14109.htm

CÍMSZÓ: Réthy

SZEMÉLYNÉV: Réthy Mór

SZÓCIKK: "R. Mór, műegyetemi tanár, matematikus, szül. Nagykőrösön 1846 nov. 9., megh. Budapesten 1925 okt. 16. Szülővárosa gimnáziumában, azután a budai és bécsi műegyetemeken tanult, majd az előbbi helyen tanársegéd lett, de Eötvös Lóránt és Trefort miniszter Göttingenbe és Heidelbergbe küldték ki tanulmányai folytatására. Hazaérkezésekor 1874. Trefort kinevezte a kolozsvári egyetemre a matematika és fizika rendes tanárává, 1886-tól kezdve pedig haláláig a József Műegyetemen volt a matematika nyilvános rendes tanára. 1878 óta levelező, 1900 óta rendea tagja volt a M. Tud. Akadémiának és az Orsz. Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottságnak. Tanulmányai magyar szakfolyóiratokban,főleg azonban a Mathematische Annalenben jelentek meg. A M. Tud. Akadémia őt bízta meg Bólyay Tenta-menjének kiadásával, amit R. Kőnig Gyulával (1. o.) együtt teljesített. Egyéb tanulmányai a Kolozsvári Orvos-Természettudományi Társ. Értesítőjében, az Akadémiai Értesítőben, a Poggendorff-féle Annalenben, a Természettudományi Közlönyben, a Wiedemann Annalenben, a Mathem. és Fizikai Lapokban, a Math. és Természettud. Értesítőben jelentek meg. önálló könyvalakban megjelentek: A Diffractió elméletéhez (1874); A kerületre redukálható felület egészletek elméletéhez (1874); A háromméretü homogén tér (1875); A propeller és peripeller felületek elméletéhez (1875); A fény törése és visszaverése (1880); A sarkított fényrezgés (1880); Folyadéksugarak(1894); Über schwere Flüssigstrahlen(1898)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4109. címszó a lexikon => 744. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14109.htm

CÍMSZÓ: Réthy

SZEMÉLYNÉV: Réthy Mór

SZÓCIKK: R. Mór, műegyetemi tanár, matematikus, szül. Nagykőrösön 1846 nov. 9., megh. Budapesten 1925 okt. 16. Szülővárosa gimnáziumában, azután a budai és bécsi műegyetemeken tanult, majd az előbbi helyen tanársegéd lett, de Eötvös Lóránt és Trefort miniszter Göttingenbe és Heidelbergbe küldték ki tanulmányai folytatására. Hazaérkezésekor 1874. Trefort kinevezte a kolozsvári egyetemre a matematika és fizika rendes tanárává, 1886-tól kezdve pedig haláláig a József Műegyetemen volt a matematika nyilvános rendes tanára. 1878 óta levelező, 1900 óta rendea tagja volt a M. Tud. Akadémiának és az Orsz. Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottságnak. Tanulmányai magyar szakfolyóiratokban,főleg azonban a Mathematische Annalenben jelentek meg. A M. Tud. Akadémia őt bízta meg Bólyay Tenta-menjének kiadásával, amit R. Kőnig Gyulával 1. o. együtt teljesített. Egyéb tanulmányai a Kolozsvári Orvos-Természettudományi Társ. Értesítőjében, az Akadémiai Értesítőben, a Poggendorff-féle Annalenben, a Természettudományi Közlönyben, a Wiedemann Annalenben, a Mathem. és Fizikai Lapokban, a Math. és Természettud. Értesítőben jelentek meg. önálló könyvalakban megjelentek: A Diffractió elméletéhez 1874 ; A kerületre redukálható felület egészletek elméletéhez 1874 ; A háromméretü homogén tér 1875 ; A propeller és peripeller felületek elméletéhez 1875 ; A fény törése és visszaverése 1880 ; A sarkított fényrezgés 1880 ; Folyadéksugarak 1894 ; Über schwere Flüssigstrahlen 1898 .

14109.ht

CÍMSZÓ Réth

SZEMÉLYNÉV Réth Mó

SZÓCIKK R Mór műegyetem tanár matematikus szül Nagykőrösö 184 nov 9. megh Budapeste 192 okt 16 Szülőváros gimnáziumában azutá buda é bécs műegyetemeke tanult maj a előbb helye tanársegé lett d Eötvö Lórán é Trefor miniszte Göttingenb é Heidelbergb küldté k tanulmánya folytatására Hazaérkezéseko 1874 Trefor kinevezt kolozsvár egyetemr matematik é fizik rende tanárává 1886-tó kezdv pedi halálái Józse Műegyeteme vol matematik nyilváno rende tanára 187 ót levelező 190 ót rende tagj vol M Tud Akadémiána é a Orsz Középiskola Tanárvizsgál Bizottságnak Tanulmánya magya szakfolyóiratokban,főle azonba Mathematisch Annalenbe jelente meg M Tud Akadémi ő bízt me Bólya Tenta-menjéne kiadásával ami R Kőni Gyuláva 1 o együt teljesített Egyé tanulmánya Kolozsvár Orvos-Természettudomány Társ Értesítőjében a Akadémia Értesítőben Poggendorff-fél Annalenben Természettudomány Közlönyben Wiedeman Annalenben Mathem é Fizika Lapokban Math é Természettud Értesítőbe jelente meg önáll könyvalakba megjelentek Diffracti elméletéhe 187 kerületr redukálhat felüle egészlete elméletéhe 187 háromméret homogé té 187 propelle é peripelle felülete elméletéhe 187 fén törés é visszaverés 188 sarkítot fényrezgé 188 Folyadéksugara 189 Übe schwer Flüssigstrahle 189

14109.h

CÍMSZ Rét

SZEMÉLYNÉ Rét M

SZÓCIK Mó műegyete taná matematiku szü Nagykőrös 18 no 9 meg Budapest 19 ok 1 Szülőváro gimnáziumába azut bud béc műegyetemek tanul ma előb hely tanárseg let Eötv Lórá Trefo miniszt Göttingen Heidelberg küldt tanulmány folytatásár Hazaérkezések 187 Trefo kinevez kolozsvá egyetem matemati fizi rend tanáráv 1886-t kezd ped halálá Józs Műegyetem vo matemati nyilván rend tanár 18 ó levelez 19 ó rend tag vo Tu Akadémián Ors Középiskol Tanárvizsgá Bizottságna Tanulmány magy szakfolyóiratokban,fől azonb Mathematisc Annalenb jelent me Tu Akadém bíz m Bóly Tenta-menjén kiadásáva am Kőn Gyuláv együ teljesítet Egy tanulmány Kolozsvá Orvos-Természettudomán Tár Értesítőjébe Akadémi Értesítőbe Poggendorff-fé Annalenbe Természettudomán Közlönybe Wiedema Annalenbe Mathe Fizik Lapokba Mat Természettu Értesítőb jelent me önál könyvalakb megjelente Diffract elméletéh 18 kerület redukálha felül egészlet elméletéh 18 hárommére homog t 18 propell peripell felület elméletéh 18 fé töré visszaveré 18 sarkíto fényrezg 18 Folyadéksugar 18 Üb schwe Flüssigstrahl 18

14109.

CÍMS Ré

SZEMÉLYN Ré

SZÓCI M műegyet tan matematik sz Nagykőrö 1 n me Budapes 1 o Szülővár gimnáziumáb azu bu bé műegyeteme tanu m elő hel tanárse le Eöt Lór Tref minisz Göttinge Heidelber küld tanulmán folytatásá Hazaérkezése 18 Tref kineve kolozsv egyete matemat fiz ren tanárá 1886- kez pe halál Józ Műegyete v matemat nyilvá ren taná 1 levele 1 ren ta v T Akadémiá Or Középisko Tanárvizsg Bizottságn Tanulmán mag szakfolyóiratokban,fő azon Mathematis Annalen jelen m T Akadé bí Ból Tenta-menjé kiadásáv a Kő Gyulá egy teljesíte Eg tanulmán Kolozsv Orvos-Természettudomá Tá Értesítőjéb Akadém Értesítőb Poggendorff-f Annalenb Természettudomá Közlönyb Wiedem Annalenb Math Fizi Lapokb Ma Természett Értesítő jelen m öná könyvalak megjelent Diffrac elméleté 1 kerüle redukálh felü egészle elméleté 1 hárommér homo 1 propel peripel felüle elméleté 1 f tör visszaver 1 sarkít fényrez 1 Folyadéksuga 1 Ü schw Flüssigstrah 1

14109

CÍM R

SZEMÉLY R

SZÓC műegye ta matemati s Nagykőr m Budape Szülővá gimnáziumá az b b műegyetem tan el he tanárs l Eö Ló Tre minis Götting Heidelbe kül tanulmá folytatás Hazaérkezés 1 Tre kinev kolozs egyet matema fi re tanár 1886 ke p halá Jó Műegyet matema nyilv re tan level re t Akadémi O Középisk Tanárvizs Bizottság Tanulmá ma szakfolyóiratokban,f azo Mathemati Annale jele Akad b Bó Tenta-menj kiadásá K Gyul eg teljesít E tanulmá Kolozs Orvos-Természettudom T Értesítőjé Akadé Értesítő Poggendorff- Annalen Természettudom Közlöny Wiede Annalen Mat Fiz Lapok M Természet Értesít jele ön könyvala megjelen Diffra elmélet kerül redukál fel egészl elmélet hárommé hom prope peripe felül elmélet tö visszave sarkí fényre Folyadéksug sch Flüssigstra

1410



SZEMÉL

SZÓ műegy t matemat Nagykő Budap Szülőv gimnázium a műegyete ta e h tanár E L Tr mini Göttin Heidelb kü tanulm folytatá Hazaérkezé Tr kine koloz egye matem f r taná 188 k hal J Műegye matem nyil r ta leve r Akadém Középis Tanárviz Bizottsá Tanulm m szakfolyóiratokban, az Mathemat Annal jel Aka B Tenta-men kiadás Gyu e teljesí tanulm Koloz Orvos-Természettudo Értesítőj Akad Értesít Poggendorff Annale Természettudo Közlön Wied Annale Ma Fi Lapo Természe Értesí jel ö könyval megjele Diffr elméle kerü reduká fe egész elméle háromm ho prop perip felü elméle t visszav sark fényr Folyadéksu sc Flüssigstr