14004.htm

CÍMSZÓ: Purjesz

SZEMÉLYNÉV: Purjesz Lajos

SZÓCIKK: P. Lajos, publicista, szül. Nagytóti pusztán 1881. szept. 4., megh. Budapesten 1925. jan. 7. Jogi tanulmányai elvégzése után az Egyetértés belmunkatársa, majd felelős szerkesztője lett, később pedig a Világ főszerkesztője volt. Sokáig szerkesztette a magyarországi szabadkőművesség hivatalos lapját, a Keletet és az Orientet is. Élénk részt vett úgy az újságírótársadalom, mint a közélet szociális mozgalmaiban. Része volt a Budapesti Újságírók Egyesülete betegpénztárának, özvegy- és árvaalapjának megteremtésében s főtitkára volt a Budapesti Újságírók Egyesületének.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 4004. címszó a lexikon => 727. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14004.htm

CÍMSZÓ: Purjesz

SZEMÉLYNÉV: Purjesz Lajos

SZÓCIKK: P. Lajos, publicista, szül. Nagytóti pusztán 1881. szept. 4., megh. Budapesten 1925. jan. 7. Jogi tanulmányai elvégzése után az Egyetértés belmunkatársa, majd felelős szerkesztője lett, később pedig a Világ főszerkesztője volt. Sokáig szerkesztette a magyarországi szabadkőművesség hivatalos lapját, a Keletet és az Orientet is. Élénk részt vett úgy az újságírótársadalom, mint a közélet szociális mozgalmaiban. Része volt a Budapesti Újságírók Egyesülete betegpénztárának, özvegy- és árvaalapjának megteremtésében s főtitkára volt a Budapesti Újságírók Egyesületének.

14004.ht

CÍMSZÓ Purjes

SZEMÉLYNÉV Purjes Lajo

SZÓCIKK P Lajos publicista szül Nagytót pusztá 1881 szept 4. megh Budapeste 1925 jan 7 Jog tanulmánya elvégzés utá a Egyetérté belmunkatársa maj felelő szerkesztőj lett későb pedi Vilá főszerkesztőj volt Sokái szerkesztett magyarország szabadkőművessé hivatalo lapját Kelete é a Oriente is Élén rész vet úg a újságírótársadalom min közéle szociáli mozgalmaiban Rész vol Budapest Újságíró Egyesület betegpénztárának özvegy é árvaalapjána megteremtésébe főtitkár vol Budapest Újságíró Egyesületének

14004.h

CÍMSZ Purje

SZEMÉLYNÉ Purje Laj

SZÓCIK Lajo publicist szü Nagytó puszt 188 szep 4 meg Budapest 192 ja Jo tanulmány elvégzé ut Egyetért belmunkatárs ma felel szerkesztő let késő ped Vil főszerkesztő vol Soká szerkesztet magyarorszá szabadkőművess hivatal lapjá Kelet Orient i Élé rés ve ú újságírótársadalo mi közél szociál mozgalmaiba Rés vo Budapes Újságír Egyesüle betegpénztárána özveg árvaalapján megteremtéséb főtitká vo Budapes Újságír Egyesületéne

14004.

CÍMS Purj

SZEMÉLYN Purj La

SZÓCI Laj publicis sz Nagyt pusz 18 sze me Budapes 19 j J tanulmán elvégz u Egyetér belmunkatár m fele szerkeszt le kés pe Vi főszerkeszt vo Sok szerkeszte magyarorsz szabadkőműves hivata lapj Kele Orien Él ré v újságírótársadal m közé szociá mozgalmaib Ré v Budape Újságí Egyesül betegpénztárán özve árvaalapjá megteremtésé főtitk v Budape Újságí Egyesületén

14004

CÍM Pur

SZEMÉLY Pur L

SZÓC La publici s Nagy pus 1 sz m Budape 1 tanulmá elvég Egyeté belmunkatá fel szerkesz l ké p V főszerkesz v So szerkeszt magyarors szabadkőműve hivat lap Kel Orie É r újságírótársada köz szoci mozgalmai R Budap Újság Egyesü betegpénztárá özv árvaalapj megteremtés főtit Budap Újság Egyesületé

1400

CÍ Pu

SZEMÉL Pu

SZÓ L public Nag pu s Budap tanulm elvé Egyet belmunkat fe szerkes k főszerkes S szerkesz magyaror szabadkőműv hiva la Ke Ori újságírótársad kö szoc mozgalma Buda Újsá Egyes betegpénztár öz árvaalap megteremté főti Buda Újsá Egyesület