14547.htm

CÍMSZÓ: Somogyszil

SZÓCIKK: Somogyszil, kisk. Somogy vm. 2353 lak. A S.-i (kongresszusi) hitközség 1810 körülalakult. Az alapítókról semmi feljegyzés nincs. A hitközség temploma 1835. épült. Az első rabbit Ehrlich Salamon személyében 1848. választották meg. A hitközség kezdetben szépen fejlődött, úgy hogy elemi népiskolát is tarthatott fenn, amely kezdetben 2. majd 3, később 1 tanerős volt, 1921. pedig megszűnt. A hitközség tagjainak száma azóta is egyre apad. Egyetlen intézménye a Chevra Kadisa. 2333 P évi költségvetéssel dolgozik, mely összeg nagyrészét szociális és filantropikus célokra fordítja. Anyakönyvi területéhez az igali járás községei tartoznak. Lélekszáma 60, családok száma 23, adót 18-an fizetnek. Foglalkozás szerint 1 gazdálkodó, 1 tanító, 7 kereskedő, 8 iparos, 2 magánzó. A világháborúban résztvett tagjai közül 4 esett el. A hitközség mai vezetősége: Herskovits Mózes rabbi, Walder Sándor elnök, Klein Henrik és Biró Pál alelnökök, Kőszegi Árpád pénztáros, Walder József templom gondnok, Fuchs Ödön, Bauer Mór, Kohn Pál, Kemény Miksa és Weisz Jenő képviselőtestületi tagok és Weber Ábrahám kántor.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4547. címszó a lexikon => 797. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14547.htm

CÍMSZÓ: Somogyszil

SZÓCIKK: Somogyszil, kisk. Somogy vm. 2353 lak. A S.-i kongresszusi hitközség 1810 körülalakult. Az alapítókról semmi feljegyzés nincs. A hitközség temploma 1835. épült. Az első rabbit Ehrlich Salamon személyében 1848. választották meg. A hitközség kezdetben szépen fejlődött, úgy hogy elemi népiskolát is tarthatott fenn, amely kezdetben 2. majd 3, később 1 tanerős volt, 1921. pedig megszűnt. A hitközség tagjainak száma azóta is egyre apad. Egyetlen intézménye a Chevra Kadisa. 2333 P évi költségvetéssel dolgozik, mely összeg nagyrészét szociális és filantropikus célokra fordítja. Anyakönyvi területéhez az igali járás községei tartoznak. Lélekszáma 60, családok száma 23, adót 18-an fizetnek. Foglalkozás szerint 1 gazdálkodó, 1 tanító, 7 kereskedő, 8 iparos, 2 magánzó. A világháborúban résztvett tagjai közül 4 esett el. A hitközség mai vezetősége: Herskovits Mózes rabbi, Walder Sándor elnök, Klein Henrik és Biró Pál alelnökök, Kőszegi Árpád pénztáros, Walder József templom gondnok, Fuchs Ödön, Bauer Mór, Kohn Pál, Kemény Miksa és Weisz Jenő képviselőtestületi tagok és Weber Ábrahám kántor.

14547.ht

CÍMSZÓ Somogyszi

SZÓCIKK Somogyszil kisk Somog vm 235 lak S.- kongresszus hitközsé 181 körülalakult A alapítókró semm feljegyzé nincs hitközsé templom 1835 épült A els rabbi Ehrlic Salamo személyébe 1848 választottá meg hitközsé kezdetbe szépe fejlődött úg hog elem népiskolá i tarthatot fenn amel kezdetbe 2 maj 3 későb tanerő volt 1921 pedi megszűnt hitközsé tagjaina szám azót i egyr apad Egyetle intézmény Chevr Kadisa 233 év költségvetésse dolgozik mel össze nagyrészé szociáli é filantropiku célokr fordítja Anyakönyv területéhe a igal járá községe tartoznak Lélekszám 60 családo szám 23 adó 18-a fizetnek Foglalkozá szerin gazdálkodó tanító kereskedő iparos magánzó világháborúba résztvet tagja közü eset el hitközsé ma vezetősége Herskovit Móze rabbi Walde Sándo elnök Klei Henri é Bir Pá alelnökök Kőszeg Árpá pénztáros Walde Józse templo gondnok Fuch Ödön Baue Mór Koh Pál Kemén Miks é Weis Jen képviselőtestület tago é Webe Ábrahá kántor

14547.h

CÍMSZ Somogysz

SZÓCIK Somogyszi kis Somo v 23 la S. kongresszu hitközs 18 körülalakul alapítókr sem feljegyz ninc hitközs templo 183 épül el rabb Ehrli Salam személyéb 184 választott me hitközs kezdetb szép fejlődöt ú ho ele népiskol tarthato fen ame kezdetb ma késő taner vol 192 ped megszűn hitközs tagjain szá azó egy apa Egyetl intézmén Chev Kadis 23 é költségvetéss dolgozi me össz nagyrész szociál filantropik célok fordítj Anyaköny területéh iga jár község tartozna Lélekszá 6 család szá 2 ad 18- fizetne Foglalkoz szeri gazdálkod tanít keresked iparo magánz világháborúb résztve tagj köz ese e hitközs m vezetőség Herskovi Móz rabb Wald Sánd elnö Kle Henr Bi P alelnökö Kősze Árp pénztáro Wald Józs templ gondno Fuc Ödö Bau Mó Ko Pá Kemé Mik Wei Je képviselőtestüle tag Web Ábrah kánto

14547.

CÍMS Somogys

SZÓCI Somogysz ki Som 2 l S kongressz hitköz 1 körülalaku alapítók se feljegy nin hitköz templ 18 épü e rab Ehrl Sala személyé 18 választot m hitköz kezdet szé fejlődö h el népisko tarthat fe am kezdet m kés tane vo 19 pe megszű hitköz tagjai sz az eg ap Egyet intézmé Che Kadi 2 költségvetés dolgoz m öss nagyrés szociá filantropi célo fordít Anyakön területé ig já közsé tartozn Léleksz csalá sz a 18 fizetn Foglalko szer gazdálko taní kereske ipar magán világháború résztv tag kö es hitköz vezetősé Herskov Mó rab Wal Sán eln Kl Hen B alelnök Kősz Ár pénztár Wal Józ temp gondn Fu Öd Ba M K P Kem Mi We J képviselőtestül ta We Ábra kánt

14547

CÍM Somogy

SZÓC Somogys k So kongress hitkö körülalak alapító s feljeg ni hitkö temp 1 ép ra Ehr Sal személy 1 választo hitkö kezde sz fejlőd e népisk tartha f a kezde ké tan v 1 p megsz hitkö tagja s a e a Egye intézm Ch Kad költségveté dolgo ös nagyré szoci filantrop cél fordí Anyakö terület i j közs tartoz Léleks csal s 1 fizet Foglalk sze gazdálk tan keresk ipa magá világhábor részt ta k e hitkö vezetős Hersko M ra Wa Sá el K He alelnö Kős Á pénztá Wa Jó tem gond F Ö B Ke M W képviselőtestü t W Ábr kán

1454

CÍ Somog

SZÓ Somogy S kongres hitk körülala alapít felje n hitk tem é r Eh Sa személ választ hitk kezd s fejlő népis tarth kezd k ta megs hitk tagj Egy intéz C Ka költségvet dolg ö nagyr szoc filantro cé ford Anyak terüle köz tarto Lélek csa fize Foglal sz gazdál ta keres ip mag világhábo rész t hitk vezető Hersk r W S e H aleln Kő pénzt W J te gon K képviselőtest Áb ká