14123.htm

CÍMSZÓ: Révész-Ferryman

SZEMÉLYNÉV: Révész-Ferrymann Ferenc

SZÓCIKK: Révész-Ferryman Ferenc, festő, szül. Siófokon 1893. Figurális kompoziciókat és tájképeket festett erősen dekoratív fölfogásban, mely leginkább szines grafikáiban az ú. n. stencilekben érvényesült. Londonban tanult, ott volt 1916. első gyűjteményes kiállítása is. Magyarországon ki állított a Műcsarnokban, a Magyar Stúdióban grafikai munkákat, gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban, azután Németországban állított ki. A Belvedere Szalonban rendezett nagy sikerű budapesti kiállítása után Amerikába költözött, ahol a New Yorki Brooks-School zenetermében festett freskókat.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4123. címszó a lexikon => 746. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14123.htm

CÍMSZÓ: Révész-Ferryman

SZEMÉLYNÉV: Révész-Ferrymann Ferenc

SZÓCIKK: Révész-Ferryman Ferenc, festő, szül. Siófokon 1893. Figurális kompoziciókat és tájképeket festett erősen dekoratív fölfogásban, mely leginkább szines grafikáiban az ú. n. stencilekben érvényesült. Londonban tanult, ott volt 1916. első gyűjteményes kiállítása is. Magyarországon ki állított a Műcsarnokban, a Magyar Stúdióban grafikai munkákat, gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban, azután Németországban állított ki. A Belvedere Szalonban rendezett nagy sikerű budapesti kiállítása után Amerikába költözött, ahol a New Yorki Brooks-School zenetermében festett freskókat.

14123.ht

CÍMSZÓ Révész-Ferryma

SZEMÉLYNÉV Révész-Ferryman Feren

SZÓCIKK Révész-Ferryma Ferenc festő szül Siófoko 1893 Figuráli kompozicióka é tájképeke festet erőse dekoratí fölfogásban mel leginkáb szine grafikáiba a ú n stencilekbe érvényesült Londonba tanult ot vol 1916 els gyűjteménye kiállítás is Magyarországo k állítot Műcsarnokban Magya Stúdióba grafika munkákat gyűjteménye kiállítás vol Nemzet Szalonban azutá Németországba állítot ki Belveder Szalonba rendezet nag siker budapest kiállítás utá Amerikáb költözött aho Ne York Brooks-Schoo zenetermébe festet freskókat

14123.h

CÍMSZ Révész-Ferrym

SZEMÉLYNÉ Révész-Ferryma Fere

SZÓCIK Révész-Ferrym Feren fest szü Siófok 189 Figurál kompoziciók tájképek feste erős dekorat fölfogásba me leginká szin grafikáib stencilekb érvényesül Londonb tanul o vo 191 el gyűjtemény kiállítá i Magyarország állíto Műcsarnokba Magy Stúdiób grafik munkáka gyűjtemény kiállítá vo Nemze Szalonba azut Németországb állíto k Belvede Szalonb rendeze na sike budapes kiállítá ut Ameriká költözöt ah N Yor Brooks-Scho zeneterméb feste freskóka

14123.

CÍMS Révész-Ferry

SZEMÉLYN Révész-Ferrym Fer

SZÓCI Révész-Ferry Fere fes sz Siófo 18 Figurá kompozició tájképe fest erő dekora fölfogásb m legink szi grafikái stencilek érvényesü London tanu v 19 e gyűjtemén kiállít Magyarorszá állít Műcsarnokb Mag Stúdió grafi munkák gyűjtemén kiállít v Nemz Szalonb azu Németország állít Belved Szalon rendez n sik budape kiállít u Amerik költözö a Yo Brooks-Sch zenetermé fest freskók

14123

CÍM Révész-Ferr

SZEMÉLY Révész-Ferry Fe

SZÓC Révész-Ferr Fer fe s Sióf 1 Figur kompozici tájkép fes er dekor fölfogás legin sz grafiká stencile érvényes Londo tan 1 gyűjtemé kiállí Magyarorsz állí Műcsarnok Ma Stúdi graf munká gyűjtemé kiállí Nem Szalon az Németorszá állí Belve Szalo rende si budap kiállí Ameri költöz Y Brooks-Sc zeneterm fes freskó

1412

CÍ Révész-Fer

SZEMÉL Révész-Ferr F

SZÓ Révész-Fer Fe f Sió Figu kompozic tájké fe e deko fölfogá legi s grafik stencil érvénye Lond ta gyűjtem kiáll Magyarors áll Műcsarno M Stúd gra munk gyűjtem kiáll Ne Szalo a Németorsz áll Belv Szal rend s buda kiáll Amer költö Brooks-S zeneter fe fresk