13970.htm

CÍMSZÓ: Pozsonyi zsidó hajszák

SZÓCIKK: Pozsonyi zsidóhajszák. Az 1505-iki budai országgyűlés idején, mikor Budán a zsidóellenes zavargások napirenden voltak (l. Budai zavargások), Pozsonyban is állandó bántalmazásokkal nyugtalanították a zsidó lakosságot. Ha utcán mutatkoztak, megdobálták és megtámadták őket. A hatóságok sem védelemben nem részesítették őket, sem pedig elégtételt nem szereztek a számukra. Ha sérelmeik megtorlását kérték, még pénzbírságra is ítélték és letartóztatásukkal fenyegették meg a zsidókat. Már 1502. olyan kíméletlen zsidóhajsza folyt a városban, hogy az állandó bántalmazások miatt még a tehetetlen és erélytelen Ulászló is keményen megrótta a várost, de ez sem használt. A városi hatóságok nem engedelmeskedtek a gyönge király rendeleteinek és a budai zavargások idején, mikor Mendel Jakab (l. o.) zsidó prefektus, a budai zavargások elől, családjával és Izrael nevű rokonával együtt királyi menlevéllel Pozsonyba menekült, a helyzet annyira elfajult, hogy a menlevél ellenére Mendelt és Izraelt súlyosan bántalmazták. Erre Ulászló három hónap múlva újabb rendeletet bocsátott ki az érdekében és meghagyta a városnak, hogy vegye a prefektust védelme alá. Az akkori viszonyok azonban arra engednek következtetni, hogy ennek a megismételt rendeletnek sem lehetett nagyobb eredménye az előbbinél.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3970. címszó a lexikon => 721. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13970.htm

CÍMSZÓ: Pozsonyi zsidó hajszák

SZÓCIKK: Pozsonyi zsidóhajszák. Az 1505-iki budai országgyűlés idején, mikor Budán a zsidóellenes zavargások napirenden voltak l. Budai zavargások , Pozsonyban is állandó bántalmazásokkal nyugtalanították a zsidó lakosságot. Ha utcán mutatkoztak, megdobálták és megtámadták őket. A hatóságok sem védelemben nem részesítették őket, sem pedig elégtételt nem szereztek a számukra. Ha sérelmeik megtorlását kérték, még pénzbírságra is ítélték és letartóztatásukkal fenyegették meg a zsidókat. Már 1502. olyan kíméletlen zsidóhajsza folyt a városban, hogy az állandó bántalmazások miatt még a tehetetlen és erélytelen Ulászló is keményen megrótta a várost, de ez sem használt. A városi hatóságok nem engedelmeskedtek a gyönge király rendeleteinek és a budai zavargások idején, mikor Mendel Jakab l. o. zsidó prefektus, a budai zavargások elől, családjával és Izrael nevű rokonával együtt királyi menlevéllel Pozsonyba menekült, a helyzet annyira elfajult, hogy a menlevél ellenére Mendelt és Izraelt súlyosan bántalmazták. Erre Ulászló három hónap múlva újabb rendeletet bocsátott ki az érdekében és meghagyta a városnak, hogy vegye a prefektust védelme alá. Az akkori viszonyok azonban arra engednek következtetni, hogy ennek a megismételt rendeletnek sem lehetett nagyobb eredménye az előbbinél.

13970.ht

CÍMSZÓ Pozsony zsid hajszá

SZÓCIKK Pozsony zsidóhajszák A 1505-ik buda országgyűlé idején miko Budá zsidóellene zavargáso napirende volta l Buda zavargáso Pozsonyba i álland bántalmazásokka nyugtalanítottá zsid lakosságot H utcá mutatkoztak megdobáltá é megtámadtá őket hatóságo se védelembe ne részesítetté őket se pedi elégtétel ne szerezte számukra H sérelmei megtorlásá kérték mé pénzbírságr i ítélté é letartóztatásukka fenyegetté me zsidókat Má 1502 olya kíméletle zsidóhajsz foly városban hog a álland bántalmazáso miat mé tehetetle é erélytele Ulászl i keménye megrótt várost d e se használt város hatóságo ne engedelmeskedte gyöng királ rendeleteine é buda zavargáso idején miko Mende Jaka l o zsid prefektus buda zavargáso elől családjáva é Izrae nev rokonáva együt király menlevélle Pozsonyb menekült helyze annyir elfajult hog menlevé ellenér Mendel é Izrael súlyosa bántalmazták Err Ulászl háro hóna múlv újab rendelete bocsátot k a érdekébe é meghagyt városnak hog vegy prefektus védelm alá A akkor viszonyo azonba arr engedne következtetni hog enne megismétel rendeletne se lehetet nagyob eredmény a előbbinél

13970.h

CÍMSZ Pozson zsi hajsz

SZÓCIK Pozson zsidóhajszá 1505-i bud országgyűl idejé mik Bud zsidóellen zavargás napirend volt Bud zavargás Pozsonyb állan bántalmazásokk nyugtalanított zsi lakosságo utc mutatkozta megdobált megtámadt őke hatóság s védelemb n részesített őke s ped elégtéte n szerezt számukr sérelme megtorlás kérté m pénzbírság ítélt letartóztatásukk fenyegett m zsidóka M 150 oly kíméletl zsidóhajs fol városba ho állan bántalmazás mia m tehetetl erélytel Ulász kemény megrót város s használ váro hatóság n engedelmeskedt gyön kirá rendeletein bud zavargás idejé mik Mend Jak zsi prefektu bud zavargás elő családjáv Izra ne rokonáv együ királ menlevéll Pozsony menekül helyz annyi elfajul ho menlev ellené Mende Izrae súlyos bántalmaztá Er Ulász hár hón múl úja rendelet bocsáto érdekéb meghagy városna ho veg prefektu védel al akko viszony azonb ar engedn következtetn ho enn megisméte rendeletn s lehete nagyo eredmén előbbiné

13970.

CÍMS Pozso zs hajs

SZÓCI Pozso zsidóhajsz 1505- bu országgyű idej mi Bu zsidóelle zavargá napiren vol Bu zavargá Pozsony álla bántalmazások nyugtalanítot zs lakosság ut mutatkozt megdobál megtámad ők hatósá védelem részesítet ők pe elégtét szerez számuk sérelm megtorlá kért pénzbírsá ítél letartóztatásuk fenyeget zsidók 15 ol kímélet zsidóhaj fo városb h álla bántalmazá mi tehetet erélyte Ulás kemén megró váro haszná vár hatósá engedelmesked gyö kir rendeletei bu zavargá idej mi Men Ja zs prefekt bu zavargá el családjá Izr n rokoná egy kirá menlevél Pozson menekü hely anny elfaju h menle ellen Mend Izra súlyo bántalmazt E Ulás há hó mú új rendele bocsát érdeké meghag városn h ve prefekt véde a akk viszon azon a enged következtet h en megismét rendelet lehet nagy eredmé előbbin

13970

CÍM Pozs z haj

SZÓC Pozs zsidóhajs 1505 b országgy ide m B zsidóell zavarg napire vo B zavarg Pozson áll bántalmazáso nyugtalaníto z lakossá u mutatkoz megdobá megtáma ő hatós védele részesíte ő p elégté szere számu sérel megtorl kér pénzbírs íté letartóztatásu fenyege zsidó 1 o kíméle zsidóha f város áll bántalmaz m tehete erélyt Ulá kemé megr vár haszn vá hatós engedelmeske gy ki rendelete b zavarg ide m Me J z prefek b zavarg e családj Iz rokon eg kir menlevé Pozso menek hel ann elfaj menl elle Men Izr súly bántalmaz Ulá h h m ú rendel bocsá érdek megha város v prefek véd ak viszo azo enge következte e megismé rendele lehe nag eredm előbbi

1397

CÍ Poz ha

SZÓ Poz zsidóhaj 150 országg id zsidóel zavar napir v zavar Pozso ál bántalmazás nyugtalanít lakoss mutatko megdob megtám ható védel részesít elégt szer szám sére megtor ké pénzbír ít letartóztatás fenyeg zsid kímél zsidóh váro ál bántalma tehet erély Ul kem meg vá hasz v ható engedelmesk g k rendelet zavar id M prefe zavar család I roko e ki menlev Pozs mene he an elfa men ell Me Iz súl bántalma Ul rende bocs érde megh váro prefe vé a visz az eng következt megism rendel leh na ered előbb