13960.htm

CÍMSZÓ: Posner

SZEMÉLYNÉV: Posner Károly

SZÓCIKK: "Posner Károly Lajos, nagyiparos, szül. Pesten 1823. okt. 14., megh. Budapesten 1887. Korán árvaságra jutva, önerejéből végezte a középiskolai és kereskedelmi tanulmányait. Ezután több nagykereskedőnél könyvelősködött, majd Parisba ment, ott megtanulta a könyvkötészet iparművészeiét s 1854. hazatérve megalapította műintézetét, mely csakhamar európai hírűvé vált. Üzemének keretébe fokozatosan felvette a papírkereskedelem, a kőnyomdászat és a könyvkötészet minden ágát, a szerény iskolai füzettől egész a legpazarabb iparművészeti alkotásig. Trefort miniszter buzdítására 1884. a térképkészítést is meghonosította Magyarországon. Munkálkodásával erősen elősegítette a magyar grafikai ipar és papírkereskedelem fejlődését. Maradandó értékű iparművészeti alkotás az általa készített és I. Ferenc József királynak felajánlott Corvinus-album és a Tud. Akadémiának ajándékozott aranykönyv az alapítók neveinek megörökítésére. Á kiváló iparost a kormány kiállítási biztosként küldte ki az 1871-iki londoni, 1873-iki bécsi és 1882-iki trieszti kiállításra; tevékeny része volt az 1885-iki budapesti országos kiállítás előkészítésében is. Több megérdemlett kitüntetésben volt része: lovag, királyi tanácsos, érdemkereszt tulajdonosa lett. 1873-ban magyar nemességet kapott. Mint az 1868-iki zsidókongresszus tagja és a pesti hitközség tanügyi elöljárója élénk részt vett a felekezeti közügyekben is."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3960. címszó a lexikon => 717. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13960.htm

CÍMSZÓ: Posner

SZEMÉLYNÉV: Posner Károly

SZÓCIKK: Posner Károly Lajos, nagyiparos, szül. Pesten 1823. okt. 14., megh. Budapesten 1887. Korán árvaságra jutva, önerejéből végezte a középiskolai és kereskedelmi tanulmányait. Ezután több nagykereskedőnél könyvelősködött, majd Parisba ment, ott megtanulta a könyvkötészet iparművészeiét s 1854. hazatérve megalapította műintézetét, mely csakhamar európai hírűvé vált. Üzemének keretébe fokozatosan felvette a papírkereskedelem, a kőnyomdászat és a könyvkötészet minden ágát, a szerény iskolai füzettől egész a legpazarabb iparművészeti alkotásig. Trefort miniszter buzdítására 1884. a térképkészítést is meghonosította Magyarországon. Munkálkodásával erősen elősegítette a magyar grafikai ipar és papírkereskedelem fejlődését. Maradandó értékű iparművészeti alkotás az általa készített és I. Ferenc József királynak felajánlott Corvinus-album és a Tud. Akadémiának ajándékozott aranykönyv az alapítók neveinek megörökítésére. Á kiváló iparost a kormány kiállítási biztosként küldte ki az 1871-iki londoni, 1873-iki bécsi és 1882-iki trieszti kiállításra; tevékeny része volt az 1885-iki budapesti országos kiállítás előkészítésében is. Több megérdemlett kitüntetésben volt része: lovag, királyi tanácsos, érdemkereszt tulajdonosa lett. 1873-ban magyar nemességet kapott. Mint az 1868-iki zsidókongresszus tagja és a pesti hitközség tanügyi elöljárója élénk részt vett a felekezeti közügyekben is.

13960.ht

CÍMSZÓ Posne

SZEMÉLYNÉV Posne Károl

SZÓCIKK Posne Károl Lajos nagyiparos szül Peste 1823 okt 14. megh Budapeste 1887 Korá árvaságr jutva önerejébő végezt középiskola é kereskedelm tanulmányait Ezutá töb nagykereskedőné könyvelősködött maj Parisb ment ot megtanult könyvkötésze iparművészeié 1854 hazatérv megalapított műintézetét mel csakhama európa hírűv vált Üzeméne keretéb fokozatosa felvett papírkereskedelem kőnyomdásza é könyvkötésze minde ágát szerén iskola füzettő egés legpazarab iparművészet alkotásig Trefor miniszte buzdításár 1884 térképkészítés i meghonosított Magyarországon Munkálkodásáva erőse elősegített magya grafika ipa é papírkereskedele fejlődését Maradand érték iparművészet alkotá a által készítet é I Feren Józse királyna felajánlot Corvinus-albu é Tud Akadémiána ajándékozot aranyköny a alapító neveine megörökítésére kivál iparos kormán kiállítás biztoskén küldt k a 1871-ik londoni 1873-ik bécs é 1882-ik trieszt kiállításra tevéken rész vol a 1885-ik budapest országo kiállítá előkészítésébe is Töb megérdemlet kitüntetésbe vol része lovag király tanácsos érdemkeresz tulajdonos lett 1873-ba magya nemessége kapott Min a 1868-ik zsidókongresszu tagj é pest hitközsé tanügy elöljárój élén rész vet felekezet közügyekbe is

13960.h

CÍMSZ Posn

SZEMÉLYNÉ Posn Káro

SZÓCIK Posn Káro Lajo nagyiparo szü Pest 182 ok 14 meg Budapest 188 Kor árvaság jutv önerejéb végez középiskol kereskedel tanulmányai Ezut tö nagykereskedőn könyvelősködöt ma Paris men o megtanul könyvkötész iparművészei 185 hazatér megalapítot műintézeté me csakham európ hírű vál Üzemén kereté fokozatos felvet papírkereskedele kőnyomdász könyvkötész mind ágá szeré iskol füzett egé legpazara iparművésze alkotási Trefo miniszt buzdításá 188 térképkészíté meghonosítot Magyarországo Munkálkodásáv erős elősegítet magy grafik ip papírkereskedel fejlődésé Maradan érté iparművésze alkot álta készíte Fere Józs királyn felajánlo Corvinus-alb Tu Akadémián ajándékozo aranykön alapít nevein megörökítésér kivá iparo kormá kiállítá biztoské küld 1871-i london 1873-i béc 1882-i triesz kiállításr tevéke rés vo 1885-i budapes ország kiállít előkészítéséb i Tö megérdemle kitüntetésb vo rész lova királ tanácso érdemkeres tulajdono let 1873-b magy nemesség kapot Mi 1868-i zsidókongressz tag pes hitközs tanüg elöljáró élé rés ve felekeze közügyekb i

13960.

CÍMS Pos

SZEMÉLYN Pos Kár

SZÓCI Pos Kár Laj nagyipar sz Pes 18 o 1 me Budapes 18 Ko árvasá jut önerejé vége középisko kereskede tanulmánya Ezu t nagykereskedő könyvelősködö m Pari me megtanu könyvkötés iparművésze 18 hazaté megalapíto műintézet m csakha euró hír vá Üzemé keret fokozato felve papírkereskedel kőnyomdás könyvkötés min ág szer isko füzet eg legpazar iparművész alkotás Tref minisz buzdítás 18 térképkészít meghonosíto Magyarország Munkálkodásá erő elősegíte mag grafi i papírkereskede fejlődés Marada ért iparművész alko ált készít Fer Józ király felajánl Corvinus-al T Akadémiá ajándékoz aranykö alapí nevei megörökítésé kiv ipar korm kiállít biztosk kül 1871- londo 1873- bé 1882- tries kiállítás tevék ré v 1885- budape orszá kiállí előkészítésé T megérdeml kitüntetés v rés lov kirá tanács érdemkere tulajdon le 1873- mag nemessé kapo M 1868- zsidókongress ta pe hitköz tanü elöljár él ré v felekez közügyek

13960

CÍM Po

SZEMÉLY Po Ká

SZÓC Po Ká La nagyipa s Pe 1 m Budape 1 K árvas ju önerej vég középisk keresked tanulmány Ez nagykeresked könyvelősköd Par m megtan könyvköté iparművész 1 hazat megalapít műintéze csakh eur hí v Üzem kere fokozat felv papírkereskede kőnyomdá könyvköté mi á sze isk füze e legpaza iparművés alkotá Tre minis buzdítá 1 térképkészí meghonosít Magyarorszá Munkálkodás er elősegít ma graf papírkeresked fejlődé Marad ér iparművés alk ál készí Fe Jó királ felaján Corvinus-a Akadémi ajándéko aranyk alap neve megörökítés ki ipa kor kiállí biztos kü 1871 lond 1873 b 1882 trie kiállítá tevé r 1885 budap orsz kiáll előkészítés megérdem kitünteté ré lo kir tanác érdemker tulajdo l 1873 ma nemess kap 1868 zsidókongres t p hitkö tan elöljá é r feleke közügye

1396

CÍ P

SZEMÉL P K

SZÓ P K L nagyip P Budap árva j önere vé középis kereske tanulmán E nagykereske könyvelőskö Pa megta könyvköt iparművés haza megalapí műintéz csak eu h Üze ker fokoza fel papírkeresked kőnyomd könyvköt m sz is füz legpaz iparművé alkot Tr mini buzdít térképkész meghonosí Magyarorsz Munkálkodá e elősegí m gra papírkereske fejlőd Mara é iparművé al á kész F J kirá felajá Corvinus- Akadém ajándék arany ala nev megörökíté k ip ko kiáll bizto k 187 lon 187 188 tri kiállít tev 188 buda ors kiál előkészíté megérde kitüntet r l ki taná érdemke tulajd 187 m nemes ka 186 zsidókongre hitk ta elölj felek közügy