13973.htm

CÍMSZÓ: Pozsonyi városháza

SZÓCIKK: Pozsonyi városháza. Pozsony városa egy Izsák nevű zsidótól vásárolta, aki morva hercegi ügyvivő volt Pozsonyban Zsigmond király idejében (l. Izsák). Az épület eredetileg Richter Jakab örököseié volt és zálog fejében foglalta azt le a városi tanács Izsák részére a morva hercegek utasítása alapján, akik akkor Pozsony zálogbirtokosai voltak. Izsák később Pozsony városának adta el a tornyos épületet s az városháza céljaira rendezte be és mind e mai napig ezt a célt szolgálja. Az udvar hátsó részének kiképzése ma már teljesen új és a csehszlovák impérium alatt a külső homlokzatát is restaurálták és átfestették. A városházában van a városi múzeum is, amelyben számos régi zsidó dokumentumot őriznek a letűnt korokból. Az értékes okmánygyűjteményt Faust Ovidius múzeumi igazgató rendezte nagy gondossággal néhány évvel ezelőtt.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3973. címszó a lexikon => 723. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13973.htm

CÍMSZÓ: Pozsonyi városháza

SZÓCIKK: Pozsonyi városháza. Pozsony városa egy Izsák nevű zsidótól vásárolta, aki morva hercegi ügyvivő volt Pozsonyban Zsigmond király idejében l. Izsák . Az épület eredetileg Richter Jakab örököseié volt és zálog fejében foglalta azt le a városi tanács Izsák részére a morva hercegek utasítása alapján, akik akkor Pozsony zálogbirtokosai voltak. Izsák később Pozsony városának adta el a tornyos épületet s az városháza céljaira rendezte be és mind e mai napig ezt a célt szolgálja. Az udvar hátsó részének kiképzése ma már teljesen új és a csehszlovák impérium alatt a külső homlokzatát is restaurálták és átfestették. A városházában van a városi múzeum is, amelyben számos régi zsidó dokumentumot őriznek a letűnt korokból. Az értékes okmánygyűjteményt Faust Ovidius múzeumi igazgató rendezte nagy gondossággal néhány évvel ezelőtt.

13973.ht

CÍMSZÓ Pozsony városház

SZÓCIKK Pozsony városháza Pozson város eg Izsá nev zsidótó vásárolta ak morv herceg ügyviv vol Pozsonyba Zsigmon királ idejébe l Izsá A épüle eredetile Richte Jaka örökösei vol é zálo fejébe foglalt az l város tanác Izsá részér morv hercege utasítás alapján aki akko Pozson zálogbirtokosa voltak Izsá későb Pozson városána adt e tornyo épülete a városház céljair rendezt b é min ma napi ez cél szolgálja A udva háts részéne kiképzés m má teljese ú é csehszlová impériu alat küls homlokzatá i restauráltá é átfestették városházába va város múzeu is amelybe számo rég zsid dokumentumo őrizne letűn korokból A értéke okmánygyűjtemény Faus Ovidiu múzeum igazgat rendezt nag gondosságga néhán évve ezelőtt

13973.h

CÍMSZ Pozson városhá

SZÓCIK Pozson városház Pozso váro e Izs ne zsidót vásárolt a mor herce ügyvi vo Pozsonyb Zsigmo kirá idejéb Izs épül eredetil Richt Jak örököse vo zál fejéb foglal a váro taná Izs részé mor herceg utasítá alapjá ak akk Pozso zálogbirtokos volta Izs késő Pozso városán ad torny épület városhá céljai rendez mi m nap e cé szolgálj udv hát részén kiképzé m teljes csehszlov impéri ala kül homlokzat restaurált átfestetté városházáb v váro múze i amelyb szám ré zsi dokumentum őrizn letű korokbó érték okmánygyűjtemén Fau Ovidi múzeu igazga rendez na gondosságg néhá évv ezelőt

13973.

CÍMS Pozso városh

SZÓCI Pozso városhá Pozs vár Iz n zsidó vásárol mo herc ügyv v Pozsony Zsigm kir idejé Iz épü eredeti Rich Ja örökös v zá fejé fogla vár tan Iz rész mo herce utasít alapj a ak Pozs zálogbirtoko volt Iz kés Pozs városá a torn épüle városh célja rende m na c szolgál ud há részé kiképz telje csehszlo impér al kü homlokza restaurál átfestett városházá vár múz amely szá r zs dokumentu őriz let korokb érté okmánygyűjtemé Fa Ovid múze igazg rende n gondosság néh év ezelő

13973

CÍM Pozs város

SZÓC Pozs városh Poz vá I zsid vásáro m her ügy Pozson Zsig ki idej I ép eredet Ric J örökö z fej fogl vá ta I rés m herc utasí alap a Poz zálogbirtok vol I ké Poz város tor épül város célj rend n szolgá u h rész kikép telj csehszl impé a k homlokz restaurá átfestet városház vá mú amel sz z dokument őri le korok ért okmánygyűjtem F Ovi múz igaz rend gondossá né é ezel

1397

CÍ Poz váro

SZÓ Poz város Po v zsi vásár he üg Pozso Zsi k ide é erede Ri örök fe fog v t ré her utas ala Po zálogbirto vo k Po váro to épü váro cél ren szolg rés kiké tel csehsz imp homlok restaur átfeste városhá v m ame s dokumen őr l koro ér okmánygyűjte Ov mú iga ren gondoss n eze