13859.htm

CÍMSZÓ: Pest

SZÓCIKK: önállóan, ha külön türelmi engedélyt váltanak. A rendelet figyelme kiterjed a zsidó szolgákra is és eltiltja, hogy szolga jelleg alatt idegenből jövő zsidókat csempésszenek a városba. Ez a rendelet mondja ki azt is, hogy a P. zsidók gyülekezete hivatalos okmányokon, mint «Pester Juden» szerepelhet és nem, mint «hitközség» és pecsétet sem használhat. Erre később is igen nagy súlyt helyezett a helytartóság. 1808-ban a város a zsidók számának csökkenését kérte, mire a helytartóság aug. 9-én rendeletben adta ki, hogy P.-en állandóan idegen zsidó meg nem telepedhet. A türelmi és kereskedési jogot a szülőktől csak egy fiú örökölheti, a többi gyermek csupán kommoránsnak és atyjuk üzletének segédeiül tekinthető. A város felfolyamodott a helytartótanácshoz, hogy a zsidókat szorítsák be a Terézvárosba, a Bel- és az akkor még Újvárosnak nevezett Lipótvárosban pedig ne bérelhessenek lakást. A város aggódva látta a zsidók szaporodását, mert már 1799 dec. 2-án 310 tűrt és 765 időző zsidó élt P.-en. A helytartóság engedett a város kérésének és a Lipótvárosból 62 zsidó családnak kellett volna elköltözni, ami hátrányosan befolyásolta volna az akkor épülő új városrész további fejlődését. Ezt belátta a Lipótváros polgársága is, de csak a zsidóság apellált a végzés ellen, hogy ismét gettóba akarják őket szorítani. A város még egyszer követelte kívánságának teljesítését, de 1815 ápr.4. mégis ő maga kérte a helytartóságot, hogy vegye le a kérdést a napirendről, mert a zsidóknak a város körül szerzett érdemei miatt a polgárság elállott előbbi kívánságától. Csak 1828 kérte a P.-i zsidóság, hogy valamennyi szülő minden gyermekére egyaránt rászálljon a türelmi és kereskedési jog. A kereskedési jog 1812-ben 163 zsidó kereskedő között oszlott meg, akik közt 50 nagykereskedő volt, sokan szegényebbek, mintakár a házalók. A kereskedők rövidáru, üveg-, dohány-, termény-, pálinka-, papír-, szőrme-, liszt-, szatócs-, zsibáru, ócskavas üzletekkel foglalkoztak. 45 volt házaló, 13 vendéglős és 10 spekuláns. Kézműves 14 volt. 1833-ban már 1346 család élt P.-en, ezek közül azonban csak 530-nak volt türelmi, vagy kommorálási engedélye. 1839-ben már ötvennél több zsidó iparos dolgozott P.-en, de címtáblát nem függeszthettek ki és kirakatot sem rendezhettek. Az 1840. esztendő némi megkönnyebbülést hozott a zsidók helyzetében, az országgyűlés 1840: XXIX. t.-c. alatt (l. Jogkiterjesztés), megengedte a szabad letelepülést a bányavárosok kivételével és ugyancsak megengedte a kereskedelem és ipar szabadon való űzését. Hosszú idők küzdelmének volt ez az eredménye. Még 1807 nov. 6. az óbudai hitközség által összehívott törvényhatóságok zsidó képviselői P.-ről terjesztették folyamodványukat az országgyűléshez és kérték a polgári jogok megadását. Tíz esztendő múlva ismét P.-en tartott ülést a magyar zsidóság és Rosenthal Salamon, Saphir Gottlieb, Stern Márkus, Ábeles Náthán, Lemberger Ábrahám, Hirsch és Ullman Mózes útján kérték a királytól a 160,000 frt. türelmi adó leszállítását 1832-ben pedig nyolc tekintélyes zsidót bíznak meg azzal, hogy a zsidóság érdekeit a pozsonyi országgyűlésen képviseljék. 1839.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3859. címszó a lexikon => 698. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13859.htm

CÍMSZÓ: Pest

SZÓCIKK: önállóan, ha külön türelmi engedélyt váltanak. A rendelet figyelme kiterjed a zsidó szolgákra is és eltiltja, hogy szolga jelleg alatt idegenből jövő zsidókat csempésszenek a városba. Ez a rendelet mondja ki azt is, hogy a P. zsidók gyülekezete hivatalos okmányokon, mint Pester Juden szerepelhet és nem, mint hitközség és pecsétet sem használhat. Erre később is igen nagy súlyt helyezett a helytartóság. 1808-ban a város a zsidók számának csökkenését kérte, mire a helytartóság aug. 9-én rendeletben adta ki, hogy P.-en állandóan idegen zsidó meg nem telepedhet. A türelmi és kereskedési jogot a szülőktől csak egy fiú örökölheti, a többi gyermek csupán kommoránsnak és atyjuk üzletének segédeiül tekinthető. A város felfolyamodott a helytartótanácshoz, hogy a zsidókat szorítsák be a Terézvárosba, a Bel- és az akkor még Újvárosnak nevezett Lipótvárosban pedig ne bérelhessenek lakást. A város aggódva látta a zsidók szaporodását, mert már 1799 dec. 2-án 310 tűrt és 765 időző zsidó élt P.-en. A helytartóság engedett a város kérésének és a Lipótvárosból 62 zsidó családnak kellett volna elköltözni, ami hátrányosan befolyásolta volna az akkor épülő új városrész további fejlődését. Ezt belátta a Lipótváros polgársága is, de csak a zsidóság apellált a végzés ellen, hogy ismét gettóba akarják őket szorítani. A város még egyszer követelte kívánságának teljesítését, de 1815 ápr.4. mégis ő maga kérte a helytartóságot, hogy vegye le a kérdést a napirendről, mert a zsidóknak a város körül szerzett érdemei miatt a polgárság elállott előbbi kívánságától. Csak 1828 kérte a P.-i zsidóság, hogy valamennyi szülő minden gyermekére egyaránt rászálljon a türelmi és kereskedési jog. A kereskedési jog 1812-ben 163 zsidó kereskedő között oszlott meg, akik közt 50 nagykereskedő volt, sokan szegényebbek, mintakár a házalók. A kereskedők rövidáru, üveg-, dohány-, termény-, pálinka-, papír-, szőrme-, liszt-, szatócs-, zsibáru, ócskavas üzletekkel foglalkoztak. 45 volt házaló, 13 vendéglős és 10 spekuláns. Kézműves 14 volt. 1833-ban már 1346 család élt P.-en, ezek közül azonban csak 530-nak volt türelmi, vagy kommorálási engedélye. 1839-ben már ötvennél több zsidó iparos dolgozott P.-en, de címtáblát nem függeszthettek ki és kirakatot sem rendezhettek. Az 1840. esztendő némi megkönnyebbülést hozott a zsidók helyzetében, az országgyűlés 1840: XXIX. t.-c. alatt l. Jogkiterjesztés , megengedte a szabad letelepülést a bányavárosok kivételével és ugyancsak megengedte a kereskedelem és ipar szabadon való űzését. Hosszú idők küzdelmének volt ez az eredménye. Még 1807 nov. 6. az óbudai hitközség által összehívott törvényhatóságok zsidó képviselői P.-ről terjesztették folyamodványukat az országgyűléshez és kérték a polgári jogok megadását. Tíz esztendő múlva ismét P.-en tartott ülést a magyar zsidóság és Rosenthal Salamon, Saphir Gottlieb, Stern Márkus, Ábeles Náthán, Lemberger Ábrahám, Hirsch és Ullman Mózes útján kérték a királytól a 160,000 frt. türelmi adó leszállítását 1832-ben pedig nyolc tekintélyes zsidót bíznak meg azzal, hogy a zsidóság érdekeit a pozsonyi országgyűlésen képviseljék. 1839.

13859.ht

CÍMSZÓ Pes

SZÓCIKK önállóan h külö türelm engedély váltanak rendele figyelm kiterje zsid szolgákr i é eltiltja hog szolg jelle alat idegenbő jöv zsidóka csempésszene városba E rendele mondj k az is hog P zsidó gyülekezet hivatalo okmányokon min Peste Jude szerepelhe é nem min hitközsé é pecséte se használhat Err későb i ige nag súly helyezet helytartóság 1808-ba váro zsidó számána csökkenésé kérte mir helytartósá aug 9-é rendeletbe adt ki hog P.-e állandóa idege zsid me ne telepedhet türelm é kereskedés jogo szülőktő csa eg fi örökölheti több gyerme csupá kommoránsna é atyju üzleténe segédeiü tekinthető váro felfolyamodot helytartótanácshoz hog zsidóka szorítsá b Terézvárosba Bel é a akko mé Újvárosna nevezet Lipótvárosba pedi n bérelhessene lakást váro aggódv látt zsidó szaporodását mer má 179 dec 2-á 31 tűr é 76 időz zsid él P.-en helytartósá engedet váro kéréséne é Lipótvárosbó 6 zsid családna kellet voln elköltözni am hátrányosa befolyásolt voln a akko épül ú városrés tovább fejlődését Ez belátt Lipótváro polgárság is d csa zsidósá apellál végzé ellen hog ismé gettób akarjá őke szorítani váro mé egysze követelt kívánságána teljesítését d 181 ápr.4 mégi mag kért helytartóságot hog vegy l kérdés napirendről mer zsidókna váro körü szerzet érdeme miat polgársá elállot előbb kívánságától Csa 182 kért P.- zsidóság hog valamenny szül minde gyermekér egyarán rászálljo türelm é kereskedés jog kereskedés jo 1812-be 16 zsid keresked közöt oszlot meg aki köz 5 nagykeresked volt soka szegényebbek mintaká házalók kereskedő rövidáru üveg- dohány- termény- pálinka- papír- szőrme- liszt- szatócs- zsibáru ócskava üzletekke foglalkoztak 4 vol házaló 1 vendéglő é 1 spekuláns Kézműve 1 volt 1833-ba má 134 csalá él P.-en eze közü azonba csa 530-na vol türelmi vag kommorálás engedélye 1839-be má ötvenné töb zsid iparo dolgozot P.-en d címtáblá ne függeszthette k é kirakato se rendezhettek A 1840 esztend ném megkönnyebbülés hozot zsidó helyzetében a országgyűlé 1840 XXIX t.-c alat l Jogkiterjeszté megengedt szaba letelepülés bányavároso kivételéve é ugyancsa megengedt kereskedele é ipa szabado val űzését Hossz idő küzdelméne vol e a eredménye Mé 180 nov 6 a óbuda hitközsé álta összehívot törvényhatóságo zsid képviselő P.-rő terjesztetté folyamodványuka a országgyűléshe é kérté polgár jogo megadását Tí esztend múlv ismé P.-e tartot ülés magya zsidósá é Rosentha Salamon Saphi Gottlieb Ster Márkus Ábele Náthán Lemberge Ábrahám Hirsc é Ullma Móze útjá kérté királytó 160,00 frt türelm ad leszállításá 1832-be pedi nyol tekintélye zsidó bízna me azzal hog zsidósá érdekei pozsony országgyűlése képviseljék 1839

13859.h

CÍMSZ Pe

SZÓCIK önállóa kül türel engedél váltana rendel figyel kiterj zsi szolgák eltiltj ho szol jell ala idegenb jö zsidók csempésszen városb rendel mond a i ho zsid gyülekeze hivatal okmányoko mi Pest Jud szerepelh ne mi hitközs pecsét s használha Er késő ig na súl helyeze helytartósá 1808-b vár zsid számán csökkenés kért mi helytartós au 9- rendeletb ad k ho P.- állandó ideg zsi m n telepedhe türel kereskedé jog szülőkt cs e f örökölhet töb gyerm csup kommoránsn atyj üzletén segédei tekinthet vár felfolyamodo helytartótanácsho ho zsidók szoríts Terézvárosb Be akk m Újvárosn neveze Lipótvárosb ped bérelhessen lakás vár aggód lát zsid szaporodásá me m 17 de 2- 3 tű 7 idő zsi é P.-e helytartós engede vár kérésén Lipótvárosb zsi családn kelle vol elköltözn a hátrányos befolyásol vol akk épü városré továb fejlődésé E belát Lipótvár polgársá i cs zsidós apellá végz elle ho ism gettó akarj ők szorítan vár m egysz követel kívánságán teljesítésé 18 ápr. még ma kér helytartóságo ho veg kérdé napirendrő me zsidókn vár kör szerze érdem mia polgárs elállo előb kívánságátó Cs 18 kér P. zsidósá ho valamenn szü mind gyermeké egyará rászállj türel kereskedé jo kereskedé j 1812-b 1 zsi kereske közö oszlo me ak kö nagykereske vol sok szegényebbe mintak házaló keresked rövidár üveg dohány termény pálinka papír szőrme liszt szatócs zsibár ócskav üzletekk foglalkozta vo házal vendégl spekulán Kézműv vol 1833-b m 13 csal é P.-e ez köz azonb cs 530-n vo türelm va kommorálá engedély 1839-b m ötvenn tö zsi ipar dolgozo P.-e címtábl n függeszthett kirakat s rendezhette 184 eszten né megkönnyebbülé hozo zsid helyzetébe országgyűl 184 XXI t.- ala Jogkiterjeszt megenged szab letelepülé bányaváros kivételév ugyancs megenged kereskedel ip szabad va űzésé Hoss id küzdelmén vo eredmény M 18 no óbud hitközs ált összehívo törvényhatóság zsi képvisel P.-r terjesztett folyamodványuk országgyűlésh kért polgá jog megadásá T eszten múl ism P.- tarto ülé magy zsidós Rosenth Salamo Saph Gottlie Ste Márku Ábel Náthá Lemberg Ábrahá Hirs Ullm Móz útj kért királyt 160,0 fr türel a leszállítás 1832-b ped nyo tekintély zsid bízn m azza ho zsidós érdeke pozson országgyűlés képviseljé 183

13859.

CÍMS P

SZÓCI önálló kü türe engedé váltan rende figye kiter zs szolgá eltilt h szo jel al idegen j zsidó csempéssze város rende mon h zsi gyülekez hivata okmányok m Pes Ju szerepel n m hitköz pecsé használh E kés i n sú helyez helytartós 1808- vá zsi számá csökkené kér m helytartó a 9 rendelet a h P. álland ide zs telepedh türe keresked jo szülők c örökölhe tö gyer csu kommoráns aty üzleté segéde tekinthe vá felfolyamod helytartótanácsh h zsidó szorít Terézváros B ak Újváros nevez Lipótváros pe bérelhesse laká vá aggó lá zsi szaporodás m 1 d 2 t id zs P.- helytartó enged vá kérésé Lipótváros zs család kell vo elköltöz hátrányo befolyáso vo ak ép városr tová fejlődés belá Lipótvá polgárs c zsidó apell vég ell h is gett akar ő szoríta vá egys követe kívánságá teljesítés 1 ápr mé m ké helytartóság h ve kérd napirendr m zsidók vá kö szerz érde mi polgár eláll elő kívánságát C 1 ké P zsidós h valamen sz min gyermek egyar rászáll türe keresked j keresked 1812- zs keresk köz oszl m a k nagykeresk vo so szegényebb minta házal kereske rövidá üve dohán termén pálink papí szőrm lisz szatóc zsibá ócska üzletek foglalkozt v háza vendég spekulá Kézmű vo 1833- 1 csa P.- e kö azon c 530- v türel v kommorál engedél 1839- ötven t zs ipa dolgoz P.- címtáb függeszthet kiraka rendezhett 18 eszte n megkönnyebbül hoz zsi helyzetéb országgyű 18 XX t. al Jogkiterjesz megenge sza letelepül bányaváro kivételé ugyanc megenge kereskede i szaba v űzés Hos i küzdelmé v eredmén 1 n óbu hitköz ál összehív törvényhatósá zs képvise P.- terjesztet folyamodványu országgyűlés kér polg jo megadás eszte mú is P. tart ül mag zsidó Rosent Salam Sap Gottli St Márk Ábe Náth Lember Ábrah Hir Ull Mó út kér király 160, f türe leszállítá 1832- pe ny tekintél zsi bíz azz h zsidó érdek pozso országgyűlé képviselj 18

13859

CÍM

SZÓC önáll k tür enged válta rend figy kite z szolg eltil sz je a idege zsid csempéssz váro rend mo zs gyüleke hivat okmányo Pe J szerepe hitkö pecs használ ké s helye helytartó 1808 v zs szám csökken ké helytart rendele P állan id z teleped tür kereske j szülő örökölh t gye cs kommorán at üzlet segéd tekinth v felfolyamo helytartótanács zsid szorí Terézváro a Újváro neve Lipótváro p bérelhess lak v agg l zs szaporodá i z P. helytart enge v kérés Lipótváro z csalá kel v elköltö hátrány befolyás v a é város tov fejlődé bel Lipótv polgár zsid apel vé el i get aka szorít v egy követ kívánság teljesíté áp m k helytartósá v kér napirend zsidó v k szer érd m polgá elál el kívánságá k zsidó valame s mi gyerme egya rászál tür kereske kereske 1812 z keres kö osz nagykeres v s szegényeb mint háza keresk rövid üv dohá termé pálin pap szőr lis szató zsib ócsk üzlete foglalkoz ház vendé spekul Kézm v 1833 cs P. k azo 530 türe kommorá engedé 1839 ötve z ip dolgo P. címtá függeszthe kirak rendezhet 1 eszt megkönnyebbü ho zs helyzeté országgy 1 X t a Jogkiterjes megeng sz letelepü bányavár kivétel ugyan megeng keresked szab űzé Ho küzdelm eredmé ób hitkö á összehí törvényhatós z képvis P. terjeszte folyamodvány országgyűlé ké pol j megadá eszt m i P tar ü ma zsid Rosen Sala Sa Gottl S Már Áb Nát Lembe Ábra Hi Ul M ú ké királ 160 tür leszállít 1832 p n tekinté zs bí az zsid érde pozs országgyűl képvisel 1

1385



SZÓ önál tü enge vált ren fig kit szol elti s j ideg zsi csempéss vár ren m z gyülek hiva okmány P szerep hitk pec haszná k hely helytart 180 z szá csökke k helytar rendel álla i telepe tü keresk szül örököl gy c kommorá a üzle segé tekint felfolyam helytartótanác zsi szor Terézvár Újvár nev Lipótvár bérelhes la ag z szaporod P helytar eng kéré Lipótvár csal ke elkölt hátrán befolyá váro to fejlőd be Lipót polgá zsi ape v e ge ak szorí eg köve kívánsá teljesít á helytartós ké napiren zsid sze ér polg elá e kívánság zsid valam m gyerm egy rászá tü keresk keresk 181 kere k os nagykere szegénye min ház keres rövi ü doh term páli pa sző li szat zsi ócs üzlet foglalko há vend speku Kéz 183 c P az 53 tür kommor enged 183 ötv i dolg P címt függeszth kira rendezhe esz megkönnyebb h z helyzet országg Jogkiterje megen s letelep bányavá kivéte ugya megen kereske sza űz H küzdel eredm ó hitk összeh törvényható képvi P terjeszt folyamodván országgyűl k po megad esz ta m zsi Rose Sal S Gott Má Á Ná Lemb Ábr H U k kirá 16 tü leszállí 183 tekint z b a zsi érd poz országgyű képvise