14554.htm

CÍMSZÓ: Sopron

SZÓCIKK: "A Dózsa-féle parasztlázadás idején, 1514. Újabb veszedelem fenyegette a S.-i zsidókat. Ulászlóhoz fordultak segítségért, hogy védje meg őket a lázadókkal szemben, mire a király S.-nak különös védelmébe ajánlotta őket. így el is kerülték a súlyosabb megpróbáltatásokat. Ennek a kornak igazságszolgáltatásáról jellemző példát jegyzett fel a történelem. Egy Dorothea nevű gyilkos asszonyt, aki Handel nevű zsidónak a feleségét meggyilkolta és kirabolta, a városi hatóság állítólag Brandenburgi György kérelmére szabadonbocsátott és a városi bíró a rablott holmi egy részét a maga számára lefoglalta. A meggyilkolt asszony férjének végül is a kormánytanács szolgáltatott igazságot. Ebben a korban gazdasági téren is sok megszorításnak tették ki a S.-i zsidókat, így megtiltották nekik a finomabb és drágább posztóneműekkel való kereskedést, mivel féltek versenyképességüktől a keresztény kereskedők (1. Kereskedelem). Csak könnyű cseh posztót árulhattak, azt is csak mérsékelten. A szabó-céh keresztülvitte, hogy zsidó szabók új ruhát ne adhassanak el kereszténynek. Az alkuszok elérték, hogy keresztény által kötendő üzletnél zsidó ne közvetíthessen. Az élelmiszerárusok és piaci kofák az ellen léptek fel sikerrel, hogy zsidók olyan árukat, amilyenekkel ők kereskednek, eladásra ne vásárolhassanak. S.-ban minden egyes házhoz tartozott a városi teleknek egy bizonyos része, csak a zsidók házainak nem jutott egy darab sem. Egy 1379-ből való okirat maradt fenn őrről a S.-i levéltárban. A S.-i zsidóknak elnyomott helyzetén nem egyszer segített az a körülmény, hogy a zsidók megkárosítása a királyi kincstár kárára történt, minthogy a zsidók a király kamaraszolgái voltak (1. Kamaraszolgák). Így II. Ulászló alatt is ez okból történt királyi beleavatkozás az érdekükben, majd II. Lajos is kijelentette S. városának, hogy nem fogja tűrni az ottani zsidók elnyomását. 1523-ban oltalma alá vette a S.-i zsidókat és meghagyta a városnak, hogy az általa is megerősített szabadalmaik értelmében hagyja békében élni a zsidókat és gondoskodjék vagyoni és személyi biztonságukról. A különböző adókkal azonban csak nyomorgatta a város még ezután is a zsidókat (1. Zsidó adók). Az ingatlanok után is neki fizettek és egy Jakl nevű S.-i zsidó-nőről feljegyeztetett, hogy megvásárolt háza után évenként egy magyar forintot fizetett a városnak. A S.-i zsidók létszáma egy 1527. kelt okirat szerint, négyszáz főnyi volt. Ennyire teszi az akkortájt kiűzött S.-i zsidók számát is. S. városa 1526. az ottani zsidók nagy száma miatt panasszal fordult Ferdinándhoz, ez a nagy szám azonban öt-vagy hatszáz lehetett mindössze, ha tekintetbe vesszük, hogy a mohácsi vész idején S.-ból is számosan megszöktek, azonkívül pedig a zaklatások miatt sem várták meg mindnyájan végleges kiűzetésüket s már korábban önként távoztak A S.-i zsidó község középnagyságú volt és az 1517. Kivetett taxa extraordinariá -hoz 80 forinttal járult hozzá. Az 1406 és 1450 közötti időben a pozsonyi és a S.-i zsidók hitközségo volt a legtekintélyesebb és egy időben a vezérszerep a S.-i zsidóknak jutott. De sok zaklatás között fejlődött a hitközség és így tartott ez a mohácsi vészig. A végzetes vereség után, amikor a türelmetlen katolikusok vették kezükbe az ország kormányzását, a zsidók helyzete nagyon rosszra fordult Magyarországon. 1526-ban hosszas huzavona után a S.-i zsidók királyi dekrétummal örök-időre kiűzettek a városból, ahová csak a XVIII. sz.-ban kezdtek visszatérni. A S.-i zsidóság vallási életéről e korból kevés történelmi adat maradt ránk. Kétségtelen, hogy S.-ban virágzó hitközség volt, amely egy színvonalon állott a két legnagyobb hitközséggel, a budaival és a pozsonyival. A zsidókat kiűzetésükkor ki is rabolták és a héber pergamenteket bekötési tábláknak használták fel, amelyekből néhány még ma is megvan a S.-i levéltárban. Ezekből kitűnik, hogy a zsidók Talmuddal és a Biblia exegesisével foglalkoztak és tanulmányozták Maimonidesz törvénykönyvét is. Természetesen egyházi intézményeik is voltak. 1379-ben két rituális fürdőről van tudomásunk. 1440 óta többször említtetik a zsinagóga, amely az Új-utcában volt. Ez az utca volt a zsidók utcája. Tudós rabbik álltak a hitközség élén. Körülbelül a XIV. sz. végén élt Meier rabbi, akire a Minhógim szerzője, mint kiváló tekintélyre hivatkozik. A XV. sz.-ból ismerjük Kálmán rabbit, Gedl rabbit, Jákob rabbit és Juda rabbit. Utóbbit a XIV. sz. egyik történetírója, a Salselesz Hakabóló szerzője, mint az askenáz országok egyik nagy tudósát említi. Valószínű, hogy ezek tanházakat is tartottak fenn, erre azonban nincs bizonyíték. A mai zsidóság története 1840. kezdődik. Azelőtt is laktak néhányan a városban, de csak titokban, mint megtürtek és nem végeztek semmi közösségi munkát. 1840-ben az országgyűlés megnyitotta a zsidók számára a szabad királyi városokat és ekkor kezdetét vette a zsidók letelepedése S.-ban. Érdekes jelenség, hogy legtöbben Lakompakról, Kis-Martonból, Kaboldról, Német-Kereszturról és Nagy-Martonból jöttek, ahová őseik tulajdonképpen S.-ból kerültek az 1526-i száműzetés alkalmával. A S.-i városi tanács a tradíciókhoz hűen ismét áskálódott a zsidók ellen, de ezúttal teljesen eredménytelenül. A zsidók száma állandóan növekedett. Eleinte a beköltözöttek nem tömörültek külön hitközségbe, hanem annak a hitközségnek kötelékében maradtak, ahonnan elkerültek és csak vallási társulatot létesítettek. Ez minden tekintetben nehézségeket okozott, de leginkább a temető és az iskola hiányát érezték. 1850. temetőhelyet kérelmeztek a várostól, amit azonban a tanács nem adott meg. 1852-ben magániskolára való engedélyt kértek; ezt meg is kaptak, de a létrejött iskola kezdetben nagyon gyengén működött. Az utolsó zsidóellenes zavargások 1858. voltak, a kormány azonban szigorú parancsot adott ki és azonnal rendet teremtett. A zsidók most már zavartalanul élhettek és mindinkább érezhetővé vált az önálló hitközség alapításának szüksége. Horschetzky Róbert, a vallásos gyülekezet elnöke 1857. kérvényt nyújtott be a hitközség alapításának engedélyezése végett és miután kimutatta, hogy hányan tartoznak a soproni községhez, megkapták az engedélyt s a. bizottság megalakult. Az első elöljárók Horschetzky Róbert. Zappert Miksa, Meller Miksa, Kohn Salamon és"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 4554. címszó a lexikon => 799. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14554.htm

CÍMSZÓ: Sopron

SZÓCIKK: A Dózsa-féle parasztlázadás idején, 1514. Újabb veszedelem fenyegette a S.-i zsidókat. Ulászlóhoz fordultak segítségért, hogy védje meg őket a lázadókkal szemben, mire a király S.-nak különös védelmébe ajánlotta őket. így el is kerülték a súlyosabb megpróbáltatásokat. Ennek a kornak igazságszolgáltatásáról jellemző példát jegyzett fel a történelem. Egy Dorothea nevű gyilkos asszonyt, aki Handel nevű zsidónak a feleségét meggyilkolta és kirabolta, a városi hatóság állítólag Brandenburgi György kérelmére szabadonbocsátott és a városi bíró a rablott holmi egy részét a maga számára lefoglalta. A meggyilkolt asszony férjének végül is a kormánytanács szolgáltatott igazságot. Ebben a korban gazdasági téren is sok megszorításnak tették ki a S.-i zsidókat, így megtiltották nekik a finomabb és drágább posztóneműekkel való kereskedést, mivel féltek versenyképességüktől a keresztény kereskedők 1. Kereskedelem . Csak könnyű cseh posztót árulhattak, azt is csak mérsékelten. A szabó-céh keresztülvitte, hogy zsidó szabók új ruhát ne adhassanak el kereszténynek. Az alkuszok elérték, hogy keresztény által kötendő üzletnél zsidó ne közvetíthessen. Az élelmiszerárusok és piaci kofák az ellen léptek fel sikerrel, hogy zsidók olyan árukat, amilyenekkel ők kereskednek, eladásra ne vásárolhassanak. S.-ban minden egyes házhoz tartozott a városi teleknek egy bizonyos része, csak a zsidók házainak nem jutott egy darab sem. Egy 1379-ből való okirat maradt fenn őrről a S.-i levéltárban. A S.-i zsidóknak elnyomott helyzetén nem egyszer segített az a körülmény, hogy a zsidók megkárosítása a királyi kincstár kárára történt, minthogy a zsidók a király kamaraszolgái voltak 1. Kamaraszolgák . Így II. Ulászló alatt is ez okból történt királyi beleavatkozás az érdekükben, majd II. Lajos is kijelentette S. városának, hogy nem fogja tűrni az ottani zsidók elnyomását. 1523-ban oltalma alá vette a S.-i zsidókat és meghagyta a városnak, hogy az általa is megerősített szabadalmaik értelmében hagyja békében élni a zsidókat és gondoskodjék vagyoni és személyi biztonságukról. A különböző adókkal azonban csak nyomorgatta a város még ezután is a zsidókat 1. Zsidó adók . Az ingatlanok után is neki fizettek és egy Jakl nevű S.-i zsidó-nőről feljegyeztetett, hogy megvásárolt háza után évenként egy magyar forintot fizetett a városnak. A S.-i zsidók létszáma egy 1527. kelt okirat szerint, négyszáz főnyi volt. Ennyire teszi az akkortájt kiűzött S.-i zsidók számát is. S. városa 1526. az ottani zsidók nagy száma miatt panasszal fordult Ferdinándhoz, ez a nagy szám azonban öt-vagy hatszáz lehetett mindössze, ha tekintetbe vesszük, hogy a mohácsi vész idején S.-ból is számosan megszöktek, azonkívül pedig a zaklatások miatt sem várták meg mindnyájan végleges kiűzetésüket s már korábban önként távoztak A S.-i zsidó község középnagyságú volt és az 1517. Kivetett taxa extraordinariá -hoz 80 forinttal járult hozzá. Az 1406 és 1450 közötti időben a pozsonyi és a S.-i zsidók hitközségo volt a legtekintélyesebb és egy időben a vezérszerep a S.-i zsidóknak jutott. De sok zaklatás között fejlődött a hitközség és így tartott ez a mohácsi vészig. A végzetes vereség után, amikor a türelmetlen katolikusok vették kezükbe az ország kormányzását, a zsidók helyzete nagyon rosszra fordult Magyarországon. 1526-ban hosszas huzavona után a S.-i zsidók királyi dekrétummal örök-időre kiűzettek a városból, ahová csak a XVIII. sz.-ban kezdtek visszatérni. A S.-i zsidóság vallási életéről e korból kevés történelmi adat maradt ránk. Kétségtelen, hogy S.-ban virágzó hitközség volt, amely egy színvonalon állott a két legnagyobb hitközséggel, a budaival és a pozsonyival. A zsidókat kiűzetésükkor ki is rabolták és a héber pergamenteket bekötési tábláknak használták fel, amelyekből néhány még ma is megvan a S.-i levéltárban. Ezekből kitűnik, hogy a zsidók Talmuddal és a Biblia exegesisével foglalkoztak és tanulmányozták Maimonidesz törvénykönyvét is. Természetesen egyházi intézményeik is voltak. 1379-ben két rituális fürdőről van tudomásunk. 1440 óta többször említtetik a zsinagóga, amely az Új-utcában volt. Ez az utca volt a zsidók utcája. Tudós rabbik álltak a hitközség élén. Körülbelül a XIV. sz. végén élt Meier rabbi, akire a Minhógim szerzője, mint kiváló tekintélyre hivatkozik. A XV. sz.-ból ismerjük Kálmán rabbit, Gedl rabbit, Jákob rabbit és Juda rabbit. Utóbbit a XIV. sz. egyik történetírója, a Salselesz Hakabóló szerzője, mint az askenáz országok egyik nagy tudósát említi. Valószínű, hogy ezek tanházakat is tartottak fenn, erre azonban nincs bizonyíték. A mai zsidóság története 1840. kezdődik. Azelőtt is laktak néhányan a városban, de csak titokban, mint megtürtek és nem végeztek semmi közösségi munkát. 1840-ben az országgyűlés megnyitotta a zsidók számára a szabad királyi városokat és ekkor kezdetét vette a zsidók letelepedése S.-ban. Érdekes jelenség, hogy legtöbben Lakompakról, Kis-Martonból, Kaboldról, Német-Kereszturról és Nagy-Martonból jöttek, ahová őseik tulajdonképpen S.-ból kerültek az 1526-i száműzetés alkalmával. A S.-i városi tanács a tradíciókhoz hűen ismét áskálódott a zsidók ellen, de ezúttal teljesen eredménytelenül. A zsidók száma állandóan növekedett. Eleinte a beköltözöttek nem tömörültek külön hitközségbe, hanem annak a hitközségnek kötelékében maradtak, ahonnan elkerültek és csak vallási társulatot létesítettek. Ez minden tekintetben nehézségeket okozott, de leginkább a temető és az iskola hiányát érezték. 1850. temetőhelyet kérelmeztek a várostól, amit azonban a tanács nem adott meg. 1852-ben magániskolára való engedélyt kértek; ezt meg is kaptak, de a létrejött iskola kezdetben nagyon gyengén működött. Az utolsó zsidóellenes zavargások 1858. voltak, a kormány azonban szigorú parancsot adott ki és azonnal rendet teremtett. A zsidók most már zavartalanul élhettek és mindinkább érezhetővé vált az önálló hitközség alapításának szüksége. Horschetzky Róbert, a vallásos gyülekezet elnöke 1857. kérvényt nyújtott be a hitközség alapításának engedélyezése végett és miután kimutatta, hogy hányan tartoznak a soproni községhez, megkapták az engedélyt s a. bizottság megalakult. Az első elöljárók Horschetzky Róbert. Zappert Miksa, Meller Miksa, Kohn Salamon és

14554.ht

CÍMSZÓ Sopro

SZÓCIKK Dózsa-fél parasztlázadá idején 1514 Újab veszedele fenyegett S.- zsidókat Ulászlóho fordulta segítségért hog védj me őke lázadókka szemben mir királ S.-na különö védelméb ajánlott őket íg e i kerülté súlyosab megpróbáltatásokat Enne korna igazságszolgáltatásáró jellemz példá jegyzet fe történelem Eg Dorothe nev gyilko asszonyt ak Hande nev zsidóna feleségé meggyilkolt é kirabolta város hatósá állítóla Brandenburg Györg kérelmér szabadonbocsátot é város bír rablot holm eg részé mag számár lefoglalta meggyilkol asszon férjéne végü i kormánytanác szolgáltatot igazságot Ebbe korba gazdaság tére i so megszorításna tetté k S.- zsidókat íg megtiltottá neki finomab é drágáb posztóneműekke val kereskedést mive félte versenyképességüktő keresztén kereskedő 1 Kereskedele Csa könny cse posztó árulhattak az i csa mérsékelten szabó-cé keresztülvitte hog zsid szabó ú ruhá n adhassana e kereszténynek A alkuszo elérték hog keresztén álta kötend üzletné zsid n közvetíthessen A élelmiszeráruso é piac kofá a elle lépte fe sikerrel hog zsidó olya árukat amilyenekke ő kereskednek eladásr n vásárolhassanak S.-ba minde egye házho tartozot város telekne eg bizonyo része csa zsidó házaina ne jutot eg dara sem Eg 1379-bő val okira marad fen őrrő S.- levéltárban S.- zsidókna elnyomot helyzeté ne egysze segítet a körülmény hog zsidó megkárosítás király kincstá kárár történt minthog zsidó királ kamaraszolgá volta 1 Kamaraszolgá Íg II Ulászl alat i e okbó történ király beleavatkozá a érdekükben maj II Lajo i kijelentett S városának hog ne fogj tűrn a ottan zsidó elnyomását 1523-ba oltalm al vett S.- zsidóka é meghagyt városnak hog a által i megerősítet szabadalmai értelmébe hagyj békébe éln zsidóka é gondoskodjé vagyon é személy biztonságukról különböz adókka azonba csa nyomorgatt váro mé ezutá i zsidóka 1 Zsid adó A ingatlano utá i nek fizette é eg Jak nev S.- zsidó-nőrő feljegyeztetett hog megvásárol ház utá évenkén eg magya forinto fizetet városnak S.- zsidó létszám eg 1527 kel okira szerint négyszá főny volt Ennyir tesz a akkortáj kiűzöt S.- zsidó számá is S város 1526 a ottan zsidó nag szám miat panassza fordul Ferdinándhoz e nag szá azonba öt-vag hatszá lehetet mindössze h tekintetb vesszük hog mohács vés idejé S.-bó i számosa megszöktek azonkívü pedi zaklatáso miat se vártá me mindnyája véglege kiűzetésüke má korábba önkén távozta S.- zsid közsé középnagyság vol é a 1517 Kivetet tax extraordinari -ho 8 forintta járul hozzá A 140 é 145 között időbe pozsony é S.- zsidó hitközség vol legtekintélyeseb é eg időbe vezérszere S.- zsidókna jutott D so zaklatá közöt fejlődöt hitközsé é íg tartot e mohács vészig végzete veresé után amiko türelmetle katolikuso vetté kezükb a orszá kormányzását zsidó helyzet nagyo rosszr fordul Magyarországon 1526-ba hossza huzavon utá S.- zsidó király dekrétumma örök-időr kiűzette városból ahov csa XVIII sz.-ba kezdte visszatérni S.- zsidósá vallás életérő korbó kevé történelm ada marad ránk Kétségtelen hog S.-ba virágz hitközsé volt amel eg színvonalo állot ké legnagyob hitközséggel budaiva é pozsonyival zsidóka kiűzetésükko k i raboltá é hébe pergamenteke bekötés táblákna használtá fel amelyekbő néhán mé m i megva S.- levéltárban Ezekbő kitűnik hog zsidó Talmudda é Bibli exegesiséve foglalkozta é tanulmányoztá Maimonides törvénykönyvé is Természetese egyház intézményei i voltak 1379-be ké rituáli fürdőrő va tudomásunk 144 ót többszö említteti zsinagóga amel a Új-utcába volt E a utc vol zsidó utcája Tudó rabbi állta hitközsé élén Körülbelü XIV sz végé él Meie rabbi akir Minhógi szerzője min kivál tekintélyr hivatkozik XV sz.-bó ismerjü Kálmá rabbit Ged rabbit Jáko rabbi é Jud rabbit Utóbbi XIV sz egyi történetírója Salseles Hakaból szerzője min a askená országo egyi nag tudósá említi Valószínű hog eze tanházaka i tartotta fenn err azonba ninc bizonyíték ma zsidósá történet 1840 kezdődik Azelőt i lakta néhánya városban d csa titokban min megtürte é ne végezte semm közösség munkát 1840-be a országgyűlé megnyitott zsidó számár szaba király városoka é ekko kezdeté vett zsidó letelepedés S.-ban Érdeke jelenség hog legtöbbe Lakompakról Kis-Martonból Kaboldról Német-Kereszturró é Nagy-Martonbó jöttek ahov ősei tulajdonképpe S.-bó kerülte a 1526- száműzeté alkalmával S.- város tanác tradíciókho hűe ismé áskálódot zsidó ellen d ezútta teljese eredménytelenül zsidó szám állandóa növekedett Eleint beköltözötte ne tömörülte külö hitközségbe hane anna hitközségne kötelékébe maradtak ahonna elkerülte é csa vallás társulato létesítettek E minde tekintetbe nehézségeke okozott d leginkáb temet é a iskol hiányá érezték 1850 temetőhelye kérelmezte várostól ami azonba tanác ne adot meg 1852-be magániskolár val engedély kértek ez me i kaptak d létrejöt iskol kezdetbe nagyo gyengé működött A utols zsidóellene zavargáso 1858 voltak kormán azonba szigor parancso adot k é azonna rende teremtett zsidó mos má zavartalanu élhette é mindinkáb érezhetőv vál a önáll hitközsé alapításána szüksége Horschetzk Róbert valláso gyülekeze elnök 1857 kérvény nyújtot b hitközsé alapításána engedélyezés véget é miutá kimutatta hog hánya tartozna sopron községhez megkaptá a engedély a bizottsá megalakult A els elöljáró Horschetzk Róbert Zapper Miksa Melle Miksa Koh Salamo é

14554.h

CÍMSZ Sopr

SZÓCIK Dózsa-fé parasztlázad idejé 151 Úja veszedel fenyeget S. zsidóka Ulászlóh fordult segítségér ho véd m ők lázadókk szembe mi kirá S.-n külön védelmé ajánlot őke í került súlyosa megpróbáltatásoka Enn korn igazságszolgáltatásár jellem péld jegyze f történele E Doroth ne gyilk asszony a Hand ne zsidón feleség meggyilkol kirabolt váro hatós állítól Brandenbur Györ kérelmé szabadonbocsáto váro bí rablo hol e rész ma számá lefoglalt meggyilko asszo férjén vég kormánytaná szolgáltato igazságo Ebb korb gazdasá tér s megszorításn tett S. zsidóka í megtiltott nek finoma drágá posztóneműekk va kereskedés miv félt versenyképességükt kereszté keresked Kereskedel Cs könn cs poszt árulhatta a cs mérsékelte szabó-c keresztülvitt ho zsi szab ruh adhassan keresztényne alkusz elérté ho kereszté ált köten üzletn zsi közvetíthesse élelmiszerárus pia kof ell lépt f sikerre ho zsid oly áruka amilyenekk kereskedne eladás vásárolhassana S.-b mind egy házh tartozo váro telekn e bizony rész cs zsid házain n juto e dar se E 1379-b va okir mara fe őrr S. levéltárba S. zsidókn elnyomo helyzet n egysz segíte körülmén ho zsid megkárosítá királ kincst kárá történ mintho zsid kirá kamaraszolg volt Kamaraszolg Í I Ulász ala okb törté királ beleavatkoz érdekükbe ma I Laj kijelentet városána ho n fog tűr otta zsid elnyomásá 1523-b oltal a vet S. zsidók meghagy városna ho álta megerősíte szabadalma értelméb hagy békéb él zsidók gondoskodj vagyo személ biztonságukró különbö adókk azonb cs nyomorgat vár m ezut zsidók Zsi ad ingatlan ut ne fizett e Ja ne S. zsidó-nőr feljegyeztetet ho megvásáro há ut évenké e magy forint fizete városna S. zsid létszá e 152 ke okir szerin négysz főn vol Ennyi tes akkortá kiűzö S. zsid szám i váro 152 otta zsid na szá mia panassz fordu Ferdinándho na sz azonb öt-va hatsz lehete mindössz tekintet vesszü ho mohác vé idej S.-b számos megszökte azonkív ped zaklatás mia s várt m mindnyáj végleg kiűzetésük m korább önké távozt S. zsi közs középnagysá vo 151 Kivete ta extraordinar -h forintt járu hozz 14 14 közöt időb pozson S. zsid hitközsé vo legtekintélyese e időb vezérszer S. zsidókn jutot s zaklat közö fejlődö hitközs í tarto mohác vészi végzet veres utá amik türelmetl katolikus vett kezük orsz kormányzásá zsid helyze nagy rossz fordu Magyarországo 1526-b hossz huzavo ut S. zsid királ dekrétumm örök-idő kiűzett városbó aho cs XVII sz.-b kezdt visszatérn S. zsidós vallá életér korb kev történel ad mara rán Kétségtele ho S.-b virág hitközs vol ame e színvonal állo k legnagyo hitközségge budaiv pozsonyiva zsidók kiűzetésükk rabolt héb pergamentek beköté táblákn használt fe amelyekb néhá m megv S. levéltárba Ezekb kitűni ho zsid Talmudd Bibl exegesisév foglalkozt tanulmányozt Maimonide törvénykönyv i Természetes egyhá intézménye volta 1379-b k rituál fürdőr v tudomásun 14 ó többsz említtet zsinagóg ame Új-utcáb vol ut vo zsid utcáj Tud rabb állt hitközs élé Körülbel XI s vég é Mei rabb aki Minhóg szerzőj mi kivá tekintély hivatkozi X sz.-b ismerj Kálm rabbi Ge rabbi Ják rabb Ju rabbi Utóbb XI s egy történetírój Salsele Hakabó szerzőj mi asken ország egy na tudós említ Valószín ho ez tanházak tartott fen er azonb nin bizonyíté m zsidós történe 184 kezdődi Azelő lakt néhány városba cs titokba mi megtürt n végezt sem közössé munká 1840-b országgyűl megnyitot zsid számá szab királ városok ekk kezdet vet zsid letelepedé S.-ba Érdek jelensé ho legtöbb Lakompakró Kis-Martonbó Kaboldró Német-Kereszturr Nagy-Martonb jötte aho őse tulajdonképp S.-b került 1526 száműzet alkalmáva S. váro taná tradíciókh hű ism áskálódo zsid elle ezútt teljes eredménytelenü zsid szá állandó növekedet Elein beköltözött n tömörült kül hitközségb han ann hitközségn kötelékéb maradta ahonn elkerült cs vallá társulat létesítette mind tekintetb nehézségek okozot leginká teme isko hiány érezté 185 temetőhely kérelmezt várostó am azonb taná n ado me 1852-b magániskolá va engedél kérte e m kapta létrejö isko kezdetb nagy gyeng működöt utol zsidóellen zavargás 185 volta kormá azonb szigo parancs ado azonn rend teremtet zsid mo m zavartalan élhett mindinká érezhető vá önál hitközs alapításán szükség Horschetz Róber vallás gyülekez elnö 185 kérvén nyújto hitközs alapításán engedélyezé vége miut kimutatt ho hány tartozn sopro községhe megkapt engedél bizotts megalakul el elöljár Horschetz Róber Zappe Miks Mell Miks Ko Salam

14554.

CÍMS Sop

SZÓCI Dózsa-f parasztláza idej 15 Új veszede fenyege S zsidók Ulászló fordul segítségé h vé ő lázadók szemb m kir S.- külö védelm ajánlo ők kerül súlyos megpróbáltatások En kor igazságszolgáltatásá jelle pél jegyz történel Dorot n gyil asszon Han n zsidó felesé meggyilko kirabol vár ható állító Brandenbu Gyö kérelm szabadonbocsát vár b rabl ho rés m szám lefoglal meggyilk assz férjé vé kormánytan szolgáltat igazság Eb kor gazdas té megszorítás tet S zsidók megtiltot ne finom drág posztóneműek v kereskedé mi fél versenyképességük kereszt kereske Kereskede C kön c posz árulhatt c mérsékelt szabó- keresztülvit h zs sza ru adhassa keresztényn alkus elért h kereszt ál köte üzlet zs közvetíthess élelmiszeráru pi ko el lép sikerr h zsi ol áruk amilyenek kereskedn eladá vásárolhassan S.- min eg ház tartoz vár telek bizon rés c zsi házai jut da s 1379- v oki mar f őr S levéltárb S zsidók elnyom helyze egys segít körülmé h zsi megkárosít kirá kincs kár törté minth zsi kir kamaraszol vol Kamaraszol Ulás al ok tört kirá beleavatko érdekükb m La kijelente városán h fo tű ott zsi elnyomás 1523- olta ve S zsidó meghag városn h ált megerősít szabadalm értelmé hag béké é zsidó gondoskod vagy szemé biztonságukr különb adók azon c nyomorga vá ezu zsidó Zs a ingatla u n fizet J n S zsidó-nő feljegyeztete h megvásár h u évenk mag forin fizet városn S zsi létsz 15 k oki szeri négys fő vo Enny te akkort kiűz S zsi szá vár 15 ott zsi n sz mi panass ford Ferdinándh n s azon öt-v hats lehet mindöss tekinte vessz h mohá v ide S.- számo megszökt azonkí pe zaklatá mi vár mindnyá végle kiűzetésü koráb önk távoz S zs köz középnagys v 15 Kivet t extraordina - forint jár hoz 1 1 közö idő pozso S zsi hitközs v legtekintélyes idő vezérsze S zsidók juto zakla köz fejlőd hitköz tart mohá vész végze vere ut ami türelmet katoliku vet kezü ors kormányzás zsi helyz nag ross ford Magyarország 1526- hoss huzav u S zsi kirá dekrétum örök-id kiűzet városb ah c XVI sz.- kezd visszatér S zsidó vall életé kor ke történe a mar rá Kétségtel h S.- virá hitköz vo am színvona áll legnagy hitközségg budai pozsonyiv zsidó kiűzetésük rabol hé pergamente beköt táblák használ f amelyek néh meg S levéltárb Ezek kitűn h zsi Talmud Bib exegesisé foglalkoz tanulmányoz Maimonid törvényköny Természete egyh intézmény volt 1379- rituá fürdő tudomásu 1 többs említte zsinagó am Új-utcá vo u v zsi utcá Tu rab áll hitköz él Körülbe X vé Me rab ak Minhó szerző m kiv tekintél hivatkoz sz.- ismer Kál rabb G rabb Já rab J rabb Utób X eg történetíró Salsel Hakab szerző m aske orszá eg n tudó emlí Valószí h e tanháza tartot fe e azon ni bizonyít zsidó történ 18 kezdőd Azel lak néhán városb c titokb m megtür végez se közöss munk 1840- országgyű megnyito zsi szám sza kirá városo ek kezde ve zsi leteleped S.-b Érde jelens h legtöb Lakompakr Kis-Martonb Kaboldr Német-Keresztur Nagy-Marton jött ah ős tulajdonkép S.- kerül 152 száműze alkalmáv S vár tan tradíciók h is áskálód zsi ell ezút telje eredménytelen zsi sz álland növekede Elei beköltözöt tömörül kü hitközség ha an hitközség köteléké maradt ahon elkerül c vall társula létesített min tekintet nehézsége okozo legink tem isk hián érezt 18 temetőhel kérelmez várost a azon tan ad m 1852- magániskol v engedé kért kapt létrej isk kezdet nag gyen működö uto zsidóelle zavargá 18 volt korm azon szig paranc ad azon ren teremte zsi m zavartala élhet mindink érezhet v öná hitköz alapításá szüksé Horschet Róbe vallá gyüleke eln 18 kérvé nyújt hitköz alapításá engedélyez vég miu kimutat h hán tartoz sopr községh megkap engedé bizott megalaku e elöljá Horschet Róbe Zapp Mik Mel Mik K Sala

14554

CÍM So

SZÓC Dózsa- parasztláz ide 1 Ú veszed fenyeg zsidó Ulászl fordu segítség v lázadó szem ki S. kül védel ajánl ő kerü súlyo megpróbáltatáso E ko igazságszolgáltatás jell pé jegy történe Doro gyi asszo Ha zsid feles meggyilk kirabo vá hat állít Brandenb Gy kérel szabadonbocsá vá rab h ré szá lefogla meggyil ass férj v kormányta szolgálta igazsá E ko gazda t megszorítá te zsidó megtilto n fino drá posztóneműe keresked m fé versenyképességü keresz keresk Keresked kö pos árulhat mérsékel szabó keresztülvi z sz r adhass keresztény alku elér keresz á köt üzle z közvetíthes élelmiszerár p k e lé siker zs o áru amilyene keresked elad vásárolhassa S. mi e há tarto vá tele bizo ré zs háza ju d 1379 ok ma ő levéltár zsidó elnyo helyz egy segí körülm zs megkárosí kir kinc ká tört mint zs ki kamaraszo vo Kamaraszo Ulá a o tör kir beleavatk érdekük L kijelent városá f t ot zs elnyomá 1523 olt v zsid megha város ál megerősí szabadal értelm ha bék zsid gondosko vag szem biztonságuk külön adó azo nyomorg v ez zsid Z ingatl fize zsidó-n feljegyeztet megvásá éven ma fori fize város zs léts 1 ok szer négy f v Enn t akkor kiű zs sz vá 1 ot zs s m panas for Ferdinánd azo öt- hat lehe mindös tekint vess moh id S. szám megszök azonk p zaklat m vá mindny végl kiűzetés korá ön távo z kö középnagy 1 Kive extraordin forin já ho köz id pozs zs hitköz legtekintélye id vezérsz zsidó jut zakl kö fejlő hitkö tar moh vés végz ver u am türelme katolik ve kez or kormányzá zs hely na ros for Magyarorszá 1526 hos huza zs kir dekrétu örök-i kiűze város a XV sz. kez visszaté zsid val élet ko k történ ma r Kétségte S. vir hitkö v a színvon ál legnag hitközség buda pozsonyi zsid kiűzetésü rabo h pergament bekö táblá haszná amelye né me levéltár Eze kitű zs Talmu Bi exegesis foglalko tanulmányo Maimoni törvénykön Természet egy intézmén vol 1379 ritu fürd tudomás több említt zsinag a Új-utc v zs utc T ra ál hitkö é Körülb v M ra a Minh szerz ki tekinté hivatko sz. isme Ká rab rab J ra rab Utó e történetír Salse Haka szerz ask orsz e tud eml Valósz tanház tarto f azo n bizonyí zsid törté 1 kezdő Aze la néhá város titok megtü vége s közös mun 1840 országgy megnyit zs szá sz kir város e kezd v zs letelepe S.- Érd jelen legtö Lakompak Kis-Marton Kabold Német-Keresztu Nagy-Marto jöt a ő tulajdonké S. kerü 15 száműz alkalmá vá ta tradíció i áskáló zs el ezú telj eredménytele zs s állan növeked Ele beköltözö tömörü k hitközsé h a hitközsé kötelék marad aho elkerü val társul létesítet mi tekinte nehézség okoz legin te is hiá érez 1 temetőhe kérelme város azo ta a 1852 magánisko enged kér kap létre is kezde na gye működ ut zsidóell zavarg 1 vol kor azo szi paran a azo re teremt zs zavartal élhe mindin érezhe ön hitkö alapítás szüks Horsche Rób vall gyülek el 1 kérv nyúj hitkö alapítás engedélye vé mi kimuta há tarto sop község megka enged bizot megalak elölj Horsche Rób Zap Mi Me Mi Sal

1455

CÍ S

SZÓ Dózsa parasztlá id vesze fenye zsid Ulász ford segítsé lázad sze k S kü véde aján ker súly megpróbáltatás k igazságszolgáltatá jel p jeg történ Dor gy assz H zsi fele meggyil kirab v ha állí Branden G kére szabadonbocs v ra r sz lefogl meggyi as fér kormányt szolgált igazs k gazd megszorít t zsid megtilt fin dr posztónemű kereske f versenyképesség keres keres Kereske k po árulha mérséke szab keresztülv s adhas keresztén alk elé keres kö üzl közvetíthe élelmiszerá l sike z ár amilyen kereske ela vásárolhass S m h tart v tel biz r z ház j 137 o m levéltá zsid elny hely eg seg körül z megkáros ki kin k tör min z k kamarasz v Kamarasz Ul tö ki beleavat érdekü kijelen város o z elnyom 152 ol zsi megh váro á megerős szabada értel h bé zsi gondosk va sze biztonságu külö ad az nyomor e zsi ingat fiz zsidó- feljegyezte megvás éve m for fiz váro z lét o sze nég En akko ki z s v o z pana fo Ferdinán az öt ha leh mindö tekin ves mo i S szá megszö azon zakla v mindn vég kiűzeté kor ö táv k középnag Kiv extraordi fori j h kö i poz z hitkö legtekintély i vezérs zsid ju zak k fejl hitk ta mo vé vég ve a türelm katoli v ke o kormányz z hel n ro fo Magyarorsz 152 ho huz z ki dekrét örök- kiűz váro X sz ke visszat zsi va éle k törté m Kétségt S vi hitk színvo á legna hitközsé bud pozsony zsi kiűzetés rab pergamen bek tábl haszn amely n m levéltá Ez kit z Talm B exegesi foglalk tanulmány Maimon törvénykö Természe eg intézmé vo 137 rit für tudomá töb említ zsina Új-ut z ut r á hitk Körül r Min szer k tekint hivatk sz ism K ra ra r ra Ut történetí Sals Hak szer as ors tu em Valós tanhá tart az bizony zsi tört kezd Az l néh váro tito megt vég közö mu 184 országg megnyi z sz s ki váro kez z letelep S. Ér jele legt Lakompa Kis-Marto Kabol Német-Kereszt Nagy-Mart jö tulajdonk S ker 1 számű alkalm v t tradíci áskál z e ez tel eredménytel z álla növeke El beköltöz tömör hitközs hitközs kötelé mara ah elker va társu létesíte m tekint nehézsé oko legi t i hi ére temetőh kérelm váro az t 185 magánisk enge ké ka létr i kezd n gy műkö u zsidóel zavar vo ko az sz para az r terem z zavarta élh mindi érezh ö hitk alapítá szük Horsch Ró val gyüle e kér nyú hitk alapítá engedély v m kimut h tart so közsé megk enge bizo megala elöl Horsch Ró Za M M M Sa