14409.htm

CÍMSZÓ: Sebők

SZEMÉLYNÉV: Sebők Zsigmond

SZÓCIKK: "Sebők Zsigmond*, író és hírlapíró, szül. Párkányban 1861., megh. Budapesten 1916. A budapesti egyetemen bölcsészetet és természettudományt hallgatott. 1882 ben a Pesti Hirlap munkatársa lett. Később a Szegedi Napló, majd megint a Pesti Hirlap szerkesztőségében dolgozott. 1892-től a Budapesti Hirlap és Az Én Újságomnak főmunkatársa volt, 1910. pedig Benedek Elekkel megalapította és haláláig szerkesztette a Jó Pajtás c. ifjúsági lapot. Mackó úr különböző utazásairól és Dörmögő Dömötör változatos kalandjairól szóló könyvei a magyar gyermekirodalom értékes gyarapodását jelentik. Mint novellista is az első sorban állt. Müvei: Alakok (1887); Elbeszélések (1894); Pusztai élet (1903); Bajcsányi de eadem (1909), Ifjúkor (19l3); Színfoltok (l915). Tagja volt a Kisfaludy-, Petőfi-és Dugonics-Társaságnak"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4409. címszó a lexikon => 781. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14409.htm

CÍMSZÓ: Sebők

SZEMÉLYNÉV: Sebők Zsigmond

SZÓCIKK: Sebők Zsigmond*, író és hírlapíró, szül. Párkányban 1861., megh. Budapesten 1916. A budapesti egyetemen bölcsészetet és természettudományt hallgatott. 1882 ben a Pesti Hirlap munkatársa lett. Később a Szegedi Napló, majd megint a Pesti Hirlap szerkesztőségében dolgozott. 1892-től a Budapesti Hirlap és Az Én Újságomnak főmunkatársa volt, 1910. pedig Benedek Elekkel megalapította és haláláig szerkesztette a Jó Pajtás c. ifjúsági lapot. Mackó úr különböző utazásairól és Dörmögő Dömötör változatos kalandjairól szóló könyvei a magyar gyermekirodalom értékes gyarapodását jelentik. Mint novellista is az első sorban állt. Müvei: Alakok 1887 ; Elbeszélések 1894 ; Pusztai élet 1903 ; Bajcsányi de eadem 1909 , Ifjúkor 19l3 ; Színfoltok l915 . Tagja volt a Kisfaludy-, Petőfi-és Dugonics-Társaságnak

14409.ht

CÍMSZÓ Sebő

SZEMÉLYNÉV Sebő Zsigmon

SZÓCIKK Sebő Zsigmond* ír é hírlapíró szül Párkányba 1861. megh Budapeste 1916 budapest egyeteme bölcsészete é természettudomány hallgatott 188 be Pest Hirla munkatárs lett Későb Szeged Napló maj megin Pest Hirla szerkesztőségébe dolgozott 1892-tő Budapest Hirla é A É Újságomna főmunkatárs volt 1910 pedi Benede Elekke megalapított é halálái szerkesztett J Pajtá c ifjúság lapot Mack ú különböz utazásairó é Dörmög Dömötö változato kalandjairó szól könyve magya gyermekirodalo értéke gyarapodásá jelentik Min novellist i a els sorba állt Müvei Alako 188 Elbeszélése 189 Puszta éle 190 Bajcsány d eade 190 Ifjúko 19l Színfolto l91 Tagj vol Kisfaludy- Petőfi-é Dugonics-Társaságna

14409.h

CÍMSZ Seb

SZEMÉLYNÉ Seb Zsigmo

SZÓCIK Seb Zsigmond í hírlapír szü Párkányb 1861 meg Budapest 191 budapes egyetem bölcsészet természettudomán hallgatot 18 b Pes Hirl munkatár let Késő Szege Napl ma megi Pes Hirl szerkesztőségéb dolgozot 1892-t Budapes Hirl Újságomn főmunkatár vol 191 ped Bened Elekk megalapítot halálá szerkesztet Pajt ifjúsá lapo Mac különbö utazásair Dörmö Dömöt változat kalandjair szó könyv magy gyermekirodal érték gyarapodás jelenti Mi novellis el sorb áll Müve Alak 18 Elbeszélés 18 Puszt él 19 Bajcsán ead 19 Ifjúk 19 Színfolt l9 Tag vo Kisfaludy Petőfi- Dugonics-Társaságn

14409.

CÍMS Se

SZEMÉLYN Se Zsigm

SZÓCI Se Zsigmon hírlapí sz Párkány 186 me Budapes 19 budape egyete bölcsésze természettudomá hallgato 1 Pe Hir munkatá le Kés Szeg Nap m meg Pe Hir szerkesztőségé dolgozo 1892- Budape Hir Újságom főmunkatá vo 19 pe Bene Elek megalapíto halál szerkeszte Paj ifjús lap Ma különb utazásai Dörm Dömö változa kalandjai sz köny mag gyermekiroda érté gyarapodá jelent M novelli e sor ál Müv Ala 1 Elbeszélé 1 Pusz é 1 Bajcsá ea 1 Ifjú 1 Színfol l Ta v Kisfalud Petőfi Dugonics-Társaság

14409

CÍM S

SZEMÉLY S Zsig

SZÓC S Zsigmo hírlap s Párkán 18 m Budape 1 budap egyet bölcsész természettudom hallgat P Hi munkat l Ké Sze Na me P Hi szerkesztőség dolgoz 1892 Budap Hi Újságo főmunkat v 1 p Ben Ele megalapít halá szerkeszt Pa ifjú la M külön utazása Dör Döm változ kalandja s kön ma gyermekirod ért gyarapod jelen novell so á Mü Al Elbeszél Pus Bajcs e Ifj Színfo T Kisfalu Petőf Dugonics-Társasá

1440



SZEMÉL Zsi

SZÓ Zsigm hírla Párká 1 Budap buda egye bölcsés természettudo hallga H munka K Sz N m H szerkesztősé dolgo 189 Buda H Újság főmunka Be El megalapí hal szerkesz P ifj l külö utazás Dö Dö válto kalandj kö m gyermekiro ér gyarapo jele novel s M A Elbeszé Pu Bajc If Színf Kisfal Pető Dugonics-Társas