13807.htm

CÍMSZÓ: Pásztorosok

SZÓCIKK: Pásztorosok. Egy Jakab nevű volt szerzetes és keresztény eretnek, aki ismét visszatért a keresztény hitre, alapította ezt a felekezetet a tatárok visszavonulása után. Harmincezer főre szaporodott híveiből, akiket a legszegényebb néposztályból toborzott, keresztes sereget alakított a Szentföld felszabadítására. Magyarországon a zsidóüldözésekkel akarták megkezdeni szereplésüket, de szembe találták magukat az államhatalommal, mert a tatárjárás utáni időkben IV. Béla oltalma alatt állottak a zsidók. A P. erre 1251. kitakarodtak az országból és külföldön kezdték meg zsidómészárlásaikat, míg Franciaországban szét nem verték őket. 1320-ban ismét lábra kaptak, de csak külföldön pusztítottak.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3807. címszó a lexikon => 685. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13807.htm

CÍMSZÓ: Pásztorosok

SZÓCIKK: Pásztorosok. Egy Jakab nevű volt szerzetes és keresztény eretnek, aki ismét visszatért a keresztény hitre, alapította ezt a felekezetet a tatárok visszavonulása után. Harmincezer főre szaporodott híveiből, akiket a legszegényebb néposztályból toborzott, keresztes sereget alakított a Szentföld felszabadítására. Magyarországon a zsidóüldözésekkel akarták megkezdeni szereplésüket, de szembe találták magukat az államhatalommal, mert a tatárjárás utáni időkben IV. Béla oltalma alatt állottak a zsidók. A P. erre 1251. kitakarodtak az országból és külföldön kezdték meg zsidómészárlásaikat, míg Franciaországban szét nem verték őket. 1320-ban ismét lábra kaptak, de csak külföldön pusztítottak.

13807.ht

CÍMSZÓ Pásztoroso

SZÓCIKK Pásztorosok Eg Jaka nev vol szerzete é keresztén eretnek ak ismé visszatér keresztén hitre alapított ez felekezete tatáro visszavonulás után Harminceze főr szaporodot híveiből akike legszegényeb néposztálybó toborzott kereszte serege alakítot Szentföl felszabadítására Magyarországo zsidóüldözésekke akartá megkezden szereplésüket d szemb találtá maguka a államhatalommal mer tatárjárá után időkbe IV Bél oltalm alat állotta zsidók P err 1251 kitakarodta a országbó é külföldö kezdté me zsidómészárlásaikat mí Franciaországba szé ne verté őket 1320-ba ismé lábr kaptak d csa külföldö pusztítottak

13807.h

CÍMSZ Pásztoros

SZÓCIK Pásztoroso E Jak ne vo szerzet kereszté eretne a ism visszaté kereszté hitr alapítot e felekezet tatár visszavonulá utá Harmincez fő szaporodo híveibő akik legszegénye néposztályb toborzot kereszt sereg alakíto Szentfö felszabadításár Magyarország zsidóüldözésekk akart megkezde szereplésüke szem talált maguk államhatalomma me tatárjár utá időkb I Bé oltal ala állott zsidó er 125 kitakarodt országb külföld kezdt m zsidómészárlásaika m Franciaországb sz n vert őke 1320-b ism láb kapta cs külföld pusztította

13807.

CÍMS Pásztoro

SZÓCI Pásztoros Ja n v szerze kereszt eretn is visszat kereszt hit alapíto felekeze tatá visszavonul ut Harmince f szaporod híveib aki legszegény néposztály toborzo keresz sere alakít Szentf felszabadításá Magyarorszá zsidóüldözések akar megkezd szereplésük sze talál magu államhatalomm m tatárjá ut idők B olta al állot zsid e 12 kitakarod ország külföl kezd zsidómészárlásaik Franciaország s ver ők 1320- is lá kapt c külföl pusztított

13807

CÍM Pásztor

SZÓC Pásztoro J szerz keresz eret i vissza keresz hi alapít felekez tat visszavonu u Harminc szaporo hívei ak legszegén néposztál toborz keres ser alakí Szent felszabadítás Magyarorsz zsidóüldözése aka megkez szereplésü sz talá mag államhatalom tatárj u idő olt a állo zsi 1 kitakaro orszá külfö kez zsidómészárlásai Franciaorszá ve ő 1320 i l kap külfö pusztítot

1380

CÍ Pászto

SZÓ Pásztor szer keres ere vissz keres h alapí feleke ta visszavon Harmin szapor híve a legszegé néposztá tobor kere se alak Szen felszabadítá Magyarors zsidóüldözés ak megke szereplés s tal ma államhatalo tatár id ol áll zs kitakar orsz külf ke zsidómészárlása Franciaorsz v 132 ka külf pusztíto