14030.htm

CÍMSZÓ: Rados

SZEMÉLYNÉV: Rados Gusztáv

SZÓCIKK: "R. Gusztáv*, matematikus, egyetemi tanár, szül. Budapesten 1862 febr. 22. A műegyetemen, az egyetem filozófiai fakultásán s a lipcsei egyetemen tanult. 1885-ben a műegyetem magántanára, 1891 óta annak nyilv. rendes tanára lett. Tb. doktora a kolozsvári egyetemnek, egyik alapítója s alelnöke a Mathematikai és Physikai Társulatnak, sokáig szerkesztője volt a Mathematikai és Physikai Lapoknak s tagja a Magy. Tud. Akadémiának; háromszor volt rektora a Műegyetemnek s hétszer volt dékánja. Az ő rektorsága alatt létesült a Műegyetem közgazdasági fakultása és a Műegyetemi Deákotthon. Az Orsz. Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság, az Orsz. Közoktatásügyi Tanács és a Középisk. Tanárképző Intézet tagja, a Felsőoktatási Egyesület matematika-természettudományi osztályának elnöke. Matematikai munkássága rendkívül kiterjedt s főleg a felső algebra és számelmélet körébe vágó tanulmányai számos magyar és külföldi szakfolyóiratban jelentek meg. Önállóan megjelent müvei: A felsőbb fokú kongruenciák elméletéhez ; Analysis és geometria."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4030. címszó a lexikon => 730. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14030.htm

CÍMSZÓ: Rados

SZEMÉLYNÉV: Rados Gusztáv

SZÓCIKK: R. Gusztáv*, matematikus, egyetemi tanár, szül. Budapesten 1862 febr. 22. A műegyetemen, az egyetem filozófiai fakultásán s a lipcsei egyetemen tanult. 1885-ben a műegyetem magántanára, 1891 óta annak nyilv. rendes tanára lett. Tb. doktora a kolozsvári egyetemnek, egyik alapítója s alelnöke a Mathematikai és Physikai Társulatnak, sokáig szerkesztője volt a Mathematikai és Physikai Lapoknak s tagja a Magy. Tud. Akadémiának; háromszor volt rektora a Műegyetemnek s hétszer volt dékánja. Az ő rektorsága alatt létesült a Műegyetem közgazdasági fakultása és a Műegyetemi Deákotthon. Az Orsz. Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság, az Orsz. Közoktatásügyi Tanács és a Középisk. Tanárképző Intézet tagja, a Felsőoktatási Egyesület matematika-természettudományi osztályának elnöke. Matematikai munkássága rendkívül kiterjedt s főleg a felső algebra és számelmélet körébe vágó tanulmányai számos magyar és külföldi szakfolyóiratban jelentek meg. Önállóan megjelent müvei: A felsőbb fokú kongruenciák elméletéhez ; Analysis és geometria.

14030.ht

CÍMSZÓ Rado

SZEMÉLYNÉV Rado Gusztá

SZÓCIKK R Gusztáv* matematikus egyetem tanár szül Budapeste 186 febr 22 műegyetemen a egyete filozófia fakultásá lipcse egyeteme tanult 1885-be műegyete magántanára 189 ót anna nyilv rende tanár lett Tb doktor kolozsvár egyetemnek egyi alapítój alelnök Mathematika é Physika Társulatnak sokái szerkesztőj vol Mathematika é Physika Lapokna tagj Magy Tud Akadémiának háromszo vol rektor Műegyetemne hétsze vol dékánja A rektorság alat létesül Műegyete közgazdaság fakultás é Műegyetem Deákotthon A Orsz Középiskola Tanárvizsgál Bizottság a Orsz Közoktatásügy Tanác é Középisk Tanárképz Intéze tagja Felsőoktatás Egyesüle matematika-természettudomány osztályána elnöke Matematika munkásság rendkívü kiterjed főle fels algebr é számelméle köréb vág tanulmánya számo magya é külföld szakfolyóiratba jelente meg Önállóa megjelen müvei felsőb fok kongruenciá elméletéhe Analysi é geometria

14030.h

CÍMSZ Rad

SZEMÉLYNÉ Rad Guszt

SZÓCIK Gusztáv matematiku egyete taná szü Budapest 18 feb 2 műegyeteme egyet filozófi fakultás lipcs egyetem tanul 1885-b műegyet magántanár 18 ó ann nyil rend taná let T dokto kolozsvá egyetemne egy alapító alelnö Mathematik Physik Társulatna soká szerkesztő vo Mathematik Physik Lapokn tag Mag Tu Akadémiána háromsz vo rekto Műegyetemn hétsz vo dékánj rektorsá ala létesü Műegyet közgazdasá fakultá Műegyete Deákottho Ors Középiskol Tanárvizsgá Bizottsá Ors Közoktatásüg Taná Középis Tanárkép Intéz tagj Felsőoktatá Egyesül matematika-természettudomán osztályán elnök Matematik munkássá rendkív kiterje fől fel algeb számelmél köré vá tanulmány szám magy külföl szakfolyóiratb jelent me Önálló megjele müve felső fo kongruenci elméletéh Analys geometri

14030.

CÍMS Ra

SZEMÉLYN Ra Gusz

SZÓCI Gusztá matematik egyet tan sz Budapes 1 fe műegyetem egye filozóf fakultá lipc egyete tanu 1885- műegye magántaná 1 an nyi ren tan le dokt kolozsv egyetemn eg alapít aleln Mathemati Physi Társulatn sok szerkeszt v Mathemati Physi Lapok ta Ma T Akadémián hároms v rekt Műegyetem héts v dékán rektors al létes Műegye közgazdas fakult Műegyet Deákotth Or Középisko Tanárvizsg Bizotts Or Közoktatásü Tan Középi Tanárké Inté tag Felsőoktat Egyesü matematika-természettudomá osztályá elnö Matemati munkáss rendkí kiterj fő fe alge számelmé kör v tanulmán szá mag külfö szakfolyóirat jelen m Önáll megjel müv fels f kongruenc elméleté Analy geometr

14030

CÍM R

SZEMÉLY R Gus

SZÓC Guszt matemati egye ta s Budape f műegyete egy filozó fakult lip egyet tan 1885 műegy magántan a ny re ta l dok kolozs egyetem e alapí alel Mathemat Phys Társulat so szerkesz Mathemat Phys Lapo t M Akadémiá három rek Műegyete hét déká rektor a léte Műegy közgazda fakul Műegye Deákott O Középisk Tanárvizs Bizott O Közoktatás Ta Közép Tanárk Int ta Felsőokta Egyes matematika-természettudom osztály eln Matemat munkás rendk kiter f f alg számelm kö tanulmá sz ma külf szakfolyóira jele Önál megje mü fel kongruen elmélet Anal geomet

1403



SZEMÉL Gu

SZÓ Gusz matemat egy t Budap műegyet eg filoz fakul li egye ta 188 műeg magánta n r t do koloz egyete alap ale Mathema Phy Társula s szerkes Mathema Phy Lap Akadémi háro re Műegyet hé dék rekto lét Műeg közgazd faku Műegy Deákot Középis Tanárviz Bizot Közoktatá T Közé Tanár In t Felsőokt Egye matematika-természettudo osztál el Matema munká rend kite al számel k tanulm s m kül szakfolyóir jel Öná megj m fe kongrue elméle Ana geome