14276.htm

CÍMSZÓ: Saphir

SZEMÉLYNÉV: Saphir Moritz

SZÓCIKK: "Saphir Moritz Gottlieb*, humorista, szül. Lovasberényben 1795 febr. 8., megh. Badenben 1858 szept. 5. Tízéves korában Prágába ment Talmudot tanulni, de a német irodalom jobban érdekelte és 1814. Pestre jött. Itt tanult meg franciául angolul és olaszul. Ekkor írta meg Der falsche Kaschtau c. bohózatát. Ezt a maró gúnnyal és igen drasztikus zsargon nyelven írt, de elveszettnek hitt munkát nyolcvan évi lappangás után Ben Bliezer (Mandl Bernát) fedezte fel és publikálta a M. Zs. Szemle 1900. évfolyamában. Ugyancsak elveszett Die falsche Catalini c. másik pasquillusa is, de ez még nem került elő. Első német nyelven irt műve: Papilloten,Pesten jelent meg 1821. Ennek sikere után Bécsbe, majd pár ér múlva Berlinbe költözött, ahol kiadta a Berliner Schnellpost für Literatur, Theater und Geselligkeit c. folyóiratot és a Berliner Couriert, melyekkel sok barátot, de sok ellenséget is szerzett. Ekkor már jelentékeny egyéniség volt és ellenségei hevesen megtámadták a Saphir in Berlin c. pamflettjükben. Válaszul megírta Der getótete aber dennoch lebende Saphir c. elleniratát, mely három kiadást ért meg. 1829-ben Münchenbe költözött, ahol a Bazar für München folyóiratot és a Deutsche Horizontot szerkesztette. Minthogy a színházakat élesen támadta, a közhangulat ellene fordult és a várható zaklatások elől Parisba költözött. De a király utasítására nemsokára visszahívták Münchenbe és kárpótlásul az elszenvedett sérelmekért a kir. színház intendaturájának tanácsosa címet kapta. Ezután a Bayerische Beobachtert szerkesztette. 1835-ben ismét Bécsbe ment s kiadta a Theaterzeitungot és a Der Humorist e. lapot. Ismertebb munkái: Conditorei des Jocus (1825); Gesammelte Schriften (4 rész. 1830); Neueste Schriften (3 k. 1830); Humoristische Damenbibliothek (6 k. 1831-41); Humoristische Abende(1832); Humoristische Glasperlen(l833); Dumme Briefe (2 k. 1834); Karnevals- und Markenalmanach (1834); Das fliegende Album für Scherz, Humor und lebensfrohe Laune (2 k. 5. kiad. 1875). Összegyűjtött művei 12 kötetben 1884. Brünnben, 26 kötetben u. o. 1890. jelen tek meg."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4276. címszó a lexikon => 765. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14276.htm

CÍMSZÓ: Saphir

SZEMÉLYNÉV: Saphir Moritz

SZÓCIKK: Saphir Moritz Gottlieb*, humorista, szül. Lovasberényben 1795 febr. 8., megh. Badenben 1858 szept. 5. Tízéves korában Prágába ment Talmudot tanulni, de a német irodalom jobban érdekelte és 1814. Pestre jött. Itt tanult meg franciául angolul és olaszul. Ekkor írta meg Der falsche Kaschtau c. bohózatát. Ezt a maró gúnnyal és igen drasztikus zsargon nyelven írt, de elveszettnek hitt munkát nyolcvan évi lappangás után Ben Bliezer Mandl Bernát fedezte fel és publikálta a M. Zs. Szemle 1900. évfolyamában. Ugyancsak elveszett Die falsche Catalini c. másik pasquillusa is, de ez még nem került elő. Első német nyelven irt műve: Papilloten,Pesten jelent meg 1821. Ennek sikere után Bécsbe, majd pár ér múlva Berlinbe költözött, ahol kiadta a Berliner Schnellpost für Literatur, Theater und Geselligkeit c. folyóiratot és a Berliner Couriert, melyekkel sok barátot, de sok ellenséget is szerzett. Ekkor már jelentékeny egyéniség volt és ellenségei hevesen megtámadták a Saphir in Berlin c. pamflettjükben. Válaszul megírta Der getótete aber dennoch lebende Saphir c. elleniratát, mely három kiadást ért meg. 1829-ben Münchenbe költözött, ahol a Bazar für München folyóiratot és a Deutsche Horizontot szerkesztette. Minthogy a színházakat élesen támadta, a közhangulat ellene fordult és a várható zaklatások elől Parisba költözött. De a király utasítására nemsokára visszahívták Münchenbe és kárpótlásul az elszenvedett sérelmekért a kir. színház intendaturájának tanácsosa címet kapta. Ezután a Bayerische Beobachtert szerkesztette. 1835-ben ismét Bécsbe ment s kiadta a Theaterzeitungot és a Der Humorist e. lapot. Ismertebb munkái: Conditorei des Jocus 1825 ; Gesammelte Schriften 4 rész. 1830 ; Neueste Schriften 3 k. 1830 ; Humoristische Damenbibliothek 6 k. 1831-41 ; Humoristische Abende 1832 ; Humoristische Glasperlen l833 ; Dumme Briefe 2 k. 1834 ; Karnevals- und Markenalmanach 1834 ; Das fliegende Album für Scherz, Humor und lebensfrohe Laune 2 k. 5. kiad. 1875 . Összegyűjtött művei 12 kötetben 1884. Brünnben, 26 kötetben u. o. 1890. jelen tek meg.

14276.ht

CÍMSZÓ Saphi

SZEMÉLYNÉV Saphi Morit

SZÓCIKK Saphi Morit Gottlieb* humorista szül Lovasberénybe 179 febr 8. megh Badenbe 185 szept 5 Tízéve korába Prágáb men Talmudo tanulni d néme irodalo jobba érdekelt é 1814 Pestr jött It tanul me franciáu angolu é olaszul Ekko írt me De falsch Kaschta c bohózatát Ez mar gúnnya é ige drasztiku zsargo nyelve írt d elveszettne hit munká nyolcva év lappangá utá Be Blieze Mand Berná fedezt fe é publikált M Zs Szeml 1900 évfolyamában Ugyancsa elveszet Di falsch Catalin c mási pasquillus is d e mé ne kerül elő Els néme nyelve ir műve Papilloten,Peste jelen me 1821 Enne siker utá Bécsbe maj pá é múlv Berlinb költözött aho kiadt Berline Schnellpos fü Literatur Theate un Geselligkei c folyóirato é Berline Couriert melyekke so barátot d so ellensége i szerzett Ekko má jelentéken egyénisé vol é ellensége hevese megtámadtá Saphi i Berli c pamflettjükben Válaszu megírt De getótet abe dennoc lebend Saphi c elleniratát mel háro kiadás ér meg 1829-be Münchenb költözött aho Baza fü Münche folyóirato é Deutsch Horizonto szerkesztette Minthog színházaka élese támadta közhangula ellen fordul é várhat zaklatáso elő Parisb költözött D királ utasításár nemsokár visszahívtá Münchenb é kárpótlásu a elszenvedet sérelmekér kir színhá intendaturájána tanácsos címe kapta Ezutá Bayerisch Beobachter szerkesztette 1835-be ismé Bécsb men kiadt Theaterzeitungo é De Humoris e lapot Ismerteb munkái Conditore de Jocu 182 Gesammelt Schrifte rész 183 Neuest Schrifte k 183 Humoristisch Damenbibliothe k 1831-4 Humoristisch Abend 183 Humoristisch Glasperle l83 Dumm Brief k 183 Karnevals un Markenalmanac 183 Da fliegend Albu fü Scherz Humo un lebensfroh Laun k 5 kiad 187 Összegyűjtöt műve 1 kötetbe 1884 Brünnben 2 kötetbe u o 1890 jele te meg

14276.h

CÍMSZ Saph

SZEMÉLYNÉ Saph Mori

SZÓCIK Saph Mori Gottlieb humorist szü Lovasberényb 17 feb 8 meg Badenb 18 szep Tízév koráb Prágá me Talmud tanuln ném irodal jobb érdekel 181 Pest jöt I tanu m franciá angol olaszu Ekk ír m D falsc Kascht bohózatá E ma gúnny ig drasztik zsarg nyelv ír elveszettn hi munk nyolcv é lappang ut B Bliez Man Bern fedez f publikál Z Szem 190 évfolyamába Ugyancs elvesze D falsc Catali más pasquillu i m n kerü el El ném nyelv i műv Papilloten,Pest jele m 182 Enn sike ut Bécsb ma p múl Berlin költözöt ah kiad Berlin Schnellpo f Literatu Theat u Geselligke folyóirat Berlin Courier melyekk s baráto s ellenség szerzet Ekk m jelentéke egyénis vo ellenség heves megtámadt Saph Berl pamflettjükbe Válasz megír D getóte ab denno leben Saph elleniratá me hár kiadá é me 1829-b München költözöt ah Baz f Münch folyóirat Deutsc Horizont szerkesztett Mintho színházak éles támadt közhangul elle fordu várha zaklatás el Paris költözöt kirá utasításá nemsoká visszahívt München kárpótlás elszenvede sérelmeké ki szính intendaturáján tanácso cím kapt Ezut Bayerisc Beobachte szerkesztett 1835-b ism Bécs me kiad Theaterzeitung D Humori lapo Ismerte munká Conditor d Joc 18 Gesammel Schrift rés 18 Neues Schrift 18 Humoristisc Damenbiblioth 1831- Humoristisc Aben 18 Humoristisc Glasperl l8 Dum Brie 18 Karneval u Markenalmana 18 D fliegen Alb f Scher Hum u lebensfro Lau kia 18 Összegyűjtö műv kötetb 188 Brünnbe kötetb 189 jel t me

14276.

CÍMS Sap

SZEMÉLYN Sap Mor

SZÓCI Sap Mor Gottlie humoris sz Lovasberény 1 fe me Baden 1 sze Tízé korá Prág m Talmu tanul né iroda job érdeke 18 Pes jö tan franci ango olasz Ek í fals Kasch bohózat m gúnn i draszti zsar nyel í elveszett h mun nyolc lappan u Blie Ma Ber fede publiká Sze 19 évfolyamáb Ugyanc elvesz fals Catal má pasquill ker e E né nyel mű Papilloten,Pes jel 18 En sik u Bécs m mú Berli költözö a kia Berli Schnellp Literat Thea Geselligk folyóira Berli Courie melyek barát ellensé szerze Ek jelenték egyéni v ellensé heve megtámad Sap Ber pamflettjükb Válas megí getót a denn lebe Sap ellenirat m há kiad m 1829- Münche költözö a Ba Münc folyóira Deuts Horizon szerkesztet Minth színháza éle támad közhangu ell ford várh zaklatá e Pari költözö kir utasítás nemsok visszahív Münche kárpótlá elszenved sérelmek k szín intendaturájá tanács cí kap Ezu Bayeris Beobacht szerkesztet 1835- is Béc m kia Theaterzeitun Humor lap Ismert munk Condito Jo 1 Gesamme Schrif ré 1 Neue Schrif 1 Humoristis Damenbibliot 1831 Humoristis Abe 1 Humoristis Glasper l Du Bri 1 Karneva Markenalman 1 fliege Al Sche Hu lebensfr La ki 1 Összegyűjt mű kötet 18 Brünnb kötet 18 je m

14276

CÍM Sa

SZEMÉLY Sa Mo

SZÓC Sa Mo Gottli humori s Lovasberén f m Bade sz Tíz kor Prá Talm tanu n irod jo érdek 1 Pe j ta franc ang olas E fal Kasc bohóza gún draszt zsa nye elveszet mu nyol lappa Bli M Be fed publik Sz 1 évfolyamá Ugyan elves fal Cata m pasquil ke n nye m Papilloten,Pe je 1 E si Béc m Berl költöz ki Berl Schnell Litera The Gesellig folyóir Berl Couri melye bará ellens szerz E jelenté egyén ellens hev megtáma Sa Be pamflettjük Vála meg getó den leb Sa ellenira h kia 1829 Münch költöz B Mün folyóir Deut Horizo szerkeszte Mint színház él táma közhang el for vár zaklat Par költöz ki utasítá nemso visszahí Münch kárpótl elszenve sérelme szí intendaturáj tanác c ka Ez Bayeri Beobach szerkeszte 1835 i Bé ki Theaterzeitu Humo la Ismer mun Condit J Gesamm Schri r Neu Schri Humoristi Damenbiblio 183 Humoristi Ab Humoristi Glaspe D Br Karnev Markenalma flieg A Sch H lebensf L k Összegyűj m köte 1 Brünn köte 1 j

1427

CÍ S

SZEMÉL S M

SZÓ S M Gottl humor Lovasberé Bad s Tí ko Pr Tal tan iro j érde P t fran an ola fa Kas bohóz gú drasz zs ny elvesze m nyo lapp Bl B fe publi S évfolyam Ugya elve fa Cat pasqui k ny Papilloten,P j s Bé Ber költö k Ber Schnel Liter Th Geselli folyói Ber Cour mely bar ellen szer jelent egyé ellen he megtám S B pamflettjü Vál me get de le S ellenir ki 182 Münc költö Mü folyói Deu Horiz szerkeszt Min színhá é tám közhan e fo vá zakla Pa költö k utasít nems visszah Münc kárpót elszenv sérelm sz intendaturá taná k E Bayer Beobac szerkeszt 183 B k Theaterzeit Hum l Isme mu Condi Gesam Schr Ne Schr Humorist Damenbibli 18 Humorist A Humorist Glasp B Karne Markenalm flie Sc lebens Összegyű köt Brün köt