőség a felekezet egyetemét érdeklő fontos, országos jellegű kérdésekben tanácskozik és hoz határozatot. Az országos képviselőség 40 rabbi tagja 6 évi időtartamra 5 rendes és 2 póttagból álló rabbibizottságot választ, amely bizottság kiegészítő része a központi bizottságnak. E rabbibizottság véleményezése minden elvi jelentőségű és vallástörvényi vonatkozású kérdésben a központi bizottság által kikérendő és a bizottság véleménye döntő. A központi bizottság 10 világi és 5 rabbi tagból, továbbá a központi iroda elnökéből és titkárából áll. Ez a központi bizottság legalább évnegyedenként egyszer gyűl egybe tanácskozás végett. Hatáskörébe tartozik a központi iroda titkárának és hivatalnokainak megválasztása és a központi iroda költségvetési ellenőrzése. A központi bizottság készíti elő az országos képviselőség tanácskozásait. Az O. élén a központi iroda áll. Ez képviseli az O.-et a kormánnyal és a hatóságokkal szemben és képviseli minden olyan ügyben, amely a felekezet egyetemet érdekli. Felügyel a felekezet önkormányzati jogára s a kormánynak és a hatóságoknak kellő felvilágosításokkal szolgál. Jóllehet, hogy az O. a magyarországi zsidóság többi szervezeteitől teljesen független s dacára annak, hogy reá vonatkozó rendeletek használják a Magyarországi Autonóm Orthodox Izr. Hitfelekezet kifejezést, az O. mégsem tekinthető különálló hitfelekezetnek. Kifejezésre juttatta ezt az 1888. évi 1191. sz. vk. m. rendelet a következőkben: Kétséget nem szenved, hogy úgy a kongresszusi, mint az orthodox és status-quo ante alapon álló izr. hitközségek összevéve úgy állampolitikai szempontból, valamint a zsidóság álláspontjából is, egy és ugyanazon vallásfelekezethez tartozóknak tekintendők . Ugyanezen szellemben nyilatkozott meg az orthodox országos képviselőség szervező szabályzatát jóváhagyó, 102,284/1905. sz. vk. m. rendelet is, amely a következőket tartalmazza: Megjegyzem végül, hogy törvényeink, noha a szervezetnek többféleségét nem gátolják, csak egy izraelita hitfelekezetet ismernek, minélfogva ezzel ellentétes értelmezésre a jelen szabályzat sem szolgáltathat alapot . Az orthodox közvetítő bizottság első elnöke Reich Ignác volt, utódja Lipschtitz Lipót. A közvetítő, bizottság helyébe lépett Országos iroda, melynek jelenlegi elnöke Frankl Adolf l. o. , alelnöke Hartstein Lajos l. o. és ügyésze Reiner Imre dr. l. o. V. ö. Venetianer Lajos, A Magyar Zsidóság Története Budapest, 1922 .

13726.ht

CÍMSZÓ Orthodo szerveze

SZÓCIKK A O.-be éppe úgy min kongresszus szervezetben hitközsége önáll testületeke alkotnak szervez szabályza kimondja hog Sulcha Áruch-b iktatot hittörvénye é szabványo megcsonkíthatatla zsinórmértékü szolgálna hitfelekeze é hitközsége minde vallási hitgyakorlat é szertartás ügyeir nézv a O.-he tartoz hitközsége alapszabálya ennélfogv ne ellenkezhetne Sulcha Áruc szabályaival A olya hitközség elöljáró vag bármel má tisztviselő k nyilvánosa hitközsé intézményeine vag szokásaina Sulcha Áruchha össz ne egyeztethet megváltoztatásá indítványozza rögtö elveszt hivatalát A O szabályzat hitközsége kebelében vag hitközsége közöt felmerül vitá ügye elintézésé választot bíróságr bízz l Hitfelekezet választot bírósá A O élé száztag országo képviselőség központ bizottsá é központ irod áll A országo képviselősé 6 világ é 4 rabb tagbó áll akike évr választanak választá ol módo történik hog a országba levő szabályszerűe megalakul minde orthodo hitközsé eg hitközség tago kül ki ak hitközsé rabbijáva együt képvisel hitközsége a országo képviselőség választáson A országo képviselősé hatásköréb tartozi Magyarország Autonó Orthodo Izr Hitfelekeze Központ irod -j elnökéne megválasztás é központ bizottsá 1 tagjána megválasztása A országo képviselősé felekeze egyetemé érdekl fontos országo jelleg kérdésekbe tanácskozi é ho határozatot A országo képviselősé 4 rabb tagj év időtartamr rende é póttagbó áll rabbibizottságo választ amel bizottsá kiegészít rész központ bizottságnak rabbibizottsá véleményezés minde elv jelentőség é vallástörvény vonatkozás kérdésbe központ bizottsá álta kikérend é bizottsá vélemény döntő központ bizottsá 1 világ é rabb tagból tovább központ irod elnökébő é titkárábó áll E központ bizottsá legaláb évnegyedenkén egysze gyű egyb tanácskozá végett Hatásköréb tartozi központ irod titkárána é hivatalnokaina megválasztás é központ irod költségvetés ellenőrzése központ bizottsá készít el a országo képviselősé tanácskozásait A O élé központ irod áll E képvisel a O.-e kormánnya é hatóságokka szembe é képvisel minde olya ügyben amel felekeze egyeteme érdekli Felügye felekeze önkormányzat jogár kormányna é hatóságokna kell felvilágosításokka szolgál Jóllehet hog a O magyarország zsidósá több szervezeteitő teljese függetle dacár annak hog re vonatkoz rendelete használjá Magyarország Autonó Orthodo Izr Hitfelekeze kifejezést a O mégse tekinthet különáll hitfelekezetnek Kifejezésr juttatt ez a 1888 év 1191 sz vk m rendele következőkben Kétsége ne szenved hog úg kongresszusi min a orthodo é status-qu ant alapo áll izr hitközsége összevév úg állampolitika szempontból valamin zsidósá álláspontjábó is eg é ugyanazo vallásfelekezethe tartozókna tekintendő Ugyaneze szellembe nyilatkozot me a orthodo országo képviselősé szervez szabályzatá jóváhagyó 102,284/1905 sz vk m rendele is amel következőke tartalmazza Megjegyze végül hog törvényeink noh szervezetne többféleségé ne gátolják csa eg izraelit hitfelekezete ismernek minélfogv ezze ellentéte értelmezésr jele szabályza se szolgáltatha alapo A orthodo közvetít bizottsá els elnök Reic Igná volt utódj Lipschtit Lipót közvetítő bizottsá helyéb lépet Országo iroda melyne jelenleg elnök Frank Adol l o alelnök Hartstei Lajo l o é ügyész Reine Imr dr l o V ö Venetiane Lajos Magya Zsidósá Történet Budapest 192

13726.h

CÍMSZ Orthod szervez

SZÓCIK O.-b épp úg mi kongresszu szervezetbe hitközség önál testületek alkotna szerve szabályz kimondj ho Sulch Áruch- iktato hittörvény szabvány megcsonkíthatatl zsinórmérték szolgáln hitfelekez hitközség mind vallás hitgyakorla szertartá ügyei néz O.-h tarto hitközség alapszabály ennélfog n ellenkezhetn Sulch Áru szabályaiva oly hitközsé elöljár va bárme m tisztvisel nyilvános hitközs intézményein va szokásain Sulch Áruchh öss n egyeztethe megváltoztatás indítványozz rögt elvesz hivatalá szabályza hitközség kebelébe va hitközség közö felmerü vit ügy elintézés választo bíróság bíz Hitfelekeze választo bírós él százta ország képviselősé közpon bizotts közpon iro ál ország képviselős vilá rab tagb ál akik év választana választ o mód történi ho országb lev szabályszerű megalaku mind orthod hitközs e hitközsé tag kü k a hitközs rabbijáv együ képvise hitközség ország képviselősé választáso ország képviselős hatásköré tartoz Magyarorszá Auton Orthod Iz Hitfelekez Közpon iro - elnökén megválasztá közpon bizotts tagján megválasztás ország képviselős felekez egyetem érdek fonto ország jelle kérdésekb tanácskoz h határozato ország képviselős rab tag é időtartam rend póttagb ál rabbibizottság válasz ame bizotts kiegészí rés közpon bizottságna rabbibizotts véleményezé mind el jelentősé vallástörvén vonatkozá kérdésb közpon bizotts ált kikéren bizotts vélemén dönt közpon bizotts vilá rab tagbó továb közpon iro elnökéb titkáráb ál közpon bizotts legalá évnegyedenké egysz gy egy tanácskoz véget Hatásköré tartoz közpon iro titkárán hivatalnokain megválasztá közpon iro költségveté ellenőrzés közpon bizotts készí e ország képviselős tanácskozásai él közpon iro ál képvise O.- kormánny hatóságokk szemb képvise mind oly ügybe ame felekez egyetem érdekl Felügy felekez önkormányza jogá kormányn hatóságokn kel felvilágosításokk szolgá Jóllehe ho magyarorszá zsidós töb szervezeteit teljes függetl dacá anna ho r vonatko rendelet használj Magyarorszá Auton Orthod Iz Hitfelekez kifejezés mégs tekinthe különál hitfelekezetne Kifejezés juttat e 188 é 119 s v rendel következőkbe Kétség n szenve ho ú kongresszus mi orthod status-q an alap ál iz hitközség összevé ú állampolitik szempontbó valami zsidós álláspontjáb i e ugyanaz vallásfelekezeth tartozókn tekintend Ugyanez szellemb nyilatkozo m orthod ország képviselős szerve szabályzat jóváhagy 102,284/190 s v rendel i ame következők tartalmazz Megjegyz végü ho törvényein no szervezetn többféleség n gátoljá cs e izraeli hitfelekezet ismerne minélfog ezz ellentét értelmezés jel szabályz s szolgáltath alap orthod közvetí bizotts el elnö Rei Ign vol utód Lipschti Lipó közvetít bizotts helyé lépe Ország irod melyn jelenle elnö Fran Ado alelnö Hartste Laj ügyés Rein Im d Venetian Lajo Magy Zsidós Történe Budapes 19

13726.

CÍMS Ortho szerve

SZÓCI O.- ép ú m kongressz szervezetb hitközsé öná testülete alkotn szerv szabály kimond h Sulc Áruch iktat hittörvén szabván megcsonkíthatat zsinórmérté szolgál hitfeleke hitközsé min vallá hitgyakorl szertart ügye né O.- tart hitközsé alapszabál ennélfo ellenkezhet Sulc Ár szabályaiv ol hitközs elöljá v bárm tisztvise nyilváno hitköz intézményei v szokásai Sulc Áruch ös egyezteth megváltoztatá indítványoz rög elves hivatal szabályz hitközsé kebeléb v hitközsé köz felmer vi üg elintézé választ bírósá bí Hitfelekez választ bíró é százt orszá képviselős közpo bizott közpo ir á orszá képviselő vil ra tag á aki é választan válasz mó történ h ország le szabályszer megalak min ortho hitköz hitközs ta k hitköz rabbijá egy képvis hitközsé orszá képviselős választás orszá képviselő hatáskör tarto Magyarorsz Auto Ortho I Hitfeleke Közpo ir elnöké megválaszt közpo bizott tagjá megválasztá orszá képviselő feleke egyete érde font orszá jell kérdések tanácsko határozat orszá képviselő ra ta időtarta ren póttag á rabbibizottsá válas am bizott kiegész ré közpo bizottságn rabbibizott véleményez min e jelentős vallástörvé vonatkoz kérdés közpo bizott ál kikére bizott vélemé dön közpo bizott vil ra tagb tová közpo ir elnöké titkárá á közpo bizott legal évnegyedenk egys g eg tanácsko vége Hatáskör tarto közpo ir titkárá hivatalnokai megválaszt közpo ir költségvet ellenőrzé közpo bizott kész orszá képviselő tanácskozása é közpo ir á képvis O. kormánn hatóságok szem képvis min ol ügyb am feleke egyete érdek Felüg feleke önkormányz jog kormány hatóságok ke felvilágosítások szolg Jólleh h magyarorsz zsidó tö szervezetei telje függet dac ann h vonatk rendele használ Magyarorsz Auto Ortho I Hitfeleke kifejezé még tekinth különá hitfelekezetn Kifejezé jutta 18 11 rende következőkb Kétsé szenv h kongresszu m ortho status- a ala á i hitközsé összev állampoliti szempontb valam zsidó álláspontjá ugyana vallásfelekezet tartozók tekinten Ugyane szellem nyilatkoz ortho orszá képviselő szerv szabályza jóváhag 102,284/19 rende am következő tartalmaz Megjegy vég h törvényei n szervezet többfélesé gátolj c izrael hitfelekeze ismern minélfo ez ellenté értelmezé je szabály szolgáltat ala ortho közvet bizott e eln Re Ig vo utó Lipscht Lip közvetí bizott hely lép Orszá iro mely jelenl eln Fra Ad aleln Hartst La ügyé Rei I Venetia Laj Mag Zsidó Történ Budape 1

13726

CÍM Orth szerv

SZÓC O. é kongress szervezet hitközs ön testület alkot szer szabál kimon Sul Áruc ikta hittörvé szabvá megcsonkíthata zsinórmért szolgá hitfelek hitközs mi vall hitgyakor szertar ügy n O. tar hitközs alapszabá ennélf ellenkezhe Sul Á szabályai o hitköz elölj bár tisztvis nyilván hitkö intézménye szokása Sul Áruc ö egyeztet megváltoztat indítványo rö elve hivata szabály hitközs kebelé hitközs kö felme v ü elintéz válasz bírós b Hitfeleke válasz bír száz orsz képviselő közp bizot közp i orsz képvisel vi r ta ak választa válas m törté orszá l szabálysze megala mi orth hitkö hitköz t hitkö rabbij eg képvi hitközs orsz képviselő választá orsz képvisel hatáskö tart Magyarors Aut Orth Hitfelek Közp i elnök megválasz közp bizot tagj megválaszt orsz képvisel felek egyet érd fon orsz jel kérdése tanácsk határoza orsz képvisel r t időtart re pótta rabbibizotts vála a bizot kiegés r közp bizottság rabbibizot véleménye mi jelentő vallástörv vonatko kérdé közp bizot á kikér bizot vélem dö közp bizot vi r tag tov közp i elnök titkár közp bizot lega évnegyeden egy e tanácsk vég Hatáskö tart közp i titkár hivatalnoka megválasz közp i költségve ellenőrz közp bizot kés orsz képvisel tanácskozás közp i képvi O kormán hatóságo sze képvi mi o ügy a felek egyet érde Felü felek önkormány jo kormán hatóságo k felvilágosításo szol Jólle magyarors zsid t szervezete telj függe da an vonat rendel haszná Magyarors Aut Orth Hitfelek kifejez mé tekint külön hitfelekezet Kifejez jutt 1 1 rend következők Kéts szen kongressz orth status al hitközs össze állampolit szempont vala zsid álláspontj ugyan vallásfelekeze tartozó tekinte Ugyan szelle nyilatko orth orsz képvisel szer szabályz jóváha 102,284/1 rend a következ tartalma Megjeg vé törvénye szerveze többféles gátol izrae hitfelekez ismer minélf e ellent értelmez j szabál szolgálta al orth közve bizot el R I v ut Lipsch Li közvet bizot hel lé Orsz ir mel jelen el Fr A alel Harts L ügy Re Veneti La Ma Zsid Törté Budap

1372

CÍ Ort szer

SZÓ O kongres szerveze hitköz ö testüle alko sze szabá kimo Su Áru ikt hittörv szabv megcsonkíthat zsinórmér szolg hitfele hitköz m val hitgyako szerta üg O ta hitköz alapszab ennél ellenkezh Su szabálya hitkö elöl bá tisztvi nyilvá hitk intézmény szokás Su Áru egyezte megváltozta indítvány r elv hivat szabál hitköz kebel hitköz k felm elinté válas bíró Hitfelek válas bí szá ors képvisel köz bizo köz ors képvise v t a választ vála tört orsz szabálysz megal m ort hitk hitkö hitk rabbi e képv hitköz ors képvisel választ ors képvise hatásk tar Magyaror Au Ort Hitfele Köz elnö megválas köz bizo tag megválasz ors képvise fele egye ér fo ors je kérdés tanács határoz ors képvise időtar r pótt rabbibizott vál bizo kiegé köz bizottsá rabbibizo vélemény m jelent vallástör vonatk kérd köz bizo kiké bizo véle d köz bizo v ta to köz elnö titká köz bizo leg évnegyede eg tanács vé Hatásk tar köz titká hivatalnok megválas köz költségv ellenőr köz bizo ké ors képvise tanácskozá köz képv kormá hatóság sz képv m üg fele egye érd Fel fele önkormán j kormá hatóság felvilágosítás szo Jóll magyaror zsi szervezet tel függ d a vona rende haszn Magyaror Au Ort Hitfele kifeje m tekin külö hitfelekeze Kifeje jut ren következő Két sze kongress ort statu a hitköz össz állampoli szempon val zsi álláspont ugya vallásfelekez tartoz tekint Ugya szell nyilatk ort ors képvise sze szabály jóváh 102,284/ ren követke tartalm Megje v törvény szervez többféle gáto izra hitfeleke isme minél ellen értelme szabá szolgált a ort közv bizo e u Lipsc L közve bizo he l Ors i me jele e F ale Hart üg R Venet L M Zsi Tört Buda