13996.htm

CÍMSZÓ: Puho

SZÓCIKK: Puho (Púchov, Cs.-Szl.), nagyk. Árva vm. 6000 lak. P.-n már 200 évvel ezelőtt is laktak zsidók, akik Morvaországból költöztek be. A hitközség kb. 150 évvel ezelőtt alakult meg. Alapítója s egyben első rabbija Neszanele Kohen volt aki kiváló talmudtudós hírében állott és évtizedekig vezette a hitközséget 1808. bekövetkezett haláláig. A hitközség a XIX, sz. elején építette első templomát, mely 1860. leégett. 1868-ban épült a ma is meglevő templom. A hitközség iskolát is létesített, amely azonban 1918. megszűnt. A jelenleg kongresszusi alapon álló hitközség intézményei a következők: a Chevra Kadisa, melynek elnöke Herzka Gusztáv, a jótékonysággal foglalkozó Cedek nőegylet, mely Langfelder Salamon vezetése alatt áll, a Nőegylet. melynek Herzka Johanna az elnöknője és a Herzl Tivadar cionista egylet, melynek Kácser Izidor az elnöke és Politzer Emmy az alelnöknője. A hitközség 20,000 ?k.-s évi költségvetéssel dolgozik, melyből 3000 ?k.-t fordít szociális és filantropikus célokra. A hitközség tagjai közül Brichta Emil alapított nagyobb ipari vállalkozást Syderolith ásványművek néven, melynek jelenlegi tulajdonosai Lőwy Márton mérnök és Neufeld Márton. A hitközség anyakönyvi területéhez Lednica, Breznica, Lednicke, Eovné, Strezenice, Zubák, Nimnica, Kockovce ésNosice községek tartoznak. A hitközség lélekszáma 300, családok száma 75, adót 70-en űzetnek. Foglalkozás szerint a hitközség tagjai többnyire kereskedők, iparosok és gazdálkodók. A hitközségben Deutschlander Sámuel rabbi Maré halvonon c. könyve jelent meg. A hitközség 15 tagja vett részt a világháborúban, akik közül 4 esett el. A forradalomnak egy áldozata van. Mai vezetősége: Kácser Izidor elnök, Lippe Vilmos alelnök, Kohn Bernát pénztárnok és Teschner Mór titkár.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3996. címszó a lexikon => 726. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13996.htm

CÍMSZÓ: Puho

SZÓCIKK: Puho Púchov, Cs.-Szl. , nagyk. Árva vm. 6000 lak. P.-n már 200 évvel ezelőtt is laktak zsidók, akik Morvaországból költöztek be. A hitközség kb. 150 évvel ezelőtt alakult meg. Alapítója s egyben első rabbija Neszanele Kohen volt aki kiváló talmudtudós hírében állott és évtizedekig vezette a hitközséget 1808. bekövetkezett haláláig. A hitközség a XIX, sz. elején építette első templomát, mely 1860. leégett. 1868-ban épült a ma is meglevő templom. A hitközség iskolát is létesített, amely azonban 1918. megszűnt. A jelenleg kongresszusi alapon álló hitközség intézményei a következők: a Chevra Kadisa, melynek elnöke Herzka Gusztáv, a jótékonysággal foglalkozó Cedek nőegylet, mely Langfelder Salamon vezetése alatt áll, a Nőegylet. melynek Herzka Johanna az elnöknője és a Herzl Tivadar cionista egylet, melynek Kácser Izidor az elnöke és Politzer Emmy az alelnöknője. A hitközség 20,000 ?k.-s évi költségvetéssel dolgozik, melyből 3000 ?k.-t fordít szociális és filantropikus célokra. A hitközség tagjai közül Brichta Emil alapított nagyobb ipari vállalkozást Syderolith ásványművek néven, melynek jelenlegi tulajdonosai Lőwy Márton mérnök és Neufeld Márton. A hitközség anyakönyvi területéhez Lednica, Breznica, Lednicke, Eovné, Strezenice, Zubák, Nimnica, Kockovce ésNosice községek tartoznak. A hitközség lélekszáma 300, családok száma 75, adót 70-en űzetnek. Foglalkozás szerint a hitközség tagjai többnyire kereskedők, iparosok és gazdálkodók. A hitközségben Deutschlander Sámuel rabbi Maré halvonon c. könyve jelent meg. A hitközség 15 tagja vett részt a világháborúban, akik közül 4 esett el. A forradalomnak egy áldozata van. Mai vezetősége: Kácser Izidor elnök, Lippe Vilmos alelnök, Kohn Bernát pénztárnok és Teschner Mór titkár.

13996.ht

CÍMSZÓ Puh

SZÓCIKK Puh Púchov Cs.-Szl nagyk Árv vm 600 lak P.- má 20 évve ezelőt i lakta zsidók aki Morvaországbó költözte be hitközsé kb 15 évve ezelőt alakul meg Alapítój egybe els rabbij Neszanel Kohe vol ak kivál talmudtudó hírébe állot é évtizedeki vezett hitközsége 1808 bekövetkezet haláláig hitközsé XIX sz elejé épített els templomát mel 1860 leégett 1868-ba épül m i meglev templom hitközsé iskolá i létesített amel azonba 1918 megszűnt jelenle kongresszus alapo áll hitközsé intézménye következők Chevr Kadisa melyne elnök Herzk Gusztáv jótékonyságga foglalkoz Cede nőegylet mel Langfelde Salamo vezetés alat áll Nőegylet melyne Herzk Johann a elnöknőj é Herz Tivada cionist egylet melyne Kácse Izido a elnök é Politze Emm a alelnöknője hitközsé 20,00 ?k.- év költségvetésse dolgozik melybő 300 ?k.- fordí szociáli é filantropiku célokra hitközsé tagja közü Bricht Emi alapítot nagyob ipar vállalkozás Syderolit ásványműve néven melyne jelenleg tulajdonosa Lőw Márto mérnö é Neufel Márton hitközsé anyakönyv területéhe Lednica Breznica Lednicke Eovné Strezenice Zubák Nimnica Kockovc ésNosic községe tartoznak hitközsé lélekszám 300 családo szám 75 adó 70-e űzetnek Foglalkozá szerin hitközsé tagja többnyir kereskedők iparoso é gazdálkodók hitközségbe Deutschlande Sámue rabb Mar halvono c könyv jelen meg hitközsé 1 tagj vet rész világháborúban aki közü eset el forradalomna eg áldozat van Ma vezetősége Kácse Izido elnök Lipp Vilmo alelnök Koh Berná pénztárno é Teschne Mó titkár

13996.h

CÍMSZ Pu

SZÓCIK Pu Púcho Cs.-Sz nagy Ár v 60 la P. m 2 évv ezelő lakt zsidó ak Morvaországb költözt b hitközs k 1 évv ezelő alaku me Alapító egyb el rabbi Neszane Koh vo a kivá talmudtud híréb állo évtizedek vezet hitközség 180 bekövetkeze halálái hitközs XI s elej építet el templomá me 186 leéget 1868-b épü megle templo hitközs iskol létesítet ame azonb 191 megszűn jelenl kongresszu alap ál hitközs intézmény következő Chev Kadis melyn elnö Herz Gusztá jótékonyságg foglalko Ced nőegyle me Langfeld Salam vezeté ala ál Nőegyle melyn Herz Johan elnöknő Her Tivad cionis egyle melyn Kács Izid elnö Politz Em alelnöknőj hitközs 20,0 ?k. é költségvetéss dolgozi melyb 30 ?k. ford szociál filantropik célokr hitközs tagj köz Brich Em alapíto nagyo ipa vállalkozá Syderoli ásványműv néve melyn jelenle tulajdonos Lő Márt mérn Neufe Márto hitközs anyaköny területéh Lednic Breznic Lednick Eovn Strezenic Zubá Nimnic Kockov ésNosi község tartozna hitközs lélekszá 30 család szá 7 ad 70- űzetne Foglalkoz szeri hitközs tagj többnyi kereskedő iparos gazdálkodó hitközségb Deutschland Sámu rab Ma halvon köny jele me hitközs tag ve rés világháborúba ak köz ese e forradalomn e áldoza va M vezetőség Kács Izid elnö Lip Vilm alelnö Ko Bern pénztárn Teschn M titká

13996.

CÍMS P

SZÓCI P Púch Cs.-S nag Á 6 l P év ezel lak zsid a Morvaország költöz hitköz év ezel alak m Alapít egy e rabb Neszan Ko v kiv talmudtu híré áll évtizede veze hitközsé 18 bekövetkez halálá hitköz X ele építe e templom m 18 leége 1868- ép megl templ hitköz isko létesíte am azon 19 megszű jelen kongressz ala á hitköz intézmén következ Che Kadi mely eln Her Guszt jótékonyság foglalk Ce nőegyl m Langfel Sala vezet al á Nőegyl mely Her Joha elnökn He Tiva cioni egyl mely Kác Izi eln Polit E alelnöknő hitköz 20, ?k költségvetés dolgoz mely 3 ?k for szociá filantropi célok hitköz tag kö Bric E alapít nagy ip vállalkoz Syderol ásványmű név mely jelenl tulajdono L Már mér Neuf Márt hitköz anyakön területé Ledni Brezni Lednic Eov Strezeni Zub Nimni Kocko ésNos közsé tartozn hitköz léleksz 3 csalá sz a 70 űzetn Foglalko szer hitköz tag többny keresked iparo gazdálkod hitközség Deutschlan Sám ra M halvo kön jel m hitköz ta v ré világháborúb a kö es forradalom áldoz v vezetősé Kác Izi eln Li Vil aleln K Ber pénztár Tesch titk

13996

CÍM

SZÓC Púc Cs.- na é eze la zsi Morvaorszá költö hitkö é eze ala Alapí eg rab Nesza K ki talmudt hír ál évtized vez hitközs 1 bekövetke halál hitkö el épít templo 1 leég 1868 é meg temp hitkö isk létesít a azo 1 megsz jele kongress al hitkö intézmé követke Ch Kad mel el He Gusz jótékonysá foglal C nőegy Langfe Sal veze a Nőegy mel He Joh elnök H Tiv cion egy mel Ká Iz el Poli alelnökn hitkö 20 ? költségveté dolgo mel ? fo szoci filantrop célo hitkö ta k Bri alapí nag i vállalko Sydero ásványm né mel jelen tulajdon Má mé Neu Már hitkö anyakö terület Ledn Brezn Ledni Eo Strezen Zu Nimn Kock ésNo közs tartoz hitkö léleks csal s 7 űzet Foglalk sze hitkö ta többn kereske ipar gazdálko hitközsé Deutschla Sá r halv kö je hitkö t r világháború k e forradalo áldo vezetős Ká Iz el L Vi alel Be pénztá Tesc tit

1399



SZÓ Pú Cs. n ez l zs Morvaorsz költ hitk ez al Alap e ra Nesz k talmud hí á évtize ve hitköz bekövetk halá hitk e épí templ leé 186 me tem hitk is létesí az megs jel kongres a hitk intézm követk C Ka me e H Gus jótékonys fogla nőeg Langf Sa vez Nőeg me H Jo elnö Ti cio eg me K I e Pol alelnök hitk 2 költségvet dolg me f szoc filantro cél hitk t Br alap na vállalk Syder ásvány n me jele tulajdo M m Ne Má hitk anyak terüle Led Brez Ledn E Streze Z Nim Koc ésN köz tarto hitk lélek csa űze Foglal sz hitk t több keresk ipa gazdálk hitközs Deutschl S hal k j hitk világhábor forradal áld vezető K I e V ale B pénzt Tes ti