14260.htm

CÍMSZÓ: Salamon

SZEMÉLYNÉV: Salamon Ödön

SZÓCIKK: "Salamon Ödön,író és hírlapíró, szül. Érsekujvárott 1864., megh. Budapesten 1903. Néhány évig a budapesti műegyetem hallgatója volt. 1888-ban Parisba költözött, s onnan társadalmi és politikai cikkeket küldött budapesti lapoknak. Cikkeket, monológokat és tárcákat is írt. Elmés és ötletes író volt. Monológjai: Párbajhös; Szervusz; A hosszú ruha. 1894-ben a kolozsvári Nemzeti Színházban került színre Bánffy Miklós gróffal írott Hipnotizmus c. színműve. 1901-ben a budapesti Uránia Színház mutatta be Monté Carlo és a Riviera c. ismeretterjesztő munkáját. Novellás-kötete: Józan szerelmesek. Halála után megjelent Gondolatok, ötletek c. aforizmáskönyve. "


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4260. címszó a lexikon => 763. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14260.htm

CÍMSZÓ: Salamon

SZEMÉLYNÉV: Salamon Ödön

SZÓCIKK: Salamon Ödön,író és hírlapíró, szül. Érsekujvárott 1864., megh. Budapesten 1903. Néhány évig a budapesti műegyetem hallgatója volt. 1888-ban Parisba költözött, s onnan társadalmi és politikai cikkeket küldött budapesti lapoknak. Cikkeket, monológokat és tárcákat is írt. Elmés és ötletes író volt. Monológjai: Párbajhös; Szervusz; A hosszú ruha. 1894-ben a kolozsvári Nemzeti Színházban került színre Bánffy Miklós gróffal írott Hipnotizmus c. színműve. 1901-ben a budapesti Uránia Színház mutatta be Monté Carlo és a Riviera c. ismeretterjesztő munkáját. Novellás-kötete: Józan szerelmesek. Halála után megjelent Gondolatok, ötletek c. aforizmáskönyve.

14260.ht

CÍMSZÓ Salamo

SZEMÉLYNÉV Salamo Ödö

SZÓCIKK Salamo Ödön,ír é hírlapíró szül Érsekujvárot 1864. megh Budapeste 1903 Néhán évi budapest műegyete hallgatój volt 1888-ba Parisb költözött onna társadalm é politika cikkeke küldöt budapest lapoknak Cikkeket monológoka é tárcáka i írt Elmé é ötlete ír volt Monológjai Párbajhös Szervusz hossz ruha 1894-be kolozsvár Nemzet Színházba kerül színr Bánff Mikló gróffa írot Hipnotizmu c színműve 1901-be budapest Uráni Színhá mutatt b Mont Carl é Rivier c ismeretterjeszt munkáját Novellás-kötete Józa szerelmesek Halál utá megjelen Gondolatok ötlete c aforizmáskönyve

14260.h

CÍMSZ Salam

SZEMÉLYNÉ Salam Öd

SZÓCIK Salam Ödön,í hírlapír szü Érsekujváro 1864 meg Budapest 190 Néhá év budapes műegyet hallgató vol 1888-b Paris költözöt onn társadal politik cikkek küldö budapes lapokna Cikkeke monológok tárcák ír Elm ötlet í vol Monológja Párbajhö Szervus hoss ruh 1894-b kolozsvá Nemze Színházb kerü szín Bánf Mikl gróff íro Hipnotizm színműv 1901-b budapes Urán Szính mutat Mon Car Rivie ismeretterjesz munkájá Novellás-kötet Józ szerelmese Halá ut megjele Gondolato ötlet aforizmáskönyv

14260.

CÍMS Sala

SZEMÉLYN Sala Ö

SZÓCI Sala Ödön, hírlapí sz Érsekujvár 186 me Budapes 19 Néh é budape műegye hallgat vo 1888- Pari költözö on társada politi cikke küld budape lapokn Cikkek monológo tárcá í El ötle vo Monológj Párbajh Szervu hos ru 1894- kolozsv Nemz Színház ker szí Bán Mik gróf ír Hipnotiz színmű 1901- budape Urá Szín muta Mo Ca Rivi ismeretterjes munkáj Novellás-köte Jó szerelmes Hal u megjel Gondolat ötle aforizmásköny

14260

CÍM Sal

SZEMÉLY Sal

SZÓC Sal Ödön hírlap s Érsekujvá 18 m Budape 1 Né budap műegy hallga v 1888 Par költöz o társad polit cikk kül budap lapok Cikke monológ tárc E ötl v Monológ Párbaj Szerv ho r 1894 kolozs Nem Színhá ke sz Bá Mi gró í Hipnoti színm 1901 budap Ur Szí mut M C Riv ismeretterje munká Novellás-köt J szerelme Ha megje Gondola ötl aforizmáskön

1426

CÍ Sa

SZEMÉL Sa

SZÓ Sa Ödö hírla Érsekujv 1 Budap N buda műeg hallg 188 Pa költö társa poli cik kü buda lapo Cikk monoló tár öt Monoló Párba Szer h 189 koloz Ne Szính k s B M gr Hipnot szín 190 buda U Sz mu Ri ismeretterj munk Novellás-kö szerelm H megj Gondol öt aforizmáskö