13991.htm

CÍMSZÓ: Prossnitz

SZEMÉLYNÉV: Prossnitz Löbele

SZÓCIKK: P. Löbele, kabbalista szédelgő, szül. a XVII. sz. vége felé Brodyban, Galíciában, megh. 1750 körül Magyarországon. Szülővárosából fiatalon került a morvaországi Prossnitzba, ahol megnősült, s mint házaló tengette életét s egy város végi kunyhóban lakott. Nemsokára P. prófétának adta ki magát s híveinek megígérte, hogy a Sechina az ő felszólítására éjfélkor meg fog jelenni előttük. Az egész megjelenést egy perforált függöny mögül fehér ruhában, mellén a tetragrammetonnal ő maga intézte, s a legtöbben elhitték a csodát. A rabbi azonban leszakította a függönyt s leleplezte a csalást, mire az összes morva rabbik, élükön Oppenheimer Dávid orsz. főrabbival kiközösítették P-t. Mégis akadtak követői a sabbataiánus mozgalmak utórezgéseképpen a zavaros században. P. prófétának hirdette ki magát, felvette a Joseph ben Jacob nevet, majd összeköttetésbe lépett a hírhedt sabbataiánus szélhámossal, Nechemia Chajjunnal. Vándorélete alatt megfordult Ausztria és Németország hitközségeiben s számos hívőt be csapott, mire 1725. a kiközösítést megújították e ő Magyarországra jött, ahol azonban nem találhatott fogékony talajra és végül keresztények közt fejezte be életét. P. azt az ostobaságot hirdette, hogy Sabbattai Cevi megjelenése óta Isten a világ kormányzását erre, valamint ennek mennybemenetele óta Eibenschütz Jonathánra és őreá bízta. L. Álmessiások.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3991. címszó a lexikon => 726. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13991.htm

CÍMSZÓ: Prossnitz

SZEMÉLYNÉV: Prossnitz Löbele

SZÓCIKK: P. Löbele, kabbalista szédelgő, szül. a XVII. sz. vége felé Brodyban, Galíciában, megh. 1750 körül Magyarországon. Szülővárosából fiatalon került a morvaországi Prossnitzba, ahol megnősült, s mint házaló tengette életét s egy város végi kunyhóban lakott. Nemsokára P. prófétának adta ki magát s híveinek megígérte, hogy a Sechina az ő felszólítására éjfélkor meg fog jelenni előttük. Az egész megjelenést egy perforált függöny mögül fehér ruhában, mellén a tetragrammetonnal ő maga intézte, s a legtöbben elhitték a csodát. A rabbi azonban leszakította a függönyt s leleplezte a csalást, mire az összes morva rabbik, élükön Oppenheimer Dávid orsz. főrabbival kiközösítették P-t. Mégis akadtak követői a sabbataiánus mozgalmak utórezgéseképpen a zavaros században. P. prófétának hirdette ki magát, felvette a Joseph ben Jacob nevet, majd összeköttetésbe lépett a hírhedt sabbataiánus szélhámossal, Nechemia Chajjunnal. Vándorélete alatt megfordult Ausztria és Németország hitközségeiben s számos hívőt be csapott, mire 1725. a kiközösítést megújították e ő Magyarországra jött, ahol azonban nem találhatott fogékony talajra és végül keresztények közt fejezte be életét. P. azt az ostobaságot hirdette, hogy Sabbattai Cevi megjelenése óta Isten a világ kormányzását erre, valamint ennek mennybemenetele óta Eibenschütz Jonathánra és őreá bízta. L. Álmessiások.

13991.ht

CÍMSZÓ Prossnit

SZEMÉLYNÉV Prossnit Löbel

SZÓCIKK P Löbele kabbalist szédelgő szül XVII sz vég fel Brodyban Galíciában megh 175 körü Magyarországon Szülővárosábó fiatalo kerül morvaország Prossnitzba aho megnősült min házal tengett életé eg váro vég kunyhóba lakott Nemsokár P prófétána adt k magá híveine megígérte hog Sechin a felszólításár éjfélko me fo jelenn előttük A egés megjelenés eg perforál függön mögü fehé ruhában mellé tetragrammetonna mag intézte legtöbbe elhitté csodát rabb azonba leszakított függöny leleplezt csalást mir a össze morv rabbik élükö Oppenheime Dávi orsz főrabbiva kiközösítetté P-t Mégi akadta követő sabbataiánu mozgalma utórezgéseképpe zavaro században P prófétána hirdett k magát felvett Josep be Jaco nevet maj összeköttetésb lépet hírhed sabbataiánu szélhámossal Nechemi Chajjunnal Vándorélet alat megfordul Ausztri é Németorszá hitközségeibe számo hívő b csapott mir 1725 kiközösítés megújítottá Magyarországr jött aho azonba ne találhatot fogékon talajr é végü kereszténye köz fejezt b életét P az a ostobaságo hirdette hog Sabbatta Cev megjelenés ót Iste vilá kormányzásá erre valamin enne mennybemenetel ót Eibenschüt Jonathánr é őre bízta L Álmessiások

13991.h

CÍMSZ Prossni

SZEMÉLYNÉ Prossni Löbe

SZÓCIK Löbel kabbalis szédelg szü XVI s vé fe Brodyba Galíciába meg 17 kör Magyarországo Szülővárosáb fiatal kerü morvaorszá Prossnitzb ah megnősül mi háza tenget élet e vár vé kunyhób lakot Nemsoká prófétán ad mag hívein megígért ho Sechi felszólításá éjfélk m f jelen előttü egé megjelené e perforá függö mög feh ruhába mell tetragrammetonn ma intézt legtöbb elhitt csodá rab azonb leszakítot függön leleplez csalás mi össz mor rabbi élük Oppenheim Dáv ors főrabbiv kiközösített P- Még akadt követ sabbataián mozgalm utórezgéseképp zavar századba prófétán hirdet magá felvet Jose b Jac neve ma összeköttetés lépe hírhe sabbataián szélhámossa Nechem Chajjunna Vándoréle ala megfordu Ausztr Németorsz hitközségeib szám hív csapot mi 172 kiközösíté megújított Magyarország jöt ah azonb n találhato fogéko talaj vég keresztény kö fejez életé a ostobaság hirdett ho Sabbatt Ce megjelené ó Ist vil kormányzás err valami enn mennybemenete ó Eibenschü Jonathán őr bízt Álmessiáso

13991.

CÍMS Prossn

SZEMÉLYN Prossn Löb

SZÓCI Löbe kabbali szédel sz XV v f Brodyb Galíciáb me 1 kö Magyarország Szülővárosá fiata ker morvaorsz Prossnitz a megnősü m ház tenge éle vá v kunyhó lako Nemsok prófétá a ma hívei megígér h Sech felszólítás éjfél jele előtt eg megjelen perfor függ mö fe ruháb mel tetragrammeton m intéz legtöb elhit csod ra azon leszakíto függö leleple csalá m öss mo rabb élü Oppenhei Dá or főrabbi kiközösítet P Mé akad köve sabbataiá mozgal utórezgésekép zava századb prófétá hirde mag felve Jos Ja nev m összekötteté lép hírh sabbataiá szélhámoss Neche Chajjunn Vándorél al megford Auszt Németors hitközségei szá hí csapo m 17 kiközösít megújítot Magyarorszá jö a azon találhat fogék tala vé keresztén k feje élet ostobasá hirdet h Sabbat C megjelen Is vi kormányzá er valam en mennybemenet Eibensch Jonathá ő bíz Álmessiás

13991

CÍM Pross

SZEMÉLY Pross Lö

SZÓC Löb kabbal széde s X Brody Galíciá m k Magyarorszá Szülőváros fiat ke morvaors Prossnit megnős há teng él v kunyh lak Nemso prófét m híve megígé Sec felszólítá éjfé jel előt e megjele perfo füg m f ruhá me tetragrammeto inté legtö elhi cso r azo leszakít függ lelepl csal ös m rab él Oppenhe D o főrabb kiközösíte M aka köv sabbatai mozga utórezgéseké zav század prófét hird ma felv Jo J ne összeköttet lé hír sabbatai szélhámos Nech Chajjun Vándoré a megfor Ausz Németor hitközsége sz h csap 1 kiközösí megújíto Magyarorsz j azo találha fogé tal v kereszté fej éle ostobas hirde Sabba megjele I v kormányz e vala e mennybemene Eibensc Jonath bí Álmessiá

1399

CÍ Pros

SZEMÉL Pros L

SZÓ Lö kabba széd Brod Galíci Magyarorsz Szülőváro fia k morvaor Prossni megnő h ten é kuny la Nems prófé hív megíg Se felszólít éjf je elő megjel perf fü ruh m tetragrammet int legt elh cs az leszakí füg lelep csa ö ra é Oppenh főrab kiközösít ak kö sabbata mozg utórezgések za száza prófé hir m fel J n összekötte l hí sabbata szélhámo Nec Chajju Vándor megfo Aus Németo hitközség s csa kiközös megújít Magyarors az találh fog ta kereszt fe él ostoba hird Sabb megjel kormány val mennybemen Eibens Jonat b Álmessi