14212.htm

CÍMSZÓ: Rózsa

SZEMÉLYNÉV: Rózsa Miklós

SZÓCIKK: "R. Miklós író és hírlapíró szül. Pápán 1873. Előbb könyvkereskedősegéd, de azután magánúton elvégezte középiskolai tanulmányait és a budapesti egyetemen jogi doktorátust szerzett. 1892-ben hírlapíró lett. A Hétnek segédszerkesz tője, majd felelős szerkesztője és kiadótulajdonosa volt. Nagy buzgósággal vett részt a modern magyar képzőművészeti irányok érdekében folytatott harcokban. Munkácsy Mihálynak, a Nemzeti Szalonnak, majd az általa alapított Müvészház c. müvészegyesületnek titkára, a Képzőművészek Új Társaságának (Kut) igazgatója volt. 1909-ben kiadta Kecskeméthy Aurél naplóját. Megjelent több verseskönyve, novelláskötete és regényfordítása. A Népszínházban színrekerült A hit c. nép színműve. A lapokba mükritikai cikkeket ír. Munkái : Zichy Mihály müvei; A magyar impreszszionista festészet; A népművészetről (Malonyay Dezső: A magyar nép művészete c. munkájának I. és II. kötetében)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4212. címszó a lexikon => 756. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14212.htm

CÍMSZÓ: Rózsa

SZEMÉLYNÉV: Rózsa Miklós

SZÓCIKK: R. Miklós író és hírlapíró szül. Pápán 1873. Előbb könyvkereskedősegéd, de azután magánúton elvégezte középiskolai tanulmányait és a budapesti egyetemen jogi doktorátust szerzett. 1892-ben hírlapíró lett. A Hétnek segédszerkesz tője, majd felelős szerkesztője és kiadótulajdonosa volt. Nagy buzgósággal vett részt a modern magyar képzőművészeti irányok érdekében folytatott harcokban. Munkácsy Mihálynak, a Nemzeti Szalonnak, majd az általa alapított Müvészház c. müvészegyesületnek titkára, a Képzőművészek Új Társaságának Kut igazgatója volt. 1909-ben kiadta Kecskeméthy Aurél naplóját. Megjelent több verseskönyve, novelláskötete és regényfordítása. A Népszínházban színrekerült A hit c. nép színműve. A lapokba mükritikai cikkeket ír. Munkái : Zichy Mihály müvei; A magyar impreszszionista festészet; A népművészetről Malonyay Dezső: A magyar nép művészete c. munkájának I. és II. kötetében .

14212.ht

CÍMSZÓ Rózs

SZEMÉLYNÉV Rózs Mikló

SZÓCIKK R Mikló ír é hírlapír szül Pápá 1873 Előb könyvkereskedősegéd d azutá magánúto elvégezt középiskola tanulmányai é budapest egyeteme jog doktorátus szerzett 1892-be hírlapír lett Hétne segédszerkes tője maj felelő szerkesztőj é kiadótulajdonos volt Nag buzgóságga vet rész moder magya képzőművészet irányo érdekébe folytatot harcokban Munkács Mihálynak Nemzet Szalonnak maj a által alapítot Müvészhá c müvészegyesületne titkára Képzőművésze Ú Társaságána Ku igazgatój volt 1909-be kiadt Kecskeméth Auré naplóját Megjelen töb verseskönyve novelláskötet é regényfordítása Népszínházba színrekerül hi c né színműve lapokb mükritika cikkeke ír Munká Zich Mihál müvei magya impreszszionist festészet népművészetrő Malonya Dezső magya né művészet c munkájána I é II kötetébe

14212.h

CÍMSZ Róz

SZEMÉLYNÉ Róz Mikl

SZÓCIK Mikl í hírlapí szü Páp 187 Elő könyvkereskedősegé azut magánút elvégez középiskol tanulmánya budapes egyetem jo doktorátu szerzet 1892-b hírlapí let Hétn segédszerke tőj ma felel szerkesztő kiadótulajdono vol Na buzgóságg ve rés mode magy képzőművésze irány érdekéb folytato harcokba Munkác Mihályna Nemze Szalonna ma álta alapíto Müvészh müvészegyesületn titkár Képzőművész Társaságán K igazgató vol 1909-b kiad Kecskemét Aur naplójá Megjele tö verseskönyv novellásköte regényfordítás Népszínházb színrekerü h n színműv lapok mükritik cikkek í Munk Zic Mihá müve magy impreszszionis festésze népművészetr Malony Dezs magy n művésze munkáján I kötetéb

14212.

CÍMS Ró

SZEMÉLYN Ró Mik

SZÓCI Mik hírlap sz Pá 18 El könyvkereskedőseg azu magánú elvége középisko tanulmány budape egyete j doktorát szerze 1892- hírlap le Hét segédszerk tő m fele szerkeszt kiadótulajdon vo N buzgóság v ré mod mag képzőművész irán érdeké folytat harcokb Munká Mihályn Nemz Szalonn m ált alapít Müvész müvészegyesület titká Képzőművés Társaságá igazgat vo 1909- kia Kecskemé Au naplój Megjel t versesköny novellásköt regényfordítá Népszínház színreker színmű lapo mükriti cikke Mun Zi Mih müv mag impreszszioni festész népművészet Malon Dez mag művész munkájá köteté

14212

CÍM R

SZEMÉLY R Mi

SZÓC Mi hírla s P 1 E könyvkereskedőse az magán elvég középisk tanulmán budap egyet doktorá szerz 1892 hírla l Hé segédszer t fel szerkesz kiadótulajdo v buzgósá r mo ma képzőművés irá érdek folyta harcok Munk Mihály Nem Szalon ál alapí Müvés müvészegyesüle titk Képzőművé Társaság igazga v 1909 ki Kecskem A napló Megje verseskön novelláskö regényfordít Népszínhá színreke színm lap mükrit cikk Mu Z Mi mü ma impreszszion festés népművésze Malo De ma művés munkáj kötet

1421



SZEMÉL M

SZÓ M hírl könyvkereskedős a magá elvé középis tanulmá buda egye doktor szer 189 hírl H segédsze fe szerkes kiadótulajd buzgós m m képzőművé ir érde folyt harco Mun Mihál Ne Szalo á alap Müvé müvészegyesül tit Képzőműv Társasá igazg 190 k Kecske napl Megj verseskö novellásk regényfordí Népszính színrek szín la mükri cik M M m m impreszszio festé népművész Mal D m művé munká köte