13865.htm

CÍMSZÓ: Pesti Chevra Kadisa

SZÓCIKK: Néhai Kann Ármin nagyobb alapítványából 1869. létesítette a P. az Aggok házát, mely 1891. költözött saját díszes hajlékába. Ápoltjainak száma kb. 200. Ugyancsak a P. intézménye az 1910. Lajta Béla műépítész tervei szerint épült, Teles Ede művészi Mózes relief szobrával díszített Szeretetház, melyben felekezeti különbség nélkül 75 gyógyíthatatlan beteg nyer gondozást. A Szeretetház épületében van 1919 óta elhelyezve a 60 ágyas kitűnően felszerelt Szeretetkórház. 1923-ban nyitotta meg a P. a Szeretetház mellett a Felnőtt Vakok Otthonát, amelyben 75 felnőtt vakot ápolnak. 1918-ban kezdte építtetni a P. a Menedékházat, amelyet a forradalom kitörésekor kénytelen volt szükséglakások céljaira átengedni. A P. tagjainak száma 27,000. Évi költségvetése kb. 820,000 pengő. Vezetősége: a 250 tagból álló képviselőtestület, a 65 tagú választmány és az elöljáróság, melynek tagjai a következők: Adler Gyula elnök, Bródy József és Kramer Miksa alelnökök, Arányi Ignác királyi tanácsos, Breitner Lipót, Jánosi Engel Gyula udvari tanácsos és Fleischmann Sándor elöljárósági tagok. Igazgató főtitkár: Endrei S. Henrik dr.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3865. címszó a lexikon => 701. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13865.htm

CÍMSZÓ: Pesti Chevra Kadisa

SZÓCIKK: Néhai Kann Ármin nagyobb alapítványából 1869. létesítette a P. az Aggok házát, mely 1891. költözött saját díszes hajlékába. Ápoltjainak száma kb. 200. Ugyancsak a P. intézménye az 1910. Lajta Béla műépítész tervei szerint épült, Teles Ede művészi Mózes relief szobrával díszített Szeretetház, melyben felekezeti különbség nélkül 75 gyógyíthatatlan beteg nyer gondozást. A Szeretetház épületében van 1919 óta elhelyezve a 60 ágyas kitűnően felszerelt Szeretetkórház. 1923-ban nyitotta meg a P. a Szeretetház mellett a Felnőtt Vakok Otthonát, amelyben 75 felnőtt vakot ápolnak. 1918-ban kezdte építtetni a P. a Menedékházat, amelyet a forradalom kitörésekor kénytelen volt szükséglakások céljaira átengedni. A P. tagjainak száma 27,000. Évi költségvetése kb. 820,000 pengő. Vezetősége: a 250 tagból álló képviselőtestület, a 65 tagú választmány és az elöljáróság, melynek tagjai a következők: Adler Gyula elnök, Bródy József és Kramer Miksa alelnökök, Arányi Ignác királyi tanácsos, Breitner Lipót, Jánosi Engel Gyula udvari tanácsos és Fleischmann Sándor elöljárósági tagok. Igazgató főtitkár: Endrei S. Henrik dr.

13865.ht

CÍMSZÓ Pest Chevr Kadis

SZÓCIKK Néha Kan Ármi nagyob alapítványábó 1869 létesített P a Aggo házát mel 1891 költözöt sajá dísze hajlékába Ápoltjaina szám kb 200 Ugyancsa P intézmény a 1910 Lajt Bél műépítés terve szerin épült Tele Ed művész Móze relie szobráva díszítet Szeretetház melybe felekezet különbsé nélkü 7 gyógyíthatatla bete nye gondozást Szeretethá épületébe va 191 ót elhelyezv 6 ágya kitűnőe felszerel Szeretetkórház 1923-ba nyitott me P Szeretethá mellet Felnőt Vako Otthonát amelybe 7 felnőt vako ápolnak 1918-ba kezdt építtetn P Menedékházat amelye forradalo kitöréseko kénytele vol szükséglakáso céljair átengedni P tagjaina szám 27,000 Év költségvetés kb 820,00 pengő Vezetősége 25 tagbó áll képviselőtestület 6 tag választmán é a elöljáróság melyne tagja következők Adle Gyul elnök Bród Józse é Krame Miks alelnökök Arány Igná király tanácsos Breitne Lipót János Enge Gyul udvar tanácso é Fleischman Sándo elöljáróság tagok Igazgat főtitkár Endre S Henri dr

13865.h

CÍMSZ Pes Chev Kadi

SZÓCIK Néh Ka Árm nagyo alapítványáb 186 létesítet Agg házá me 189 költözö saj dísz hajlékáb Ápoltjain szá k 20 Ugyancs intézmén 191 Laj Bé műépíté terv szeri épül Tel E művés Móz reli szobráv díszíte Szeretethá melyb felekeze különbs nélk gyógyíthatatl bet ny gondozás Szereteth épületéb v 19 ó elhelyez ágy kitűnő felszere Szeretetkórhá 1923-b nyitot m Szereteth melle Felnő Vak Otthoná amelyb felnő vak ápolna 1918-b kezd építtet Menedékháza amely forradal kitörések kénytel vo szükséglakás céljai átengedn tagjain szá 27,00 É költségveté k 820,0 peng Vezetőség 2 tagb ál képviselőtestüle ta választmá elöljárósá melyn tagj következő Adl Gyu elnö Bró Józs Kram Mik alelnökö Arán Ign királ tanácso Breitn Lipó Jáno Eng Gyu udva tanács Fleischma Sánd elöljárósá tago Igazga főtitká Endr Henr d

13865.

CÍMS Pe Che Kad

SZÓCI Né K Ár nagy alapítványá 18 létesíte Ag ház m 18 költöz sa dís hajléká Ápoltjai sz 2 Ugyanc intézmé 19 La B műépít ter szer épü Te művé Mó rel szobrá díszít Szereteth mely felekez különb nél gyógyíthatat be n gondozá Szeretet épületé 1 elhelye ág kitűn felszer Szeretetkórh 1923- nyito Szeretet mell Feln Va Otthon amely feln va ápoln 1918- kez építte Menedékház amel forrada kitörése kényte v szükséglaká célja átenged tagjai sz 27,0 költségvet 820, pen Vezetősé tag á képviselőtestül t választm elöljárós mely tag következ Ad Gy eln Br Józ Kra Mi alelnök Ará Ig kirá tanács Breit Lip Ján En Gy udv tanác Fleischm Sán elöljárós tag Igazg főtitk End Hen

13865

CÍM P Ch Ka

SZÓC N Á nag alapítvány 1 létesít A há 1 költö s dí hajlék Ápoltja s Ugyan intézm 1 L műépí te sze ép T műv M re szobr díszí Szeretet mel feleke külön né gyógyíthata b gondoz Szerete épület elhely á kitű felsze Szeretetkór 1923 nyit Szerete mel Fel V Ottho amel fel v ápol 1918 ke építt Menedékhá ame forrad kitörés kényt szükséglak célj átenge tagja s 27, költségve 820 pe Vezetős ta képviselőtestü választ elöljáró mel ta követke A G el B Jó Kr M alelnö Ar I kir tanác Brei Li Já E G ud taná Fleisch Sá elöljáró ta Igaz főtit En He

1386

CÍ C K

SZÓ na alapítván létesí h költ d hajlé Ápoltj Ugya intéz műép t sz é mű r szob dísz Szerete me felek külö n gyógyíthat gondo Szeret épüle elhel kit felsz Szeretetkó 192 nyi Szeret me Fe Otth ame fe ápo 191 k épít Menedékh am forra kitöré kény szükségla cél áteng tagj 27 költségv 82 p Vezető t képviselőtest válasz elöljár me t követk e J K aleln A ki taná Bre L J u tan Fleisc S elöljár t Iga főti E H