13837.htm

CÍMSZÓ: Pénzüzlet. Történelmi szerepe

SZÓCIKK: akkor ismét a király élt ama jogával, mely szerint vagyonuk fölött korlátlanul rendelkezhetett. 1438-ban pl. Albert király engedte így el Sopronban György mészárosnak a kamatokat, melyekkel zsidó hitelezőinek tartozott, a következő évben pedig ugyanilyen kedvezményben részesítette Nagyszombat valamennyi polgárát, ha a zsidóktól fölvett tőkéket bizonyos határidőig visszafizetik. És nem ezek voltak az egyedüli esetek, amelyek Albert alig két esztendős uralkodása alatt előfordultak. Erzsébet, aki mint királyi özvegy vette át a hatalmat Albert halála után, különböző megszorító intézkedéseivel közvetve sújtotta a P.-tel foglalkozó zsidókat. És mikor 1440. Sopronban az erődítési munkálatok miatt a polgárok lerombolt házaiért a zsidók belvárosi házait ajándékozta oda, a kárvallott polgárokat még fölmentette azon kölcsönök visszafizetése alól is, melyeket lerontott házaikra a zsidóktól régebben felvettek. Hunyadi János sem tudta kivonni magát korának rásúlyosodó kényszerei alól. A pártvillongások és szakadatlan háborúk a városok jóindulatára és segélyére utalták és emiatt tette 1450. lehetővé Pozsony városának és polgárainak, hogy a zsidóktól kölcsönvett pénzeket, vagy egyéb adósságot ne fizessék vissza, hanem bárminemű adósságuk «nyugtázottnak, rendezett és törlesztettnek» tekintendő. Mikor V. László 1453. átvette a kormányzatot, ugyancsak elengedte a pozsonyiaknak az összes kamatokat, amelyekkel az országban lakó bármely zsidónak tartoztak és csupán a tőke visszafizetésére kötelezte őket. Érdemtelen bánásmód volt ez a zsidókkal szemben, mert a városok a zsidóktól kölcsönvett pénzen állították ki a királyi sereghez küldött dandárjaikat. A jutalom ezért a zsidók megkárosítása volt, holott voltaképp a városok a zsidók pénzével járultak a háború költségeinek fedezéséhez és a királyi hadak segélyezéséhez. Mátyás király is igénybe vette azokat az eszközöket, amelyekkel elődei korlátlanul rendelkeztek a zsidók vagyona fölött. 1462-ben a nagyszombatiakat fölmentette a zsidó kamatok fizetése alól, Pozsony lakóinak 1467. zsidó adósságaik visszafizetésére félévi halasztást adott, 1475. pedig a zsidó-kamatok felét engedte el nekik. 1486-ban a nagyszombati tűzvésznél azzal kártalanította a nagyszombatiakat, hogy akiknek a háza leégett, nem tartoztak megfizetni a zsidóknak a tőlük kölcsönvett tőkét. Az efféle kamat- és adósságelengedés annyira szokásos kedvezménnyé lett Mátyás uralkodása alatt, hogy azt már a királyi városok kapitányai is osztogatták, akiknek önkényes eljárását Mátyás utólag helybenhagyta. Súlyosan megnehezítette a P.-et, főleg a hitelezési lehetőséget nagyon korlátozta Mátyásnak 1475. Pozsony felterjesztésére kiadott azon rendelete, amelyben a város lakóinak meghagyta, hogy zsidóknál ingatlanokat senki el ne zálogosítson, zsidóknak pedig megtiltotta, hogy kereszténytől bárminemű fekvőséget zálogba vegyenek. Ezt a rendelkezését azzal indokolta, hogy az elzálogosított ingatlanoknak zsidókézre jutása «nyilvános botrány az összes kereszténységre nézve». Mátyás halála után kezdődött el


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3837. címszó a lexikon => 693. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13837.htm

CÍMSZÓ: Pénzüzlet. Történelmi szerepe

SZÓCIKK: akkor ismét a király élt ama jogával, mely szerint vagyonuk fölött korlátlanul rendelkezhetett. 1438-ban pl. Albert király engedte így el Sopronban György mészárosnak a kamatokat, melyekkel zsidó hitelezőinek tartozott, a következő évben pedig ugyanilyen kedvezményben részesítette Nagyszombat valamennyi polgárát, ha a zsidóktól fölvett tőkéket bizonyos határidőig visszafizetik. És nem ezek voltak az egyedüli esetek, amelyek Albert alig két esztendős uralkodása alatt előfordultak. Erzsébet, aki mint királyi özvegy vette át a hatalmat Albert halála után, különböző megszorító intézkedéseivel közvetve sújtotta a P.-tel foglalkozó zsidókat. És mikor 1440. Sopronban az erődítési munkálatok miatt a polgárok lerombolt házaiért a zsidók belvárosi házait ajándékozta oda, a kárvallott polgárokat még fölmentette azon kölcsönök visszafizetése alól is, melyeket lerontott házaikra a zsidóktól régebben felvettek. Hunyadi János sem tudta kivonni magát korának rásúlyosodó kényszerei alól. A pártvillongások és szakadatlan háborúk a városok jóindulatára és segélyére utalták és emiatt tette 1450. lehetővé Pozsony városának és polgárainak, hogy a zsidóktól kölcsönvett pénzeket, vagy egyéb adósságot ne fizessék vissza, hanem bárminemű adósságuk nyugtázottnak, rendezett és törlesztettnek tekintendő. Mikor V. László 1453. átvette a kormányzatot, ugyancsak elengedte a pozsonyiaknak az összes kamatokat, amelyekkel az országban lakó bármely zsidónak tartoztak és csupán a tőke visszafizetésére kötelezte őket. Érdemtelen bánásmód volt ez a zsidókkal szemben, mert a városok a zsidóktól kölcsönvett pénzen állították ki a királyi sereghez küldött dandárjaikat. A jutalom ezért a zsidók megkárosítása volt, holott voltaképp a városok a zsidók pénzével járultak a háború költségeinek fedezéséhez és a királyi hadak segélyezéséhez. Mátyás király is igénybe vette azokat az eszközöket, amelyekkel elődei korlátlanul rendelkeztek a zsidók vagyona fölött. 1462-ben a nagyszombatiakat fölmentette a zsidó kamatok fizetése alól, Pozsony lakóinak 1467. zsidó adósságaik visszafizetésére félévi halasztást adott, 1475. pedig a zsidó-kamatok felét engedte el nekik. 1486-ban a nagyszombati tűzvésznél azzal kártalanította a nagyszombatiakat, hogy akiknek a háza leégett, nem tartoztak megfizetni a zsidóknak a tőlük kölcsönvett tőkét. Az efféle kamat- és adósságelengedés annyira szokásos kedvezménnyé lett Mátyás uralkodása alatt, hogy azt már a királyi városok kapitányai is osztogatták, akiknek önkényes eljárását Mátyás utólag helybenhagyta. Súlyosan megnehezítette a P.-et, főleg a hitelezési lehetőséget nagyon korlátozta Mátyásnak 1475. Pozsony felterjesztésére kiadott azon rendelete, amelyben a város lakóinak meghagyta, hogy zsidóknál ingatlanokat senki el ne zálogosítson, zsidóknak pedig megtiltotta, hogy kereszténytől bárminemű fekvőséget zálogba vegyenek. Ezt a rendelkezését azzal indokolta, hogy az elzálogosított ingatlanoknak zsidókézre jutása nyilvános botrány az összes kereszténységre nézve . Mátyás halála után kezdődött el

13837.ht

CÍMSZÓ Pénzüzlet Történelm szerep

SZÓCIKK akko ismé királ él am jogával mel szerin vagyonu fölöt korlátlanu rendelkezhetett 1438-ba pl Alber királ engedt íg e Sopronba Györg mészárosna kamatokat melyekke zsid hitelezőine tartozott következ évbe pedi ugyanilye kedvezménybe részesített Nagyszomba valamenny polgárát h zsidóktó fölvet tőkéke bizonyo határidői visszafizetik É ne eze volta a egyedül esetek amelye Alber ali ké esztendő uralkodás alat előfordultak Erzsébet ak min király özveg vett á hatalma Alber halál után különböz megszorít intézkedéseive közvetv sújtott P.-te foglalkoz zsidókat É miko 1440 Sopronba a erődítés munkálato miat polgáro lerombol házaiér zsidó belváros házai ajándékozt oda kárvallot polgároka mé fölmentett azo kölcsönö visszafizetés aló is melyeke lerontot házaikr zsidóktó régebbe felvettek Hunyad Jáno se tudt kivonn magá korána rásúlyosod kényszere alól pártvillongáso é szakadatla háború városo jóindulatár é segélyér utaltá é emiat tett 1450 lehetőv Pozson városána é polgárainak hog zsidóktó kölcsönvet pénzeket vag egyé adósságo n fizessé vissza hane bárminem adósságu nyugtázottnak rendezet é törlesztettne tekintendő Miko V Lászl 1453 átvett kormányzatot ugyancsa elengedt pozsonyiakna a össze kamatokat amelyekke a országba lak bármel zsidóna tartozta é csupá tők visszafizetésér kötelezt őket Érdemtele bánásmó vol e zsidókka szemben mer városo zsidóktó kölcsönvet pénze állítottá k király sereghe küldöt dandárjaikat jutalo ezér zsidó megkárosítás volt holot voltakép városo zsidó pénzéve járulta hábor költségeine fedezéséhe é király hada segélyezéséhez Mátyá királ i igényb vett azoka a eszközöket amelyekke előde korlátlanu rendelkezte zsidó vagyon fölött 1462-be nagyszombatiaka fölmentett zsid kamato fizetés alól Pozson lakóina 1467 zsid adósságai visszafizetésér félév halasztás adott 1475 pedi zsidó-kamato felé engedt e nekik 1486-ba nagyszombat tűzvészné azza kártalanított nagyszombatiakat hog akikne ház leégett ne tartozta megfizetn zsidókna tőlü kölcsönvet tőkét A effél kamat é adósságelengedé annyir szokáso kedvezménny let Mátyá uralkodás alatt hog az má király városo kapitánya i osztogatták akikne önkénye eljárásá Mátyá utóla helybenhagyta Súlyosa megnehezített P.-et főle hitelezés lehetősége nagyo korlátozt Mátyásna 1475 Pozson felterjesztésér kiadot azo rendelete amelybe váro lakóina meghagyta hog zsidókná ingatlanoka senk e n zálogosítson zsidókna pedi megtiltotta hog kereszténytő bárminem fekvősége zálogb vegyenek Ez rendelkezésé azza indokolta hog a elzálogosítot ingatlanokna zsidókézr jutás nyilváno botrán a össze kereszténységr nézv Mátyá halál utá kezdődöt e

13837.h

CÍMSZ Pénzüzle Történel szere

SZÓCIK akk ism kirá é a jogáva me szeri vagyon fölö korlátlan rendelkezhetet 1438-b p Albe kirá enged í Sopronb Györ mészárosn kamatoka melyekk zsi hitelezőin tartozot követke évb ped ugyanily kedvezményb részesítet Nagyszomb valamenn polgárá zsidókt fölve tőkék bizony határidő visszafizeti n ez volt egyedü esete amely Albe al k esztend uralkodá ala előfordulta Erzsébe a mi királ özve vet hatalm Albe halá utá különbö megszorí intézkedéseiv közvet sújtot P.-t foglalko zsidóka mik 144 Sopronb erődíté munkálat mia polgár lerombo házaié zsid belváro háza ajándékoz od kárvallo polgárok m fölmentet az kölcsön visszafizeté al i melyek leronto házaik zsidókt régebb felvette Hunya Ján s tud kivon mag korán rásúlyoso kényszer aló pártvillongás szakadatl hábor város jóindulatá segélyé utalt emia tet 145 lehető Pozso városán polgáraina ho zsidókt kölcsönve pénzeke va egy adósság fizess vissz han bármine adósság nyugtázottna rendeze törlesztettn tekintend Mik Lász 145 átvet kormányzato ugyancs elenged pozsonyiakn össz kamatoka amelyekk országb la bárme zsidón tartozt csup tő visszafizetésé kötelez őke Érdemtel bánásm vo zsidókk szembe me város zsidókt kölcsönve pénz állított királ seregh küldö dandárjaika jutal ezé zsid megkárosítá vol holo voltaké város zsid pénzév járult hábo költségein fedezéséh királ had segélyezéséhe Máty kirá igény vet azok eszközöke amelyekk előd korlátlan rendelkezt zsid vagyo fölöt 1462-b nagyszombatiak fölmentet zsi kamat fizeté aló Pozso lakóin 146 zsi adóssága visszafizetésé félé halasztá adot 147 ped zsidó-kamat fel enged neki 1486-b nagyszomba tűzvészn azz kártalanítot nagyszombatiaka ho akikn há leéget n tartozt megfizet zsidókn től kölcsönve tőké effé kama adósságelenged annyi szokás kedvezménn le Máty uralkodá alat ho a m királ város kapitány osztogattá akikn önkény eljárás Máty utól helybenhagyt Súlyos megnehezítet P.-e fől hitelezé lehetőség nagy korlátoz Mátyásn 147 Pozso felterjesztésé kiado az rendelet amelyb vár lakóin meghagyt ho zsidókn ingatlanok sen zálogosítso zsidókn ped megtiltott ho keresztényt bármine fekvőség zálog vegyene E rendelkezés azz indokolt ho elzálogosíto ingatlanokn zsidókéz jutá nyilván botrá össz kereszténység néz Máty halá ut kezdődö

13837.

CÍMS Pénzüzl Történe szer

SZÓCI ak is kir jogáv m szer vagyo föl korlátla rendelkezhete 1438- Alb kir enge Sopron Gyö mészáros kamatok melyek zs hitelezői tartozo követk év pe ugyanil kedvezmény részesíte Nagyszom valamen polgár zsidók fölv tőké bizon határid visszafizet e vol egyed eset amel Alb a eszten uralkod al előfordult Erzséb m kirá özv ve hatal Alb hal ut különb megszor intézkedései közve sújto P.- foglalk zsidók mi 14 Sopron erődít munkála mi polgá leromb házai zsi belvár ház ajándéko o kárvall polgáro fölmente a kölcsö visszafizet a melye leront házai zsidók régeb felvett Huny Já tu kivo ma korá rásúlyos kénysze al pártvillongá szakadat hábo váro jóindulat segély utal emi te 14 lehet Pozs városá polgárain h zsidók kölcsönv pénzek v eg adóssá fizes viss ha bármin adóssá nyugtázottn rendez törlesztett tekinten Mi Lás 14 átve kormányzat ugyanc elenge pozsonyiak öss kamatok amelyek ország l bárm zsidó tartoz csu t visszafizetés kötele ők Érdemte bánás v zsidók szemb m váro zsidók kölcsönv pén állítot kirá sereg küld dandárjaik juta ez zsi megkárosít vo hol voltak váro zsi pénzé járul háb költségei fedezésé kirá ha segélyezéséh Mát kir igén ve azo eszközök amelyek elő korlátla rendelkez zsi vagy fölö 1462- nagyszombatia fölmente zs kama fizet al Pozs lakói 14 zs adósság visszafizetés fél halaszt ado 14 pe zsidó-kama fe enge nek 1486- nagyszomb tűzvész az kártalaníto nagyszombatiak h akik h leége tartoz megfize zsidók tő kölcsönv tők eff kam adósságelenge anny szoká kedvezmén l Mát uralkod ala h kirá váro kapitán osztogatt akik önkén eljárá Mát utó helybenhagy Súlyo megnehezíte P.- fő hitelez lehetősé nag korláto Mátyás 14 Pozs felterjesztés kiad a rendele amely vá lakói meghagy h zsidók ingatlano se zálogosíts zsidók pe megtiltot h keresztény bármin fekvősé zálo vegyen rendelkezé az indokol h elzálogosít ingatlanok zsidóké jut nyilvá botr öss kereszténysé né Mát hal u kezdőd

13837

CÍM Pénzüz Történ sze

SZÓC a i ki jogá sze vagy fö korlátl rendelkezhet 1438 Al ki eng Sopro Gy mészáro kamato melye z hitelező tartoz követ é p ugyani kedvezmén részesít Nagyszo valame polgá zsidó föl tők bizo határi visszafize vo egye ese ame Al eszte uralko a előfordul Erzsé kir öz v hata Al ha u külön megszo intézkedése közv sújt P. foglal zsidó m 1 Sopro erődí munkál m polg lerom háza zs belvá há ajándék kárval polgár fölment kölcs visszafize mely leron háza zsidó rége felvet Hun J t kiv m kor rásúlyo kénysz a pártvillong szakada háb vár jóindula segél uta em t 1 lehe Poz város polgárai zsidó kölcsön pénze e adóss fize vis h bármi adóss nyugtázott rende törlesztet tekinte M Lá 1 átv kormányza ugyan eleng pozsonyia ös kamato amelye orszá bár zsid tarto cs visszafizeté kötel ő Érdemt báná zsidó szem vár zsidó kölcsön pé állíto kir sere kül dandárjai jut e zs megkárosí v ho volta vár zs pénz járu há költsége fedezés kir h segélyezésé Má ki igé v az eszközö amelye el korlátl rendelke zs vag föl 1462 nagyszombati fölment z kam fize a Poz lakó 1 z adóssá visszafizeté fé halasz ad 1 p zsidó-kam f eng ne 1486 nagyszom tűzvés a kártalanít nagyszombatia aki leég tarto megfiz zsidó t kölcsön tő ef ka adósságeleng ann szok kedvezmé Má uralko al kir vár kapitá osztogat aki önké eljár Má ut helybenhag Súly megnehezít P. f hitele lehetős na korlát Mátyá 1 Poz felterjeszté kia rendel amel v lakó meghag zsidó ingatlan s zálogosít zsidó p megtilto keresztén bármi fekvős zál vegye rendelkez a indoko elzálogosí ingatlano zsidók ju nyilv bot ös kereszténys n Má ha kezdő

1383

CÍ Pénzü Törté sz

SZÓ k jog sz vag f korlát rendelkezhe 143 A k en Sopr G mészár kamat mely hitelez tarto köve ugyan kedvezmé részesí Nagysz valam polg zsid fö tő biz határ visszafiz v egy es am A eszt uralk előfordu Erzs ki ö hat A h külö megsz intézkedés köz súj P fogla zsid Sopr erőd munká pol lero ház z belv h ajándé kárva polgá fölmen kölc visszafiz mel lero ház zsid rég felve Hu ki ko rásúly kénys pártvillon szakad há vá jóindul segé ut e leh Po váro polgára zsid kölcsö pénz adós fiz vi bárm adós nyugtázot rend törleszte tekint L át kormányz ugya elen pozsonyi ö kamat amely orsz bá zsi tart c visszafizet köte Érdem bán zsid sze vá zsid kölcsö p állít ki ser kü dandárja ju z megkáros h volt vá z pén jár h költség fedezé ki segélyezés M k ig a eszköz amely e korlát rendelk z va fö 146 nagyszombat fölmen ka fiz Po lak adóss visszafizet f halas a zsidó-ka en n 148 nagyszo tűzvé kártalaní nagyszombati ak leé tart megfi zsid kölcsö t e k adósságelen an szo kedvezm M uralk a ki vá kapit osztoga ak önk eljá M u helybenha Súl megnehezí P hitel lehető n korlá Máty Po felterjeszt ki rende ame lak megha zsid ingatla zálogosí zsid megtilt kereszté bárm fekvő zá vegy rendelke indok elzálogos ingatlan zsidó j nyil bo ö keresztény M h kezd