13956.htm

CÍMSZÓ: Poprád

SZÓCIKK: Poprád (Poprád, Cs.-SzL), rend. tan. város Szepes vm., 2238 lak. A P.-i orthodox hitközség alig pár évtizedes. 1879 szept. 13. alakult meg. Alapítói, kik javarészt Hunfalváról származnak, a következők voltak: Grosz Lajos, Krieger Dániel, Stark Hermann és Bloch Sámuel. A hitközség első rabbija Grünburg Áron volt, aki 1907. bekövetkezett haláláig állott a hitközség élén. 1906-ban épült a hitközség temploma, amely azonban a hitközség rohamos fejlődése közben szűknek bizonyult, úgy, hogy rövidesen ki fogják bővíteni. A templomon kívül van még egy Bész hamidras. A hitközség 1908. létesítette elemi népiskoláját, mely Gottlieb Ferenc tanító vezetése alatt áll. 1924-ben Klein Mór, a hitközség díszelnökének kezdeményezésére létesült a Talmud Tóra, melynek 20-22 növendéke van. A hitközség intézményei: a Chevra Kadisa, melynek elnöke Klein Mór és Löw Ede és a Nőegylet, mely Singer Teréz elnöklete alatt áll. A hitközség tagjai közül Glesinger Henrik alapított nagyobb fatermelő vállalatot, mely kb. 70 alkalmazottat foglalkoztat. A hitközség történetét Gottlieb Ferenc tanító írta meg. A hitközség évi 160,000 ? koronás költségvetéssel dolgozik, melynek nagy részét szociális és filantropikus célokra fordítja. A hitközség anyakönyvi területéhez Ganóc, Filic, Teplic és Strapa községek tartoznak. Lélekszáma 536, családok száma 188, adót 120-an fizetnek. Foglalkozás szerint: 4 nagykereskedő, 2 tanító, 86 kereskedő, 3 ügyvéd, 1 nagyiparos, 5 orvos, 8 magántisztviselő, 12 iparos, 2 mérnök, 27 szabadpályán levő és 20 egyéb. A világháborúban a hitközség 38 tagja vett részt. A hitközség mai vezetősége: Prager Henrik főrabbi, Klein Mór örökös díszelnök, Kleinberger Henrik elnök, Czim Jakab és Guttmann Henrik templomgondnokok, Lauger Mór ellenőr, Engländer Henrik elöljáró, Grosz Miksa pénztárnok és Kalla Ignác főkántor.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3956. címszó a lexikon => 717. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13956.htm

CÍMSZÓ: Poprád

SZÓCIKK: Poprád Poprád, Cs.-SzL , rend. tan. város Szepes vm., 2238 lak. A P.-i orthodox hitközség alig pár évtizedes. 1879 szept. 13. alakult meg. Alapítói, kik javarészt Hunfalváról származnak, a következők voltak: Grosz Lajos, Krieger Dániel, Stark Hermann és Bloch Sámuel. A hitközség első rabbija Grünburg Áron volt, aki 1907. bekövetkezett haláláig állott a hitközség élén. 1906-ban épült a hitközség temploma, amely azonban a hitközség rohamos fejlődése közben szűknek bizonyult, úgy, hogy rövidesen ki fogják bővíteni. A templomon kívül van még egy Bész hamidras. A hitközség 1908. létesítette elemi népiskoláját, mely Gottlieb Ferenc tanító vezetése alatt áll. 1924-ben Klein Mór, a hitközség díszelnökének kezdeményezésére létesült a Talmud Tóra, melynek 20-22 növendéke van. A hitközség intézményei: a Chevra Kadisa, melynek elnöke Klein Mór és Löw Ede és a Nőegylet, mely Singer Teréz elnöklete alatt áll. A hitközség tagjai közül Glesinger Henrik alapított nagyobb fatermelő vállalatot, mely kb. 70 alkalmazottat foglalkoztat. A hitközség történetét Gottlieb Ferenc tanító írta meg. A hitközség évi 160,000 ? koronás költségvetéssel dolgozik, melynek nagy részét szociális és filantropikus célokra fordítja. A hitközség anyakönyvi területéhez Ganóc, Filic, Teplic és Strapa községek tartoznak. Lélekszáma 536, családok száma 188, adót 120-an fizetnek. Foglalkozás szerint: 4 nagykereskedő, 2 tanító, 86 kereskedő, 3 ügyvéd, 1 nagyiparos, 5 orvos, 8 magántisztviselő, 12 iparos, 2 mérnök, 27 szabadpályán levő és 20 egyéb. A világháborúban a hitközség 38 tagja vett részt. A hitközség mai vezetősége: Prager Henrik főrabbi, Klein Mór örökös díszelnök, Kleinberger Henrik elnök, Czim Jakab és Guttmann Henrik templomgondnokok, Lauger Mór ellenőr, Engländer Henrik elöljáró, Grosz Miksa pénztárnok és Kalla Ignác főkántor.

13956.ht

CÍMSZÓ Poprá

SZÓCIKK Poprá Poprád Cs.-Sz rend tan váro Szepe vm. 223 lak P.- orthodo hitközsé ali pá évtizedes 187 szept 13 alakul meg Alapítói ki javarész Hunfalváró származnak következő voltak Gros Lajos Kriege Dániel Star Herman é Bloc Sámuel hitközsé els rabbij Grünbur Áro volt ak 1907 bekövetkezet halálái állot hitközsé élén 1906-ba épül hitközsé temploma amel azonba hitközsé rohamo fejlődés közbe szűkne bizonyult úgy hog rövidese k fogjá bővíteni templomo kívü va mé eg Bés hamidras hitközsé 1908 létesített elem népiskoláját mel Gottlie Feren tanít vezetés alat áll 1924-be Klei Mór hitközsé díszelnökéne kezdeményezésér létesül Talmu Tóra melyne 20-2 növendék van hitközsé intézményei Chevr Kadisa melyne elnök Klei Mó é Lö Ed é Nőegylet mel Singe Teré elnöklet alat áll hitközsé tagja közü Glesinge Henri alapítot nagyob fatermel vállalatot mel kb 7 alkalmazotta foglalkoztat hitközsé történeté Gottlie Feren tanít írt meg hitközsé év 160,00 koroná költségvetésse dolgozik melyne nag részé szociáli é filantropiku célokr fordítja hitközsé anyakönyv területéhe Ganóc Filic Tepli é Strap községe tartoznak Lélekszám 536 családo szám 188 adó 120-a fizetnek Foglalkozá szerint nagykereskedő tanító 8 kereskedő ügyvéd nagyiparos orvos magántisztviselő 1 iparos mérnök 2 szabadpályá lev é 2 egyéb világháborúba hitközsé 3 tagj vet részt hitközsé ma vezetősége Prage Henri főrabbi Klei Mó örökö díszelnök Kleinberge Henri elnök Czi Jaka é Guttman Henri templomgondnokok Lauge Mó ellenőr Englände Henri elöljáró Gros Miks pénztárno é Kall Igná főkántor

13956.h

CÍMSZ Popr

SZÓCIK Popr Poprá Cs.-S ren ta vár Szep vm 22 la P. orthod hitközs al p évtizede 18 szep 1 alaku me Alapító k javarés Hunfalvár származna következ volta Gro Lajo Krieg Dánie Sta Herma Blo Sámue hitközs el rabbi Grünbu Ár vol a 190 bekövetkeze halálá állo hitközs élé 1906-b épü hitközs templom ame azonb hitközs roham fejlődé közb szűkn bizonyul úg ho rövides fogj bővíten templom kív v m e Bé hamidra hitközs 190 létesítet ele népiskolájá me Gottli Fere taní vezeté ala ál 1924-b Kle Mó hitközs díszelnökén kezdeményezésé létesü Talm Tór melyn 20- növendé va hitközs intézménye Chev Kadis melyn elnö Kle M L E Nőegyle me Sing Ter elnökle ala ál hitközs tagj köz Glesing Henr alapíto nagyo faterme vállalato me k alkalmazott foglalkozta hitközs történet Gottli Fere taní ír me hitközs é 160,0 koron költségvetéss dolgozi melyn na rész szociál filantropik célok fordítj hitközs anyaköny területéh Ganó Fili Tepl Stra község tartozna Lélekszá 53 család szá 18 ad 120- fizetne Foglalkoz szerin nagykeresked tanít keresked ügyvé nagyiparo orvo magántisztvisel iparo mérnö szabadpály le egyé világháborúb hitközs tag ve rész hitközs m vezetőség Prag Henr főrabb Kle M örök díszelnö Kleinberg Henr elnö Cz Jak Guttma Henr templomgondnoko Laug M ellenő Engländ Henr elöljár Gro Mik pénztárn Kal Ign főkánto

13956.

CÍMS Pop

SZÓCI Pop Popr Cs.- re t vá Sze v 2 l P ortho hitköz a évtized 1 sze alak m Alapít javaré Hunfalvá származn követke volt Gr Laj Krie Dáni St Herm Bl Sámu hitköz e rabb Grünb Á vo 19 bekövetkez halál áll hitköz él 1906- ép hitköz templo am azon hitköz roha fejlőd köz szűk bizonyu ú h rövide fog bővíte templo kí B hamidr hitköz 19 létesíte el népiskoláj m Gottl Fer tan vezet al á 1924- Kl M hitköz díszelnöké kezdeményezés létes Tal Tó mely 20 növend v hitköz intézmény Che Kadi mely eln Kl Nőegyl m Sin Te elnökl al á hitköz tag kö Glesin Hen alapít nagy faterm vállalat m alkalmazot foglalkozt hitköz történe Gottl Fer tan í m hitköz 160, koro költségvetés dolgoz mely n rés szociá filantropi célo fordít hitköz anyakön területé Gan Fil Tep Str közsé tartozn Léleksz 5 csalá sz 1 a 120 fizetn Foglalko szeri nagykereske taní kereske ügyv nagyipar orv magántisztvise ipar mérn szabadpál l egy világháború hitköz ta v rés hitköz vezetősé Pra Hen főrab Kl örö díszeln Kleinber Hen eln C Ja Guttm Hen templomgondnok Lau ellen Englän Hen elöljá Gr Mi pénztár Ka Ig főkánt

13956

CÍM Po

SZÓC Po Pop Cs. r v Sz orth hitkö évtize sz ala Alapí javar Hunfalv származ követk vol G La Kri Dán S Her B Sám hitkö rab Grün v 1 bekövetke halá ál hitkö é 1906 é hitkö templ a azo hitkö roh fejlő kö szű bizony rövid fo bővít templ k hamid hitkö 1 létesít e népiskolá Gott Fe ta veze a 1924 K hitkö díszelnök kezdeményezé léte Ta T mel 2 növen hitkö intézmén Ch Kad mel el K Nőegy Si T elnök a hitkö ta k Glesi He alapí nag fater vállala alkalmazo foglalkoz hitkö történ Gott Fe ta hitkö 160 kor költségveté dolgo mel ré szoci filantrop cél fordí hitkö anyakö terület Ga Fi Te St közs tartoz Léleks csal s 12 fizet Foglalk szer nagykeresk tan keresk ügy nagyipa or magántisztvis ipa mér szabadpá eg világhábor hitkö t ré hitkö vezetős Pr He főra K ör díszel Kleinbe He el J Gutt He templomgondno La elle Englä He elölj G M pénztá K I főkán

1395

CÍ P

SZÓ P Po Cs S ort hitk évtiz s al Alap java Hunfal szárma követ vo L Kr Dá He Sá hitk ra Grü bekövetk hal á hitk 190 hitk temp az hitk ro fejl k sz bizon rövi f bőví temp hami hitk létesí népiskol Got F t vez 192 hitk díszelnö kezdeményez lét T me növe hitk intézmé C Ka me e Nőeg S elnö hitk t Gles H alap na fate vállal alkalmaz foglalko hitk törté Got F t hitk 16 ko költségvet dolg me r szoc filantro cé ford hitk anyak terüle G F T S köz tarto Lélek csa 1 fize Foglal sze nagykeres ta keres üg nagyip o magántisztvi ip mé szabadp e világhábo hitk r hitk vezető P H főr ö dísze Kleinb H e Gut H templomgondn L ell Engl H elöl pénzt főká