14061.htm

CÍMSZÓ: Reform-zsidóság

SZÓCIKK: "gyakorol, a próféták utódainak és a messiási gondolat megtestesülésének tartja. Ez alapon a tökéletességre való törekvés s a józan földi élet a zsidóság célja. Eszerint megtartja a zsidó Egy-Isten hitét, minden dogmatikus magyarázat nélkül, hisz Izrael kiválasztottságában s miután a kaszt-papságot elveti, a papok-népében; hisz abban, hogy éppen azért mert kiválasztott nép (l.o.), morális kötelességeit fokozottabb mértékben kell teljesítenie; hisz az emberek tökéletes egyenrangúságában isten előtt; nem tekinti a góluszt, a diaszpórát isteni csapásnak, hanem a Gondviselés akaratának, mely Izraelt közelebb hozta a többi népekhez,- Izrael történetének végcéljául pedig nem a nemzeti újjáéledést, hanem azt a tökéletes harmóniát tekinti, melyben Izrael isten szeretetében a többi emberiséggel egyesülten működhetik; elveti a R. a veleszületett bűn gondolatát, mely egyébként távolról sem zsidó dogma, hanem éppen a pauliánus-keresztény egyházaké; elveti a cirkumciziót s a házassági jognak szerinte elavult szabványait. Ezen az új hitvalláson és a fentmondott liturgiái újításon kívül a jelenleg főképpen Amerikában nagy számmal levő szélső reformzsinagógák feltűnően és csodálatosan erős zsidó érzésű liturgiáiban még több újítás szerepel; ilyenek : az áldozási szimbólumot tartalmazó muszaf-ima pótlása bűnbánó Zsoltárokkal, a Tóra felolvasás nem szakaszonkint, hanem egyhuzamban és felhívások nélkül történik; továbbá megszüntették a templomokban a nők elkülönítését, a duchant, vagyis a papi (kohanita) áldást és a minjant, a tíz hívőhöz kötött istentiszteletet, a talliszt, tefillint és kittelt. Az almemer a frigyszekrény közvetlen közelében van. A péntekesti istentiszteletet szigorúan megtartják s amely reform-zsinagógák vasárnap is tartanak ünnepi istentiszteletet, azok sem hagyják el azt. Az újítás arra törekszik, hogy gyakrabban tartsanak ájtatosságokat s ebben alkalmazkodnak a polgári szünetekhez, anélkül, hogy a szombat szent jellegét elvileg csökkentenék. Az amerikai Egyesült Államokban hatalmas zsinagógáik vannak, így New-Yorkban, Baltimoreban, Cincinnatiban, Chicagóban s más városokban. Az ottani R. a zsidóság minden filantróp ügyében a legmesszebbmenő módon tevékenykedik. Létezésük a negyvenes évekig megy vissza s első kimagasló vezéreik a németországi származású Einhorn Dávid rabbi, az oroszországi Lilienthal rabbi, a magyarországi Isaac Wise newyorki és Szold (l. o.) baltimorei rabbik voltak. Liturgiájukat Einhorn D. állította össze, majd Szold pótolta. A nők része a mozgalomban igen jelentékeny. Jelenlegi kimagasló egyéniségei közt több kiváló teológust is látunk, így Emil J. Hirsch rabbi, chicagói egyetemi tanárt, a rabbinikus irodalom kiváló ismerőjét, Kaufmann Kohler rabbi, v. szemináriumi tanárt, perzsiai nagykövetet stb., Stephen Wise rabbit (l. o.), a mozgalom legjelentékenyebb vezetőjét. Németországban újabban erősödőben van a R., mely azonban továbbra is szigorúan megmarad az anyahitközségek keretén belül s csupán templomaiban válik külön. Magyarországon a negyvenes években, majd 1848. Horn Ede (l.o.) tábori lelkész kezdett reformmozgalmat,mely azonban rövidéletű volt. A nyolcvanas évek elején Stern Albert újpesti rabbi, kitűnő teológus próbálkozott a túlzó reform-iránnyal, de 1884. már le kellett mondania rabbiállásáról, mert saját hitközsége is idegenkedett a mozgalomtól. 1928 augusztusában a R. vezetői internacionális gyűlést tartottak Berlinben, amelyen Sir Claude Montefiore, londoni filantróp és jelentékeny zsidó teológus elnökölt; míg női részről a vezetést Lady Montagu látta el. A gyűlés a modern korhoz való teljesebb alkalmazkodás szükségességét hirdette, de arra a modern zsidóság tradícióhoz hű árnyalatait is meghívta. Az elmondottakon túlmenő különbségek itt sem merültek fel, sőt a kölcsönös közeledés és a R. régebbi túlzásainak elhagyása, másrészt a progresszív zsidóságnak a R. némely hasznos újításához való közeledési szándéka az eredmény. Ebben azonban sem a szombat, sem egyéb kimagasló tradíciók és vallási törvények elhagyása nem foglaltatik bent. Irodalom. Főorgánum a Reform Advocate 1891-től kezdve Chicagóban, szerk. E. G. Hirsch, ezenkívül számos más hetilap így a Jewish Times 1870-től, a The Jewish Reformer 1887-től kezdve, mindkettő New-Yorkban. Jost, Culturgeschichte zur neueren Geschichte der Israeliten von 1815 bis 1845 (1847) ; u. a., Geschichte des Judentums nnd seiner Sekten (III. 1859) ; A. Geiger, Jüdische geschichte von 1830 bis zur Gegenwart (1849); Holdheim, Geschichte der Berliner Reformgememde (1857); J. H. Ritter, Geschichte der jüdischen Reformation (Berlin 1865); S. Stern, Geschichte des Judentums von Mendelssohn bis auf die neuere Zeit (u. o. 1870); M. Le-in, Die Reform des Judentums (u. o. 1895); David Einhorn's Ausgewählte Predigten und Reden, ed. K. Kohler (New-York 1879) ; Ner Tamid (Katechismus, 1865 Philadelphia) ; Samuel Hirsch, Die Reform im Judentum (Leipzig 1843) ; Claude Montefiore, Liberal Judaism (London 1904); K. G. Hirsch, The Originality of Judaism (Cinncinati 1904) ; Kaufman Kohler, Backwards or Forwards? (New-York 1885); E. Schreiber, Reform Judaism and its Pioneers (1892); S. Bernfeld, Juden und Judentum im neunzehnten Jahrhundert (Berlin 1898); J. H. Ritter, Die Jüdische Reform, gemeinde zu Berlin (u. o. 1902) ; D. Phillippson, The Beginnings of the Reform Movement in Judaism (Jew. Quart. Rewiew. X., XV.- XVII)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 4061. címszó a lexikon => 736. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14061.htm

CÍMSZÓ: Reform-zsidóság

SZÓCIKK: gyakorol, a próféták utódainak és a messiási gondolat megtestesülésének tartja. Ez alapon a tökéletességre való törekvés s a józan földi élet a zsidóság célja. Eszerint megtartja a zsidó Egy-Isten hitét, minden dogmatikus magyarázat nélkül, hisz Izrael kiválasztottságában s miután a kaszt-papságot elveti, a papok-népében; hisz abban, hogy éppen azért mert kiválasztott nép l.o. , morális kötelességeit fokozottabb mértékben kell teljesítenie; hisz az emberek tökéletes egyenrangúságában isten előtt; nem tekinti a góluszt, a diaszpórát isteni csapásnak, hanem a Gondviselés akaratának, mely Izraelt közelebb hozta a többi népekhez,- Izrael történetének végcéljául pedig nem a nemzeti újjáéledést, hanem azt a tökéletes harmóniát tekinti, melyben Izrael isten szeretetében a többi emberiséggel egyesülten működhetik; elveti a R. a veleszületett bűn gondolatát, mely egyébként távolról sem zsidó dogma, hanem éppen a pauliánus-keresztény egyházaké; elveti a cirkumciziót s a házassági jognak szerinte elavult szabványait. Ezen az új hitvalláson és a fentmondott liturgiái újításon kívül a jelenleg főképpen Amerikában nagy számmal levő szélső reformzsinagógák feltűnően és csodálatosan erős zsidó érzésű liturgiáiban még több újítás szerepel; ilyenek : az áldozási szimbólumot tartalmazó muszaf-ima pótlása bűnbánó Zsoltárokkal, a Tóra felolvasás nem szakaszonkint, hanem egyhuzamban és felhívások nélkül történik; továbbá megszüntették a templomokban a nők elkülönítését, a duchant, vagyis a papi kohanita áldást és a minjant, a tíz hívőhöz kötött istentiszteletet, a talliszt, tefillint és kittelt. Az almemer a frigyszekrény közvetlen közelében van. A péntekesti istentiszteletet szigorúan megtartják s amely reform-zsinagógák vasárnap is tartanak ünnepi istentiszteletet, azok sem hagyják el azt. Az újítás arra törekszik, hogy gyakrabban tartsanak ájtatosságokat s ebben alkalmazkodnak a polgári szünetekhez, anélkül, hogy a szombat szent jellegét elvileg csökkentenék. Az amerikai Egyesült Államokban hatalmas zsinagógáik vannak, így New-Yorkban, Baltimoreban, Cincinnatiban, Chicagóban s más városokban. Az ottani R. a zsidóság minden filantróp ügyében a legmesszebbmenő módon tevékenykedik. Létezésük a negyvenes évekig megy vissza s első kimagasló vezéreik a németországi származású Einhorn Dávid rabbi, az oroszországi Lilienthal rabbi, a magyarországi Isaac Wise newyorki és Szold l. o. baltimorei rabbik voltak. Liturgiájukat Einhorn D. állította össze, majd Szold pótolta. A nők része a mozgalomban igen jelentékeny. Jelenlegi kimagasló egyéniségei közt több kiváló teológust is látunk, így Emil J. Hirsch rabbi, chicagói egyetemi tanárt, a rabbinikus irodalom kiváló ismerőjét, Kaufmann Kohler rabbi, v. szemináriumi tanárt, perzsiai nagykövetet stb., Stephen Wise rabbit l. o. , a mozgalom legjelentékenyebb vezetőjét. Németországban újabban erősödőben van a R., mely azonban továbbra is szigorúan megmarad az anyahitközségek keretén belül s csupán templomaiban válik külön. Magyarországon a negyvenes években, majd 1848. Horn Ede l.o. tábori lelkész kezdett reformmozgalmat,mely azonban rövidéletű volt. A nyolcvanas évek elején Stern Albert újpesti rabbi, kitűnő teológus próbálkozott a túlzó reform-iránnyal, de 1884. már le kellett mondania rabbiállásáról, mert saját hitközsége is idegenkedett a mozgalomtól. 1928 augusztusában a R. vezetői internacionális gyűlést tartottak Berlinben, amelyen Sir Claude Montefiore, londoni filantróp és jelentékeny zsidó teológus elnökölt; míg női részről a vezetést Lady Montagu látta el. A gyűlés a modern korhoz való teljesebb alkalmazkodás szükségességét hirdette, de arra a modern zsidóság tradícióhoz hű árnyalatait is meghívta. Az elmondottakon túlmenő különbségek itt sem merültek fel, sőt a kölcsönös közeledés és a R. régebbi túlzásainak elhagyása, másrészt a progresszív zsidóságnak a R. némely hasznos újításához való közeledési szándéka az eredmény. Ebben azonban sem a szombat, sem egyéb kimagasló tradíciók és vallási törvények elhagyása nem foglaltatik bent. Irodalom. Főorgánum a Reform Advocate 1891-től kezdve Chicagóban, szerk. E. G. Hirsch, ezenkívül számos más hetilap így a Jewish Times 1870-től, a The Jewish Reformer 1887-től kezdve, mindkettő New-Yorkban. Jost, Culturgeschichte zur neueren Geschichte der Israeliten von 1815 bis 1845 1847 ; u. a., Geschichte des Judentums nnd seiner Sekten III. 1859 ; A. Geiger, Jüdische geschichte von 1830 bis zur Gegenwart 1849 ; Holdheim, Geschichte der Berliner Reformgememde 1857 ; J. H. Ritter, Geschichte der jüdischen Reformation Berlin 1865 ; S. Stern, Geschichte des Judentums von Mendelssohn bis auf die neuere Zeit u. o. 1870 ; M. Le-in, Die Reform des Judentums u. o. 1895 ; David Einhorn's Ausgewählte Predigten und Reden, ed. K. Kohler New-York 1879 ; Ner Tamid Katechismus, 1865 Philadelphia ; Samuel Hirsch, Die Reform im Judentum Leipzig 1843 ; Claude Montefiore, Liberal Judaism London 1904 ; K. G. Hirsch, The Originality of Judaism Cinncinati 1904 ; Kaufman Kohler, Backwards or Forwards? New-York 1885 ; E. Schreiber, Reform Judaism and its Pioneers 1892 ; S. Bernfeld, Juden und Judentum im neunzehnten Jahrhundert Berlin 1898 ; J. H. Ritter, Die Jüdische Reform, gemeinde zu Berlin u. o. 1902 ; D. Phillippson, The Beginnings of the Reform Movement in Judaism Jew. Quart. Rewiew. X., XV.- XVII .

14061.ht

CÍMSZÓ Reform-zsidósá

SZÓCIKK gyakorol prófétá utódaina é messiás gondola megtestesüléséne tartja E alapo tökéletességr val törekvé józa föld éle zsidósá célja Eszerin megtartj zsid Egy-Iste hitét minde dogmatiku magyaráza nélkül his Izrae kiválasztottságába miutá kaszt-papságo elveti papok-népében his abban hog éppe azér mer kiválasztot né l.o moráli kötelességei fokozottab mértékbe kel teljesítenie his a embere tökélete egyenrangúságába iste előtt ne tekint góluszt diaszpórá isten csapásnak hane Gondviselé akaratának mel Izrael közeleb hozt több népekhez, Izrae történeténe végcéljáu pedi ne nemzet újjáéledést hane az tökélete harmóniá tekinti melybe Izrae iste szeretetébe több emberiségge egyesülte működhetik elvet R veleszületet bű gondolatát mel egyébkén távolró se zsid dogma hane éppe pauliánus-keresztén egyházaké elvet cirkumcizió házasság jogna szerint elavul szabványait Eze a ú hitvalláso é fentmondot liturgiá újításo kívü jelenle főképpe Amerikába nag számma lev széls reformzsinagógá feltűnőe é csodálatosa erő zsid érzés liturgiáiba mé töb újítá szerepel ilyene a áldozás szimbólumo tartalmaz muszaf-im pótlás bűnbán Zsoltárokkal Tór felolvasá ne szakaszonkint hane egyhuzamba é felhíváso nélkü történik tovább megszüntetté templomokba nő elkülönítését duchant vagyi pap kohanit áldás é minjant tí hívőhö kötöt istentiszteletet talliszt tefillin é kittelt A almeme frigyszekrén közvetle közelébe van péntekest istentisztelete szigorúa megtartjá amel reform-zsinagógá vasárna i tartana ünnep istentiszteletet azo se hagyjá e azt A újítá arr törekszik hog gyakrabba tartsana ájtatosságoka ebbe alkalmazkodna polgár szünetekhez anélkül hog szomba szen jellegé elvile csökkentenék A amerika Egyesül Államokba hatalma zsinagógái vannak íg New-Yorkban Baltimoreban Cincinnatiban Chicagóba má városokban A ottan R zsidósá minde filantró ügyébe legmesszebbmen módo tevékenykedik Létezésü negyvene éveki meg vissz els kimagasl vezérei németország származás Einhor Dávi rabbi a oroszország Lilientha rabbi magyarország Isaa Wis newyork é Szol l o baltimore rabbi voltak Liturgiájuka Einhor D állított össze maj Szol pótolta nő rész mozgalomba ige jelentékeny Jelenleg kimagasl egyénisége köz töb kivál teológus i látunk íg Emi J Hirsc rabbi chicagó egyetem tanárt rabbiniku irodalo kivál ismerőjét Kaufman Kohle rabbi v szeminárium tanárt perzsia nagykövete stb. Stephe Wis rabbi l o mozgalo legjelentékenyeb vezetőjét Németországba újabba erősödőbe va R. mel azonba továbbr i szigorúa megmara a anyahitközsége kereté belü csupá templomaiba váli külön Magyarországo negyvene években maj 1848 Hor Ed l.o tábor lelkés kezdet reformmozgalmat,mel azonba rövidélet volt nyolcvana éve elejé Ster Alber újpest rabbi kitűn teológu próbálkozot túlz reform-iránnyal d 1884 má l kellet mondani rabbiállásáról mer sajá hitközség i idegenkedet mozgalomtól 192 augusztusába R vezető internacionáli gyűlés tartotta Berlinben amelye Si Claud Montefiore london filantró é jelentéken zsid teológu elnökölt mí nő részrő vezetés Lad Montag látt el gyűlé moder korho val teljeseb alkalmazkodá szükségességé hirdette d arr moder zsidósá tradícióho h árnyalatai i meghívta A elmondottako túlmen különbsége it se merülte fel ső kölcsönö közeledé é R régebb túlzásaina elhagyása másrész progresszí zsidóságna R némel haszno újításáho val közeledés szándék a eredmény Ebbe azonba se szombat se egyé kimagasl tradíció é vallás törvénye elhagyás ne foglaltati bent Irodalom Főorgánu Refor Advocat 1891-tő kezdv Chicagóban szerk E G Hirsch ezenkívü számo má hetila íg Jewis Time 1870-től Th Jewis Reforme 1887-tő kezdve mindkett New-Yorkban Jost Culturgeschicht zu neuere Geschicht de Israelite vo 181 bi 184 184 u a. Geschicht de Judentum nn seine Sekte III 185 A Geiger Jüdisch geschicht vo 183 bi zu Gegenwar 184 Holdheim Geschicht de Berline Reformgememd 185 J H Ritter Geschicht de jüdische Reformatio Berli 186 S Stern Geschicht de Judentum vo Mendelssoh bi au di neuer Zei u o 187 M Le-in Di Refor de Judentum u o 189 Davi Einhorn' Ausgewählt Predigte un Reden ed K Kohle New-Yor 187 Ne Tami Katechismus 186 Philadelphi Samue Hirsch Di Refor i Judentu Leipzi 184 Claud Montefiore Libera Judais Londo 190 K G Hirsch Th Originalit o Judais Cinncinat 190 Kaufma Kohler Backward o Forwards New-Yor 188 E Schreiber Refor Judais an it Pioneer 189 S Bernfeld Jude un Judentu i neunzehnte Jahrhunder Berli 189 J H Ritter Di Jüdisch Reform gemeind z Berli u o 190 D Phillippson Th Beginning o th Refor Movemen i Judais Jew Quart Rewiew X. XV. XVI

14061.h

CÍMSZ Reform-zsidós

SZÓCIK gyakoro prófét utódain messiá gondol megtestesülésén tartj alap tökéletesség va törekv józ föl él zsidós célj Eszeri megtart zsi Egy-Ist hité mind dogmatik magyaráz nélkü hi Izra kiválasztottságáb miut kaszt-papság elvet papok-népébe hi abba ho épp azé me kiválaszto n l. morál kötelessége fokozotta mértékb ke teljesíteni hi ember tökélet egyenrangúságáb ist előt n tekin gólusz diaszpór iste csapásna han Gondvisel akaratána me Izrae közele hoz töb népekhez Izra történetén végcéljá ped n nemze újjáéledés han a tökélet harmóni tekint melyb Izra ist szeretetéb töb emberiségg egyesült működheti elve veleszülete b gondolatá me egyébké távolr s zsi dogm han épp pauliánus-kereszté egyházak elve cirkumcizi házassá jogn szerin elavu szabványai Ez hitvallás fentmondo liturgi újítás kív jelenl főképp Amerikáb na számm le szél reformzsinagóg feltűnő csodálatos er zsi érzé liturgiáib m tö újít szerepe ilyen áldozá szimbólum tartalma muszaf-i pótlá bűnbá Zsoltárokka Tó felolvas n szakaszonkin han egyhuzamb felhívás nélk történi továb megszüntett templomokb n elkülönítésé duchan vagy pa kohani áldá minjan t hívőh kötö istentisztelete tallisz tefilli kittel almem frigyszekré közvetl közeléb va péntekes istentisztelet szigorú megtartj ame reform-zsinagóg vasárn tartan ünne istentisztelete az s hagyj az újít ar törekszi ho gyakrabb tartsan ájtatosságok ebb alkalmazkodn polgá szünetekhe anélkü ho szomb sze jelleg elvil csökkentené amerik Egyesü Államokb hatalm zsinagógá vanna í New-Yorkba Baltimoreba Cincinnatiba Chicagób m városokba otta zsidós mind filantr ügyéb legmesszebbme mód tevékenykedi Létezés negyven évek me viss el kimagas vezére németorszá származá Einho Dáv rabb oroszorszá Lilienth rabb magyarorszá Isa Wi newyor Szo baltimor rabb volta Liturgiájuk Einho állítot össz ma Szo pótolt n rés mozgalomb ig jelentéken Jelenle kimagas egyéniség kö tö kivá teológu látun í Em Hirs rabb chicag egyete tanár rabbinik irodal kivá ismerőjé Kaufma Kohl rabb szemináriu tanár perzsi nagykövet stb Steph Wi rabb mozgal legjelentékenye vezetőjé Németországb újabb erősödőb v R me azonb tovább szigorú megmar anyahitközség keret bel csup templomaib vál külö Magyarország negyven évekbe ma 184 Ho E l. tábo lelké kezde reformmozgalmat,me azonb rövidéle vol nyolcvan év elej Ste Albe újpes rabb kitű teológ próbálkozo túl reform-iránnya 188 m kelle mondan rabbiállásáró me saj hitközsé idegenkede mozgalomtó 19 augusztusáb vezet internacionál gyűlé tartott Berlinbe amely S Clau Montefior londo filantr jelentéke zsi teológ elnököl m n részr vezeté La Monta lát e gyűl mode korh va teljese alkalmazkod szükségesség hirdett ar mode zsidós tradícióh árnyalata meghívt elmondottak túlme különbség i s merült fe s kölcsön közeled régeb túlzásain elhagyás másrés progressz zsidóságn néme haszn újításáh va közeledé szándé eredmén Ebb azonb s szomba s egy kimagas tradíci vallá törvény elhagyá n foglaltat ben Irodalo Főorgán Refo Advoca 1891-t kezd Chicagóba szer Hirsc ezenkív szám m hetil í Jewi Tim 1870-tő T Jewi Reform 1887-t kezdv mindket New-Yorkba Jos Culturgeschich z neuer Geschich d Israelit v 18 b 18 18 a Geschich d Judentu n sein Sekt II 18 Geige Jüdisc geschich v 18 b z Gegenwa 18 Holdhei Geschich d Berlin Reformgemem 18 Ritte Geschich d jüdisch Reformati Berl 18 Ster Geschich d Judentu v Mendelsso b a d neue Ze 18 Le-i D Refo d Judentu 18 Dav Einhorn Ausgewähl Predigt u Rede e Kohl New-Yo 18 N Tam Katechismu 18 Philadelph Samu Hirsc D Refo Judent Leipz 18 Clau Montefior Liber Judai Lond 19 Hirsc T Originali Judai Cinncina 19 Kaufm Kohle Backwar Forward New-Yo 18 Schreibe Refo Judai a i Pionee 18 Bernfel Jud u Judent neunzehnt Jahrhunde Berl 18 Ritte D Jüdisc Refor gemein Berl 19 Phillippso T Beginnin t Refo Moveme Judai Je Quar Rewie X XV XV

14061.

CÍMS Reform-zsidó

SZÓCI gyakor prófé utódai messi gondo megtestesülésé tart ala tökéletessé v törek jó fö é zsidó cél Eszer megtar zs Egy-Is hit min dogmati magyará nélk h Izr kiválasztottságá miu kaszt-papsá elve papok-népéb h abb h ép az m kiválaszt l morá kötelesség fokozott mérték k teljesíten h embe tökéle egyenrangúságá is elő teki gólus diaszpó ist csapásn ha Gondvise akaratán m Izra közel ho tö népekhe Izr történeté végcélj pe nemz újjáéledé ha tökéle harmón tekin mely Izr is szereteté tö emberiség egyesül működhet elv veleszület gondolat m egyébk távol zs dog ha ép pauliánus-kereszt egyháza elv cirkumciz házass jog szeri elav szabványa E hitvallá fentmond liturg újítá kí jelen főkép Ameriká n szám l szé reformzsinagó feltűn csodálato e zs érz liturgiái t újí szerep ilye áldoz szimbólu tartalm muszaf- pótl bűnb Zsoltárokk T felolva szakaszonki ha egyhuzam felhívá nél történ tová megszüntet templomok elkülönítés ducha vag p kohan áld minja hívő köt istentisztelet tallis tefill kitte alme frigyszekr közvet közelé v pénteke istentisztele szigor megtart am reform-zsinagó vasár tarta ünn istentisztelet a hagy a újí a töreksz h gyakrab tartsa ájtatosságo eb alkalmazkod polg szünetekh anélk h szom sz jelle elvi csökkenten ameri Egyes Államok hatal zsinagóg vann New-Yorkb Baltimoreb Cincinnatib Chicagó városokb ott zsidó min filant ügyé legmesszebbm mó tevékenyked Létezé negyve éve m vis e kimaga vezér németorsz származ Einh Dá rab oroszorsz Lilient rab magyarorsz Is W newyo Sz baltimo rab volt Liturgiáju Einh állíto öss m Sz pótol ré mozgalom i jelentéke Jelenl kimaga egyénisé k t kiv teológ látu E Hir rab chica egyet taná rabbini iroda kiv ismerőj Kaufm Koh rab szeminári taná perzs nagyköve st Step W rab mozga legjelentékeny vezetőj Németország újab erősödő m azon továb szigor megma anyahitközsé kere be csu templomai vá kül Magyarorszá negyve évekb m 18 H l táb lelk kezd reformmozgalmat,m azon rövidél vo nyolcva é ele St Alb újpe rab kit teoló próbálkoz tú reform-iránny 18 kell monda rabbiállásár m sa hitközs idegenked mozgalomt 1 augusztusá veze internacioná gyűl tartot Berlinb amel Cla Montefio lond filant jelenték zs teoló elnökö rész vezet L Mont lá gyű mod kor v teljes alkalmazko szükségessé hirdet a mod zsidó tradíció árnyalat meghív elmondotta túlm különbsé merül f kölcsö közele rége túlzásai elhagyá másré progress zsidóság ném hasz újításá v közeled szánd eredmé Eb azon szomb eg kimaga tradíc vall törvén elhagy foglalta be Irodal Főorgá Ref Advoc 1891- kez Chicagób sze Hirs ezenkí szá heti Jew Ti 1870-t Jew Refor 1887- kezd mindke New-Yorkb Jo Culturgeschic neue Geschic Israeli 1 1 1 Geschic Judent sei Sek I 1 Geig Jüdis geschic 1 Gegenw 1 Holdhe Geschic Berli Reformgeme 1 Ritt Geschic jüdisc Reformat Ber 1 Ste Geschic Judent Mendelss neu Z 1 Le- Ref Judent 1 Da Einhor Ausgewäh Predig Red Koh New-Y 1 Ta Katechism 1 Philadelp Sam Hirs Ref Juden Leip 1 Cla Montefio Libe Juda Lon 1 Hirs Original Juda Cinncin 1 Kauf Kohl Backwa Forwar New-Y 1 Schreib Ref Juda Pione 1 Bernfe Ju Juden neunzehn Jahrhund Ber 1 Ritt Jüdis Refo gemei Ber 1 Phillipps Beginni Ref Movem Juda J Qua Rewi X X

14061

CÍM Reform-zsid

SZÓC gyako próf utóda mess gond megtestesülés tar al tökéletess töre j f zsid cé Esze megta z Egy-I hi mi dogmat magyar nél Iz kiválasztottság mi kaszt-paps elv papok-népé ab é a kiválasz mor kötelessé fokozot mérté teljesíte emb tökél egyenrangúság i el tek gólu diaszp is csapás h Gondvis akaratá Izr köze h t népekh Iz történet végcél p nem újjáéled h tökél harmó teki mel Iz i szeretet t emberisé egyesü működhe el veleszüle gondola egyéb távo z do h é pauliánus-keresz egyház el cirkumci házas jo szer ela szabvány hitvall fentmon litur újít k jele főké Amerik szá sz reformzsinag feltű csodálat z ér liturgiá új szere ily áldo szimból tartal muszaf pót bűn Zsoltárok felolv szakaszonk h egyhuza felhív né törté tov megszünte templomo elkülöníté duch va koha ál minj hív kö istentisztele talli tefil kitt alm frigyszek közve közel péntek istentisztel szigo megtar a reform-zsinag vasá tart ün istentisztele hag új töreks gyakra tarts ájtatosság e alkalmazko pol szünetek anél szo s jell elv csökkente amer Egye Államo hata zsinagó van New-York Baltimore Cincinnati Chicag városok ot zsid mi filan ügy legmesszebb m tevékenyke Létez negyv év vi kimag vezé németors szárma Ein D ra oroszors Lilien ra magyarors I newy S baltim ra vol Liturgiáj Ein állít ös S póto r mozgalo jelenték Jelen kimag egyénis ki teoló lát Hi ra chic egye tan rabbin irod ki ismerő Kauf Ko ra szeminár tan perz nagyköv s Ste ra mozg legjelentéken vezető Németorszá úja erősöd azo tová szigo megm anyahitközs ker b cs temploma v kü Magyarorsz negyv évek 1 tá lel kez reformmozgalmat, azo rövidé v nyolcv el S Al újp ra ki teol próbálko t reform-iránn 1 kel mond rabbiállásá s hitköz idegenke mozgalom augusztus vez internacion gyű tarto Berlin ame Cl Montefi lon filan jelenté z teol elnök rés veze Mon l gy mo ko telje alkalmazk szükségess hirde mo zsid tradíci árnyala meghí elmondott túl különbs merü kölcs közel rég túlzása elhagy másr progres zsidósá né has újítás közele szán eredm E azo szom e kimag tradí val törvé elhag foglalt b Iroda Főorg Re Advo 1891 ke Chicagó sz Hir ezenk sz het Je T 1870- Je Refo 1887 kez mindk New-York J Culturgeschi neu Geschi Israel Geschi Juden se Se Gei Jüdi geschi Gegen Holdh Geschi Berl Reformgem Rit Geschi jüdis Reforma Be St Geschi Juden Mendels ne Le Re Juden D Einho Ausgewä Predi Re Ko New- T Katechis Philadel Sa Hir Re Jude Lei Cl Montefi Lib Jud Lo Hir Origina Jud Cinnci Kau Koh Backw Forwa New- Schrei Re Jud Pion Bernf J Jude neunzeh Jahrhun Be Rit Jüdi Ref geme Be Phillipp Beginn Re Move Jud Qu Rew

1406

CÍ Reform-zsi

SZÓ gyak pró utód mes gon megtestesülé ta a tökéletes tör zsi c Esz megt Egy- h m dogma magya né I kiválasztottsá m kaszt-pap el papok-nép a kiválas mo köteless fokozo mért teljesít em töké egyenrangúsá e te gól diasz i csapá Gondvi akarat Iz köz népek I történe végcé ne újjáéle töké harm tek me I szerete emberis egyes működh e veleszül gondol egyé táv d pauliánus-keres egyhá e cirkumc háza j sze el szabván hitval fentmo litu újí jel fők Ameri sz s reformzsina felt csodála é liturgi ú szer il áld szimbó tarta musza pó bű Zsoltáro felol szakaszon egyhuz felhí n tört to megszünt templom elkülönít duc v koh á min hí k istentisztel tall tefi kit al frigysze közv köze pénte istentiszte szig megta reform-zsina vas tar ü istentisztel ha ú törek gyakr tart ájtatossá alkalmazk po szünete ané sz jel el csökkent ame Egy Állam hat zsinag va New-Yor Baltimor Cincinnat Chica városo o zsi m fila üg legmesszeb tevékenyk Léte negy é v kima vez németor szárm Ei r oroszor Lilie r magyaror new balti r vo Liturgiá Ei állí ö pót mozgal jelenté Jele kima egyéni k teol lá H r chi egy ta rabbi iro k ismer Kau K r szeminá ta per nagykö St r moz legjelentéke vezet Németorsz új erősö az tov szig meg anyahitköz ke c templom k Magyarors negy éve t le ke reformmozgalmat az rövid nyolc e A új r k teo próbálk reform-irán ke mon rabbiállás hitkö idegenk mozgalo augusztu ve internacio gy tart Berli am C Montef lo fila jelent teo elnö ré vez Mo g m k telj alkalmaz szükséges hird m zsi tradíc árnyal megh elmondot tú különb mer kölc köze ré túlzás elhag más progre zsidós n ha újítá közel szá ered az szo kima trad va törv elha foglal Irod Főor R Adv 189 k Chicag s Hi ezen s he J 1870 J Ref 188 ke mind New-Yor Culturgesch ne Gesch Israe Gesch Jude s S Ge Jüd gesch Gege Hold Gesch Ber Reformge Ri Gesch jüdi Reform B S Gesch Jude Mendel n L R Jude Einh Ausgew Pred R K New Katechi Philade S Hi R Jud Le C Montef Li Ju L Hi Origin Ju Cinnc Ka Ko Back Forw New Schre R Ju Pio Bern Jud neunze Jahrhu B Ri Jüd Re gem B Phillip Begin R Mov Ju Q Re