14480.htm

CÍMSZÓ: Simonyi

SZEMÉLYNÉV: Simonyi Zsigmond

SZÓCIKK: "Simonyi Zsigmond*, egyetemi tanár, nyelvész, szül. Veszprémben 1853 jan. 1., megh. Budapesten 1919 nov. 23. Miután a budapesti egyetemet elvégezte, Lipcsében, Berlinben és Parisban képezte tovább magát. Már 1877. egyetemi magántanár; a következő évben pedig az akkor megnyílt Orsz. Rabbiképző Intézet tanára, majd egyszersmind egyetemi rk. tanár lett. 1889-ben kinevezték rendes egyetemi tanárnak. A M. Tud. Akadémiának, több finn akadémiának rendes, a Philológiai Társaságnak pedig tiszteleti tagja volt. Tudományos munkásságát az Akadémia számos pályadíjjal a főváros pedig 1898. a Ferenc József koronázási díjjal jutalmazta. 1919-ben az Akadémia mégis eljárást indított ellene. S. szerkesztője volt Szarvas Gábor társaságában a Magyar Nyelvtörténeti Szótárnak (3 köt.), továbbá a Nyelvtudományi Közleményeknek (1892-5), a Magyar Nyelvőrnek (1895-1919) és a Nyelvészeti Füzeteknek. Balassa Józseffel (1. o.) együtt Németmagyar és Magyar-német szotárt is szerkesztett. Ő adta ki a vall. és közokt. minisztérium megbízásából a Középiskolai Műszótárt (1906). Legelterjedtebb műve a nagyközönséget is érdeklő Helyes magyarság c. műve (3. kiad. 1914). Főbb munkái: A magyar határozók(2 köt. 1888-95): A magyar kötőszók (3 köt. 1881- 83); A magyar nyelv(1906); Die ungarische Sprache (Geschichte u. Charakteristik 1907); Tüzetes magyar nyelvtan (1896); A magyar szórend (1903); A jelzők mondattana (1913)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4480. címszó a lexikon => 790. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14480.htm

CÍMSZÓ: Simonyi

SZEMÉLYNÉV: Simonyi Zsigmond

SZÓCIKK: Simonyi Zsigmond*, egyetemi tanár, nyelvész, szül. Veszprémben 1853 jan. 1., megh. Budapesten 1919 nov. 23. Miután a budapesti egyetemet elvégezte, Lipcsében, Berlinben és Parisban képezte tovább magát. Már 1877. egyetemi magántanár; a következő évben pedig az akkor megnyílt Orsz. Rabbiképző Intézet tanára, majd egyszersmind egyetemi rk. tanár lett. 1889-ben kinevezték rendes egyetemi tanárnak. A M. Tud. Akadémiának, több finn akadémiának rendes, a Philológiai Társaságnak pedig tiszteleti tagja volt. Tudományos munkásságát az Akadémia számos pályadíjjal a főváros pedig 1898. a Ferenc József koronázási díjjal jutalmazta. 1919-ben az Akadémia mégis eljárást indított ellene. S. szerkesztője volt Szarvas Gábor társaságában a Magyar Nyelvtörténeti Szótárnak 3 köt. , továbbá a Nyelvtudományi Közleményeknek 1892-5 , a Magyar Nyelvőrnek 1895-1919 és a Nyelvészeti Füzeteknek. Balassa Józseffel 1. o. együtt Németmagyar és Magyar-német szotárt is szerkesztett. Ő adta ki a vall. és közokt. minisztérium megbízásából a Középiskolai Műszótárt 1906 . Legelterjedtebb műve a nagyközönséget is érdeklő Helyes magyarság c. műve 3. kiad. 1914 . Főbb munkái: A magyar határozók 2 köt. 1888-95 : A magyar kötőszók 3 köt. 1881- 83 ; A magyar nyelv 1906 ; Die ungarische Sprache Geschichte u. Charakteristik 1907 ; Tüzetes magyar nyelvtan 1896 ; A magyar szórend 1903 ; A jelzők mondattana 1913 .

14480.ht

CÍMSZÓ Simony

SZEMÉLYNÉV Simony Zsigmon

SZÓCIKK Simony Zsigmond* egyetem tanár nyelvész szül Veszprémbe 185 jan 1. megh Budapeste 191 nov 23 Miutá budapest egyeteme elvégezte Lipcsében Berlinbe é Parisba képezt továb magát Má 1877 egyetem magántanár következ évbe pedi a akko megnyíl Orsz Rabbiképz Intéze tanára maj egyszersmin egyetem rk taná lett 1889-be kinevezté rende egyetem tanárnak M Tud Akadémiának töb fin akadémiána rendes Philológia Társaságna pedi tisztelet tagj volt Tudományo munkásságá a Akadémi számo pályadíjja főváro pedi 1898 Feren Józse koronázás díjja jutalmazta 1919-be a Akadémi mégi eljárás indítot ellene S szerkesztőj vol Szarva Gábo társaságába Magya Nyelvtörténet Szótárna köt tovább Nyelvtudomány Közleményekne 1892- Magya Nyelvőrne 1895-191 é Nyelvészet Füzeteknek Balass Józseffe 1 o együt Németmagya é Magyar-néme szotár i szerkesztett adt k vall é közokt minisztériu megbízásábó Középiskola Műszótár 190 Legelterjedteb műv nagyközönsége i érdekl Helye magyarsá c műv 3 kiad 191 Főb munkái magya határozó köt 1888-9 magya kötőszó köt 1881 8 magya nyel 190 Di ungarisch Sprach Geschicht u Charakteristi 190 Tüzete magya nyelvta 189 magya szóren 190 jelző mondattan 191

14480.h

CÍMSZ Simon

SZEMÉLYNÉ Simon Zsigmo

SZÓCIK Simon Zsigmond egyete taná nyelvés szü Veszprémb 18 ja 1 meg Budapest 19 no 2 Miut budapes egyetem elvégezt Lipcsébe Berlinb Parisb képez tová magá M 187 egyete magántaná követke évb ped akk megnyí Ors Rabbikép Intéz tanár ma egyszersmi egyete r tan let 1889-b kinevezt rend egyete tanárna Tu Akadémiána tö fi akadémián rende Philológi Társaságn ped tisztele tag vol Tudomány munkásság Akadém szám pályadíjj fővár ped 189 Fere Józs koronázá díjj jutalmazt 1919-b Akadém még eljárá indíto ellen szerkesztő vo Szarv Gáb társaságáb Magy Nyelvtörténe Szótárn kö továb Nyelvtudomán Közleményekn 1892 Magy Nyelvőrn 1895-19 Nyelvésze Füzetekne Balas Józseff együ Németmagy Magyar-ném szotá szerkesztet ad val közok minisztéri megbízásáb Középiskol Műszótá 19 Legelterjedte mű nagyközönség érdek Hely magyars mű kia 19 Fő munká magy határoz kö 1888- magy kötősz kö 188 magy nye 19 D ungarisc Sprac Geschich Charakterist 19 Tüzet magy nyelvt 18 magy szóre 19 jelz mondatta 19

14480.

CÍMS Simo

SZEMÉLYN Simo Zsigm

SZÓCI Simo Zsigmon egyet tan nyelvé sz Veszprém 1 j me Budapes 1 n Miu budape egyete elvégez Lipcséb Berlin Paris képe tov mag 18 egyet magántan követk év pe ak megny Or Rabbiké Inté taná m egyszersm egyet ta le 1889- kinevez ren egyet tanárn T Akadémián t f akadémiá rend Philológ Társaság pe tisztel ta vo Tudomán munkássá Akadé szá pályadíj fővá pe 18 Fer Józ koronáz díj jutalmaz 1919- Akadé mé eljár indít elle szerkeszt v Szar Gá társaságá Mag Nyelvtörtén Szótár k tová Nyelvtudomá Közlemények 189 Mag Nyelvőr 1895-1 Nyelvész Füzetekn Bala József egy Németmag Magyar-né szot szerkeszte a va közo minisztér megbízásá Középisko Műszót 1 Legelterjedt m nagyközönsé érde Hel magyar m ki 1 F munk mag határo k 1888 mag kötős k 18 mag ny 1 ungaris Spra Geschic Charakteris 1 Tüze mag nyelv 1 mag szór 1 jel mondatt 1

14480

CÍM Sim

SZEMÉLY Sim Zsig

SZÓC Sim Zsigmo egye ta nyelv s Veszpré m Budape Mi budap egyet elvége Lipcsé Berli Pari kép to ma 1 egye magánta követ é p a megn O Rabbik Int tan egyszers egye t l 1889 kineve re egye tanár Akadémiá akadémi ren Philoló Társasá p tiszte t v Tudomá munkáss Akad sz pályadí főv p 1 Fe Jó koroná dí jutalma 1919 Akad m eljá indí ell szerkesz Sza G társaság Ma Nyelvtörté Szótá tov Nyelvtudom Közleménye 18 Ma Nyelvő 1895- Nyelvés Füzetek Bal Józse eg Németma Magyar-n szo szerkeszt v köz miniszté megbízás Középisk Műszó Legelterjed nagyközöns érd He magya k mun ma határ 188 ma kötő 1 ma n ungari Spr Geschi Charakteri Tüz ma nyel ma szó je mondat

1448

CÍ Si

SZEMÉL Si Zsi

SZÓ Si Zsigm egy t nyel Veszpr Budap M buda egye elvég Lipcs Berl Par ké t m egy magánt köve meg Rabbi In ta egyszer egy 188 kinev r egy taná Akadémi akadém re Philol Társas tiszt Tudom munkás Aka s pályad fő F J koron d jutalm 191 Aka elj ind el szerkes Sz társasá M Nyelvtört Szót to Nyelvtudo Közlemény 1 M Nyelv 1895 Nyelvé Füzete Ba Józs e Németm Magyar- sz szerkesz kö miniszt megbízá Középis Műsz Legelterje nagyközön ér H magy mu m hatá 18 m köt m ungar Sp Gesch Charakter Tü m nye m sz j monda