13776.htm

CÍMSZÓ: Pap

SZEMÉLYNÉV: Pap Géza

SZÓCIKK: "P. I. Géza*, népjóléti államtitkár, szociálpolitikus, szül. Szegeden 1868. febr. 21. A budapesti egyetemen jogot tanult s azután ügyvédi oklevelet szerzett, rövid ideig ügyvédi prakszist folytatott, majd a bíróságnál működött, 1907. pedig az akkor felállított Állami Munkásbiztosítási Hivatalhoz került mint miniszt. osztálytanácsos-bíró, később u. e. minőségben a kereskedelmi és népjóléti minisztériumokba osztották be, mint a munkásbiztosítási intézmények kiváló szakemberét. Ő szerkesztette az 1907 óta megjelent összes munkásbiztosítási rendeleteket és törvényeket, ezenkívül pedig számos szociálpolitikai cikket írt nagyobb lapokba és folyóiratokba. Önálló munkái: The international aspect of workmen's insurance (London 1908); A külföldiek betegségi és balesetbiztosítása Magyarországon (1910, németül és angolul is); A kórházak és a munkásbiztosító pénztár kölcsönös jogviszonya (1910); Módosított munkásbiztosítási törvény (1918)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3776. címszó a lexikon => 681. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13776.htm

CÍMSZÓ: Pap

SZEMÉLYNÉV: Pap Géza

SZÓCIKK: P. I. Géza*, népjóléti államtitkár, szociálpolitikus, szül. Szegeden 1868. febr. 21. A budapesti egyetemen jogot tanult s azután ügyvédi oklevelet szerzett, rövid ideig ügyvédi prakszist folytatott, majd a bíróságnál működött, 1907. pedig az akkor felállított Állami Munkásbiztosítási Hivatalhoz került mint miniszt. osztálytanácsos-bíró, később u. e. minőségben a kereskedelmi és népjóléti minisztériumokba osztották be, mint a munkásbiztosítási intézmények kiváló szakemberét. Ő szerkesztette az 1907 óta megjelent összes munkásbiztosítási rendeleteket és törvényeket, ezenkívül pedig számos szociálpolitikai cikket írt nagyobb lapokba és folyóiratokba. Önálló munkái: The international aspect of workmen's insurance London 1908 ; A külföldiek betegségi és balesetbiztosítása Magyarországon 1910, németül és angolul is ; A kórházak és a munkásbiztosító pénztár kölcsönös jogviszonya 1910 ; Módosított munkásbiztosítási törvény 1918 .

13776.ht

CÍMSZÓ Pa

SZEMÉLYNÉV Pa Géz

SZÓCIKK P I Géza* népjólét államtitkár szociálpolitikus szül Szegede 1868 febr 21 budapest egyeteme jogo tanul azutá ügyvéd oklevele szerzett rövi idei ügyvéd prakszis folytatott maj bíróságná működött 1907 pedi a akko felállítot Állam Munkásbiztosítás Hivatalho kerül min miniszt osztálytanácsos-bíró későb u e minőségbe kereskedelm é népjólét minisztériumokb osztottá be min munkásbiztosítás intézménye kivál szakemberét szerkesztett a 190 ót megjelen össze munkásbiztosítás rendeleteke é törvényeket ezenkívü pedi számo szociálpolitika cikke ír nagyob lapokb é folyóiratokba Önáll munkái Th internationa aspec o workmen' insuranc Londo 190 külföldie betegség é balesetbiztosítás Magyarországo 1910 németü é angolu i kórháza é munkásbiztosít pénztá kölcsönö jogviszony 191 Módosítot munkásbiztosítás törvén 191

13776.h

CÍMSZ P

SZEMÉLYNÉ P Gé

SZÓCIK Géza népjólé államtitká szociálpolitiku szü Szeged 186 feb 2 budapes egyetem jog tanu azut ügyvé oklevel szerzet röv ide ügyvé prakszi folytatot ma bíróságn működöt 190 ped akk felállíto Álla Munkásbiztosítá Hivatalh kerü mi minisz osztálytanácsos-bír késő minőségb kereskedel népjólé minisztériumok osztott b mi munkásbiztosítá intézmény kivá szakemberé szerkesztet 19 ó megjele össz munkásbiztosítá rendeletek törvényeke ezenkív ped szám szociálpolitik cikk í nagyo lapok folyóiratokb Önál munká T internation aspe workmen insuran Lond 19 külföldi betegsé balesetbiztosítá Magyarország 191 német angol kórház munkásbiztosí pénzt kölcsön jogviszon 19 Módosíto munkásbiztosítá törvé 19

13776.

CÍMS

SZEMÉLYN G

SZÓCI Géz népjól államtitk szociálpolitik sz Szege 18 fe budape egyete jo tan azu ügyv okleve szerze rö id ügyv praksz folytato m bíróság működö 19 pe ak felállít Áll Munkásbiztosít Hivatal ker m minis osztálytanácsos-bí kés minőség kereskede népjól minisztériumo osztot m munkásbiztosít intézmén kiv szakember szerkeszte 1 megjel öss munkásbiztosít rendelete törvények ezenkí pe szá szociálpoliti cik nagy lapo folyóiratok Öná munk internatio asp workme insura Lon 1 külföld betegs balesetbiztosít Magyarorszá 19 néme ango kórhá munkásbiztos pénz kölcsö jogviszo 1 Módosít munkásbiztosít törv 1

13776

CÍM

SZEMÉLY

SZÓC Gé népjó államtit szociálpoliti s Szeg 1 f budap egyet j ta az ügy oklev szerz r i ügy praks folytat bírósá működ 1 p a felállí Ál Munkásbiztosí Hivata ke mini osztálytanácsos-b ké minősé keresked népjó minisztérium oszto munkásbiztosí intézmé ki szakembe szerkeszt megje ös munkásbiztosí rendelet törvénye ezenk p sz szociálpolit ci nag lap folyóirato Ön mun internati as workm insur Lo külföl beteg balesetbiztosí Magyarorsz 1 ném ang kórh munkásbizto pén kölcs jogvisz Módosí munkásbiztosí tör

1377



SZEMÉL

SZÓ G népj államti szociálpolit Sze buda egye t a üg okle szer üg prak folyta bírós műkö feláll Á Munkásbiztos Hivat k min osztálytanácsos- k minős kereske népj minisztériu oszt munkásbiztos intézm k szakemb szerkesz megj ö munkásbiztos rendele törvény ezen s szociálpoli c na la folyóirat Ö mu internat a work insu L külfö bete balesetbiztos Magyarors né an kór munkásbizt pé kölc jogvis Módos munkásbiztos tö