13935.htm

CÍMSZÓ: Pollák

SZEMÉLYNÉV: Pollák Lázár

SZÓCIKK: "P. Lázár, pesti rabbi, szül. Nyitrán 1822., megh. Budapesten 1905. júl. Az óbudai, majd a prágai jesivákon tanult s az utóbbi helyen Rappoport tanítványa volt, majd Prágában hitszónoknak választották meg, azután Janovic, Kremsier és Inswraczláw hitközségeiben működött, mint rabbi s ez utóbbi sziléziai városból hívta meg a pesti hitközség rabbijául és a Rombach-utcai templom hitszónokául. Hatáskörébe tartozott még az egész Kasrusz s általában a rituálék feletti felügyelet, melynek szervezésében őt utánozták Európa nagyobb hitközségei. Jóllehet szigorúan konzervatív irányú volt, mégis tagja volt az Orsz. Rabbiszeminárium vezérlőbizottságának, anélkül, hogy annak irányával ki lett volna békülve."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3935. címszó a lexikon => 715. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13935.htm

CÍMSZÓ: Pollák

SZEMÉLYNÉV: Pollák Lázár

SZÓCIKK: P. Lázár, pesti rabbi, szül. Nyitrán 1822., megh. Budapesten 1905. júl. Az óbudai, majd a prágai jesivákon tanult s az utóbbi helyen Rappoport tanítványa volt, majd Prágában hitszónoknak választották meg, azután Janovic, Kremsier és Inswraczláw hitközségeiben működött, mint rabbi s ez utóbbi sziléziai városból hívta meg a pesti hitközség rabbijául és a Rombach-utcai templom hitszónokául. Hatáskörébe tartozott még az egész Kasrusz s általában a rituálék feletti felügyelet, melynek szervezésében őt utánozták Európa nagyobb hitközségei. Jóllehet szigorúan konzervatív irányú volt, mégis tagja volt az Orsz. Rabbiszeminárium vezérlőbizottságának, anélkül, hogy annak irányával ki lett volna békülve.

13935.ht

CÍMSZÓ Pollá

SZEMÉLYNÉV Pollá Lázá

SZÓCIKK P Lázár pest rabbi szül Nyitrá 1822. megh Budapeste 1905 júl A óbudai maj prága jesiváko tanul a utóbb helye Rappopor tanítvány volt maj Prágába hitszónokna választottá meg azutá Janovic Kremsie é Inswraczlá hitközségeibe működött min rabb e utóbb szilézia városbó hívt me pest hitközsé rabbijáu é Rombach-utca templo hitszónokául Hatásköréb tartozot mé a egés Kasrus általába rituálé felett felügyelet melyne szervezésébe ő utánoztá Európ nagyob hitközségei Jóllehe szigorúa konzervatí irány volt mégi tagj vol a Orsz Rabbiszemináriu vezérlőbizottságának anélkül hog anna irányáva k let voln békülve

13935.h

CÍMSZ Poll

SZEMÉLYNÉ Poll Láz

SZÓCIK Lázá pes rabb szü Nyitr 1822 meg Budapest 190 jú óbuda ma prág jesivák tanu utób hely Rappopo tanítván vol ma Prágáb hitszónokn választott me azut Janovi Kremsi Inswraczl hitközségeib működöt mi rab utób szilézi városb hív m pes hitközs rabbijá Rombach-utc templ hitszónokáu Hatásköré tartozo m egé Kasru általáb rituál felet felügyele melyn szervezéséb utánozt Euró nagyo hitközsége Jólleh szigorú konzervat irán vol még tag vo Ors Rabbiszeminári vezérlőbizottságána anélkü ho ann irányáv le vol békülv

13935.

CÍMS Pol

SZEMÉLYN Pol Lá

SZÓCI Láz pe rab sz Nyit 182 me Budapes 19 j óbud m prá jesivá tan utó hel Rappop tanítvá vo m Prágá hitszónok választot m azu Janov Krems Inswracz hitközségei működö m ra utó sziléz város hí pe hitköz rabbij Rombach-ut temp hitszónoká Hatáskör tartoz eg Kasr általá rituá fele felügyel mely szervezésé utánoz Eur nagy hitközség Jólle szigor konzerva irá vo mé ta v Or Rabbiszeminár vezérlőbizottságán anélk h an irányá l vo békül

13935

CÍM Po

SZEMÉLY Po L

SZÓC Lá p ra s Nyi 18 m Budape 1 óbu pr jesiv ta ut he Rappo tanítv v Prág hitszóno választo az Jano Krem Inswrac hitközsége működ r ut szilé váro h p hitkö rabbi Rombach-u tem hitszónok Hatáskö tarto e Kas által ritu fel felügye mel szervezés utáno Eu nag hitközsé Jóll szigo konzerv ir v m t O Rabbiszeminá vezérlőbizottságá anél a irány v békü

1393

CÍ P

SZEMÉL P

SZÓ L r Ny 1 Budap ób p jesi t u h Rapp tanít Prá hitszón választ a Jan Kre Inswra hitközség műkö u szil vár hitk rabb Rombach- te hitszóno Hatásk tart Ka álta rit fe felügy me szervezé után E na hitközs Jól szig konzer i Rabbiszemin vezérlőbizottság ané irán bék