14140.htm

CÍMSZÓ: Rohonc

SZÓCIKK: Rohonc (Rechnitz, A.) nagyk. Vas vm. 4137 lak. A XVIII. sz.-ban a megye első városa volt és a zsidók is korán alapították itt meg hitközségüket. A R.-i hitközség nemcsak egyike a legrégibb magyarországi hitközségeknek, de hosszú ideig a legtekintélyesebbek közé tartozott és befolyása az egész Dunántúl zsidóságára kiterjedt és Vas, Zala és Somogy zsidóságának valósággal központja volt egészen a XIX. sz. elejéig. A hitközség első alapítóinak és elöljáróinak neve ismeretlen. A R.-i zsidóknak aBatthyányak voltak a védő-uraik, a birtokukon élő zsidókat ők látták el véd-levelekkel a jogtalanság korszakaiban. A hitközség fejlődése a XIX. sz. második felében, a kiegyezés folytán beállott gazdasági helyzet következtében megállott. Pedig 1735. nagyságra nézve még a hatodik helyen állott az országban, a XVIII. sz. második felében több mint kétszáz családot számlált kerületével együtt, ami jelentékeny szaporulatot mutat, ha tudjuk, hogy 1687. még csak 36 családból állott a hitközség. 1848. csupán R.-on 209 zsidó család élt, amely aztán mire elérkezett a XX. sz., leapadt 60-70 családra. A hitközség mai létszáma is ezen a nívón mozog, aránytalan kis számban azokkal a sírkövekkel szemben, amelyek alatt három század letűnt nemzedéke nyugszik a zsidó temetőben. A temető első olvasható sírköve az 1682. esztendőt tünteti fel, azonban bizonyos, hogy maga a temető sokkal régibb. Eredeti területét 1827. megnagyobbították. A hitközségnek a XVII. sz. első felében még csak kis imaháza volt, egy 1649-ből való frigyszekrény-függöny őrzi ennek az emlékét. Az ereklyét a község jámbor asszonyai ajándékozták annak idején a hitközségnek. Később az egyik Batthyány gróf építtetett a községnek zsinagógát, amelynek használatát évi bér fejében engedte át. 1707-ben aztán a zsidók 500 forintért megvásárolták a zsinagóga tulajdonjogát. R. annyira központja volt a zsidó életnek, hogy 1718. szüksége mutatkozott annak, hogy új és nagyobb templomot építsen a hitközség. 1727-ben megvásárolták a templomkörüli telket és épületet 600 frt-ért. Idekerült a paplak és az iskola. Ezt a templomot 1855. restaurálták és még ma is épségben fennáll a katolikus templom szomszédságában, ami ellen építése idején élénken tiltakozott az egyház, de a türelmes Batthyányak nem befolyásoltatták magukat. A templom felépítésének emléke a császári udvarhoz közelálló Sámson Wertheimer nevéhez fűződik. A R.-i templom kegyszerei antiquitásuk révén jelentős értékűek. Három antik serlege 41 lat ezüst, a tórakorona 147 lat ezüst. A tóravért nem tüntet fel évszámot, de mindenesetre a XVII. sz.-ból való. Egy tóravért 1718 évszámot visel az újabb templom építésének idejéből. Két tóratorony Gitl, Józel hakohén leánya és Lea, Lemel Áser leánya ajándéka. Az 1649-ből származó frigyszekrényen kívül a legrégibb ereklye 1727-ből való. A feliratok a függönyök felső részén csak két-három rövid sort tartalmaznak, ellentétben a XIX. sz. óta divatozó terjengős feliratokkal. Az adományozó a hitközség egyik elnöke, Mesullam Ziszl, Cevi fia és annak neje, Gitl, Jákob leánya volt. Egy 1751-ből való dús keleti szövetből készült függönyt Jákob fia és neje Frumet, Lipmann ha-kohén leánya ajándékozott a templomnak. A harmadik, amely 1794-ből való, Feis Léb, Ezriel Mendel fia ajándéka. Sokkal régibb tórakőpenye van a községnek 1748-ból és tórakötője 1751-ből. Méir ben Sámuel és neje Pelatach, Méir leánya 1740. egy frigyszekrény-függönyt ajándékoztak circumcisió alkalmával. A R. i hitközség levéltárában számos nagybecsű kézirat és fontos dokumentum van, amelyeket most rendeznek, miután a burgenlandi tartományi tanács a közel jövőben zsidó múzeumot létesít, amelynek anyagát a hitközségek szolgáltatják. Egy 1740 körüli évi számla világos betekintést enged azokba a ételekbe, amelyeket a község tagjainak kellett kiegyenlíteni: Nagy mészárszékért 400 frt, kis mészárszékért 80, fiatal marha vágatásáért 40, kóser bormérésért 400, pálinkamérésért 400, baromfivétel alól való felmentésért 75, védelmi díj 1116, régi kivetési átlag 200, egyéb 300, összesen 3011 frt. Ezenkívül meghatározott előírás szerint járt újévi ajándék: a kegyuraságnak, a tiszttartónak, az uradalmi irnoknak, a gazdának, a két plébánosnak, (magyar és németnek), a várbíróknak, a kisbírónak és a céhmestereknek. Idővel még szaporodott a teher, mert a földesúron kívül még az állam, illetve a legfelsőbb kegyúr is megadóztatta őket. Mária Terézia 1749. rendelte el a türelmi adó (l. o.) fizetését, amely a R.-i zsidókat ép úgy sújtotta, mint az ország egész zsidóságát. Csak 1846. szabadultak fel alóla, amikor az ország zsidósága 1.200,000 forintban kiegyezett a kincstárral. Noha a R.-i zsidók nehéz terheket viseltek, templomukról továbbra is szívesen gondoskodtak. 1822-ben öt fivér ajándékozott dús aranyhímzésű függönyt a templomnak, Frankl Mihály és neje 1850., Reinfeld Ábrahám és neje pedig 1851. A hitközségnek híres rabbija volt Zipser Mayer dr. (1854-1869), aki számos bibliai és talmudi munkát írt és az 1868-iki kongresszuson jelentős szerepet játszott. Négy osztályú elemi iskoláját még a múlt század közepe táján építette a hitközség, de anyagi okok és a tanulók hiánya miatt az iskolát 1923. megszüntették, az épületet pedig a polgári iskola céljaira adták bérbe. A hitközség, amely a kongresszusi szervezet keretében működik egyetlen intézményt tart fenn, Chevra Kadisát, melynek jelenleg Spiegel Gáspár az elnöke. A hitközség tagjai közül Spitzer Anton vezet egy 1500 holdas mintagazdaságot, míg Ungár Sándor egy 3000 holdas bérleten gazdálkodik. A hitközség évi költségvetése 3600 Schilling melynek egy részét a hitközség szociális és filantrópikus célokra forintja. A hitközség anyakönyvi területéhez Csajta, Városhodász, Léka, Borostyánkő, Bandol és Pillgersdorf községek tartoznak. A hitközség lélekszáma 170, a családok száma 56, adót 64-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 2 nagykereskedő, 19 szabadpályán levő, 24 kereskedő, 1 orvos, 1 magátisztviselő, .2 gazdálkodó, 3 iparos és 3 ügynök. A hitközség tagjai közül a világháborúban 30-an vettek részt és 5-en estek el. A hitközség mai vezetősége: Spiegler Eduárd elnök, Fellner Miksa Talelnök, Graner Hugó dr. pénztárnok és jegyző, Glück József kántor és hitoktató. A rabbiállás tíz év óta betöltetlen. Mihelyt a hitközség kedvezőbb anyagi helyzetben lesz, ismét fog rabbit választani.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4140. címszó a lexikon => 748. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14140.htm

CÍMSZÓ: Rohonc

SZÓCIKK: Rohonc Rechnitz, A. nagyk. Vas vm. 4137 lak. A XVIII. sz.-ban a megye első városa volt és a zsidók is korán alapították itt meg hitközségüket. A R.-i hitközség nemcsak egyike a legrégibb magyarországi hitközségeknek, de hosszú ideig a legtekintélyesebbek közé tartozott és befolyása az egész Dunántúl zsidóságára kiterjedt és Vas, Zala és Somogy zsidóságának valósággal központja volt egészen a XIX. sz. elejéig. A hitközség első alapítóinak és elöljáróinak neve ismeretlen. A R.-i zsidóknak aBatthyányak voltak a védő-uraik, a birtokukon élő zsidókat ők látták el véd-levelekkel a jogtalanság korszakaiban. A hitközség fejlődése a XIX. sz. második felében, a kiegyezés folytán beállott gazdasági helyzet következtében megállott. Pedig 1735. nagyságra nézve még a hatodik helyen állott az országban, a XVIII. sz. második felében több mint kétszáz családot számlált kerületével együtt, ami jelentékeny szaporulatot mutat, ha tudjuk, hogy 1687. még csak 36 családból állott a hitközség. 1848. csupán R.-on 209 zsidó család élt, amely aztán mire elérkezett a XX. sz., leapadt 60-70 családra. A hitközség mai létszáma is ezen a nívón mozog, aránytalan kis számban azokkal a sírkövekkel szemben, amelyek alatt három század letűnt nemzedéke nyugszik a zsidó temetőben. A temető első olvasható sírköve az 1682. esztendőt tünteti fel, azonban bizonyos, hogy maga a temető sokkal régibb. Eredeti területét 1827. megnagyobbították. A hitközségnek a XVII. sz. első felében még csak kis imaháza volt, egy 1649-ből való frigyszekrény-függöny őrzi ennek az emlékét. Az ereklyét a község jámbor asszonyai ajándékozták annak idején a hitközségnek. Később az egyik Batthyány gróf építtetett a községnek zsinagógát, amelynek használatát évi bér fejében engedte át. 1707-ben aztán a zsidók 500 forintért megvásárolták a zsinagóga tulajdonjogát. R. annyira központja volt a zsidó életnek, hogy 1718. szüksége mutatkozott annak, hogy új és nagyobb templomot építsen a hitközség. 1727-ben megvásárolták a templomkörüli telket és épületet 600 frt-ért. Idekerült a paplak és az iskola. Ezt a templomot 1855. restaurálták és még ma is épségben fennáll a katolikus templom szomszédságában, ami ellen építése idején élénken tiltakozott az egyház, de a türelmes Batthyányak nem befolyásoltatták magukat. A templom felépítésének emléke a császári udvarhoz közelálló Sámson Wertheimer nevéhez fűződik. A R.-i templom kegyszerei antiquitásuk révén jelentős értékűek. Három antik serlege 41 lat ezüst, a tórakorona 147 lat ezüst. A tóravért nem tüntet fel évszámot, de mindenesetre a XVII. sz.-ból való. Egy tóravért 1718 évszámot visel az újabb templom építésének idejéből. Két tóratorony Gitl, Józel hakohén leánya és Lea, Lemel Áser leánya ajándéka. Az 1649-ből származó frigyszekrényen kívül a legrégibb ereklye 1727-ből való. A feliratok a függönyök felső részén csak két-három rövid sort tartalmaznak, ellentétben a XIX. sz. óta divatozó terjengős feliratokkal. Az adományozó a hitközség egyik elnöke, Mesullam Ziszl, Cevi fia és annak neje, Gitl, Jákob leánya volt. Egy 1751-ből való dús keleti szövetből készült függönyt Jákob fia és neje Frumet, Lipmann ha-kohén leánya ajándékozott a templomnak. A harmadik, amely 1794-ből való, Feis Léb, Ezriel Mendel fia ajándéka. Sokkal régibb tórakőpenye van a községnek 1748-ból és tórakötője 1751-ből. Méir ben Sámuel és neje Pelatach, Méir leánya 1740. egy frigyszekrény-függönyt ajándékoztak circumcisió alkalmával. A R. i hitközség levéltárában számos nagybecsű kézirat és fontos dokumentum van, amelyeket most rendeznek, miután a burgenlandi tartományi tanács a közel jövőben zsidó múzeumot létesít, amelynek anyagát a hitközségek szolgáltatják. Egy 1740 körüli évi számla világos betekintést enged azokba a ételekbe, amelyeket a község tagjainak kellett kiegyenlíteni: Nagy mészárszékért 400 frt, kis mészárszékért 80, fiatal marha vágatásáért 40, kóser bormérésért 400, pálinkamérésért 400, baromfivétel alól való felmentésért 75, védelmi díj 1116, régi kivetési átlag 200, egyéb 300, összesen 3011 frt. Ezenkívül meghatározott előírás szerint járt újévi ajándék: a kegyuraságnak, a tiszttartónak, az uradalmi irnoknak, a gazdának, a két plébánosnak, magyar és németnek , a várbíróknak, a kisbírónak és a céhmestereknek. Idővel még szaporodott a teher, mert a földesúron kívül még az állam, illetve a legfelsőbb kegyúr is megadóztatta őket. Mária Terézia 1749. rendelte el a türelmi adó l. o. fizetését, amely a R.-i zsidókat ép úgy sújtotta, mint az ország egész zsidóságát. Csak 1846. szabadultak fel alóla, amikor az ország zsidósága 1.200,000 forintban kiegyezett a kincstárral. Noha a R.-i zsidók nehéz terheket viseltek, templomukról továbbra is szívesen gondoskodtak. 1822-ben öt fivér ajándékozott dús aranyhímzésű függönyt a templomnak, Frankl Mihály és neje 1850., Reinfeld Ábrahám és neje pedig 1851. A hitközségnek híres rabbija volt Zipser Mayer dr. 1854-1869 , aki számos bibliai és talmudi munkát írt és az 1868-iki kongresszuson jelentős szerepet játszott. Négy osztályú elemi iskoláját még a múlt század közepe táján építette a hitközség, de anyagi okok és a tanulók hiánya miatt az iskolát 1923. megszüntették, az épületet pedig a polgári iskola céljaira adták bérbe. A hitközség, amely a kongresszusi szervezet keretében működik egyetlen intézményt tart fenn, Chevra Kadisát, melynek jelenleg Spiegel Gáspár az elnöke. A hitközség tagjai közül Spitzer Anton vezet egy 1500 holdas mintagazdaságot, míg Ungár Sándor egy 3000 holdas bérleten gazdálkodik. A hitközség évi költségvetése 3600 Schilling melynek egy részét a hitközség szociális és filantrópikus célokra forintja. A hitközség anyakönyvi területéhez Csajta, Városhodász, Léka, Borostyánkő, Bandol és Pillgersdorf községek tartoznak. A hitközség lélekszáma 170, a családok száma 56, adót 64-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 2 nagykereskedő, 19 szabadpályán levő, 24 kereskedő, 1 orvos, 1 magátisztviselő, .2 gazdálkodó, 3 iparos és 3 ügynök. A hitközség tagjai közül a világháborúban 30-an vettek részt és 5-en estek el. A hitközség mai vezetősége: Spiegler Eduárd elnök, Fellner Miksa Talelnök, Graner Hugó dr. pénztárnok és jegyző, Glück József kántor és hitoktató. A rabbiállás tíz év óta betöltetlen. Mihelyt a hitközség kedvezőbb anyagi helyzetben lesz, ismét fog rabbit választani.

14140.ht

CÍMSZÓ Rohon

SZÓCIKK Rohon Rechnitz A nagyk Va vm 413 lak XVIII sz.-ba megy els város vol é zsidó i korá alapítottá it me hitközségüket R.- hitközsé nemcsa egyik legrégib magyarország hitközségeknek d hossz idei legtekintélyesebbe köz tartozot é befolyás a egés Dunántú zsidóságár kiterjed é Vas Zal é Somog zsidóságána valóságga központj vol egésze XIX sz elejéig hitközsé els alapítóina é elöljáróina nev ismeretlen R.- zsidókna aBatthyánya volta védő-uraik birtokuko él zsidóka ő láttá e véd-levelekke jogtalansá korszakaiban hitközsé fejlődés XIX sz másodi felében kiegyezé folytá beállot gazdaság helyze következtébe megállott Pedi 1735 nagyságr nézv mé hatodi helye állot a országban XVIII sz másodi felébe töb min kétszá családo számlál kerületéve együtt am jelentéken szaporulato mutat h tudjuk hog 1687 mé csa 3 családbó állot hitközség 1848 csupá R.-o 20 zsid csalá élt amel aztá mir elérkezet XX sz. leapad 60-7 családra hitközsé ma létszám i eze nívó mozog aránytala ki számba azokka sírkövekke szemben amelye alat háro száza letűn nemzedék nyugszi zsid temetőben temet els olvashat sírköv a 1682 esztendő tüntet fel azonba bizonyos hog mag temet sokka régibb Eredet területé 1827 megnagyobbították hitközségne XVII sz els felébe mé csa ki imaház volt eg 1649-bő val frigyszekrény-függön őrz enne a emlékét A ereklyé közsé jámbo asszonya ajándékoztá anna idejé hitközségnek Későb a egyi Batthyán gró építtetet községne zsinagógát amelyne használatá év bé fejébe engedt át 1707-be aztá zsidó 50 forintér megvásároltá zsinagóg tulajdonjogát R annyir központj vol zsid életnek hog 1718 szükség mutatkozot annak hog ú é nagyob templomo építse hitközség 1727-be megvásároltá templomkörül telke é épülete 60 frt-ért Idekerül papla é a iskola Ez templomo 1855 restauráltá é mé m i épségbe fennál katoliku templo szomszédságában am elle építés idejé élénke tiltakozot a egyház d türelme Batthyánya ne befolyásoltattá magukat templo felépítéséne emlék császár udvarho közeláll Sámso Wertheime nevéhe fűződik R.- templo kegyszere antiquitásu révé jelentő értékűek Háro anti serleg 4 la ezüst tórakoron 14 la ezüst tóravér ne tünte fe évszámot d mindenesetr XVII sz.-bó való Eg tóravér 171 évszámo vise a újab templo építéséne idejéből Ké tóratoron Gitl Józe hakohé leány é Lea Leme Áse leány ajándéka A 1649-bő származ frigyszekrénye kívü legrégib erekly 1727-bő való felirato függönyö fels részé csa két-háro rövi sor tartalmaznak ellentétbe XIX sz ót divatoz terjengő feliratokkal A adományoz hitközsé egyi elnöke Mesulla Ziszl Cev fi é anna neje Gitl Jáko leány volt Eg 1751-bő val dú kelet szövetbő készül függöny Jáko fi é nej Frumet Lipman ha-kohé leány ajándékozot templomnak harmadik amel 1794-bő való Fei Léb Ezrie Mende fi ajándéka Sokka régib tórakőpeny va községne 1748-bó é tórakötőj 1751-ből Méi be Sámue é nej Pelatach Méi leány 1740 eg frigyszekrény-függöny ajándékozta circumcisi alkalmával R hitközsé levéltárába számo nagybecs kézira é fonto dokumentu van amelyeke mos rendeznek miutá burgenland tartomány tanác köze jövőbe zsid múzeumo létesít amelyne anyagá hitközsége szolgáltatják Eg 174 körül év száml világo betekintés enge azokb ételekbe amelyeke közsé tagjaina kellet kiegyenlíteni Nag mészárszékér 40 frt ki mészárszékér 80 fiata marh vágatásáér 40 kóse bormérésér 400 pálinkamérésér 400 baromfivéte aló val felmentésér 75 védelm dí 1116 rég kivetés átla 200 egyé 300 összese 301 frt Ezenkívü meghatározot előírá szerin jár újév ajándék kegyuraságnak tiszttartónak a uradalm irnoknak gazdának ké plébánosnak magya é németne várbíróknak kisbíróna é céhmestereknek Időve mé szaporodot teher mer földesúro kívü mé a állam illetv legfelsőb kegyú i megadóztatt őket Mári Terézi 1749 rendelt e türelm ad l o fizetését amel R.- zsidóka é úg sújtotta min a orszá egés zsidóságát Csa 1846 szabadulta fe alóla amiko a orszá zsidóság 1.200,00 forintba kiegyezet kincstárral Noh R.- zsidó nehé terheke viseltek templomukró továbbr i szívese gondoskodtak 1822-be ö fivé ajándékozot dú aranyhímzés függöny templomnak Frank Mihál é nej 1850. Reinfel Ábrahá é nej pedi 1851 hitközségne híre rabbij vol Zipse Maye dr 1854-186 ak számo biblia é talmud munká ír é a 1868-ik kongresszuso jelentő szerepe játszott Nég osztály elem iskolájá mé múl száza közep tájá épített hitközség d anyag oko é tanuló hiány miat a iskolá 1923 megszüntették a épülete pedi polgár iskol céljair adtá bérbe hitközség amel kongresszus szerveze keretébe működi egyetle intézmény tar fenn Chevr Kadisát melyne jelenle Spiege Gáspá a elnöke hitközsé tagja közü Spitze Anto veze eg 150 holda mintagazdaságot mí Ungá Sándo eg 300 holda bérlete gazdálkodik hitközsé év költségvetés 360 Schillin melyne eg részé hitközsé szociáli é filantrópiku célokr forintja hitközsé anyakönyv területéhe Csajta Városhodász Léka Borostyánkő Bando é Pillgersdor községe tartoznak hitközsé lélekszám 170 családo szám 56 adó 64-e fizetnek Foglalkozá szerint nagykereskedő 1 szabadpályá levő 2 kereskedő orvos magátisztviselő . gazdálkodó iparo é ügynök hitközsé tagja közü világháborúba 30-a vette rész é 5-e este el hitközsé ma vezetősége Spiegle Eduár elnök Fellne Miks Talelnök Grane Hug dr pénztárno é jegyző Glüc Józse kánto é hitoktató rabbiállá tí é ót betöltetlen Mihely hitközsé kedvezőb anyag helyzetbe lesz ismé fo rabbi választani

14140.h

CÍMSZ Roho

SZÓCIK Roho Rechnit nagy V v 41 la XVII sz.-b meg el váro vo zsid kor alapított i m hitközségüke R. hitközs nemcs egyi legrégi magyarorszá hitközségekne hoss ide legtekintélyesebb kö tartozo befolyá egé Dunánt zsidóságá kiterje Va Za Somo zsidóságán valóságg központ vo egész XI s elejéi hitközs el alapítóin elöljáróin ne ismeretle R. zsidókn aBatthyány volt védő-urai birtokuk é zsidók látt véd-levelekk jogtalans korszakaiba hitközs fejlődé XI s másod felébe kiegyez folyt beállo gazdasá helyz következtéb megállot Ped 173 nagyság néz m hatod hely állo országba XVII s másod feléb tö mi kétsz család számlá kerületév együt a jelentéke szaporulat muta tudju ho 168 m cs családb állo hitközsé 184 csup R.- 2 zsi csal él ame azt mi elérkeze X sz leapa 60- családr hitközs m létszá ez nív mozo aránytal k számb azokk sírkövekk szembe amely ala hár száz letű nemzedé nyugsz zsi temetőbe teme el olvasha sírkö 168 esztend tünte fe azonb bizonyo ho ma teme sokk régib Erede terület 182 megnagyobbítottá hitközségn XVI s el feléb m cs k imahá vol e 1649-b va frigyszekrény-függö őr enn emléké erekly közs jámb asszony ajándékozt ann idej hitközségne Késő egy Batthyá gr építtete községn zsinagógá amelyn használat é b fejéb enged á 1707-b azt zsid 5 forinté megvásárolt zsinagó tulajdonjogá annyi központ vo zsi életne ho 171 szüksé mutatkozo anna ho nagyo templom építs hitközsé 1727-b megvásárolt templomkörü telk épület 6 frt-ér Idekerü papl iskol E templom 185 restaurált m épségb fenná katolik templ szomszédságába a ell építé idej élénk tiltakozo egyhá türelm Batthyány n befolyásoltatt maguka templ felépítésén emlé császá udvarh közelál Sáms Wertheim nevéh fűződi R. templ kegyszer antiquitás rév jelent értékűe Hár ant serle l ezüs tórakoro 1 l ezüs tóravé n tünt f évszámo mindeneset XVI sz.-b val E tóravé 17 évszám vis úja templ építésén idejébő K tóratoro Git Józ hakoh leán Le Lem Ás leán ajándék 1649-b szárma frigyszekrény kív legrégi erekl 1727-b val felirat függöny fel rész cs két-hár röv so tartalmazna ellentétb XI s ó divato terjeng feliratokka adományo hitközs egy elnök Mesull Zisz Ce f ann nej Git Ják leán vol E 1751-b va d kele szövetb készü függön Ják f ne Frume Lipma ha-koh leán ajándékozo templomna harmadi ame 1794-b val Fe Lé Ezri Mend f ajándék Sokk régi tórakőpen v községn 1748-b tórakötő 1751-bő Mé b Sámu ne Pelatac Mé leán 174 e frigyszekrény-függön ajándékozt circumcis alkalmáva hitközs levéltáráb szám nagybec kézir font dokument va amelyek mo rendezne miut burgenlan tartomán taná köz jövőb zsi múzeum létesí amelyn anyag hitközség szolgáltatjá E 17 körü é szám világ betekinté eng azok ételekb amelyek közs tagjain kelle kiegyenlíten Na mészárszéké 4 fr k mészárszéké 8 fiat mar vágatásáé 4 kós bormérésé 40 pálinkamérésé 40 baromfivét al va felmentésé 7 védel d 111 ré kiveté átl 20 egy 30 összes 30 fr Ezenkív meghatározo előír szeri já újé ajándé kegyuraságna tiszttartóna uradal irnokna gazdána k plébánosna magy németn várbírókna kisbírón céhmesterekne Időv m szaporodo tehe me földesúr kív m álla illet legfelső kegy megadóztat őke Már Teréz 174 rendel türel a fizetésé ame R. zsidók ú sújtott mi orsz egé zsidóságá Cs 184 szabadult f alól amik orsz zsidósá 1.200,0 forintb kiegyeze kincstárra No R. zsid neh terhek viselte templomukr tovább szíves gondoskodta 1822-b fiv ajándékozo d aranyhímzé függön templomna Fran Mihá ne 1850 Reinfe Ábrah ne ped 185 hitközségn hír rabbi vo Zips May d 1854-18 a szám bibli talmu munk í 1868-i kongresszus jelent szerep játszot Né osztál ele iskoláj m mú száz köze táj építet hitközsé anya ok tanul hián mia iskol 192 megszüntetté épület ped polgá isko céljai adt bérb hitközsé ame kongresszu szervez keretéb működ egyetl intézmén ta fen Chev Kadisá melyn jelenl Spieg Gásp elnök hitközs tagj köz Spitz Ant vez e 15 hold mintagazdaságo m Ung Sánd e 30 hold bérlet gazdálkodi hitközs é költségveté 36 Schilli melyn e rész hitközs szociál filantrópik célok forintj hitközs anyaköny területéh Csajt Városhodás Lék Borostyánk Band Pillgersdo község tartozna hitközs lélekszá 17 család szá 5 ad 64- fizetne Foglalkoz szerin nagykeresked szabadpály lev keresked orvo magátisztvisel gazdálkod ipar ügynö hitközs tagj köz világháborúb 30- vett rés 5- est e hitközs m vezetőség Spiegl Eduá elnö Felln Mik Talelnö Gran Hu d pénztárn jegyz Glü Józs kánt hitoktat rabbiáll t ó betöltetle Mihel hitközs kedvező anya helyzetb les ism f rabb választan

14140.

CÍMS Roh

SZÓCI Roh Rechni nag 4 l XVI sz.- me e vár v zsi ko alapítot hitközségük R hitköz nemc egy legrég magyarorsz hitközségekn hos id legtekintélyeseb k tartoz befoly eg Dunán zsidóság kiterj V Z Som zsidóságá valóság közpon v egés X elejé hitköz e alapítói elöljárói n ismeretl R zsidók aBatthyán vol védő-ura birtoku zsidó lát véd-levelek jogtalan korszakaib hitköz fejlőd X máso feléb kiegye foly beáll gazdas hely következté megállo Pe 17 nagysá né hato hel áll országb XVI máso felé t m kéts csalá száml kerületé együ jelenték szaporula mut tudj h 16 c család áll hitközs 18 csu R. zs csa é am az m elérkez s leap 60 család hitköz létsz e ní moz arányta szám azok sírkövek szemb amel al há szá let nemzed nyugs zs temetőb tem e olvash sírk 16 eszten tünt f azon bizony h m tem sok régi Ered terüle 18 megnagyobbított hitközség XV e felé c imah vo 1649- v frigyszekrény-függ ő en emlék erekl köz jám asszon ajándékoz an ide hitközségn Kés eg Batthy g építtet község zsinagóg amely használa fejé enge 1707- az zsi forint megvásárol zsinag tulajdonjog anny közpon v zs életn h 17 szüks mutatkoz ann h nagy templo épít hitközs 1727- megvásárol templomkör tel épüle frt-é Ideker pap isko templo 18 restaurál épség fenn katoli temp szomszédságáb el épít ide élén tiltakoz egyh türel Batthyán befolyásoltat maguk temp felépítésé eml csász udvar közelá Sám Werthei nevé fűződ R temp kegysze antiquitá ré jelen értékű Há an serl ezü tórakor ezü tórav tün évszám mindenese XV sz.- va tórav 1 évszá vi új temp építésé idejéb tórator Gi Jó hako leá L Le Á leá ajándé 1649- szárm frigyszekrén kí legrég erek 1727- va felira függön fe rés c két-há rö s tartalmazn ellentét X divat terjen feliratokk adomány hitköz eg elnö Mesul Zis C an ne Gi Já leá vo 1751- v kel szövet kész függö Já n Frum Lipm ha-ko leá ajándékoz templomn harmad am 1794- va F L Ezr Men ajándé Sok rég tórakőpe község 1748- tóraköt 1751-b M Sám n Pelata M leá 17 frigyszekrény-függö ajándékoz circumci alkalmáv hitköz levéltárá szá nagybe kézi fon dokumen v amelye m rendezn miu burgenla tartomá tan kö jövő zs múzeu létes amely anya hitközsé szolgáltatj 1 kör szá vilá betekint en azo ételek amelye köz tagjai kell kiegyenlíte N mészárszék f mészárszék fia ma vágatásá kó bormérés 4 pálinkamérés 4 baromfivé a v felmentés véde 11 r kivet át 2 eg 3 össze 3 f Ezenkí meghatároz előí szer j új ajánd kegyuraságn tiszttartón urada irnokn gazdán plébánosn mag német várbírókn kisbíró céhmesterekn Idő szaporod teh m földesú kí áll ille legfels keg megadózta ők Má Teré 17 rende türe fizetés am R zsidó sújtot m ors eg zsidóság C 18 szabadul aló ami ors zsidós 1.200, forint kiegyez kincstárr N R zsi ne terhe viselt templomuk továb szíve gondoskodt 1822- fi ajándékoz aranyhímz függö templomn Fra Mih n 185 Reinf Ábra n pe 18 hitközség hí rabb v Zip Ma 1854-1 szá bibl talm mun 1868- kongresszu jelen szere játszo N osztá el iskolá m szá köz tá építe hitközs any o tanu hiá mi isko 19 megszüntett épüle pe polg isk célja ad bér hitközs am kongressz szerve kereté műkö egyet intézmé t fe Che Kadis mely jelen Spie Gás elnö hitköz tag kö Spit An ve 1 hol mintagazdaság Un Sán 3 hol bérle gazdálkod hitköz költségvet 3 Schill mely rés hitköz szociá filantrópi célo forint hitköz anyakön területé Csaj Városhodá Lé Borostyán Ban Pillgersd közsé tartozn hitköz léleksz 1 csalá sz a 64 fizetn Foglalko szeri nagykereske szabadpál le kereske orv magátisztvise gazdálko ipa ügyn hitköz tag kö világháború 30 vet ré 5 es hitköz vezetősé Spieg Edu eln Fell Mi Taleln Gra H pénztár jegy Gl Józ kán hitokta rabbiál betöltetl Mihe hitköz kedvez any helyzet le is rab választa

14140

CÍM Ro

SZÓC Ro Rechn na XV sz. m vá zs k alapíto hitközségü hitkö nem eg legré magyarors hitközségek ho i legtekintélyese tarto befol e Duná zsidósá kiter So zsidóság valósá közpo egé elej hitkö alapító elöljáró ismeret zsidó aBatthyá vo védő-ur birtok zsid lá véd-levele jogtala korszakai hitkö fejlő más felé kiegy fol beál gazda hel következt megáll P 1 nagys n hat he ál ország XV más fel két csal szám kerület egy jelenté szaporul mu tud 1 csalá ál hitköz 1 cs R z cs a a elérke lea 6 csalá hitkö léts n mo arányt szá azo sírköve szem ame a h sz le nemze nyug z temető te olvas sír 1 eszte tün azo bizon te so rég Ere terül 1 megnagyobbítot hitközsé X fel ima v 1649 frigyszekrény-füg e emlé erek kö já asszo ajándéko a id hitközség Ké e Batth építte közsé zsinagó amel használ fej eng 1707 a zs forin megvásáro zsina tulajdonjo ann közpo z élet 1 szük mutatko an nag templ épí hitköz 1727 megvásáro templomkö te épül frt- Ideke pa isk templ 1 restaurá épsé fen katol tem szomszédságá e épí id élé tiltako egy türe Batthyá befolyásolta magu tem felépítés em csás udva közel Sá Werthe nev fűző tem kegysz antiquit r jele érték H a ser ez tórako ez tóra tü évszá mindenes X sz. v tóra évsz v ú tem építés idejé tórato G J hak le L le ajánd 1649 szár frigyszekré k legré ere 1727 v felir függö f ré két-h r tartalmaz ellenté diva terje feliratok adomán hitkö e eln Mesu Zi a n G J le v 1751 ke szöve kés függ J Fru Lip ha-k le ajándéko templom harma a 1794 v Ez Me ajánd So ré tórakőp közsé 1748 tórakö 1751- Sá Pelat le 1 frigyszekrény-függ ajándéko circumc alkalmá hitkö levéltár sz nagyb kéz fo dokume amely rendez mi burgenl tartom ta k jöv z múze léte amel any hitközs szolgáltat kö sz vil betekin e az étele amely kö tagja kel kiegyenlít mészárszé mészárszé fi m vágatás k borméré pálinkaméré baromfiv felmenté véd 1 kive á e össz Ezenk meghatáro elő sze ú aján kegyuraság tiszttartó urad irnok gazdá plébános ma néme várbírók kisbír céhmesterek Id szaporo te földes k ál ill legfel ke megadózt ő M Ter 1 rend tür fizeté a zsid sújto or e zsidósá 1 szabadu al am or zsidó 1.200 forin kiegye kincstár zs n terh visel templomu tová szív gondoskod 1822 f ajándéko aranyhím függ templom Fr Mi 18 Rein Ábr p 1 hitközsé h rab Zi M 1854- sz bib tal mu 1868 kongressz jele szer játsz oszt e iskol sz kö t épít hitköz an tan hi m isk 1 megszüntet épül p pol is célj a bé hitköz a kongress szerv keret műk egye intézm f Ch Kadi mel jele Spi Gá eln hitkö ta k Spi A v ho mintagazdasá U Sá ho bérl gazdálko hitkö költségve Schil mel ré hitkö szoci filantróp cél forin hitkö anyakö terület Csa Városhod L Borostyá Ba Pillgers közs tartoz hitkö léleks csal s 6 fizet Foglalk szer nagykeresk szabadpá l keresk or magátisztvis gazdálk ip ügy hitkö ta k világhábor 3 ve r e hitkö vezetős Spie Ed el Fel M Talel Gr pénztá jeg G Jó ká hitokt rabbiá betöltet Mih hitkö kedve an helyze l i ra választ

1414

CÍ R

SZÓ R Rech n X sz v z alapít hitközség hitk ne e legr magyaror hitközsége h legtekintélyes tart befo Dun zsidós kite S zsidósá valós közp eg ele hitk alapít elöljár ismere zsid aBatthy v védő-u birto zsi l véd-level jogtal korszaka hitk fejl má fel kieg fo beá gazd he következ megál nagy ha h á orszá X má fe ké csa szá kerüle eg jelent szaporu m tu csal á hitkö c c elérk le csal hitk lét m arány sz az sírköv sze am s l nemz nyu temet t olva sí eszt tü az bizo t s ré Er terü megnagyobbíto hitközs fe im 164 frigyszekrény-fü eml ere k j assz ajándék i hitközsé K Batt építt közs zsinag ame haszná fe en 170 z fori megvásár zsin tulajdonj an közp éle szü mutatk a na temp ép hitkö 172 megvásár templomk t épü frt Idek p is temp restaur éps fe kato te szomszédság ép i él tiltak eg tür Batthy befolyásolt mag te felépíté e csá udv köze S Werth ne fűz te kegys antiqui jel érté se e tórak e tór t évsz mindene sz tór évs te építé idej tórat ha l l aján 164 szá frigyszekr legr er 172 feli függ r két- tartalma ellent div terj felirato adomá hitk el Mes Z l 175 k szöv ké füg Fr Li ha- l ajándék templo harm 179 E M aján S r tórakő közs 174 tórak 1751 S Pela l frigyszekrény-füg ajándék circum alkalm hitk levéltá s nagy ké f dokum amel rende m burgen tarto t jö múz lét ame an hitköz szolgálta k s vi beteki a étel amel k tagj ke kiegyenlí mészársz mészársz f vágatá bormér pálinkamér baromfi felment vé kiv öss Ezen meghatár el sz ajá kegyurasá tiszttart ura irno gazd plébáno m ném várbíró kisbí céhmestere I szapor t földe á il legfe k megadóz Te ren tü fizet zsi sújt o zsidós szabad a a o zsid 1.20 fori kiegy kincstá z ter vise templom tov szí gondosko 182 ajándék aranyhí füg templo F M 1 Rei Áb hitközs ra Z 1854 s bi ta m 186 kongress jel sze játs osz isko s k épí hitkö a ta h is megszünte épü po i cél b hitkö kongres szer kere mű egy intéz C Kad me jel Sp G el hitk t Sp h mintagazdas S h bér gazdálk hitk költségv Schi me r hitk szoc filantró cé fori hitk anyak terüle Cs Városho Borosty B Pillger köz tarto hitk lélek csa fize Foglal sze nagykeres szabadp keres o magátisztvi gazdál i üg hitk t világhábo v hitk vezető Spi E e Fe Tale G pénzt je J k hitok rabbi betölte Mi hitk kedv a helyz r válasz