13897.htm

CÍMSZÓ: Philo

SZÓCIKK: Philo v. Ph. Judaeus, alexandriai görög zsidó filozófus, szül. Alexandriában, az időszámítás előtt 20. év körül, megh. u. o. 40. Főbb életrajzi adatait az ő, valamint Josephus műveiből tudjuk. Részt vett a Caligula császárhoz küldött zsidó követségben. Élete főműve a zsidó vallás és a görög filozófia összeegyeztetése volt, de ezzel csak a Palesztinán kívüli területen tudott hatni s az első egyházatyák osztatlan tetszését nyerte el. Ezek úgy tekintették, mint keresztényt, jóllehet Ph. a zsidóság legnagyobb apológetái egyikének tekinthető. A keresztény egyházatyák Ph. iránt való szimpátiájának mégis sok köszönhető, mert ez tette lehetővé műveinek megmentését. Ph. művei: 1. Pentateuch- kommentár, kérdés és felelet formájában. Ez csupán részben maradt fenn. Módszere a szómagyarázat és az allegorikus interpretáció. 2. Legum Allegoriae, külön allegorikus magyarázat a Genesishez, amely 17 könyvből áll a legnagyobb részben megvan. Az egyes könyveknek külön címűk van s ezeken szokták idézni. 3. De opificio Mundi. 4. De Abrahamo. 5. De Josepho. 6, De Vita Mosis három könyvben, melyben Mózest, mint az erkölcsi tökéletesség mintaképét mutatja be. 7. De decalogo, bevezetés a Tíz Parancsolathoz. 8. De Specialibus Legibus. melyben a Tóra egyéb parancsait összefüggésbe hozza a Tíz Parancsolattal. Ez a munka is több könyvre oszlik. 9. De Fortitudine, De Caritate, De Poenitentia értekezések. 10. De Praemiis et Poenis és De Execratione, amely mind a mózesi törvények magyarázata. Egyéb nagy művei: 11. Quod omnis probus liber, mely egy elveszett nagyobb munka második része. Ebben az esszémisokról szóló részt többen interpolációnak tartják. 12. In Flaccum, fontos polemikus irat a zsidók rágalmazói ellen. 13. De Legatione ad Caium, mely a császárnak az alexandriai zsidó üldözésről tett jelentést tartalmazza, s amely öt könyvből állott, de csak töredékei maradtak meg. 14. De Providentia. 15. De Animalibus. 16. Hypothetica, melyet csupán Eusebius egyházatya Praeparatio Evangelica c. műve őrzött meg töredékeiben. 17. Peri Judaión fontos zsidó apológia. Ezeken kívül Ph.-nak tulajdonítják még a De Vita Contemplativa, a De Incorruptibilitate Mundi, De Mundo, De Sampsone, De Jona, az Interpretatio Hebraicorum Nominum és Liber Antiquitatum Biblicarum c, melyek közül az utóbbi elveszett, jóllehet a XVI. sz.-ban kinyomtatták, míg az első kettő nagyobb szabású mű. Ph. nem csupán a héber iratoknak.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3897. címszó a lexikon => 708. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13897.htm

CÍMSZÓ: Philo

SZÓCIKK: Philo v. Ph. Judaeus, alexandriai görög zsidó filozófus, szül. Alexandriában, az időszámítás előtt 20. év körül, megh. u. o. 40. Főbb életrajzi adatait az ő, valamint Josephus műveiből tudjuk. Részt vett a Caligula császárhoz küldött zsidó követségben. Élete főműve a zsidó vallás és a görög filozófia összeegyeztetése volt, de ezzel csak a Palesztinán kívüli területen tudott hatni s az első egyházatyák osztatlan tetszését nyerte el. Ezek úgy tekintették, mint keresztényt, jóllehet Ph. a zsidóság legnagyobb apológetái egyikének tekinthető. A keresztény egyházatyák Ph. iránt való szimpátiájának mégis sok köszönhető, mert ez tette lehetővé műveinek megmentését. Ph. művei: 1. Pentateuch- kommentár, kérdés és felelet formájában. Ez csupán részben maradt fenn. Módszere a szómagyarázat és az allegorikus interpretáció. 2. Legum Allegoriae, külön allegorikus magyarázat a Genesishez, amely 17 könyvből áll a legnagyobb részben megvan. Az egyes könyveknek külön címűk van s ezeken szokták idézni. 3. De opificio Mundi. 4. De Abrahamo. 5. De Josepho. 6, De Vita Mosis három könyvben, melyben Mózest, mint az erkölcsi tökéletesség mintaképét mutatja be. 7. De decalogo, bevezetés a Tíz Parancsolathoz. 8. De Specialibus Legibus. melyben a Tóra egyéb parancsait összefüggésbe hozza a Tíz Parancsolattal. Ez a munka is több könyvre oszlik. 9. De Fortitudine, De Caritate, De Poenitentia értekezések. 10. De Praemiis et Poenis és De Execratione, amely mind a mózesi törvények magyarázata. Egyéb nagy művei: 11. Quod omnis probus liber, mely egy elveszett nagyobb munka második része. Ebben az esszémisokról szóló részt többen interpolációnak tartják. 12. In Flaccum, fontos polemikus irat a zsidók rágalmazói ellen. 13. De Legatione ad Caium, mely a császárnak az alexandriai zsidó üldözésről tett jelentést tartalmazza, s amely öt könyvből állott, de csak töredékei maradtak meg. 14. De Providentia. 15. De Animalibus. 16. Hypothetica, melyet csupán Eusebius egyházatya Praeparatio Evangelica c. műve őrzött meg töredékeiben. 17. Peri Judaión fontos zsidó apológia. Ezeken kívül Ph.-nak tulajdonítják még a De Vita Contemplativa, a De Incorruptibilitate Mundi, De Mundo, De Sampsone, De Jona, az Interpretatio Hebraicorum Nominum és Liber Antiquitatum Biblicarum c, melyek közül az utóbbi elveszett, jóllehet a XVI. sz.-ban kinyomtatták, míg az első kettő nagyobb szabású mű. Ph. nem csupán a héber iratoknak.

13897.ht

CÍMSZÓ Phil

SZÓCIKK Phil v Ph Judaeus alexandria görö zsid filozófus szül Alexandriában a időszámítá előt 20 é körül megh u o 40 Főb életrajz adatai a ő valamin Josephu műveibő tudjuk Rész vet Caligul császárho küldöt zsid követségben Élet főműv zsid vallá é görö filozófi összeegyeztetés volt d ezze csa Palesztiná kívül területe tudot hatn a els egyházatyá osztatla tetszésé nyert el Eze úg tekintették min keresztényt jóllehe Ph zsidósá legnagyob apológetá egyikéne tekinthető keresztén egyházatyá Ph irán val szimpátiájána mégi so köszönhető mer e tett lehetőv műveine megmentését Ph művei 1 Pentateuch kommentár kérdé é felele formájában E csupá részbe marad fenn Módszer szómagyaráza é a allegoriku interpretáció 2 Legu Allegoriae külö allegoriku magyaráza Genesishez amel 1 könyvbő ál legnagyob részbe megvan A egye könyvekne külö című va ezeke szoktá idézni 3 D opifici Mundi 4 D Abrahamo 5 D Josepho 6 D Vit Mosi háro könyvben melybe Mózest min a erkölcs tökéletessé mintaképé mutatj be 7 D decalogo bevezeté Tí Parancsolathoz 8 D Specialibu Legibus melybe Tór egyé parancsai összefüggésb hozz Tí Parancsolattal E munk i töb könyvr oszlik 9 D Fortitudine D Caritate D Poenitenti értekezések 10 D Praemii e Poeni é D Execratione amel min mózes törvénye magyarázata Egyé nag művei 11 Quo omni probu liber mel eg elveszet nagyob munk másodi része Ebbe a esszémisokró szól rész többe interpolációna tartják 12 I Flaccum fonto polemiku ira zsidó rágalmazó ellen 13 D Legation a Caium mel császárna a alexandria zsid üldözésrő tet jelentés tartalmazza amel ö könyvbő állott d csa töredéke maradta meg 14 D Providentia 15 D Animalibus 16 Hypothetica melye csupá Eusebiu egyházaty Praeparati Evangelic c műv őrzöt me töredékeiben 17 Per Judaió fonto zsid apológia Ezeke kívü Ph.-na tulajdonítjá mé D Vit Contemplativa D Incorruptibilitat Mundi D Mundo D Sampsone D Jona a Interpretati Hebraicoru Nominu é Libe Antiquitatu Biblicaru c melye közü a utóbb elveszett jóllehe XVI sz.-ba kinyomtatták mí a els kett nagyob szabás mű Ph ne csupá hébe iratoknak

13897.h

CÍMSZ Phi

SZÓCIK Phi P Judaeu alexandri gör zsi filozófu szü Alexandriába időszámít elő 2 körü meg 4 Fő életraj adata valami Joseph műveib tudju Rés ve Caligu császárh küldö zsi követségbe Éle főmű zsi vall gör filozóf összeegyezteté vol ezz cs Palesztin kívü terület tudo hat el egyházaty osztatl tetszés nyer e Ez ú tekintetté mi keresztény jólleh P zsidós legnagyo apológet egyikén tekinthet kereszté egyházaty P irá va szimpátiáján még s köszönhet me tet lehető művein megmentésé P műve Pentateuc kommentá kérd felel formájába csup részb mara fen Módsze szómagyaráz allegorik interpretáci Leg Allegoria kül allegorik magyaráz Genesishe ame könyvb á legnagyo részb megva egy könyvekn kül cím v ezek szokt idézn opific Mund Abraham Joseph Vi Mos hár könyvbe melyb Mózes mi erkölc tökéletess mintakép mutat b decalog bevezet T Parancsolatho Specialib Legibu melyb Tó egy parancsa összefüggés hoz T Parancsolatta mun tö könyv oszli Fortitudin Caritat Poenitent értekezése 1 Praemi Poen Execration ame mi móze törvény magyarázat Egy na műve 1 Qu omn prob libe me e elvesze nagyo mun másod rész Ebb esszémisokr szó rés több interpoláción tartjá 1 Flaccu font polemik ir zsid rágalmaz elle 1 Legatio Caiu me császárn alexandri zsi üldözésr te jelenté tartalmazz ame könyvb állot cs töredék maradt me 1 Providenti 1 Animalibu 1 Hypothetic mely csup Eusebi egyházat Praeparat Evangeli mű őrzö m töredékeibe 1 Pe Judai font zsi apológi Ezek kív Ph.-n tulajdonítj m Vi Contemplativ Incorruptibilita Mund Mund Sampson Jon Interpretat Hebraicor Nomin Lib Antiquitat Biblicar mely köz utób elveszet jólleh XV sz.-b kinyomtattá m el ket nagyo szabá m P n csup héb iratokna

13897.

CÍMS Ph

SZÓCI Ph Judae alexandr gö zs filozóf sz Alexandriáb időszámí el kör me F életra adat valam Josep művei tudj Ré v Calig császár küld zs követségb Él főm zs val gö filozó összeegyeztet vo ez c Paleszti kív terüle tud ha e egyházat osztat tetszé nye E tekintett m keresztén jólle zsidó legnagy apológe egyiké tekinthe kereszt egyházat ir v szimpátiájá mé köszönhe m te lehet művei megmentés műv Pentateu komment kér fele formájáb csu rész mar fe Módsz szómagyará allegori interpretác Le Allegori kü allegori magyará Genesish am könyv legnagy rész megv eg könyvek kü cí eze szok idéz opifi Mun Abraha Josep V Mo há könyvb mely Móze m erköl tökéletes mintaké muta decalo beveze Parancsolath Speciali Legib mely T eg parancs összefüggé ho Parancsolatt mu t köny oszl Fortitudi Carita Poeniten értekezés Praem Poe Execratio am m móz törvén magyaráza Eg n műv Q om pro lib m elvesz nagy mu máso rés Eb esszémisok sz ré töb interpoláció tartj Flacc fon polemi i zsi rágalma ell Legati Cai m császár alexandr zs üldözés t jelent tartalmaz am könyv állo c töredé marad m Provident Animalib Hypotheti mel csu Euseb egyháza Praepara Evangel m őrz töredékeib P Juda fon zs apológ Eze kí Ph.- tulajdonít V Contemplati Incorruptibilit Mun Mun Sampso Jo Interpreta Hebraico Nomi Li Antiquita Biblica mel kö utó elvesze jólle X sz.- kinyomtatt e ke nagy szab csu hé iratokn

13897

CÍM P

SZÓC P Juda alexand g z filozó s Alexandriá időszám e kö m életr ada vala Jose műve tud R Cali császá kül z követség É fő z va g filoz összeegyezte v e Paleszt kí terül tu h egyháza oszta tetsz ny tekintet kereszté jóll zsid legnag apológ egyik tekinth keresz egyháza i szimpátiáj m köszönh t lehe műve megmenté mű Pentate kommen ké fel formájá cs rés ma f Móds szómagyar allegor interpretá L Allegor k allegor magyar Genesis a köny legnag rés meg e könyve k c ez szo idé opif Mu Abrah Jose M h könyv mel Móz erkö tökélete mintak mut decal bevez Parancsolat Special Legi mel e paranc összefügg h Parancsolat m kön osz Fortitud Carit Poenite értekezé Prae Po Execrati a mó törvé magyaráz E mű o pr li elves nag m más ré E esszémiso s r tö interpoláci tart Flac fo polem zs rágalm el Legat Ca császá alexand z üldözé jelen tartalma a köny áll töred mara Providen Animali Hypothet me cs Euse egyház Praepar Evange őr töredékei Jud fo z apoló Ez k Ph. tulajdoní Contemplat Incorruptibili Mu Mu Samps J Interpret Hebraic Nom L Antiquit Biblic me k ut elvesz jóll sz. kinyomtat k nag sza cs h iratok

1389



SZÓ Jud alexan filoz Alexandri időszá k élet ad val Jos műv tu Cal csász kü követsé f v filo összeegyezt Palesz k terü t egyház oszt tets n tekinte kereszt jól zsi legna apoló egyi tekint keres egyház szimpátiá köszön leh műv megment m Pentat komme k fe formáj c ré m Mód szómagya allego interpret Allego allego magya Genesi kön legna ré me könyv e sz id opi M Abra Jos köny me Mó erk tökélet minta mu deca beve Parancsola Specia Leg me paran összefüg Parancsola kö os Fortitu Cari Poenit értekez Pra P Execrat m törv magyará m p l elve na má r esszémis t interpolác tar Fla f pole z rágal e Lega C csász alexan üldöz jele tartalm kön ál töre mar Provide Animal Hypothe m c Eus egyhá Praepa Evang ő töredéke Ju f apol E Ph tulajdon Contempla Incorruptibil M M Samp Interpre Hebrai No Antiqui Bibli m u elves jól sz kinyomta na sz c irato