13730.htm

CÍMSZÓ: Orvostudomány

SZÓCIKK: "Előbb bebizonyíthatóan a zsidók voltak a mohamedánok tanítói az orvostudományban s vezető szerepüket később is megtartották. Tudjuk, hogy számos kalifa háziorvosa zsidó volt; így Messer Jawait 883-ban a bassorai kalifa orvosa volt és szír nyelvből régebbi orvosi munkákat lefordított arabra, míg Isaac b. Amram önálló művet írt a mérgezésről és a mérgek hatásáról a VIII. sz.-ban. A Hárun-al Rásidtól alapított bagdadi egyetemen Josua ben Nun (800 körül) volt az orvostudományok tanára. Egészen a XIV. sz.-ig megőrizték a zsidó orvosok az iszlám országaiban vezető szerepüket a Keleten. A zsidó orvosok Alexandria, Kairó, Kairaan és Bagdad orvosi iskoláiból kerültek ki. Egyik hírneves zsidó orvosnak, Israelinek (IX. sz.) kitűnő orvostudományi könyvét latinra is lefordította már a XI. sz.-ban egy szerzetes a saját neve alatt, de 1515. Leydenben Opera Omnia Isaaci Judaei c. újból megjelent. A rendkívüli nagyszámú hírneves arab-zsidó orvos közül kiválik Maimonides, Szaladin szultán udvari orvosa, akinek fia, unokája és dédunokája is jeles orvosok voltak, ő maga orvosi iskolát alapított s tanítványai elárasztották az egész Keletet. Még jelentékenyebb szerepük volt a zsidó orvosoknak a nyugati kalifátus területén. Chaszdai ibn Saprut (X. sz.) udvari orvosból lett nagy vezír Cordovában és Juda ha-Levi is jeles orvos volt, úgyszintén Ábrahám ibn Ezra, a nagy exegéta. Zsidó orvosa volt III. Ferdinánd aragoniai, XI. Alfons kasztiliai és II. Jüan aragoniai királyoknak; ez utóbbinak szemészorvosa Ábrahám de Lerida volt. Az arabok kiűzésével az intolerancia is növekedett s a salamancai zsinati határozat nyomán 1412. II. Jüan kasztiliai király eltiltja a zsidókat az orvosi gyakorlattól. Portugáliában I. Ferdinánd, I. és II. Joao uralkodóknak voltak zsidó udvari orvosaik. Nagyobb hírre tett szert már a középkor első felében a salernói orvosegyetem. Kiváló zsidó orvosok fejlesztették naggyá ezt az évszázadokon át virágzó orvosegyetemet, amely a IX. sz.-tól kezdve az volt a Nyugaton, ami Bagdad a Keleten. Görög, héber és arab nyelven tanítottak itt és rendszeresen boncoltak. Az intézetben, megalapítása óta zsidó orvostanárok működtek s neveik sorrendjét is pontosan tudjuk. Híres volt köztük (Copho, a Compendium Salernitanum, az első orvosi enciklopédia szerzője. Egy másik, Faragot (1250 körül), Anjou Károly király udvari orvosa volt. Innen kerültek ki még Isaac, VIII. Bonifácius pápa, Angelus Manuele pedig IX. Bonifáciusnak udvari orvosa. II. Anjou Károlynak is zsidó orvosa volt. Hasonlóan híresek voltak a dél-franciaországi Narbonne és Montpellier zsidó orvosi főiskolái. Az exegétika mellett évszázadokon át itt művelték leginkább az orvostudományokat a XI. sz. elejétől fogva. Montpellierbon az egyetem orvosi fakultásának dékánja a XI. sz.-ban Jaakov Ha-kóton volt, a marseillesi Abba Mari pedig II. Frigyes császárnak volt udvari orvosa Nápolyban. Az Ibn Tibbon család, amely csupa kiváló hebraistából és exegétából állott, orvostudománnyal is foglalkozott. Egyikük, Machir ibn Tibbon, akit Profatius Judaeusnak hívtak a keresztények, 1306. a párisi egyetem orvosi fakultásának dékánja lett. Amikor a keresztények azt hitték, hogy eltanulták a zsidók orvostudományát, akkor a montpellieri főiskola is úgy járt, mint a salernói és bagdadi s 1246-54. zsinati határozatokkal eltiltották a zsidókat az orvosi gyakorlattól és a tanítástól, de 1350. a zsidó orvosokat visszahívták s közülük sokan udvari orvosok lettek. Angliában és Belgiumban is tudunk jelentékenynek tartott zsidó orvosokról a középkorban. Németországban rendkívül sok üldözésnek és vádnak voltak kitéve, mégis állandóan voltak zsidó orvosok, akik közül számosan az uralkodók és püspökök kezelőorvosai voltak. A XV. sz.-ban Frankfurtban egy zsidó orvosnő is működött. III. Frigyes császár orvosa zsidó volt. 1422-ben V. Márton pápa a zsidóknak megengedte az orvosi praxist, de már ugyanazon század végén a legnagyobb nehézségekbe ütközött annak gyakorlása, jóllehet a tilalmak dacára később is zsidó orvosuk volt maguknak a pápáknak is, így az inkvizíciót engedélyező IV. Sixtus, VIII. Innocentius, VI. Sándor, X. Leo, majd VII. Clemens pápáknak. Tudjuk pl. azt is, hogy X. Leo súlyos vérbetegségét kiváló zsidó orvosa, Lattes gyógykezelte. Jellemző, hogy a zsidók iránt kevésbé jóindulatú pápáknak is zsidó orvosuk volt már a régebbi középkorban is, így a XV. sz.-ban IV. Eugenius, III. Calixtus és V. Miklós pápáknak, előzőleg pedig több avignoni pápának. Itália volt a hazája a legjelentékenyebb zsidó orvosoknak, akik közül főbbek:"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3730. címszó a lexikon => 671. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13730.htm

CÍMSZÓ: Orvostudomány

SZÓCIKK: Előbb bebizonyíthatóan a zsidók voltak a mohamedánok tanítói az orvostudományban s vezető szerepüket később is megtartották. Tudjuk, hogy számos kalifa háziorvosa zsidó volt; így Messer Jawait 883-ban a bassorai kalifa orvosa volt és szír nyelvből régebbi orvosi munkákat lefordított arabra, míg Isaac b. Amram önálló művet írt a mérgezésről és a mérgek hatásáról a VIII. sz.-ban. A Hárun-al Rásidtól alapított bagdadi egyetemen Josua ben Nun 800 körül volt az orvostudományok tanára. Egészen a XIV. sz.-ig megőrizték a zsidó orvosok az iszlám országaiban vezető szerepüket a Keleten. A zsidó orvosok Alexandria, Kairó, Kairaan és Bagdad orvosi iskoláiból kerültek ki. Egyik hírneves zsidó orvosnak, Israelinek IX. sz. kitűnő orvostudományi könyvét latinra is lefordította már a XI. sz.-ban egy szerzetes a saját neve alatt, de 1515. Leydenben Opera Omnia Isaaci Judaei c. újból megjelent. A rendkívüli nagyszámú hírneves arab-zsidó orvos közül kiválik Maimonides, Szaladin szultán udvari orvosa, akinek fia, unokája és dédunokája is jeles orvosok voltak, ő maga orvosi iskolát alapított s tanítványai elárasztották az egész Keletet. Még jelentékenyebb szerepük volt a zsidó orvosoknak a nyugati kalifátus területén. Chaszdai ibn Saprut X. sz. udvari orvosból lett nagy vezír Cordovában és Juda ha-Levi is jeles orvos volt, úgyszintén Ábrahám ibn Ezra, a nagy exegéta. Zsidó orvosa volt III. Ferdinánd aragoniai, XI. Alfons kasztiliai és II. Jüan aragoniai királyoknak; ez utóbbinak szemészorvosa Ábrahám de Lerida volt. Az arabok kiűzésével az intolerancia is növekedett s a salamancai zsinati határozat nyomán 1412. II. Jüan kasztiliai király eltiltja a zsidókat az orvosi gyakorlattól. Portugáliában I. Ferdinánd, I. és II. Joao uralkodóknak voltak zsidó udvari orvosaik. Nagyobb hírre tett szert már a középkor első felében a salernói orvosegyetem. Kiváló zsidó orvosok fejlesztették naggyá ezt az évszázadokon át virágzó orvosegyetemet, amely a IX. sz.-tól kezdve az volt a Nyugaton, ami Bagdad a Keleten. Görög, héber és arab nyelven tanítottak itt és rendszeresen boncoltak. Az intézetben, megalapítása óta zsidó orvostanárok működtek s neveik sorrendjét is pontosan tudjuk. Híres volt köztük Copho, a Compendium Salernitanum, az első orvosi enciklopédia szerzője. Egy másik, Faragot 1250 körül , Anjou Károly király udvari orvosa volt. Innen kerültek ki még Isaac, VIII. Bonifácius pápa, Angelus Manuele pedig IX. Bonifáciusnak udvari orvosa. II. Anjou Károlynak is zsidó orvosa volt. Hasonlóan híresek voltak a dél-franciaországi Narbonne és Montpellier zsidó orvosi főiskolái. Az exegétika mellett évszázadokon át itt művelték leginkább az orvostudományokat a XI. sz. elejétől fogva. Montpellierbon az egyetem orvosi fakultásának dékánja a XI. sz.-ban Jaakov Ha-kóton volt, a marseillesi Abba Mari pedig II. Frigyes császárnak volt udvari orvosa Nápolyban. Az Ibn Tibbon család, amely csupa kiváló hebraistából és exegétából állott, orvostudománnyal is foglalkozott. Egyikük, Machir ibn Tibbon, akit Profatius Judaeusnak hívtak a keresztények, 1306. a párisi egyetem orvosi fakultásának dékánja lett. Amikor a keresztények azt hitték, hogy eltanulták a zsidók orvostudományát, akkor a montpellieri főiskola is úgy járt, mint a salernói és bagdadi s 1246-54. zsinati határozatokkal eltiltották a zsidókat az orvosi gyakorlattól és a tanítástól, de 1350. a zsidó orvosokat visszahívták s közülük sokan udvari orvosok lettek. Angliában és Belgiumban is tudunk jelentékenynek tartott zsidó orvosokról a középkorban. Németországban rendkívül sok üldözésnek és vádnak voltak kitéve, mégis állandóan voltak zsidó orvosok, akik közül számosan az uralkodók és püspökök kezelőorvosai voltak. A XV. sz.-ban Frankfurtban egy zsidó orvosnő is működött. III. Frigyes császár orvosa zsidó volt. 1422-ben V. Márton pápa a zsidóknak megengedte az orvosi praxist, de már ugyanazon század végén a legnagyobb nehézségekbe ütközött annak gyakorlása, jóllehet a tilalmak dacára később is zsidó orvosuk volt maguknak a pápáknak is, így az inkvizíciót engedélyező IV. Sixtus, VIII. Innocentius, VI. Sándor, X. Leo, majd VII. Clemens pápáknak. Tudjuk pl. azt is, hogy X. Leo súlyos vérbetegségét kiváló zsidó orvosa, Lattes gyógykezelte. Jellemző, hogy a zsidók iránt kevésbé jóindulatú pápáknak is zsidó orvosuk volt már a régebbi középkorban is, így a XV. sz.-ban IV. Eugenius, III. Calixtus és V. Miklós pápáknak, előzőleg pedig több avignoni pápának. Itália volt a hazája a legjelentékenyebb zsidó orvosoknak, akik közül főbbek:

13730.ht

CÍMSZÓ Orvostudomán

SZÓCIKK Előb bebizonyíthatóa zsidó volta mohamedáno tanító a orvostudományba vezet szerepüke későb i megtartották Tudjuk hog számo kalif háziorvos zsid volt íg Messe Jawai 883-ba bassora kalif orvos vol é szí nyelvbő régebb orvos munkáka lefordítot arabra mí Isaa b Amra önáll műve ír mérgezésrő é mérge hatásáró VIII sz.-ban Hárun-a Rásidtó alapítot bagdad egyeteme Josu be Nu 80 körü vol a orvostudományo tanára Egésze XIV sz.-i megőrizté zsid orvoso a iszlá országaiba vezet szerepüke Keleten zsid orvoso Alexandria Kairó Kairaa é Bagda orvos iskoláibó kerülte ki Egyi hírneve zsid orvosnak Israeline IX sz kitűn orvostudomány könyvé latinr i lefordított má XI sz.-ba eg szerzete sajá nev alatt d 1515 Leydenbe Oper Omni Isaac Judae c újbó megjelent rendkívül nagyszám hírneve arab-zsid orvo közü kiváli Maimonides Szaladi szultá udvar orvosa akine fia unokáj é dédunokáj i jele orvoso voltak mag orvos iskolá alapítot tanítványa elárasztottá a egés Keletet Mé jelentékenyeb szerepü vol zsid orvosokna nyugat kalifátu területén Chaszda ib Sapru X sz udvar orvosbó let nag vezí Cordovába é Jud ha-Lev i jele orvo volt úgyszinté Ábrahá ib Ezra nag exegéta Zsid orvos vol III Ferdinán aragoniai XI Alfon kasztilia é II Jüa aragonia királyoknak e utóbbina szemészorvos Ábrahá d Lerid volt A arabo kiűzéséve a intoleranci i növekedet salamanca zsinat határoza nyomá 1412 II Jüa kasztilia királ eltiltj zsidóka a orvos gyakorlattól Portugáliába I Ferdinánd I é II Joa uralkodókna volta zsid udvar orvosaik Nagyob hírr tet szer má középko els felébe salernó orvosegyetem Kivál zsid orvoso fejlesztetté naggy ez a évszázadoko á virágz orvosegyetemet amel IX sz.-tó kezdv a vol Nyugaton am Bagda Keleten Görög hébe é ara nyelve tanította it é rendszerese boncoltak A intézetben megalapítás ót zsid orvostanáro működte nevei sorrendjé i pontosa tudjuk Híre vol köztü Copho Compendiu Salernitanum a els orvos enciklopédi szerzője Eg másik Farago 125 körü Anjo Károl királ udvar orvos volt Inne kerülte k mé Isaac VIII Bonifáciu pápa Angelu Manuel pedi IX Bonifáciusna udvar orvosa II Anjo Károlyna i zsid orvos volt Hasonlóa hírese volta dél-franciaország Narbonn é Montpellie zsid orvos főiskolái A exegétik mellet évszázadoko á it művelté leginkáb a orvostudományoka XI sz elejétő fogva Montpellierbo a egyete orvos fakultásána dékánj XI sz.-ba Jaako Ha-kóto volt marseilles Abb Mar pedi II Frigye császárna vol udvar orvos Nápolyban A Ib Tibbo család amel csup kivál hebraistábó é exegétábó állott orvostudománnya i foglalkozott Egyikük Machi ib Tibbon aki Profatiu Judaeusna hívta keresztények 1306 páris egyete orvos fakultásána dékánj lett Amiko kereszténye az hitték hog eltanultá zsidó orvostudományát akko montpellier főiskol i úg járt min salernó é bagdad 1246-54 zsinat határozatokka eltiltottá zsidóka a orvos gyakorlattó é tanítástól d 1350 zsid orvosoka visszahívtá közülü soka udvar orvoso lettek Angliába é Belgiumba i tudun jelentékenyne tartot zsid orvosokró középkorban Németországba rendkívü so üldözésne é vádna volta kitéve mégi állandóa volta zsid orvosok aki közü számosa a uralkodó é püspökö kezelőorvosa voltak XV sz.-ba Frankfurtba eg zsid orvosn i működött III Frigye császá orvos zsid volt 1422-be V Márto páp zsidókna megengedt a orvos praxist d má ugyanazo száza végé legnagyob nehézségekb ütközöt anna gyakorlása jóllehe tilalma dacár későb i zsid orvosu vol magukna pápákna is íg a inkvizíció engedélyez IV Sixtus VIII Innocentius VI Sándor X Leo maj VII Clemen pápáknak Tudju pl az is hog X Le súlyo vérbetegségé kivál zsid orvosa Latte gyógykezelte Jellemző hog zsidó irán kevésb jóindulat pápákna i zsid orvosu vol má régebb középkorba is íg XV sz.-ba IV Eugenius III Calixtu é V Mikló pápáknak előzőle pedi töb avignon pápának Itáli vol hazáj legjelentékenyeb zsid orvosoknak aki közü főbbek

13730.h

CÍMSZ Orvostudomá

SZÓCIK Elő bebizonyítható zsid volt mohamedán tanít orvostudományb veze szerepük késő megtartottá Tudju ho szám kali háziorvo zsi vol í Mess Jawa 883-b bassor kali orvo vo sz nyelvb régeb orvo munkák lefordíto arabr m Isa Amr önál műv í mérgezésr mérg hatásár VII sz.-ba Hárun- Rásidt alapíto bagda egyetem Jos b N 8 kör vo orvostudomány tanár Egész XI sz.- megőrizt zsi orvos iszl országaib veze szerepük Kelete zsi orvos Alexandri Kair Kaira Bagd orvo iskoláib került k Egy hírnev zsi orvosna Israelin I s kitű orvostudomán könyv latin lefordítot m X sz.-b e szerzet saj ne alat 151 Leydenb Ope Omn Isaa Juda újb megjelen rendkívü nagyszá hírnev arab-zsi orv köz kivál Maimonide Szalad szult udva orvos akin fi unoká dédunoká jel orvos volta ma orvo iskol alapíto tanítvány elárasztott egé Kelete M jelentékenye szerep vo zsi orvosokn nyuga kalifát területé Chaszd i Sapr s udva orvosb le na vez Cordováb Ju ha-Le jel orv vol úgyszint Ábrah i Ezr na exegét Zsi orvo vo II Ferdiná aragonia X Alfo kasztili I Jü aragoni királyokna utóbbin szemészorvo Ábrah Leri vol arab kiűzésév intoleranc növekede salamanc zsina határoz nyom 141 I Jü kasztili kirá eltilt zsidók orvo gyakorlattó Portugáliáb Ferdinán I Jo uralkodókn volt zsi udva orvosai Nagyo hír te sze m középk el feléb salern orvosegyete Kivá zsi orvos fejlesztett nagg e évszázadok virág orvosegyeteme ame I sz.-t kezd vo Nyugato a Bagd Kelete Görö héb ar nyelv tanított i rendszeres boncolta intézetbe megalapítá ó zsi orvostanár működt neve sorrendj pontos tudju Hír vo közt Coph Compendi Salernitanu el orvo enciklopéd szerzőj E mási Farag 12 kör Anj Káro kirá udva orvo vol Inn került m Isaa VII Bonifáci páp Angel Manue ped I Bonifáciusn udva orvos I Anj Károlyn zsi orvo vol Hasonló híres volt dél-franciaorszá Narbon Montpelli zsi orvo főiskolá exegéti melle évszázadok i művelt leginká orvostudományok X s elejét fogv Montpellierb egyet orvo fakultásán dékán X sz.-b Jaak Ha-kót vol marseille Ab Ma ped I Frigy császárn vo udva orvo Nápolyba I Tibb csalá ame csu kivá hebraistáb exegétáb állot orvostudománny foglalkozot Egyikü Mach i Tibbo ak Profati Judaeusn hívt kereszténye 130 pári egyet orvo fakultásán dékán let Amik keresztény a hitté ho eltanult zsid orvostudományá akk montpellie főisko ú jár mi salern bagda 1246-5 zsina határozatokk eltiltott zsidók orvo gyakorlatt tanítástó 135 zsi orvosok visszahívt közül sok udva orvos lette Angliáb Belgiumb tudu jelentékenyn tarto zsi orvosokr középkorba Németországb rendkív s üldözésn vádn volt kitév még állandó volt zsi orvoso ak köz számos uralkod püspök kezelőorvos volta X sz.-b Frankfurtb e zsi orvos működöt II Frigy csász orvo zsi vol 1422-b Márt pá zsidókn megenged orvo praxis m ugyanaz száz vég legnagyo nehézségek ütközö ann gyakorlás jólleh tilalm dacá késő zsi orvos vo magukn pápákn i í inkvizíci engedélye I Sixtu VII Innocentiu V Sándo Le ma VI Cleme pápákna Tudj p a i ho L súly vérbetegség kivá zsi orvos Latt gyógykezelt Jellemz ho zsid irá kevés jóindula pápákn zsi orvos vo m régeb középkorb i í X sz.-b I Eugeniu II Calixt Mikl pápákna előzől ped tö avigno pápána Itál vo hazá legjelentékenye zsi orvosokna ak köz főbbe

13730.

CÍMS Orvostudom

SZÓCI El bebizonyíthat zsi vol mohamedá taní orvostudomány vez szerepü kés megtartott Tudj h szá kal háziorv zs vo Mes Jaw 883- basso kal orv v s nyelv rége orv munká lefordít arab Is Am öná mű mérgezés mér hatásá VI sz.-b Hárun Rásid alapít bagd egyete Jo kö v orvostudomán taná Egés X sz. megőriz zs orvo isz országai vez szerepü Kelet zs orvo Alexandr Kai Kair Bag orv iskolái kerül Eg hírne zs orvosn Israeli kit orvostudomá köny lati lefordíto sz.- szerze sa n ala 15 Leyden Op Om Isa Jud új megjele rendkív nagysz hírne arab-zs or kö kivá Maimonid Szala szul udv orvo aki f unok dédunok je orvo volt m orv isko alapít tanítván elárasztot eg Kelet jelentékeny szere v zs orvosok nyug kalifá terület Chasz Sap udv orvos l n ve Cordová J ha-L je or vo úgyszin Ábra Ez n exegé Zs orv v I Ferdin aragoni Alf kasztil J aragon királyokn utóbbi szemészorv Ábra Ler vo ara kiűzésé intoleran növeked salaman zsin határo nyo 14 J kasztil kir eltil zsidó orv gyakorlatt Portugáliá Ferdiná J uralkodók vol zs udv orvosa Nagy hí t sz közép e felé saler orvosegyet Kiv zs orvo fejlesztet nag évszázado virá orvosegyetem am sz.- kez v Nyugat Bag Kelet Gör hé a nyel tanítot rendszere boncolt intézetb megalapít zs orvostaná működ nev sorrend ponto tudj Hí v köz Cop Compend Salernitan e orv enciklopé szerző más Fara 1 kö An Kár kir udv orv vo In kerül Isa VI Bonifác pá Ange Manu pe Bonifácius udv orvo An Károly zs orv vo Hasonl híre vol dél-franciaorsz Narbo Montpell zs orv főiskol exegét mell évszázado művel legink orvostudományo elejé fog Montpellier egye orv fakultásá déká sz.- Jaa Ha-kó vo marseill A M pe Frig császár v udv orv Nápolyb Tib csal am cs kiv hebraistá exegétá állo orvostudománn foglalkozo Egyik Mac Tibb a Profat Judaeus hív keresztény 13 pár egye orv fakultásá déká le Ami keresztén hitt h eltanul zsi orvostudomány ak montpelli főisk já m saler bagd 1246- zsin határozatok eltiltot zsidó orv gyakorlat tanítást 13 zs orvoso visszahív közü so udv orvo lett Angliá Belgium tud jelentékeny tart zs orvosok középkorb Németország rendkí üldözés vád vol kité mé álland vol zs orvos a kö számo uralko püspö kezelőorvo volt sz.- Frankfurt zs orvo működö I Frig csás orv zs vo 1422- Már p zsidók megenge orv praxi ugyana szá vé legnagy nehézsége ütköz an gyakorlá jólle tilal dac kés zs orvo v maguk pápák inkvizíc engedély Sixt VI Innocenti Sánd L m V Clem pápákn Tud h súl vérbetegsé kiv zs orvo Lat gyógykezel Jellem h zsi ir kevé jóindul pápák zs orvo v rége középkor sz.- Eugeni I Calix Mik pápákn előző pe t avign pápán Itá v haz legjelentékeny zs orvosokn a kö főbb

13730

CÍM Orvostudo

SZÓC E bebizonyítha zs vo mohamed tan orvostudomán ve szerep ké megtartot Tud sz ka házior z v Me Ja 883 bass ka or nyel rég or munk lefordí ara I A ön m mérgezé mé hatás V sz.- Háru Rási alapí bag egyet J k orvostudomá tan Egé sz megőri z orv is országa ve szerep Kele z orv Alexand Ka Kai Ba or iskolá kerü E hírn z orvos Israel ki orvostudom kön lat lefordít sz. szerz s al 1 Leyde O O Is Ju ú megjel rendkí nagys hírn arab-z o k kiv Maimoni Szal szu ud orv ak uno déduno j orv vol or isk alapí tanítvá eláraszto e Kele jelentéken szer z orvoso nyu kalif terüle Chas Sa ud orvo v Cordov ha- j o v úgyszi Ábr E exeg Z or Ferdi aragon Al kaszti arago királyok utóbb szemészor Ábr Le v ar kiűzés intolera növeke salama zsi határ ny 1 kaszti ki elti zsid or gyakorlat Portugáli Ferdin uralkodó vo z ud orvos Nag h s közé fel sale orvosegye Ki z orv fejleszte na évszázad vir orvosegyete a sz. ke Nyuga Ba Kele Gö h nye taníto rendszer boncol intézet megalapí z orvostan műkö ne sorren pont tud H kö Co Compen Salernita or enciklop szerz má Far k A Ká ki ud or v I kerü Is V Bonifá p Ang Man p Bonifáciu ud orv A Károl z or v Hason hír vo dél-franciaors Narb Montpel z or főisko exegé mel évszázad műve legin orvostudomány elej fo Montpellie egy or fakultás dék sz. Ja Ha-k v marseil p Fri császá ud or Nápoly Ti csa a c ki hebraist exegét áll orvostudomán foglalkoz Egyi Ma Tib Profa Judaeu hí keresztén 1 pá egy or fakultás dék l Am kereszté hit eltanu zs orvostudomán a montpell főis j sale bag 1246 zsi határozato eltilto zsid or gyakorla tanítás 1 z orvos visszahí köz s ud orv let Angli Belgiu tu jelentéken tar z orvoso középkor Németorszá rendk üldözé vá vo kit m állan vo z orvo k szám uralk püsp kezelőorv vol sz. Frankfur z orv működ Fri csá or z v 1422 Má zsidó megeng or prax ugyan sz v legnag nehézség ütkö a gyakorl jóll tila da ké z orv magu pápá inkvizí engedél Six V Innocent Sán Cle pápák Tu sú vérbetegs ki z orv La gyógykeze Jelle zs i kev jóindu pápá z orv rég középko sz. Eugen Cali Mi pápák előz p avig pápá It ha legjelentéken z orvosok k főb

1373

CÍ Orvostud

SZÓ bebizonyíth z v mohame ta orvostudomá v szere k megtarto Tu s k házio M J 88 bas k o nye ré o mun leford ar ö mérgez m hatá sz. Hár Rás alap ba egye orvostudom ta Eg s megőr or i ország v szere Kel or Alexan K Ka B o iskol ker hír orvo Israe k orvostudo kö la lefordí sz szer a Leyd I J megje rendk nagy hír arab- ki Maimon Sza sz u or a un dédun or vo o is alap tanítv eláraszt Kel jelentéke sze orvos ny kali terül Cha S u orv Cordo ha úgysz Áb exe o Ferd arago A kaszt arag királyo utób szemészo Áb L a kiűzé intoler növek salam zs hatá n kaszt k elt zsi o gyakorla Portugál Ferdi uralkod v u orvo Na köz fe sal orvosegy K or fejleszt n évszáza vi orvosegyet sz k Nyug B Kel G ny tanít rendsze bonco intéze megalap orvosta műk n sorre pon tu k C Compe Salernit o enciklo szer m Fa K k u o ker I Bonif An Ma Bonifáci u or Káro o Haso hí v dél-franciaor Nar Montpe o főisk exeg me évszáza műv legi orvostudomán ele f Montpelli eg o fakultá dé sz J Ha- marsei Fr csász u o Nápol T cs k hebrais exegé ál orvostudomá foglalko Egy M Ti Prof Judae h kereszté p eg o fakultá dé A kereszt hi eltan z orvostudomá montpel fői sal ba 124 zs határozat eltilt zsi o gyakorl tanítá orvo visszah kö u or le Angl Belgi t jelentéke ta orvos középko Németorsz rend üldöz v v ki álla v orv szá ural püs kezelőor vo sz Frankfu or műkö Fr cs o 142 M zsid megen o pra ugya s legna nehézsé ütk gyakor jól til d k or mag páp inkviz engedé Si Innocen Sá Cl pápá T s vérbeteg k or L gyógykez Jell z ke jóind páp or ré középk sz Euge Cal M pápá elő avi páp I h legjelentéke orvoso fő