14072.htm

CÍMSZÓ: Reichental

SZEMÉLYNÉV: Reichental Ferenc

SZÓCIKK: "Reichental Ferenc, festő, szül. Nagylégen 1895. A Képzőművészeti Akadémián tanult. Most Pozsonyban él. Az expresszionizmus felé hajló színes rajzokkal és vízfestményekkel szerepelt a Helikon Szalon kiállításán (1923): Berlini házak ; Sz. Sebestyén ; Koldusok ; Önarckép. Előzőleg kiállított Szentpétervárott, ahol nagy sikere volt és az egész kiállított anyagot (mintegy harminc festményt) az állam vette meg. Nagy elismerést szerzett Bécsben is a Die Brücke csoportkiállításán, továbbá Berlinben a Gurlitt és Flechtheim szalonokban. Alexander Block Die 12 c. költeményéhez rajzolt képsorozatát hatalmas nagy albumformában Bécsben adta ki."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4072. címszó a lexikon => 737. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14072.htm

CÍMSZÓ: Reichental

SZEMÉLYNÉV: Reichental Ferenc

SZÓCIKK: Reichental Ferenc, festő, szül. Nagylégen 1895. A Képzőművészeti Akadémián tanult. Most Pozsonyban él. Az expresszionizmus felé hajló színes rajzokkal és vízfestményekkel szerepelt a Helikon Szalon kiállításán 1923 : Berlini házak ; Sz. Sebestyén ; Koldusok ; Önarckép. Előzőleg kiállított Szentpétervárott, ahol nagy sikere volt és az egész kiállított anyagot mintegy harminc festményt az állam vette meg. Nagy elismerést szerzett Bécsben is a Die Brücke csoportkiállításán, továbbá Berlinben a Gurlitt és Flechtheim szalonokban. Alexander Block Die 12 c. költeményéhez rajzolt képsorozatát hatalmas nagy albumformában Bécsben adta ki.

14072.ht

CÍMSZÓ Reichenta

SZEMÉLYNÉV Reichenta Feren

SZÓCIKK Reichenta Ferenc festő szül Nagylége 1895 Képzőművészet Akadémiá tanult Mos Pozsonyba él A expresszionizmu fel hajl színe rajzokka é vízfestményekke szerepel Heliko Szalo kiállításá 192 Berlin háza Sz Sebestyé Kolduso Önarckép Előzőle kiállítot Szentpétervárott aho nag siker vol é a egés kiállítot anyago minteg harmin festmény a álla vett meg Nag elismerés szerzet Bécsbe i Di Brück csoportkiállításán tovább Berlinbe Gurlit é Flechthei szalonokban Alexande Bloc Di 1 c költeményéhe rajzol képsorozatá hatalma nag albumformába Bécsbe adt ki

14072.h

CÍMSZ Reichent

SZEMÉLYNÉ Reichent Fere

SZÓCIK Reichent Feren fest szü Nagylég 189 Képzőművésze Akadémi tanul Mo Pozsonyb é expresszionizm fe haj szín rajzokk vízfestményekk szerepe Helik Szal kiállítás 19 Berli ház S Sebesty Koldus Önarcké Előzől kiállíto Szentpétervárot ah na sike vo egé kiállíto anyag minte harmi festmén áll vet me Na elismeré szerze Bécsb D Brüc csoportkiállításá továb Berlinb Gurli Flechthe szalonokba Alexand Blo D költeményéh rajzo képsorozat hatalm na albumformáb Bécsb ad k

14072.

CÍMS Reichen

SZEMÉLYN Reichen Fer

SZÓCI Reichen Fere fes sz Nagylé 18 Képzőművész Akadém tanu M Pozsony expresszioniz f ha szí rajzok vízfestmények szerep Heli Sza kiállítá 1 Berl há Sebest Koldu Önarck Előző kiállít Szentpéterváro a n sik v eg kiállít anya mint harm festmé ál ve m N elismer szerz Bécs Brü csoportkiállítás tová Berlin Gurl Flechth szalonokb Alexan Bl költeményé rajz képsoroza hatal n albumformá Bécs a

14072

CÍM Reiche

SZEMÉLY Reiche Fe

SZÓC Reiche Fer fe s Nagyl 1 Képzőművés Akadé tan Pozson expresszioni h sz rajzo vízfestménye szere Hel Sz kiállít Ber h Sebes Kold Önarc Előz kiállí Szentpétervár si e kiállí any min har festm á v elisme szer Béc Br csoportkiállítá tov Berli Gur Flecht szalonok Alexa B költemény raj képsoroz hata albumform Béc

1407

CÍ Reich

SZEMÉL Reich F

SZÓ Reich Fe f Nagy Képzőművé Akad ta Pozso expresszion s rajz vízfestmény szer He S kiállí Be Sebe Kol Önar Elő kiáll Szentpétervá s kiáll an mi ha fest elism sze Bé B csoportkiállít to Berl Gu Flech szalono Alex költemén ra képsoro hat albumfor Bé