14080.htm

CÍMSZÓ: Reiner

SZEMÉLYNÉV: Reiner Zsigmond

SZÓCIKK: ". R. Zsigmond*, publicista és történész, R. Ignác és János testvére, szül. Gyulafehérváron 1862 jún. 21., megh. Budapesten 1907. jún. 29. Az egyetemet Budapesten végezte. 1886-ban megalapította az alsófehérmegyei történelmi, régé szeti és természettudományi egyletet Gyulafehérváron. A nyolcvanas években felfedezte hosszabb kutatások után az ispánlaki nagy praehistorikus bronzleletet, mely számos más lelettel az ő birtokába jutott. Értékes gyűjteményét részint a M. Nemzeti Múzeumnak, részint pedig az általa alapított múzeumnak adományozta. Tagja volt a Történelmi Társulatnak, a gyulafehérvári Politikai Szemle c. politikai lapnak pedig szerkesztője volt. Archeológiái tanulmányai az Archeo lógiái Értesítőben jelentek meg, az Österreichisches Rechts-Lexikonba pedig ő irta a Magyarország közjogára és közigazgatására vonatkozó részt Ungarisches Staatsrecht címen. Egyéb művei : Egy görbe országból (elbeszélés); A választási jog reformja; A keleti vallású magyar nemzeti egyház szervezése."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4080. címszó a lexikon => 738. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14080.htm

CÍMSZÓ: Reiner

SZEMÉLYNÉV: Reiner Zsigmond

SZÓCIKK: . R. Zsigmond*, publicista és történész, R. Ignác és János testvére, szül. Gyulafehérváron 1862 jún. 21., megh. Budapesten 1907. jún. 29. Az egyetemet Budapesten végezte. 1886-ban megalapította az alsófehérmegyei történelmi, régé szeti és természettudományi egyletet Gyulafehérváron. A nyolcvanas években felfedezte hosszabb kutatások után az ispánlaki nagy praehistorikus bronzleletet, mely számos más lelettel az ő birtokába jutott. Értékes gyűjteményét részint a M. Nemzeti Múzeumnak, részint pedig az általa alapított múzeumnak adományozta. Tagja volt a Történelmi Társulatnak, a gyulafehérvári Politikai Szemle c. politikai lapnak pedig szerkesztője volt. Archeológiái tanulmányai az Archeo lógiái Értesítőben jelentek meg, az Österreichisches Rechts-Lexikonba pedig ő irta a Magyarország közjogára és közigazgatására vonatkozó részt Ungarisches Staatsrecht címen. Egyéb művei : Egy görbe országból elbeszélés ; A választási jog reformja; A keleti vallású magyar nemzeti egyház szervezése.

14080.ht

CÍMSZÓ Reine

SZEMÉLYNÉV Reine Zsigmon

SZÓCIKK R Zsigmond* publicist é történész R Igná é Jáno testvére szül Gyulafehérváro 186 jún 21. megh Budapeste 1907 jún 29 A egyeteme Budapeste végezte 1886-ba megalapított a alsófehérmegye történelmi rég szet é természettudomány egylete Gyulafehérváron nyolcvana évekbe felfedezt hosszab kutatáso utá a ispánlak nag praehistoriku bronzleletet mel számo má lelette a birtokáb jutott Értéke gyűjteményé részin M Nemzet Múzeumnak részin pedi a által alapítot múzeumna adományozta Tagj vol Történelm Társulatnak gyulafehérvár Politika Szeml c politika lapna pedi szerkesztőj volt Archeológiá tanulmánya a Arche lógiá Értesítőbe jelente meg a Österreichische Rechts-Lexikonb pedi irt Magyarorszá közjogár é közigazgatásár vonatkoz rész Ungarische Staatsrech címen Egyé műve Eg görb országbó elbeszélé választás jo reformja kelet vallás magya nemzet egyhá szervezése

14080.h

CÍMSZ Rein

SZEMÉLYNÉ Rein Zsigmo

SZÓCIK Zsigmond publicis történés Ign Ján testvér szü Gyulafehérvár 18 jú 21 meg Budapest 190 jú 2 egyetem Budapest végezt 1886-b megalapítot alsófehérmegy történelm ré sze természettudomán egylet Gyulafehérváro nyolcvan évekb felfedez hossza kutatás ut ispánla na praehistorik bronzlelete me szám m lelett birtoká jutot Érték gyűjtemény részi Nemze Múzeumna részi ped álta alapíto múzeumn adományozt Tag vo Történel Társulatna gyulafehérvá Politik Szem politik lapn ped szerkesztő vol Archeológi tanulmány Arch lógi Értesítőb jelent me Österreichisch Rechts-Lexikon ped ir Magyarorsz közjogá közigazgatásá vonatko rés Ungarisch Staatsrec címe Egy műv E gör országb elbeszél választá j reformj kele vallá magy nemze egyh szervezés

14080.

CÍMS Rei

SZEMÉLYN Rei Zsigm

SZÓCI Zsigmon publici történé Ig Já testvé sz Gyulafehérvá 1 j 2 me Budapes 19 j egyete Budapes végez 1886- megalapíto alsófehérmeg történel r sz természettudomá egyle Gyulafehérvár nyolcva évek felfede hossz kutatá u ispánl n praehistori bronzlelet m szá lelet birtok juto Érté gyűjtemén rész Nemz Múzeumn rész pe ált alapít múzeum adományoz Ta v Történe Társulatn gyulafehérv Politi Sze politi lap pe szerkeszt vo Archeológ tanulmán Arc lóg Értesítő jelen m Österreichisc Rechts-Lexiko pe i Magyarors közjog közigazgatás vonatk ré Ungarisc Staatsre cím Eg mű gö ország elbeszé választ reform kel vall mag nemz egy szervezé

14080

CÍM Re

SZEMÉLY Re Zsig

SZÓC Zsigmo public történ I J testv s Gyulafehérv m Budape 1 egyet Budape vége 1886 megalapít alsófehérme történe s természettudom egyl Gyulafehérvá nyolcv éve felfed hoss kutat ispán praehistor bronzlele sz lele birto jut Ért gyűjtemé rés Nem Múzeum rés p ál alapí múzeu adományo T Történ Társulat gyulafehér Polit Sz polit la p szerkesz v Archeoló tanulmá Ar ló Értesít jele Österreichis Rechts-Lexik p Magyaror közjo közigazgatá vonat r Ungaris Staatsr cí E m g orszá elbesz válasz refor ke val ma nem eg szervez

1408

CÍ R

SZEMÉL R Zsi

SZÓ Zsigm publi törté test Gyulafehér Budap egye Budap vég 188 megalapí alsófehérm történ természettudo egy Gyulafehérv nyolc év felfe hos kuta ispá praehisto bronzlel s lel birt ju Ér gyűjtem ré Ne Múzeu ré á alap múze adomány Törté Társula gyulafehé Poli S poli l szerkes Archeol tanulm A l Értesí jel Österreichi Rechts-Lexi Magyaro közj közigazgat vona Ungari Staats c orsz elbes válas refo k va m ne e szerve