13933.htm

CÍMSZÓ: Pollák

SZEMÉLYNÉV: Pollák Illés

SZÓCIKK: "P. Illés, jogtudós és publicista, szül. Szombathelyen 1852. dec. 13. A budapesti és bécsi egyetemeken tanult, majd 1879. ügyvédi irodát nyitott a fővárosban, ahol egyik legkeresettebb ügyvéd lett. Egyszersmind állandó publicisztikai munkásságot fejtett ki és évtizedeken át munkatársa volt a Magyar Szalonnak, a Pester Lloydnak, az Országos Hírlap, a Pesti Hírlap, a Magyar Hírlap, a Hét és a jogtudományi folyóiratoknak. A budapesti ügyvédi kamara ügyésze, a Kúria ügyvédi tanácsának tagja, az Orsz. Ügyvédszövetségnek elnöke volt. 1913-ban udvari tanácsos lett. Homo álnév alatt írt tárcái Kiss József Hét-jének legkedveltebb olvasmányai közé tartoztak. Flamma álnév alatt írta Sybilla Rómában (1894) c. könyvét az egyházpolitikai harcok idején. Egyéb művei: Erősek és gyengék (1902); A művészi teremtés törvénye (1906); A jog és az egyén küzdelme (1912); A katonai közhivatalnok megvesztegetése (1917)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3933. címszó a lexikon => 714. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13933.htm

CÍMSZÓ: Pollák

SZEMÉLYNÉV: Pollák Illés

SZÓCIKK: P. Illés, jogtudós és publicista, szül. Szombathelyen 1852. dec. 13. A budapesti és bécsi egyetemeken tanult, majd 1879. ügyvédi irodát nyitott a fővárosban, ahol egyik legkeresettebb ügyvéd lett. Egyszersmind állandó publicisztikai munkásságot fejtett ki és évtizedeken át munkatársa volt a Magyar Szalonnak, a Pester Lloydnak, az Országos Hírlap, a Pesti Hírlap, a Magyar Hírlap, a Hét és a jogtudományi folyóiratoknak. A budapesti ügyvédi kamara ügyésze, a Kúria ügyvédi tanácsának tagja, az Orsz. Ügyvédszövetségnek elnöke volt. 1913-ban udvari tanácsos lett. Homo álnév alatt írt tárcái Kiss József Hét-jének legkedveltebb olvasmányai közé tartoztak. Flamma álnév alatt írta Sybilla Rómában 1894 c. könyvét az egyházpolitikai harcok idején. Egyéb művei: Erősek és gyengék 1902 ; A művészi teremtés törvénye 1906 ; A jog és az egyén küzdelme 1912 ; A katonai közhivatalnok megvesztegetése 1917 .

13933.ht

CÍMSZÓ Pollá

SZEMÉLYNÉV Pollá Illé

SZÓCIKK P Illés jogtudó é publicista szül Szombathelye 1852 dec 13 budapest é bécs egyetemeke tanult maj 1879 ügyvéd irodá nyitot fővárosban aho egyi legkeresetteb ügyvé lett Egyszersmin álland publicisztika munkásságo fejtet k é évtizedeke á munkatárs vol Magya Szalonnak Peste Lloydnak a Országo Hírlap Pest Hírlap Magya Hírlap Hé é jogtudomány folyóiratoknak budapest ügyvéd kamar ügyésze Kúri ügyvéd tanácsána tagja a Orsz Ügyvédszövetségne elnök volt 1913-ba udvar tanácso lett Hom álné alat ír tárcá Kis Józse Hét-jéne legkedvelteb olvasmánya köz tartoztak Flamm álné alat írt Sybill Rómába 189 c könyvé a egyházpolitika harco idején Egyé művei Erőse é gyengé 190 művész teremté törvény 190 jo é a egyé küzdelm 191 katona közhivatalno megvesztegetés 191

13933.h

CÍMSZ Poll

SZEMÉLYNÉ Poll Ill

SZÓCIK Illé jogtud publicist szü Szombathely 185 de 1 budapes béc egyetemek tanul ma 187 ügyvé irod nyito fővárosba ah egy legkeresette ügyv let Egyszersmi állan publicisztik munkásság fejte évtizedek munkatár vo Magy Szalonna Pest Lloydna Ország Hírla Pes Hírla Magy Hírla H jogtudomán folyóiratokna budapes ügyvé kama ügyész Kúr ügyvé tanácsán tagj Ors Ügyvédszövetségn elnö vol 1913-b udva tanács let Ho áln ala í tárc Ki Józs Hét-jén legkedvelte olvasmány kö tartozta Flam áln ala ír Sybil Rómáb 18 könyv egyházpolitik harc idejé Egy műve Erős gyeng 19 művés teremt törvén 19 j egy küzdel 19 katon közhivataln megvesztegeté 19

13933.

CÍMS Pol

SZEMÉLYN Pol Il

SZÓCI Ill jogtu publicis sz Szombathel 18 d budape bé egyeteme tanu m 18 ügyv iro nyit fővárosb a eg legkeresett ügy le Egyszersm álla publiciszti munkássá fejt évtizede munkatá v Mag Szalonn Pes Lloydn Orszá Hírl Pe Hírl Mag Hírl jogtudomá folyóiratokn budape ügyv kam ügyés Kú ügyv tanácsá tag Or Ügyvédszövetség eln vo 1913- udv tanác le H ál al tár K Józ Hét-jé legkedvelt olvasmán k tartozt Fla ál al í Sybi Rómá 1 köny egyházpoliti har idej Eg műv Erő gyen 1 művé terem törvé 1 eg küzde 1 kato közhivatal megveszteget 1

13933

CÍM Po

SZEMÉLY Po I

SZÓC Il jogt publici s Szombathe 1 budap b egyetem tan 1 ügy ir nyi főváros e legkereset üg l Egyszers áll publiciszt munkáss fej évtized munkat Ma Szalon Pe Lloyd Orsz Hír P Hír Ma Hír jogtudom folyóiratok budap ügy ka ügyé K ügy tanács ta O Ügyvédszövetsé el v 1913 ud taná l á a tá Jó Hét-j legkedvel olvasmá tartoz Fl á a Syb Róm kön egyházpolit ha ide E mű Er gye műv tere törv e küzd kat közhivata megvesztege

1393

CÍ P

SZEMÉL P

SZÓ I jog public Szombath buda egyete ta üg i ny főváro legkerese ü Egyszer ál publicisz munkás fe évtize munka M Szalo P Lloy Ors Hí Hí M Hí jogtudo folyóirato buda üg k ügy üg tanác t Ügyvédszövets e 191 u tan t J Hét- legkedve olvasm tarto F Sy Ró kö egyházpoli h id m E gy mű ter tör küz ka közhivat megveszteg