14000.htm

CÍMSZÓ: Purimspiel

SZÓCIKK: Purimspiel. Purimi játék. Ezek a primitív komédiák régebben bibliai keretben mozogtak és főleg Eszter könyvéből merítették anyagukat. Később a hitközségi és a családi élet fonákságait csúfolták ki nem nagyon kényes humorral. Minthogy az irodalom hagyományai és formái nem kötötték, az alkalomszerűség pedig megfosztotta a fejlődés lehetőségeitől, a P. még ma is teljesen naiv és kezdetleges. Ugyanilyen a színrehozatala is. Színpadot és díszletet nem követel és sok művészetet sem a szereplőktől, akik rendszerint a jesiva tanulóiból kerülnek ki. A P. előadásainak legjellemzőbb sajátsága, hogy a női szerepeket is férfiak játsszák. Általában alkalmi szerzők írják a P.-eket, de vannak ennek a komoly irodalomtól félreeső igénytelen műfajnak hivatalos művelői is. Ezek között Grünwald Juda máramarosszigeti marsalik a legtehetségesebb.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 4000. címszó a lexikon => 727. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14000.htm

CÍMSZÓ: Purimspiel

SZÓCIKK: Purimspiel. Purimi játék. Ezek a primitív komédiák régebben bibliai keretben mozogtak és főleg Eszter könyvéből merítették anyagukat. Később a hitközségi és a családi élet fonákságait csúfolták ki nem nagyon kényes humorral. Minthogy az irodalom hagyományai és formái nem kötötték, az alkalomszerűség pedig megfosztotta a fejlődés lehetőségeitől, a P. még ma is teljesen naiv és kezdetleges. Ugyanilyen a színrehozatala is. Színpadot és díszletet nem követel és sok művészetet sem a szereplőktől, akik rendszerint a jesiva tanulóiból kerülnek ki. A P. előadásainak legjellemzőbb sajátsága, hogy a női szerepeket is férfiak játsszák. Általában alkalmi szerzők írják a P.-eket, de vannak ennek a komoly irodalomtól félreeső igénytelen műfajnak hivatalos művelői is. Ezek között Grünwald Juda máramarosszigeti marsalik a legtehetségesebb.

14000.ht

CÍMSZÓ Purimspie

SZÓCIKK Purimspiel Purim játék Eze primití komédiá régebbe biblia keretbe mozogta é főle Eszte könyvébő merítetté anyagukat Későb hitközség é család éle fonákságai csúfoltá k ne nagyo kénye humorral Minthog a irodalo hagyománya é formá ne kötötték a alkalomszerűsé pedi megfosztott fejlődé lehetőségeitől P mé m i teljese nai é kezdetleges Ugyanilye színrehozatal is Színpado é díszlete ne követe é so művészete se szereplőktől aki rendszerin jesiv tanulóibó kerülne ki P előadásaina legjellemzőb sajátsága hog nő szerepeke i férfia játsszák Általába alkalm szerző írjá P.-eket d vanna enne komol irodalomtó félrees igénytele műfajna hivatalo művelő is Eze közöt Grünwal Jud máramarossziget marsali legtehetségesebb

14000.h

CÍMSZ Purimspi

SZÓCIK Purimspie Puri játé Ez primit komédi régebb bibli keretb mozogt fől Eszt könyvéb merített anyaguka Késő hitközsé csalá él fonáksága csúfolt n nagy kény humorra Mintho irodal hagyomány form n kötötté alkalomszerűs ped megfosztot fejlőd lehetőségeitő m teljes na kezdetlege Ugyanily színrehozata i Színpad díszlet n követ s művészet s szereplőktő ak rendszeri jesi tanulóib kerüln k előadásain legjellemző sajátság ho n szerepek férfi játsszá Általáb alkal szerz írj P.-eke vann enn komo irodalomt félree igénytel műfajn hivatal művel i Ez közö Grünwa Ju máramarosszige marsal legtehetségeseb

14000.

CÍMS Purimsp

SZÓCI Purimspi Pur ját E primi koméd régeb bibl keret mozog fő Esz könyvé merítet anyaguk Kés hitközs csal é fonákság csúfol nag kén humorr Minth iroda hagyomán for kötött alkalomszerű pe megfoszto fejlő lehetőségeit telje n kezdetleg Ugyanil színrehozat Színpa díszle köve művésze szereplőkt a rendszer jes tanulói kerül előadásai legjellemz sajátsá h szerepe férf játssz Általá alka szer ír P.-ek van en kom irodalom félre igényte műfaj hivata műve E köz Grünw J máramarosszig marsa legtehetségese

14000

CÍM Purims

SZÓC Purimsp Pu já prim komé rége bib kere mozo f Es könyv meríte anyagu Ké hitköz csa fonáksá csúfo na ké humor Mint irod hagyomá fo kötöt alkalomszer p megfoszt fejl lehetőségei telj kezdetle Ugyani színrehoza Színp díszl köv művész szereplők rendsze je tanuló kerü előadása legjellem sajáts szerep fér játss Által alk sze í P.-e va e ko irodalo félr igényt műfa hivat műv kö Grün máramarosszi mars legtehetséges

1400

CÍ Purim

SZÓ Purims P j pri kom rég bi ker moz E köny merít anyag K hitkö cs fonáks csúf n k humo Min iro hagyom f kötö alkalomsze megfosz fej lehetősége tel kezdetl Ugyan színrehoz Szín dísz kö művés szereplő rendsz j tanul ker előadás legjelle saját szere fé játs Álta al sz P.- v k irodal fél igény műf hiva mű k Grü máramarossz mar legtehetsége