14007.htm

CÍMSZÓ: Putnok

SZÓCIKK: Putnok, nagyk. Gömör és Kishont ezidőszerint egyesített vm. 4218 lak. A P.-i (orthodox) hitközség - jóllehet ebben a kis mezővárosban már előbb is laktak szórványosan zsidók -1852. alakult meg. Első rabbijául Braun Salamont választotta, aki 1873. bekövetkezett haláláig buzgó odaadással, vallásos szellemben vezette a hitközséget. A Chevra Kadisa a hitközséggel egyidejűleg létesült s jelenleg Tannenbaum Zoltán az elnök. A hitközségnek egy temploma van, mely 1866. épült. Egytanerős népiskoláját, melyben kezdettől fogva magyar nyelvű az oktatás, 1875. nyitotta meg a hitközség. Ezenkívül van még a hitközségnek egy Talmud Tórája, egy Bikur Cholim és egy Sasz Chevra egylete. A hitközség évi költségvetése 28,650 pengő, melyből nagyobb összegeket fordít szociális és filantropikus célokra. A hitközség anyakönyvi területéhez a P.-i járás összes községei tartoznak. Lélekszáma 672, a családok száma 167, az adófizetőké 139. Foglalkozás szerint: 8 nagykereskedő, 4 tanító, 108 kereskedő, 3 ügyvéd, 1 köztisztviselő, 2 munkás, 2 orvos, 8 magántisztviselő, 16 iparos, 5 magánzó és 10 egyéb. A világháborúban a hitközség 89 tagja vett részt és 12-en estek el. A hitközség mai vezetősége: Tannenbaum Márton főrabbi, Tannenbaum Viktor elnök, Sidlauer Sámuel alelnök, Weinberger Vilmos gondnok, Birnbaum Jakab pénztárnok, ifj. Péter József ellenőr és Róth Samu jegyző.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 4007. címszó a lexikon => 727. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14007.htm

CÍMSZÓ: Putnok

SZÓCIKK: Putnok, nagyk. Gömör és Kishont ezidőszerint egyesített vm. 4218 lak. A P.-i orthodox hitközség - jóllehet ebben a kis mezővárosban már előbb is laktak szórványosan zsidók -1852. alakult meg. Első rabbijául Braun Salamont választotta, aki 1873. bekövetkezett haláláig buzgó odaadással, vallásos szellemben vezette a hitközséget. A Chevra Kadisa a hitközséggel egyidejűleg létesült s jelenleg Tannenbaum Zoltán az elnök. A hitközségnek egy temploma van, mely 1866. épült. Egytanerős népiskoláját, melyben kezdettől fogva magyar nyelvű az oktatás, 1875. nyitotta meg a hitközség. Ezenkívül van még a hitközségnek egy Talmud Tórája, egy Bikur Cholim és egy Sasz Chevra egylete. A hitközség évi költségvetése 28,650 pengő, melyből nagyobb összegeket fordít szociális és filantropikus célokra. A hitközség anyakönyvi területéhez a P.-i járás összes községei tartoznak. Lélekszáma 672, a családok száma 167, az adófizetőké 139. Foglalkozás szerint: 8 nagykereskedő, 4 tanító, 108 kereskedő, 3 ügyvéd, 1 köztisztviselő, 2 munkás, 2 orvos, 8 magántisztviselő, 16 iparos, 5 magánzó és 10 egyéb. A világháborúban a hitközség 89 tagja vett részt és 12-en estek el. A hitközség mai vezetősége: Tannenbaum Márton főrabbi, Tannenbaum Viktor elnök, Sidlauer Sámuel alelnök, Weinberger Vilmos gondnok, Birnbaum Jakab pénztárnok, ifj. Péter József ellenőr és Róth Samu jegyző.

14007.ht

CÍMSZÓ Putno

SZÓCIKK Putnok nagyk Gömö é Kishon ezidőszerin egyesítet vm 421 lak P.- orthodo hitközsé jóllehe ebbe ki mezővárosba má előb i lakta szórványosa zsidó -1852 alakul meg Els rabbijáu Brau Salamon választotta ak 1873 bekövetkezet halálái buzg odaadással valláso szellembe vezett hitközséget Chevr Kadis hitközségge egyidejűle létesül jelenle Tannenbau Zoltá a elnök hitközségne eg templom van mel 1866 épült Egytanerő népiskoláját melybe kezdettő fogv magya nyelv a oktatás 1875 nyitott me hitközség Ezenkívü va mé hitközségne eg Talmu Tórája eg Biku Choli é eg Sas Chevr egylete hitközsé év költségvetés 28,65 pengő melybő nagyob összegeke fordí szociáli é filantropiku célokra hitközsé anyakönyv területéhe P.- járá össze községe tartoznak Lélekszám 672 családo szám 167 a adófizetők 139 Foglalkozá szerint nagykereskedő tanító 10 kereskedő ügyvéd köztisztviselő munkás orvos magántisztviselő 1 iparos magánz é 1 egyéb világháborúba hitközsé 8 tagj vet rész é 12-e este el hitközsé ma vezetősége Tannenbau Márto főrabbi Tannenbau Vikto elnök Sidlaue Sámue alelnök Weinberge Vilmo gondnok Birnbau Jaka pénztárnok ifj Péte Józse ellenő é Rót Sam jegyző

14007.h

CÍMSZ Putn

SZÓCIK Putno nagy Göm Kisho ezidőszeri egyesíte v 42 la P. orthod hitközs jólleh ebb k mezővárosb m elő lakt szórványos zsid -185 alaku me El rabbijá Bra Salamo választott a 187 bekövetkeze halálá buz odaadássa vallás szellemb vezet hitközsége Chev Kadi hitközségg egyidejűl létesü jelenl Tannenba Zolt elnö hitközségn e templo va me 186 épül Egytaner népiskolájá melyb kezdett fog magy nyel oktatá 187 nyitot m hitközsé Ezenkív v m hitközségn e Talm Tóráj e Bik Chol e Sa Chev egylet hitközs é költségveté 28,6 peng melyb nagyo összegek ford szociál filantropik célokr hitközs anyaköny területéh P. jár össz község tartozna Lélekszá 67 család szá 16 adófizető 13 Foglalkoz szerin nagykeresked tanít 1 keresked ügyvé köztisztvisel munká orvo magántisztvisel iparo magán egyé világháborúb hitközs tag ve rés 12- est e hitközs m vezetőség Tannenba Márt főrabb Tannenba Vikt elnö Sidlau Sámu alelnö Weinberg Vilm gondno Birnba Jak pénztárno if Pét Józs ellen Ró Sa jegyz

14007.

CÍMS Put

SZÓCI Putn nag Gö Kish ezidőszer egyesít 4 l P ortho hitköz jólle eb mezőváros el lak szórványo zsi -18 alak m E rabbij Br Salam választot 18 bekövetkez halál bu odaadáss vallá szellem veze hitközség Che Kad hitközség egyidejű létes jelen Tannenb Zol eln hitközség templ v m 18 épü Egytane népiskoláj mely kezdet fo mag nye oktat 18 nyito hitközs Ezenkí hitközség Tal Tórá Bi Cho S Che egyle hitköz költségvet 28, pen mely nagy összege for szociá filantropi célok hitköz anyakön területé P já öss közsé tartozn Léleksz 6 csalá sz 1 adófizet 1 Foglalko szeri nagykereske taní kereske ügyv köztisztvise munk orv magántisztvise ipar magá egy világháború hitköz ta v ré 12 es hitköz vezetősé Tannenb Már főrab Tannenb Vik eln Sidla Sám aleln Weinber Vil gondn Birnb Ja pénztárn i Pé Józ elle R S jegy

14007

CÍM Pu

SZÓC Put na G Kis ezidősze egyesí orth hitkö jóll e mezőváro e la szórvány zs -1 ala rabbi B Sala választo 1 bekövetke halá b odaadás vall szelle vez hitközsé Ch Ka hitközsé egyidej léte jele Tannen Zo el hitközsé temp 1 ép Egytan népiskolá mel kezde f ma ny okta 1 nyit hitköz Ezenk hitközsé Ta Tór B Ch Ch egyl hitkö költségve 28 pe mel nag összeg fo szoci filantrop célo hitkö anyakö terület j ös közs tartoz Léleks csal s adófize Foglalk szer nagykeresk tan keresk ügy köztisztvis mun or magántisztvis ipa mag eg világhábor hitkö t r 1 e hitkö vezetős Tannen Má főra Tannen Vi el Sidl Sá alel Weinbe Vi gond Birn J pénztár P Jó ell jeg

1400

CÍ P

SZÓ Pu n Ki ezidősz egyes ort hitk jól mezővár l szórván z - al rabb Sal választ bekövetk hal odaadá val szell ve hitközs C K hitközs egyide lét jel Tanne Z e hitközs tem é Egyta népiskol me kezd m n okt nyi hitkö Ezen hitközs T Tó C C egy hitk költségv 2 p me na össze f szoc filantro cél hitk anyak terüle ö köz tarto Lélek csa adófiz Foglal sze nagykeres ta keres üg köztisztvi mu o magántisztvi ip ma e világhábo hitk hitk vezető Tanne M főr Tanne V e Sid S ale Weinb V gon Bir pénztá J el je